-Olyan jó napom volt!-mesélte neki izgatottan Innie. Seungmin szobájában ültek mindketten, hogy Innie beszámoljon a történtekről.

-Hyunjin és Chan is együtt laknak, mint mi, de nincsenek együtt. Nem tudom, olyan boldog vagyok, hogy találkoztam Chan-nal!-dőlt el az ágyon kislányos zavarában.

A háttérben lágy zongorazene szólt, amit Min imádott hallgatni tanulás közben. Most viszont nem tanult, hanem a szobáját próbálta úgy elrendezni, hogy az tökéletes legyen.

-Hova lesz akkor téve az asztal?-ült fel a fekete hajú.

-Olyan helyre szeretném, ahol nem az ajtó előtt van. Nem szeretném, ha a szobába belépve rögtön engem látnának.-vakarta a fejét.

-Tegyük a szekrényedet az ajtó mellé, és úgy takarásban leszel!-mutatta.

Végül bő egy óra múlva végeztek a tökéletes elrendezéssel, ami Seungmin számára is elfogadhatónak tűnt.

-Láttam, hogy ma Hyunjin elég feltűnően bámult.-jegyezte meg sunyi mosollyal az arcán.

-Zavaró volt. Délután elkísért majdnem ideáig.

-Micsodaaa?!-fordult felé izgatottan.-És erről miért nem szóltál?

-Kellett volna szólnom?

-Hát persze! 

-Mégis miért?

-Mert...annyira...nem is tudom, szerintem összeillenétek!-kereste a szavakat.-Neked tetszik amúgy?

-Nincs róla még annyira véleményem. 

-Akkor majd később. Szerinted én összeillenék Chan hyunggal?-kezdett el megint ábrándozni.

-Elég idős hozzád képest.-ült le az ágyába, miközben betakarta magát kedvenc puha takarójával.

-4 év az nem olyan sok.

-Ha úgy gondolod.-ölelte magához a legközelebb lévő plüsst. Ami nem meglepő módon avokádós volt. A szobájában szinte csak ez a "gyümölcs" volt megtalálható plüssök és egyéb díszek formájában. 

 Hirtelen megcsörrent a telefonja, az anyja hívta őt.

-Halló!-vette fel.

-Szia drágám! Azért hívlak, mert a drága nővéred úgy döntött elmegy hozzátok segíteni pakolni.-sóhajtotta gondterhelten.

-De miért nem mondtad neki, hogy nem kell? Már végeztünk!

-Tudod, hogy milyen, nem lehet neki nemet mondani!

-Oké.-sóhajtotta.-Most leteszem.

-Szia Minnie!-nyomta ki a hívást.

-Mi történt?-kérdezte meg rögtön Innie.

-Dahyun idejön. Segít majd pakolni.-sóhajtotta.

-Addig akkor átmegyek a szobámba és elkezdek pakolni én is. Bár, nincs sok hátra...-jegyezte meg, majd ott is hagyta az idősebbet.

Körülbelül 10 perc múlva meghallotta, hogy az ajtón valaki igen erősen kopogtat.

-Minnie, itthon vagy?!-kiabálta az ismerős hang.

-Noona, ne ilyen hangosan, a szomszédok dühösek lesznek!-nyitott ajtót neki Jeongin.

-Ugyan, nem zavarja az őket! Hol van Seungmin?-nézett körbe.-De nagy itt a rumli, látszik, hogy férfiak vagytok! Min, merre vagy, gyere elő!!-kiabálta el magát megint.

-Itt vagyok.-lépett elő az ajtaja mögül.

-Hát itt van a kedvenc öcsikém! Gyere ide, had öleljelek meg!-tárta ki nagyra a karját.

-Én vagyok az egyetlen öcséd.-mondta, majd hagyta, hogy szorosan magához húzza.

-Nem baj, te vagy a legjobb kistesó a világon! Az egyetlen legjobb öcsi a világon!-szorította mégjobban magához.-Had nézzek be a szobádba!-ment be az említett helyiségbe.-Olyan szépen néz ki! Látszik, hogy a tied!-nevetett hangosan.-Nem lesz ez egy kicsit sok avokádós holmi? Mindegy, te tudod... Kezdjünk el pakolni a konyhában, nem leszek vele kész soha!-dobta le a táskáját a földre.

-Addig, ha nem bánjátok, én visszamegyek a magam szobáját rendezgetni!-tért vissza a saját dolgához a fiatalabb.

Amint eltűnt Seungmin haragosan a nővére felé fordult.

-Dahyun, ugye beveszed a gyógyszered minden nap?

-Persze, persze.

-És ma is bevetted?

-Majd beveszem, ha visszaérek a kollégiumba.-legyintett hanyagul.-Amúgy sem kell mindig bevenni! Csak jó kedvem van, nincs semmi bajom! Felesleges begyógyszerezni magam minden alkalommal amikor jól érzem magam!

Min-nél ekkor telt be a pohár. Hisztérikusan sírni kezdett és a fejét elkezdte ütni az öklével. Erre rögtön felpattant a lány és elé szaladt.

-Mi a baj?! Te jó Isten, mi történt?-riadt meg és a kezével lefogta a másikat.

-Nem szeded a gyógyszered, megint nem vetted be! Nem vetted be, hazudtál és megint meg fog történni!-kiabálta.

-Ne, ne sírj, nem fog megtörténni! Nézd csak, nézd!-szedte elő gyorsan a gyógyszeres dobozát és a csaphoz lépve egy pohárba vizet töltött.-Beveszem, látod, nem lesz semmi baj!-nyelte le és Seungmin fejét simogatva próbálta megnyugtatni.-Nem fog előfordulni még egyszer, itt leszek, nem megyek sehova!-ringatta óvatosan.

Hosszú percekig tartott, mire teljesen megnyugodott.

-Ne haragudj Minnie! Kérlek, ne haragudj a nővéredre!-simogatta az arcát.-Már le is nyeltem, nem lesz baj, jobban lesz Dahyun mindjárt!-mondta a sírás határán.

-Ha megint észreveszem, hogy nem szeded rendszeresen, ne várd, hogy tartsam a számat!-állt fel a földről.

-Ígérem, nem fog többet ez előfordulni!-szorította meg a kezét.-Ígérem jó nővéred leszek, nem fog Noona butaságot csinálni!-nyugtatta.-Be fogom venni, nem lesz gond most már!

Dahyun és Seungmin között 2 év korkülönbség volt. Kapcsolatuk emiatt szorosnak volt nevezhető; Dahyun rajongott az öccséért, annak ellenére, hogy Min sose mutatott érzelmeket felé sem. 14 éves volt nővére amikor diagnosztizálták nála bipoláris személyiségzavart. Hangulata ingadozó volt, nem volt átmeneti érzése a depresszív és a felpörgött időszaka között. Sokszor nem szedte be a gyógyszereit, emiatt pedig 17 éves korában majdnem öngyilkosságot követett el a testvére szeme láttára. 

-Nem akarom, hogy meghalj!-törölte meg a szemét.-Kérlek vedd most már komolyan a dolgokat, szedd rendszeresen a gyógyszereket és figyelj magadra is.