Másnap ismét találkozott a négy fiú az ebédlőben. Innie és Chan egész jól elvoltak egymással, Seungmin viszont csendben maradt mellettük. Hiába próbált vele valahogy szóba elegyedni Hyunjin, lehetetlen volt; Min rettenetesen utálta ezeket a cél nélküli beszélgetéseket. Persze Hyun erről semmit nem tudott, arról sem, hogy a fiatalabb miért viselkedik így.

Sok kérdés fogalmazódott meg a fiúval kapcsolatban. Szerette volna jobban megismerni, de úgy érezte Seungmin nem engedi, hogy megismerje. Ami nem feltétlenül volt igaz.

Délután nem találkoztak, Min egyedül ment haza. Amint belépett a szobája ajtaján rögtön ledőlt az ágyára. Teljesen kifárasztja a sok ember jelenléte, így sokszor elfárad. Kedvenc puha takaróját maga köré csavarva bújt a plüssei közé és rögtön elszenderült.

Hyunjin az ebédlőasztaluk mellett ülve nyomkodta a telefonját, mikor Chan megjelent a szobája ajtajában pár könyvvel a kezében.

-Hova mész?-nézett rá érdeklődve.

-Én sehova. Az egyik ismerősöm, Dahyun átjön, hogy elvigye ezeket. Neki kellenek ezek, de késik a rendelése és elkérte addigra.

-Úúú, csak nem együtt vagytok?

-Mi? Ugyan, dehogyis! Kissé fura lány, de kedves. Inkább a Jeongin félék jönnek be jobban.

Amint realizálta mit mondott, ijedten a szájára tapasztotta a kezét.

-Hm, érdekes!-vigyorodott el ördögien a szőke hajú.

-Hyun, ha el mered neki mondani, nem is tudom mit csinálok veled!

-Nyugi, tartom a szám. Egyébként is szurkolok, jól néznétek ki egymás mellett!

-Kösz, bár...egy kissé idős vagyok neki még, nem?

-Ha ezt fogod indokként kitalálni, hogy ne közelíts felé, akkor ne haragudj hyung, de nagyon hülye vagy! 4 év az semmi, mindketten felnőttek vagytok már!

-Igaz...

Az ajtón hangosan dörömbölni kezdtek, Chan pedig rögtön ajtót nyitott a lánynak.

-Szia, gyere beljebb!

-Köszi, de nem maradok sokáig! Megígértem Seungmin-nak, hogy elmegyek ma is hozzá!-tette le az táskáját az asztalra.

-Seungmin?-ugrott fel a név hallatára Hyunjin.-Kim Seungmin? Ő a testvéred?

-Igen. Miért kérdezed?

-Olyan fura velem...Próbáltam volna vele megismerkedni, de eléggé furán viselkedett. Nem tudom, azt hiszem megbántottam, vagy csak egyszerűen ilyen sértődős, de nem esett jól, hogy ilyen hozzám.

-Na ide figyelj!-támaszkodott rá az asztalra dühösen. Vészesen közel hajolt a szőkéhez, aki annyira megijedt, hogy levegőt is el felejtett venni.-Ha van valami probléma az öcsémmel, azt velem beszéld meg, értve vagyok? Képzeld, nem minden ember ugyanolyan, mivel ő az autizmus spektrumban van neki nehezebben mennek a dolgok!

-Ő...autista...?-rökönyödött meg. 

-És? Van valami baj vele?

-Nem úgy értettem, én csak...

-Ha bántani mered emiatt, kitöröm a nyakad!-fenyegette meg.

-Szeretném megismerni! Azt hiszem kedvelem, de szeretnék vele szorosabb kapcsolatba kerülni, nem mint csak egy random ember. Kérlek noona, segíts nekem!-szólalt meg hangosabban.

Nagyot sóhajtott, majd a könyveket a táskájába tette.

-Holnap visszajövök. Ha nem leszel itt, nem fogok másik alkalommal jönni, ha pedig ki akarod használni a testérem, már tudd, hogy halál fia leszel! Füzetet készíts elő, sok dolog lesz, úgyhogy jegyzetelned kell, értve vagyok?

-Igen, noona!-mondta ijedten.

-Most elmegyek hozzá. Köszönöm a könyveket, jövő héten visszahozom őket!-búcsúzott, majd rögtön ki is viharzott a lakásból.

-Hú!-jegyezte meg Chan kis idő múlva.-Ez kemény lesz! Biztos jól átgondoltad? Mármint...Dahyun eléggé nehéz eset, te meg pont őt kérted meg, hogy segítsen.

-Kit kellett volna? Jeongin csak a barátja, Dahyun viszont közelebb áll hozzá.

-Igaz. Mi lenne, ha utánanéznél, mi is az autizmus? Fogadni merek kevés dolgot tudsz róla!

-Valóban. Tanulás után akkor utána olvasok!-állt fel a székéből.

Aznap este csak és kizárólag Seungmin-nen járt az esze. Vonzotta őt a fura fiú, mintha egy láthatatlan kötél összekötötte volna vele. Izgatott volt a holnapi események miatt, hisz végre jobban megismerheti az angyali külsővel megáldott barna hajút. Egyszerűen nem tudott nem rá gondolni. Ez lenne talán a híres "szerelem első látásra" dolog?