▪︎Írói megjegyzes: Jungkook szemszög, valamint ne tessék megijedni, ugyan az egész könyv a szerelemre és a drámára épül, szóval KELLENEK az ilyenek is

Aggodalom, mérhetetlen aggodalom. Az volt bennem, s szinte megőrültem. Aggódtam Taehyyungért, hiszen éreztem, s láttam rajta, hogy valami nagy gond van vele, de Isten' se adta, még csak spekulálni se tudtam, hogy mi volt.

-Jeon hagyd már ezt abba, nem lesz semmi. Komolyan ha itt őrlöd magad, azzal szerinted Taehyungnak jobb lesz? -mondta a narancs hajú béta barátom, s belekortyolt bögréjébe. 

-Hoseok kurvára fogd be. Te nem tudod, milyen szar érzés ez. Rohadtul nem. -kezdtem indulatosan, ám amint realizáltam, hogy barátommal milyen hangszínt ütök meg -melyet nem érdemel- mondandóm végére elhalkultam. -Bocs én... 

-Figyelj megértjük, hogy ideges vagy, valószínűleg mi is azok lennénk, de ez nem ok, hogy így magadba zuhanj. Ha még gond is lenne, -amit megjegyzek nincsen- akkor is neked kell lenned aki támogatja és megvédi őt. -kontrázta Yoongi, s leült mellém az ágyra, majd átkarolta vállaimat. 

-Yoongi kérlek mond el! Nem bírom, hallgatni ahogy sír. -fejemet előre hajtottam, s  idegesen hajamba túrtam. 

-Nem lehet Jeon, addig nem amíg ők nem akarják. Sajnálom haver. -mondta, majd felálltam mellőle, s ide-oda kezdtem járkálni. 

-Ember hogy nyugodjak le? Mi van ha tényleg valaki belekevert valamit az italába és most jön ki rajta, vagy valami komolyabb... mit tudom én, betegség, vagy... -folytattam volna, ám ebben a pillanatban éreztem mellkasomban a feszítő fájdalmat, s a mérhetetlen szomorúságot. Minden emócióját az omegának, az összes nyomorúságos aggodalmát, és, hogy mennyire fél. Iszonyatosan fél. Kitágult szemeimet a bezárt ajtóra vezettem, s indultam volna oda, hogy feltépjem azt, de Hoseok gyorsan realizálta a helyzetet, s lefogta karomat.

-Jungkook ne most játszd a hőst, és viselkedj felnőttesen. Kijönnek és úgy is megtudjuk. Elhiszem, hogy rossz és hogy fáj, de ezzel még mindig nem segítesz. -mogorván intézte hozzám szavait Hobi, s ideges voltam, hogy megint milyen hangnemet ütünk meg egymással szemben, de igaza volt. Igazuk volt, mégis mit művelek. Már megint a szaros dühkezeléseimmel van a gond, hogy nem bírom türtőztetni magam, ha Taehyungról van szó. Nagyot sóhajtottam, majd bólintottam egyet, visszasétáltam az asztalhoz, s csípőmet nekitámasztva lehunytam szemeimet. 

-Én ezt nem bírom. Mitől fél ennyire? -kérdeztem, magamtól, vagy a többiektől leginkább, mire mind a ketten felém fordították tekintetüket.

-Tessék? -kérdezte Yoongs.

-Taehyung, mitől fél ennyire? Érzem, szabályosan pánikol. -suttogtam, s megdörzsöltem szemeimet. 

-Hát haver, azért én is be lennék tojva. -vicceskedett Hobi, mit nem értettem. Mégis mi olyan kurva poénos most? És mire érti ezt az egészet.

-Hoseok kussolj. -Yoongi hangja hidegen csengett, miközben megforgatta szemeit.

Már éppen kérdeztem volna, hogy még is mire érti ezt az egészet, mikor kinyílt a fürdőszoba ajtaja, s amint megpillantottam a három személyt, tüdőmben rekedt minden levegő. Taehyung fal fehér volt, sápadt, szemei pirosak voltak, s bedagadtak -valószínűleg a sok sírástól- reszketett egész testében, s mély levegőkkel próbálta lenyugtatni magát. Ahogy felemelte fejét, s tekintetünk találkozott, hívószó nélkül lökte el magát, s karjaimba rohant, amin iszonyatosan meglepődtem. Fejét nyakhajlatomba temette, s újra sírásnak kezdett. Szorosan ölelt magához gyenge karjaival, mire én felvezettem egyik kezem fejéhez, hogy puha hajának simogatásával nyugtassam, míg másikkal derekát fogtam közre.  

-Sa-sajnálom, kérlek nagyon sajnálom. -motyogta az omega vállamba, tovább áztatva pólómat, mire csak egyre idegesebb lettem. Mégis mi a francot sajnál? Vagy mi oka lenne bocsánatot kérnie mikor nem tehet semmiről, és most is csak ő szenved. 

-Mégis mit? Istenem' kérlek benneteket mondjátok el mi van, mert beledöglök a tudatlanságba, és.. -kezdtem volna el mondandóm, hogy vagy elmondja valamelyikőjük, hogy mi folyik itt, vagy széttépek egyet közülük. Azonban nem tudtam befejezni, mert Taehyung könyörgően csillogó szemei a kétségbeeséstől, és rekedt gyenge hangja szavamba vágott. 

-Terhes vagyok, Jungkook... -suttogta.

Terhes. 

Taehyung terhes tőlem.

Gyereke lesz. Gyerekünk lesz, -nem, nem lesz. 

-Na jó vicc, majdnem bedőltem. -mondtam nevetve, teljesen az őrület kapuit feszegetve. Kibaszottul meg fogok bolondulni. Ilyen nem létezik. 

-Jungkook nem vicc. -sohajtotta a fekete hajú lány, s lepillantott lábaira. 

Felnevettem a néma csöndben. Egy hang se, senki meg sem szólalt, csak meredtek hol rám, hol Taehyungra, vagy maguk elé. Nyomasztott a légkör, s ahogy Taehyungra néztem, ki továbbra is karjaimba volt, hatalmas gubóiból, pedig hangfoszlányok nélkül potyogtak könnyei, tudtam, hogy nem poén. Szóval, kurvára nem poén. 

Ezt rohadtul elbasztam. Kurvára elbasztuk. 

-Jungkook, kérlek mondj valamit. -kérlelően pillantott rám, előttem álló omegám, de meg se tudtam szólalni, mire csak éreztem még jobban szétáradni fájdalmát mellkasában. Nem, ilyen nem létezhet. Felvezette kezét arcomhoz, hogy megsimítsa, de csak kitágult szemekkel, megfogtam azt, s elemeltem onnan. -Jungkook... 

-Ne. Hagyj kérlek. Most... egyedül akarok lenni. -mondtam végszóként, s eltolva magamtól a meglepődött Taehyungot, belebújtam egy pár elszórt cipőmbe, majd leakasztva fogasról fekete, bőrkabátomat, feltéptem a bejárati ajtót, s szélsebesen kimentem azon, hogy aztán a lendület miatt, hatalmasat csapódjon az. 

Rohantam, nem törődve senkivel és semmivel a folyosókon. Azonnal friss levegőhöz kellett hozzá jutnom, mert azt hittem megfulladok. Néha neki mentem egy két diáknak, vagy tanárnak a folyosókon és az aulában, de nem tudott érdekelni. Önző módon vágtattam előre, s próbáltam kizárni Taehyung fájdalmát, valamint azt a fajta zokogást melyet lunája folyamatosan farkasomnak üvöltött. Nem akartam ezt, mégis ki akarta volna. 

Kurva fiatal voltam és előttem volt az egész élet, egy becsúszott egy kibaszott gyerek. Nem hibáztattam Taehyungot, mert akkor egy utolsó patkány lettem volna, hiszen attól még, hogy ehhez két ember kell, rajtam állt minden. Teherbe nyomtam a kibaszott páromat, mert nem bírtam tisztán gondolkodni.

Fejben többször is elástam már magam, vagy elképzeltem, amint ezt apám és anyám megtudja, s nem csak kibasznak otthonról, de még hozzám is vágnak valamit. Hogy lehettem ennyire felelőtlen? Meddig tartott volna gumit akasztanom a pöcsömre? Egyáltalán mikor? Hogyan? 

Kismillió kérdéssel a fejemben, átvágtattam a parkon, s egyenest a parkolók utáni elhagyatott focipályához mentem. 

Egyedül akartam lenni, s ugyan bosszantott viselkedésem, s iszonyatosan fájt, ahogy ott hagytam szerelmemet, de tudtam, hogy el kell jönnöm. Ha most ott maradtam volna, abból megint csak csúnya verekedés lesz, és olyat teszek, amit a legkevésbé sem akarok. 

Felsétáltam a kiülőkhöz, s a pálya közepével szemben, lehajtottam egy műanyag ülőkét, s ledobtam magam. Iszonyatosan aggódtam, ki nem aggódna egy ilyen helyzetben? Bántott, hogy mit tettem Taehyunggal, aki valószínűleg most csalódott bennem, s én undorító, önző módon ott hagytam, hogy ide tudjak jönni, s saját problémámmal foglalkozni. Szánalmasan éreztem magam, hiszen ez nem saját probléma volt, hanem igen is kettőnk dolga.

Képtelen voltam felfogni, hogy ez megtörtént, de nem kellet sok idő, hogy rájöjjek mikor ejthettem teherbe. A láza alatt. Nem is figyeltünk, s elfeledkeztünk a piros betűs kiemelt részről, én pedig belé is ragadtam. Előrehajoltam, s hajamba túrtam. Szabályosan forrt bennem, minden indulat. Egyszerre voltam dühös, féltem, aggódtam szerelmemért, s kettőnkért, tartottam a következményektől, s nem utolsó sorban  a sulitól. Ha ez kiderül élve ásnak el bennünket. Nem is gondoltam bele ebbe az egészbe. Visszagondolva beszélgetéseinkre Taehyungra, mikor az omega hatalmas örömmel beszélt erről, hogy családot akar és közös életet velem, megráztam fejem. Így belegondolva, ha tudtam volna, hogy képes ennyire bevonzani a dolgokat, bár sose ki se ejtette volna száján. 

-Egy igazi farok vagy. -magam mellé pillantottam, s ahogy megláttam Yoongit, elhúztam számat. -Átmásztam az egész sulit miattad. 

-Nem kértem. -feleltem mogorván, hiszen pont nem hiányzott senki. 

-Jungkook tiszta hó minden, ide fogsz fagyni. Legalább ezt vedd fel. Egy kibaszott bőrkabát nem elég a mínuszok ellen. -mondta, majd lehuppant mellém, s letekerve sálját felém nyújtotta. Elfogadtam, de elhúztam számat. Semmiféle időjárási tényezőt nem érzékeltem, s ez valószínűleg a stressz miatt volt. 

-Menj el Yoongs. -suttogtam, s tovább meredtem a havas pályára.

-Megy a faszom. -nevetett fel. -Idősebb vagyok, szóval én parancsolok. Tessék ez talán kicsit megnyugtat. -mondta majd, zsebéből előhúzott egy cigarettásdobozt, mire elhúztam számat. 

-Taehyung nem szereti. 

-Szerintem Taehyungnak most van elég gondja. Na.. -lökte meg vállamat, mire megforgattam szemeimet, s kihíztam egy szálat, hogy utána meggyújtsam azt, s ajkaimhoz véve, ebbe fojtsam bánatom. 

-Istenem'. Hogy lehettem ekkora barom? -kérdeztem, s közben gondterhelten előrehajoltam. 

-Hát szerintem az nagyobb baj, ahogy ott hagytad. Életemben nem láttam még fiút így zokogni. -fordította el fejét. -Komolyan Jungkook, most szüksége lett volna rád, de a reakcióddal csak eltiportad. 

-Ne vágd ezt a képembe Min! Tudom jó magam is. De muszáj volt. Sajnálom. 

-Nyugodj le Jeon, mert kinyírod mind kettőnket. Ez nem a világ vége. Most csak is az a dolgotok.... -kezdte volna, ám idegesen kikaptam fogaim szorításából a dohányt, s mérges tekintettel felé fordultam. 

-Ne kezd Yoongi. Leszarom. Tizenhét éves vagyok, idén érettségizünk, neki vannak szülei, nekem is vannak szüleim, és mind a kettőnknek vannak kötelességei, amit egy gyerek elbasz. Érted? Mindent felrúg, mert ha van gyerek akkor nincs más. -minden egyes szavam után átkoztam magam, hiszen ezek igaz tények voltak, csak éppen nem ilyen stílusban kellett volna közölnöm. 

-Állj le Jungkook. Én is be lennék szarva, tudom milyen az ilyen. 

-Dehogy tudod. Nem tudod, csak jól mondtad.. -suttogtam, s visszafordultam a pálya felé, s elpöcköltem az elégett bűzrudat. -Be lennél szarva, de nem vagy. Nem te csináltad fel Jimint. -hangsúlyoztam ki a "lennél" szót, hogy értse a szó feltételes módját a saját helyzetében.

-Nem hasonlítgatni akarok, csak mondom. -mondta, majd utánozva szemetelő mozdulataimat elém állt. 

-Te legalább nagykorú vagy. -néztem fel rá, s hátradőltem az átfagyott ülésen.

-És az miben lenne jobb neked? 

-Abban, hogy nem basznának ki minket. -mondtam, felhorkantva, hiszen nyomorúságos volt, hogy ezt helyeztem legnagyobb érvemnek, nem is törődve a nagyobb következményekkel. 

-Ez faszság. Te nem ilyen vagy Jeon. Hol van az a büszke alfa akit én nevezek a legjobb barátomnak. Komolyan? Nem teheted ezt Taehyunggal, nem teheted ezt magatokkal. Igen, beakasztottad neki és teherbe esett. Igen, kibaszott nagyok a következmények és a rizikófaktor is, és igen kurva szar ez így. Azt is elhiszem, hogy ideges vagy, de nem felejtsd el, hogy milyen voltál eddig, és milyen lettél Taehyung miatt. -felnéztem rá, hiszen eszmecseréje komoly volt, s tanító jellegű, mire csak sajnálkozó csillanás futott át szemeimen. 

-Ezt hogy érted? -kérdeztem.

-Úgy, hogy mióta Taehyung komolyabban érdekel téged, és még szerelembe is estél vele, azóta kivirultál. Megnyitott benned egy olyan kaput amit eddig sose láttam. Jungkook kimutattad az érzéseidet, és sose láttalak még ennyire szenvedélyesnek valaki iránt. Taehyung teljesen megváltoztatott, de ha egy ekkora hiba miatt hagyod veszni, vagy ráhagyod a döntést,  vagy ne adj Isten' elhagyod, akkor egy patkány vagy. Most is csúnyán ott hagytad. De neked mellette a helyed, támogatnod kell, mert elgyengült, mert szüksége van rád, és mert szeret. És tudom, hgy te is szereted. Nem hagyhatod ezt veszni egy gyerek miatt. -fejezte be, s összeborzolta hajamat, kedves gesztusként, de abszolút nem volt hozzá gusztusom.

Yoongsnak igaza volt. Kim Taehyung eddigi rövid életemnek legjobb dolga. A szerelmem, társam, s mindenéért esedezek ami hozzá kapcsolódik, s az, hogy ennyire megváltoztam volna fel sem merült bennem. De ha pozitív behatása van -főként a menta hajú elmondása szerint- akkor csak jó lehet- Taehyung egy angyal, az én védőszentem, s tényleg életem hibája lenne, ha egyedül hagynám ebben az egészben, amiről javarészt én tehetek. 

-De, egy gyerek. Mit kezdünk vele. -sóhajtottam, s újra felpillantottam. 

-Azt most felejtsd el egy kicsit, és ő is. És inkább együtt beszéljétek ezt meg. És semmikép se egyből arra gondolj, hogy vesse el. Nem vagyok én se egy érzelgős típus, de még is csak a véred Jungkook. -mondta, majd visszaült mellém.

-Fura ezt a te szádból hallani. -mosolyodtam el szánalmasan. -Egy baba, belőlem és belőle. Most fogom csak fel igazán, vágod? 

-Ja, veszem észre. Ez alapvetően nem egy rossz dolog, csak ti még nem vagytok ebben a helyzetben. -mondta, s szorosabbra fogta kabátját magán, ahogy újra elkezdett szállingózni a hó. 

-Egy baba. Komolyan Yoongi, el tudod ezt hinni? Taehyungban ott van benne egy kicsi én, vagy kicsi mi. Nem tudom. Egy kis ember, embrió. -sóhajtottam teljesen elmerengve, mikor is biológiai szemszögből kezdtem vizsgálni, ahogy az idegesség egyre jobban szállt el fejem felől. -Ez hihetetlen. 

-Látom, megértetted amit mondtam. -nevettet, majd jobb kezével rácsapott combomra. -Na jól van gyere, mert ide fogunk fagyni. De ne most beszélj Taehyunggal, hanem inkább este felé. Komolyan Kook, fogadd meg amit mondtam, mert életetek legrosszabb döntése lenne, ha ezt hagynátok kettőtök közé állítani. 

-Ki kell szellőztetnem a fejem Yoongi. -mondtam, ám felálltam, hiszen való igaz egyre hidegebb lett. 

-Van egy spanglim. De egy szót se senkinek, mert letekerem a pöcsödet és akkor örülhetsz ha sikerül teherbe basznod Taehyungot. -mondta, s elkezdett sietősen szaladni a szék sorok között, s amint realizáltam undorító szavait, neki eredtem, s utolérve tockost adtam tarkójára. 

Igaza volt, mi tényleg egymásnak voltunk teremtve, akkor miért ne kellene ennek így lennie? Miért ne kezdődhetne el így a közös forgatókönyvünk? Igaz, nem lesz egyszerű, de meg fogjuk csinálni, s semmiben nem hagyom egyedül az omegámat. 

--------🦋-------

Őszinte leszek, még magam miatt is egy párszor -tökön rúgtam volna Jungkook karakterét de remélem ti is megértitek kicsit, még is csak tinik még

Remélem tetszett ❤❤
(Meglepi double chapter)

Amuuugy nagyon kíváncsi vagyok, legyszike írjatok már meg hogy ti mit gondoltok a folytatást illetően????

komment plss úgy szeretem olvasgatni őket ❤❤