Az elmúlt stresszes egy hét teljesen eltelt, s reméltem, hogy nyugodt vasárnapnak nézek elébe. A Jungkokkal való beszélgetésünk után, kiélveztük a pillanatnyi semmit tevést, hiszen ugyan úgy tartottunk az egésztől, s ugyan annyira járt hatalmas lépcsőfokokkal ez az egész, de abban a pillanatban csak a nyugalmat akartam, amit ő nyújtott nekem. 

Eldöntöttük, s bár kikértük a többiek véleményét, -hiszen a vizsga időszak alatt volt egy teljes hetünk a veszekedésre, és megbeszélésre, -azért tartottunk a felnőttektől. Elhatároztuk, hogy elmondjuk anyáéknak, s emiatt még a hét közepén megbeszéltük velük, hogy ma együtt elmegyünk vacsorázni, megünnepelni a félévet, beszélgetni hiszen persze, hogy hiányoztak, s mivel nagy bejelenteni valónk van. 

Jungkook szabadkozott, hogy lehet, hogy nem publikusan kéne, hiszen nem tudhatjuk milyen reakcióra számítsunk, és lehet, hogy nyugodt körülmények között kellene egy ekkora dolgot kijelenteni, de meggyőztem, hogy nincs időnk elutazni hozzánk haza, valamint jobb minél hamarabb túlesni rajta, s inkább így. Még abban is reménykedtem -s lehet ez kicsit szemét húzás volt-, hogy a publikus helység miatt nem rendeznek akkora jelenetet, s esetleg megússzuk egy nagyobb szülői, ám annál halkabb fejmosással. Igen, nem volt szép tőlünk, főleg nem tőlem, de iszonyatosan rettegtem. Egy gyereket nem lehet a végtelenségig eltitkolni, se külsőleg, se máshogy. Lesznek jelei, s annyira nem vagyok elvetemült, hogy megpróbáljam titokban kihordani, majd megszülni, és odaállítani anyámékhoz év végén, hogy "amúgy helló, itt az unokátok". Szánalmas. 

Laposakat pislogtam miközben mostam a fogamat. A hatalmas harci helyzet az volt, hogy az utóbbi napokban, nem tudtam az alfa nélkül elaludni, s nem tudom ennek okát biztosan, -lehet a hormonok, lehet a baba, vagy lehet, csak simán annyira hozzászoktam, hogy velem van, hogy megköveteli mindenem. Szinte minden este átszökött, és vagy Jimint zavartuk el, -aki nem mintha bánta volna a cserét az alfával- vagy jött a menta hajú is. Vicces volt, hogy az "embercsempészetet" szinte tökélyre fejlesztettük, de amíg nem buktunk le, nem volt okunk izgulni. Azonban ennek volt egy hátulütője is, -mégpedig, hogy ébresztő előtt vissza kellett menniük a helyükre, s a korán kelés egyáltalán nem volt kellemes. Főleg nem nekem.

Mint mindig eddigi alkalommal, most is reggeli rosszullétem után, a fürdőben próbáltam rendbe szedni magam. A terhességbe belegondolva, addig, amíg nem órán kell kirohannom, -mert a gyerek úgy dönt, hogy meghánytat, - tulajdonképpen nem zavart semmi. Igaz az elején voltunk még, hiszen maximum csak egy hónapos lehetett, de nem voltam kívánós, nem ettem össze-vissza mindenféle hülyeséget, a hasam még teljesen lapos volt, s különösebben nem voltam fáradékonyabb sem. Inkább a viselkedésem volt kicsit más, hiszen az alfa hiányát nehezen viseltem, s a jól ismert hangulatingadozások is felütöttek, -nem is kicsit. Bújós voltam, néha nagyon el voltam varázsolódva, teljesen másik világban, ahogy vattacukor felhőkön ugrándozok, s egy tündér vagyok, s úgy belelkesültem, hogy szabályosan csak a jót láttam az egészben, aztán jött a katt. Egyik pillanatról a másikra akkora mély depresszióba estem, s a rettegés újra elfogott, s többször is megfordult a fejemben, hogy rossz döntés volt. 

Jungkooknak hálás voltam, hiszen ezt mind elviselte, helyén kezelte, pedig tudtam, hogy kikészítem vele, és még csak az elején voltunk. Nagyon az elején, s mai találkozó szüleimmel, nem segített. 

-Reggeli taccs megvolt? -hirtelen megugrottam, ahogy Jungkook két kezét körém kulcsolta, s eddigi merengésemből felébredve, kiejtettem fogkefémet a kezemből. Mély, reggeli hangja melegséggel töltött el, s elmosolyodtam, ahogy kicsit előrehajoltam, kiköptem a fogkrémes, nyálas egyveleget, majd megfordultam ölelésében. 

-Meg. -mondtam, majd átöleltem én is. Elkuncogta magát, s kócos hajamat eltűrve szememből apró csókot hintett homlokomra. -Annyira azért nincs reggel, tizenegy óra van. -mosolyodtam el, s visszafordulva a tükörben kezdtem el nézni magunkat, miközben kiöblítettem számat, majd megmostam arcomat. 

-De jobban vagy? -kérdezte, s egy pillanatra se engedett el, csak szorosan fogdosta hasamat izmos karjaival. Szemeit becsukva tartotta, miközben állát vállamon pihentette, s mélyeket szusszantott nyakamból. 

-Uhum. Ez ilyen. Még egy darabig biztos ez lesz. -sóhajtottam, s rákulcsoltam ujjaimat, csontos kezére. -Mondjuk már vége lehetne. 

-Nem baj, csak szólj ha nagy a gond. -mondta, s felpillantott ránk, szélesen elmosolyodott, mire lunám csak örömködött mellkasomban. Éreztem, farkasának mérhetetlen védekezési vágyát, éreztem mennyire törtet, s minden energiáját megosztva köt össze bennünket. 

-Azt te is éreznéd szerintem. -fordultam meg, mire az alfa felbátorodva kapott fel, majd ültetett a csapra. Csak egymás szemébe bámultunk, élvezve a pillanatot, -pedig ha idő szűkében annyira nem is voltunk, nem ártott volna már "felébrednünk". Combjaimat simogatta, miközben én átkaroltam nyakát, s úgy szemeztünk egymással. 

-Szép vagy. -suttogta, s félmosoly kúszott ajkaira. Elpirultam kijelentésén, hiszen gyakran illetett ilyen jelzőkkel, és a legkevésbé sem zavart, de mindig piros lett az arcom, hiszen nem tudtam hozzászokni. 

-Jungkookie zavarba hozol. Kócos vagyok, most keltem fel, előbb rókáztam ki konkrétan a semmit, és gyűrött a pizsamám. -forgattam meg szemeimet, de azért mosolyogtam. -Hogy lehetek szép?

-Mindig szép vagy, tök mindegy miben vagy, vagy mit csinálsz. -dörgölte nekem orrát, mire itt éreztem, hogy ennek véget kell vetni, különben olyat csinálunk, aminek se helye, se ideje. 

-Jó inkább öltözzünk, mert elkésünk. Még el kell jutni valahogy az étterembe is. -mondtam, majd lepattantam a kerámiáról, s szó nélkül kikerültem az előttem állót. Csak morgott egyet, majd követve példámat együtt hagytuk el a fürdőt. 

Szekrényemhez léptem majd előszedtem a megfelelő ruháimat, s ledobtam őket Jimin ágyára. Az alfa hátizsákjába nyúlt, majd ő is így tett, s minden szégyenérzet, vagy mellébeszélés nélkül alsónadrágra vetkőzött, s úgy feszített mellettem, mit csak pironkodva, kitágult szemekkel figyeltem. Kicsit zavarban, kezdtem én is levenni pamutsortomat, majd magamra húztam a fekete farmert. Próbáltam nem arra koncentrálni, hogy az alfa ruhája felöltése közben, folyamatosan engem néz, de látszólag élvezte minden pillanatát. Oldalra pillantottam, s láttam, hogy beharapott ajkakkal vigyorog, s már emeltem volna le magamról pólómat, hogy azt is lecseréljem, mire nem bírtam tovább s kicsit frusztráltan felszólaltam. 

-Jungkook ne bámulj már! -nyafogtam, s hozzávágtam felsőmet, majd vettem volna fel a fekete garbót, ám elkapta karomat, s teljes pompájában magához rántott. 

-Hogy ne bámuljalak, ha ennyire bejössz, hm? -húzta fel egyik szemöldökét, majd meztelen derekamba mart. Felsóhajtottam, ahogy hideg kezei érintkeztek forró bőrömmel. Kitágult szemekkel figyeltem, ahogy lejjebb ereszkedik majd, orrát nekinyomja csupasz hasamnak s mélyet szippant köldökömből, végigsimítva tenyerével az előbb említett területen. -Érzem az illatát. -mosolygott, s felpillantott rám. 

-Pedig még kicsi. -mondtam meghatottan, s hajába simítottam. Fülét odatapasztotta, s némán hallgatózott, hátha meghall valamit, gyermekiességén pedig csak felkacagtam. -Nem fogsz hallani még semmit. 

-De hagy élvezzem ki. -mondta, majd felegyenesedett, s egy csókot hintett ajkaimra, ahogy eddig karján lógó felsőmbe belebújtatott, majd újra ölelésbe vont. -Alig várom, hogy nagyobb legyen. 

-Jajj ne már. Akkora lesz a hasam mint egy focilabda. És nehéz lesz, és le fog szakadni a derekam miatta, ebben te mit vársz annyira? -kérdeztem hisztérikusan, majd hátrébb húzódtam, hogy imitálni tudjam, az elkövetkezendő idők képeit. -Meg sem tudlak majd ölelni rendesen. -nevettem el magam, közben pedig magamra vettem kék kabátomat. Jungkook ugyan így tett, s halk kuncogások közepette válaszolt. 

-Engem nem zavar, sőt. -pillantott rám, ahogy bakancsába bújt bele, majd a szék mellett támaszkodva bekötötte annak fűzőjét. -Amúgy is imádom ha gömbölyű vagy itt-ott. -mosolyodott el komiszan. 

-Barom. -válaszoltam hitetlenkedve, hiszen tudtam, hogy fenekemre esett a célzás, ám nem foglalkoztam vele. Megszoktam már tőle, ha elkezdünk valami aranyos dologról beszélgetni, annak az lesz a vége, hogy engem cukkol, vagy elrontja a teljes hangulatot, valamilyen perverz beszólással. 

Az ajtó halk nyitódására lettünk figyelmesek, s mind a ketten odakaptuk tekintetünket. Jimin nagy mosollyal lépett be rajta, mellette Hoseokkal, s Yurával, valamint egy hatalmas adag illatozó zacskóval, amiben valószínűleg saját ebédjeik vannak, majd beljebb lépve, egyből hangosan üdvözöltek minket. 

-Na mizu kismama? Már is mentek? -kérdezte a pink, majd eldőlve ágyán, egyből csomagolni kezdte az ételeket. Hoseok barátnőjének kezét fogva követte tetteit, majd a lány lehuppant a pink mellé, s ő is minden figyelmét a kajának szentelte. 

-Haha, nagyon vicces. -forgattam meg szemeimet, s elindultam a fogasok felé, hogy magamra akasszam sálam, majd én is belebújjak cipőmbe. Jungkook zsebre tett kezekkel állt, s nyilvánvaló volt, hogy jót szórakozik az engem illető szavakon, amit fogsoros mosolya nem is tagadott. -Egyébként igen, így is késében vagyunk. 

-Nekem még mindig kicsit felfoghatatlan ez az egész. -mondta narancs hajú, majd eddig egy helyben álló helyzetéből felébredve, beljebb ment a helyiségben, s az íróasztal előtt elhelyezkedő széket kihúzva lehuppant rá. 

-Mármint? -kérdeztem már mikor indulásra készek voltunk mind a ketten. 

-Hát, hogy benned van egy gyerek Jungkooktól. Komolyan haver az évek alatt sok meglepetést okoztál már, de erre nem számítottam volna. -nevette, majd selymes hajába túrt, s közben erősen szuggerálta páromat. 

-Oh fogd már be, csak irigykedsz, hogy fiatalabb vagyok, de nekem előbb ejtettem teherbe Taehyungot, mint te Yurát. -mondta, majd indulatosan a levegőbe legyintett, ezzel kifejezve felháborodottságát. 

-Na azt próbáld meg Jung Hoseok. Addig élsz! -mondta a lány, s eddig kezében lévő pálcikájával a béta felé bökött, mire csak mindannyian felnevettünk. 

-Na jó, most már tényleg mennünk kellene. Így is sík ideg vagyok. -sóhajtottam, s telefonomat zsebre téve, megragadtam párom kezét, majd egy köszönés után elhagytuk a szobát. 

Lassan ballagtunk a folyosókon, egymás mellett, s ugyan jól esett volna, ha Jungkookkal karöltve hagyhatjuk el a kollégiumot, de sok diák, s felügyelő volt a lakrészeken, s nem akartunk feltűnést kelteni. 

Amint elhagytuk az iskola területét, s már tisztes távolságból néztünk csak utána, megragadtam Jungkook kezét, aki készségesen viszonozta a fogást, majd úgy ballagtunk a villamosig. Nyilván jogsija egyikünknek se volt, hiszen nem volt lehetőségünk még elkezdeni, s a buszokat nem bírtam, de nem akartuk, hogy anyáék bármi gyanút fogjanak, ezért mindent félresöpörve ez a közlekedési alternatíva tűnt a legjobb ötletnek. 

Körülbelül negyven percnyi, hangos, s lökdösődéstől mozgalmas utazás végeztével, megérkeztünk a megfelelő pályaudvarhoz és leszálltunk. Szöul sajnos a napnak ezen szakaszában, -ráadásul vasárnap- nagyon mozgalmas volt. Minden család most készült az ebédhez, minden egyetemista, vagy kollégista -mint jó magunk is- most foglalta el helyét, valamint a boltok is csak délig voltak nyitva, ezért a legtöbb ember, még szaladgált ide-oda, hiszen a holnap reggelig tartó várakozás, a mai világban szinte kínzó volt. 

Nem kedveltem az ilyesfajta tömeget, nem voltam introvertált, de a hideg szél gonoszan bekúszott az aluljáróba, az itt-ott tanyázó hajléktalanok, egyszerre zavartak és sajnáltam meg őket, a mérhetetlen bűz pedig csak hab volt a tortán. 

Jobban Jungkookhoz húzódtam séta közben, aki kihúzta kezét szorításomból, s inkább teljes karjával átölelt, úgy, hogy alig bírjak mozdulni, de lábaimat még könnyedén szedjem. 

Megörültem, mikor kiértünk a forgalmas helyről, s egy-két kereszteződést és járdát végignyargalva meg is érkeztünk célunkhoz. 

-Ez az? -kérdezte Jungkook, mire előkaptam telefonomat, s megnyitva édesanyámmal folytatott beszélgetésemet, meglestem a helyszín nevét, valamint a helymegosztást, s ahogy felpillantottam a felettünk elhelyezkedő, kivilágított feliratra, nyugtáztam, hogy jó helyen járunk. Bár jelenleg annyira izgultam, hogy inkább keveredtem volna el Kookkal a városban. 

-Igen, ez az. Huhh! -mondtam, s szemeimet összeszorítva nagy levegőt vettem, majd elraktam a kis kütyüt. Elöntött a pánik, hiszen csak most realizálódott bennem igazán, hogy mit is kéne tennünk, -leginkább tennem. Levert a víz, s amint Jungkook húzott volna maga után, ráfogtam karjára, mire kérdőn tekintett rám. 

-Hé! Mi a baj? -kérdezte, s azonnal elém lépett, majd két tenyerével közre fogta arcomat. Nagyot sóhajtottam, s bújtam érintésébe. -Izgulsz? -kérdezte, de hang nem jött ki torkomból a gombóc miatt, mely a félelemtől, s a reakcióktól tanyázott. Elmosolyodott, majd magához ölelt, s biztatóan megszorongatott. -Nem kell. Megmondjuk nekik. Te kevésbé tehetsz erről az egészről mint én, szóval ne stresszelj most. Nem tesz jót. -vált el tőlem, mire bólintottam, így végre bemehettünk a helyiségbe. 

Kellemes volt a hangulat, meleg, s még egy kicsit érzékelni is lehetett a karácsony utóhatásait, de nem tudtam foglalkozni vele, a rám nehezedett aggodalom miatt. Végig görcsöltem agyban, s ujjaimat is ugyan ilyen görcsösen nyomtam az alfa tenyerébe, aki helyettem is beszélt. Leadtuk a kabátok, majd egy pincér lány segítségével megkerestük anyáékat. 

Ahogy megpillantottam, amint anya épen kuncog valamin, s közben játékosan belecsíp apa karjába, elsápadtam, s még mielőtt a látóterükbe kerültünk volna, hirtelen megálltam. Rosszul lettem, s nem kimondottan a terhesség miatt, sokkal inkább mert nagyon féltem. Iszonyatosan rettegtem, s az csak még egy lapáttal rátett, hogy valószínűleg valamennyire el fogjuk rontani ezt a kellemes ebédet, -főleg látva anya és apa jó kedvét. 

-Taehyung! Mi a baj, rosszul vagy? Kimenjünk? -kérdezte Jungkook, ahogy felfogta mi történt, majd közelebb vont magához. 

-Nem.. nem, csak. Kell egy perc. -suttogtam, s összeszorítottam szemeimet. Tényleg csak egy percet kértem. Rendeztem lélegzetemet, majd magamra erőltetve a hamis nyugalmat, magabiztosan elmosolyodtam, még akkor is, ha egyáltalán nem voltam az. Én nem akartam ezt az egészet tovább húzni, akkor ne a kapuban álljak meg. -Oké, most már mehetünk. -mondtam, majd újra megindultunk karöltve, s még mielőtt anya észrevett volna minket, csak egy puszit hintettem a mellettem sétáló selymes arcára, majd nagyon mosollyal üdvözöltük szüleinket. 

Apa kezet fogott, míg anya körbe csókolta páromat, amin nagyon is jót derültem, hiszen aranyosak voltak, ahogy kimutatták szeretetüket. Engem is köszöntöttek a megszokott családias módon, majd elfoglaltuk helyünket. 

Egy vörös huzatos, sarok asztalán ültünk. Igazából az egész éttermen látszott, hogy színvonalas és ízléses volt, így csak még jobban feszengtem, hogy a tény, ha anyámék itt rendeznek cirkuszt, akkor még cikibb lesz az egész.  

Anya előttem ült, apa mellette, aki pedig Jungkookkal szemben volt. Próbáltam a lehető legtermészetesebben viselkedni, és először csak lényegtelen dolgokról beszélgetni, ami ment is addig a pillanatig, míg az előttem ülő nőszemély fel nem tette, mérhetetlenül gyanakvó kérdését. 

-Mi ez az illat? Ti is érzitek? -szagolt a levegőbe, s bepánikoltam. Anya béta volt, nyilván nem úgy kommunikált, vagy reagált az illatokra, mint egy alfa vagy egy omega, de ugyan úgy érezte. Én édesanyám messze híres volt arról, ha észrevesz valamit, valakinek az illatán, éppen ezért ijedten martam az asztal alatt Jungkook combjába. -Ez tőled jön Taehyung. -mondta, s mosolyogva de összehúzta szemöldökeit. 

-Én voltam! -mondta Jungkook kicsit hangosabban mellettem, mire mindannyian odakaptuk fejünket. -Vagyis elnézést Taeyeon. A nővéremék meglátogattak minket, és sokat beszélgettek Taehyunggal, gondolom ezt érzed. -mondta, -hazudta- s közben próbálta a lehető legjobban nem kimutatni, valójában kamuzik. Életemben nem láttam a nővérét, csak fotókon, gondolom az illata se ilyen lehetett, hiszen belőlem túl édes odor áradt, egy alfára pedig ez egyáltalán nem volt jellemző. Megnyugodtam, hogy Jungkook helyettem is gyorsan reagált, de nem tudtam mennyire van nyert ügyünk. 

-Ohh, értem. Elég édes mondjuk, de nem baj. -válaszolta anya, s édesen elmosolyodott. Anya a legmegkérdőjelezhető, vagy legfurcsább helyzetekben is képes volt vigyorogni, vagy csillogni.

Hirtelen egy pincérhölgy jelent meg, ki rendeléseinket vette fel, s amint mindannyian elmondtuk mit kérünk, s már távozott volna a kis jegyzetfüzettel kezeiben, apa még utána szólt. 

-Elnézést, valami lemaradt! -intett kezével, s a lány azonnal visszasietett. -Ha már ünneplünk, ünnepeljünk rendesen. -mondta, majd a lányra tekintett, s további szavait is hozzá intézte. -Én kérnék még egy pohár vörösbort is. 

-Édeset, keserűt? -kérdezte a lány. 

-Édeset, és ha van akkor valami jó régit. -tolta fel apa szemüvegét. -Drágám? -pillantott anyára. 

-Ohh, én egy édes hideg kérnék. -csapta össze tenyereit, s mosolyogva pillantott ránk. -Fiatalok, ti is igyatok valamit. -intézte felénk szavait, mire Jungkook válaszolt először, én pedig csak elhúztam számat. 

-Én egy kahjangdzsu-t kérnék. -mondta, majd apámra pillantott ki csak büszkén hátradőlt székében. 

-Viráglikőr? Remek választás. -mondta apa elégedett kritikusként, hiszen Jungkook kifinomult választása meglephette, aki csak elmosolyodott, s két kezét felhelyezte az asztalra, közben apa újra felém fordult. -Te Taehyung? -kérdezte, mire én először kérdő tekintettem rá, de amint leesett, mire is várnak, újra csak elkezdtem izgulni. Nem ittam, nyilván nem. S a jelenlegi helyzet miatt még úgy sem lehetett, de minden családi ebédnél belenyaltam a mama által hozott csokilikőrökbe, így kicsit tartottam a válaszadástól. 

-Én nem iszok, inkább csak egy baracklevet kérek. -mosolyodtam el, s a lányra tekintettem, aki sebesen jegyzetelt, majd egy meghajlással távozott. 

-Visszafogott vagy édesem, te is ihattál volna valamit. -mondta anya, s tekintete égetett. 

-Nem, jó ez így nekem. Most nem alkoholizálok. -nevettem el magam, majd a szépen meghajtogatott szalvétát kezdtem piszkálni, de anya harsány, nevetéstől csengő hangja kizökkentett.

-Én utoljára akkor mondtam ilyet, mikor az öcséddel voltam terhes. -tette hozzá könnyen, mire Jungkook félrenyelte az eddig az eddig ivott vizét, s szája elé téve kezét, próbálta rendezni nyeléseit. Elhűltem szaván, s szabályosan levert a hideg verejték. Bepánikoltam, hiszen anya akármennyire nem tudhatott még semmit, igen erősen beletrafált a dologba. Hatalmas szemekkel simítottam párom hátára, ki csak bólogatásokkal jelezte, minden rendben van, csak félrenyelt, de szinte érezhető volt az ok-okozat. 

Anya és apa is meglepődtek, sőt apa még ráncos homlokát is összeszűkítette, ahogy megemelte szemöldökeit, s bennem a vér is megfagyott. Anya tekintete kérdő volt, gyanakvó, s szólásra is nyitotta ajkait. 

-Jungkook minden rendben? -kérdezte, mire mind a ketten elsápadtunk, s szinte éreztem, hogy nem húzhatjuk ezt tovább. Vagy most, vagy soha. 

-Igen, persze. Elnézést. -mondta, majd nagy levegőt vett, s kínosan elmosolyodott. 

-Furcsák vagytok mind a ketten, biztos minden rendben? -kérdezte apa, mire a libabőr végigkúszott rajtam, s megremegtek ajkaim. Nem akartam ezt tovább, mert féltem, hogy az aggodalomtól, mely bennem van, vagy elhányom magam, vagy lefordulok a székről, így a meglepett Jungkook kezét megfogtam az asztal alatt, felhelyeztem magunk közé, majd erősen megszorítottam ujjait. Tenyere ugyan annyira izzadt, mint sajátom, s lepillantva tányéromra szólásra nyitottam ajkaimat. 

-Anya, apa. Mondanunk kell valamit. -jelentettem ki határozottan, s felnéztem rájuk. Egymásra néztek, majd kérdő pillantásokkal illettek mindkettőnket. Éreztem, hogy Jungkook megfeszül egész testében, szinte a pattanásig nőtte magát az izgalom, s félelem testében, de próbálta nem kimutatni. 

-Mi lenne az? Rosszalkodtatok? -kérdezte anya nevetve, s összevonta szemöldökeit, majd kicsit szigorú tekintettel, nézett hol rám, hol Jungkookra. Nagy levegőt vettem, próbálva leküzdeni a jelenlegi infarktust előjeleit, -hiszen szívem úgy vert, majd kiszakadt a helyéről-, majd halkan, szinte suttogva megszólaltam. 

-Terhes vagyok. -leheltem, mire apám kezéből kiesett szemüvege, -hangosan koppanva az asztalon-, melyet eddig nyakkendőjében törölgetett. Nekünk befellegzett. 

---------🦋--------

Parents near here
Baszki én azért erre nem biztos hogy képes lennék xD
Remeljuk  tetszett és kíváncsiak  vagytok 💖💖🐯

Happy Birthday to this angel, bear, tinytiger, masterpiece, the love of my life, JK's baby... ❤❤