Másnap Hyunjin eltökélten indult az ebédlőbe. Valahogy úgy alakultak a dolgok, hogy Chan nem tudott velük egy időben enni, így csak hárman ültek egy asztalnál.

-Sziasztok!-tette le a tálcáját eléjük. Egy széles mosolyt küldött Seungmin felé, majd nekilátott az ebédjének.

-Mondd Seungmin, ma is hazakísérhetlek?-nézett rá.

-Igen.

-Képzeld, idefele jövet láttam egy nagyon takaros virágboltot, aminek a kirakatában egy nagyon szép fehér virág volt kitéve. 

-És ez mihez jön most?-nézett rá értetlenül Innie.

-Olyan szép volt, rögtön Seungmin jutott róla eszembe!-mosolygott rá halványan. Min érezte, hogy a szíve kissé hevesebben ver a szokottnál, de nem értette mitől. Innie kissé feszengve folytatta az evést.

-Hol találkozzunk? A bolt előtt, mint legutóbb?

-Igen.-suttogta alig hallhatóan.

Bár nem beszéltek aznap délutánig, Hyunjin mégis úgy izgult a találkozásuk miatt, mintha csak meg akarná kérni a kezét.

Seungmin megint a bolt kirakatát bámulta mikor odaért.

-Szia Seungmin! Vagy...szólíthatlak Min-nek?-lépett mellé.

-Ja, nyugodtan.-mondta, le sem véve a szemét a kiválasztott avokádós plüssről.

-Mi jót nézel? Tetszik valamelyik?-mutatott a játékokra.

-Az az avokádós plüss...-mondta csillogó szemekkel.

Hyun elmosolyodott. Seungmin-t végtelenül aranyosnak gondolta amiért ennyire elvarázsolódott a zöld színű gyümölcstől.

-Tudsz várni egy pillanatot? Mindjárt visszajövök!

Bólintott. Hyunjin bement a boltba, majd a plüsst felkapva fizetett is rögtön a pénztárnál.

-Parancsolj!- nyújtotta felé a puhaságot. 

Mintha megállt volna az idő, annyira boldog lett Min. A szeme csak úgy csillogott az örömtől. Kezeivel automatikusan repkedni kezdett és széles mosollyal az arcán nézett végig az új plüssén.

-Ezt...miért kaptam?-nézett rá.

-Csak úgy!-legyintett.-Menjünk most már a megállóhoz, nemsoká itt lesz értünk a busz!

Seungmin egész idő alatt az avokádót ölelgette. Hyunjin nem tudta abbahagyni a mosolygást ezen, az sem érdekelte, hogy sokan furán néznek feléjük.

A buszra felszállva Min szomorú lett, hiszen ismét ültek a szokásos helyén.

-Hova szeretnél ülni?-kérdezte a magasabb.

Az ülések felé mutatott, ahol két velük egyidős lány beszélgetett.

-Gyere, mindjárt leülünk!-intett neki.-Elnézést!-szólította meg őket. A két lány rögtön felé fordult.

-Én és a barátom szeretnénk ide ülni. Megoldható lenne az, ha más helyet keresnétek?

-Ó, persze, semmi gond! Úgyis a következőnél szállunk le!-mosolyodott el a szélső, majd rögtön átadták nekik a helyet.

-Nagyon köszönjük!-hajolt meg Hyunjin, majd a belső üléshez engedte Seungmin-t.

-Jól ülsz?-kérdezte mikor ő is helyet foglalt mellette.

-Igen!-felelte szűkszavúan, majd a tájat kezdte vizsgálni.

-Min, úgy tudom nagyon szereted a növényeket. Tudod én is szeretem őket, de sajnos nem sok mindent tudok róluk! Mesélsz nekem pár érdekes virágról?

A kisebb szeme felcsillant egy pillanatra, de hirtelen elgondolkodott valamin.

-Nem lehet. Anya azt mondta, hogy ne beszéljek a virágokról, ha nem az egyetemhez kapcsolódik!

-Hm, de én nem kapcsolódok az egyetemhez?-nézett rá.

-De, csak...te nem ezt tanulod.

-Attól még én szeretném, ha erről mesélnél!-mosolygott rá.

-Tényleg?-virult fel az arca.

-Igen, nekem nyugodtan beszélhetsz virágokról!-biztatta.

Az út további részén tehát csak erről beszéltek. Pontosabban beszélt Seungmin, hisz Hyunjin csak hallgatta. 

-Min, nem szeretnélek félbeszakítani, de szerintem a következő megállónál le kellene szállnunk!

-Akkor menjünk!-szomorodott el.

-Mondhatod tovább nyugodtan, csak gondoltam szólok nehogy itt maradjunk!-mondta kedvesen a szőke hajú.-Ne haragudj, ha félbeszakítottalak!-fogta meg volna automatikusan a vállát, de hirtelen észbe kapott és visszahúzta a kezét.

Amikor leszálltak Min az idősebb felé fordult. Mondani szeretett volna valamit, de nem volt biztos benne.

Hyunjin türelmesen várt, hogy mit szeretne a másik.

-Hyung, szeretnéd megnézni...a szobám?-kérdezte. Még saját maga is meglepődött ezen a kérdésén.

-Komolyan szeretnéd, hogy lássam?-mosolyodott el.

-Igen, szerintem neked is tetszene!

-Köszönöm, hogy meg szeretnéd mutatni! Ha gondolod egyszer az enyémet is megnézheted!

Amint felértek a lépcsőház negyedik emeletére Min kissé izgulni kezdett, fogalma sem volt mitől. Sosem történt olyan, hogy csak így hirtelen elhívott magához valakit.

-Ha nem szeretnéd, nincs azzal semmi baj! Máskor is át tudok jönni hozzád!

-Most már itt vagy, ne menj el feleslegesen!-nyitotta ki a kulccsal a bejárati ajtót.

A konyha és a kis ebédlő nem volt nagy durranás, de nem is ez volt a lényeg, amiért jöttek. 

-A másik szobában Jeongin alszik, de még nincs itthon. Ez az enyém!-ment be a sajátjába.

-Milyen aranyos!-lépett be Hyunjin is. Mindenhol a zöld szín dominált, csomó avokádós dísz és plüss volt széttéve a szoba minden sarkában.

Min, szokásához híven, bekapcsolta a DVD lejátszóját, ami következtében lágy zongora töltötte be a szoba csendjét.

-Olyan kellemes a szobád! Tök jó hangulata van, pont ilyesmit képzelnék el hozzád!-mosolyodott el.

-Mennyibe került az avokádó? Ki szeretném fizetni!

-Min, ne törődj vele! Vedd ezt úgy, mint egy ajándék!

-Ajándék?-tűnődött el.-Csak a szülinapomkor és karácsonykor kapok ajándékot! Milyen alkalommal kapom most ezt?

-Tudod ajándékot nem csak ekkor lehet kapni! Bármilyen nap lehet kapni ilyet, nem muszáj semmi fontos dolognak lennie!

-De rám költöttél egy olyan dolgot, amit nem is te fogsz használni!

-Engem viszont ez boldoggá tesz! Örülök, ha neked jó kedved van, és ezzel tökéletesen beérem! Kérlek ne foglalkozz ezzel, nem kell visszafizetned!-mosolygott rá kedvesen. Min érezte, hogy az arca melegebb lett, a hasában pedig mintha több ezer pillangó kezdett volna egyszerre repkedni.