Egy kicsit szomorúan léptem be a nagyterembe, Leo-t egyedül kellett hagynom Piton professzor irodájában, mert ott van jelenleg a legnagyobb biztonságban. Mondjuk ez nem a legjobb ötleteim közé tartozik, mert biztos vagyok abban, hogy keresztapám ki fog akadni amint meglátja, de most már mindegy. Egy kicsit kételkedve hagytam ott szegényt, mert féltem attól, hogy valamit összefog törni, mert ha összetör bármit is akkor nekem annyi.

Fred és George kérdés nélkül segítettek nekem, sőt kifejezetten izgatottak lettek, amikor felvázoltam nekik a tervemet. Meglehetősen könnyen sikerült becsempésznünk az irodába, bár sokáig eltartott. Ezért is sikerült nekem és az ikreknek utoljára belépnünk a nagyterembe. Igazából nem is akartam jönni, de eszembe jutottak keresztapám fenyegető szavai.

Hatalmas sóhajjal álltam meg és néztem körbe, a tekintetem rögtön találkozott Perselus Piton rideg tekintetével, enyhén bólintottam köszönés gyanánt majd el is fordítottam a fejemet és mardekár asztala felé pillantottam. Meglepődve tátottam el a szám mikor megláttam Gwen-t és Cedric-et ahogy a mardekár asztala mellett éppen megcsókolták egymást.

-Mi, mi, mi? Ez mikor? Örülök nekik, de mikor?-akadtam ki egy kicsit.

-Mondtuk a vonaton, hogy együtt vannak.-néztek rám összezavarodva.

-Tudom, de akkor is meglepő így élőben látni. Miről maradtam még le? Ne, ne mondjátok, kitalálom. Dean és Seamus végre felvállalták, hogy együtt vannak.-mutattam az említett két fiúra, akik éppen bizalmasan beszélgettek valamiről.

-Igen, mi? Nem, honnan jött ez?-kérdezték az ikrek.

-Csak nézzetek rájuk.-vontam meg a vállam.

Az ikrek egyszerre fordultak a két fiú felé. Én is Dean-ék felé fordultam és egy apró mosoly jelent meg az arcomon, tényleg nagyon aranyosak. A mellettem álló két fiú elgondolkodva figyelték meg a háztársaikat, de láttam rajtuk, hogy nem azt látják, amit én.

-Mindegy. Én leülök a „mindenkinél jobb vagyok és ezért tisztelj” asztalhoz.-nyögtem fel fájdalmasan és indultam a barátnőm felé, aki éppen egy széles mosollyal mesélt valamit Cedric-nek. Nagyon aranyosak együtt.

-Akkor később találkozunk.-szóltak utánam.

-Természetesen.-pillantottam még vissza egy széles mosollyal.

George és Fred egyszerre kacsintottak rám, amitől az arcomra fagyott a mosoly. Érzetem, hogy kezd az arcom fel forrósodni ezért gyorsan hátat fordítva haladtam tovább.

-Sziasztok.-köszöntem a szerelmespárnak, akik egyszerre kapták felém a tekintetüket.

Cedric kedvesen mosolygott rám miközben felém fordult, de a kezét nem vette le a lány derekáról és még közelebb húzta magához. Gwen nem reagált erre semmit csak végig dühösen ráncolta a szemöldökét.

-Hol voltál egész nyáron?-támadt le rögtön a barátnőm.

-Szia Scarlett.-köszönt vissza Cedric.

-Elköltöztem és edzettem. Veletek mi történt a nyáron?-közöltem egyszerűen.

-Miért történik veled mindig valami?-sóhajtott fel.

-Elhívtam randizni a valaha élt legszebb lányt.-nyomott egy puszit Gwen arcára.

Barátnőm aranyosan elmosolyodott és felnézett a barátjára. Ez volt az a pillanat amikor rájöttem mennyire is szeretik egymást. Csak néztek egymásra és nem mondtak semmit, de a szemük mindent elmondott. Tökéletes páros és biztos vagyok benne, hogy rengetegen fogják őket irigyelni a kapcsoltuk miatt, köztük én is. Örülnék, ha valaki engem is így szeretne, valaki rám is így nézne, hogy érezzem elpusztítaná értem a Földet is, hogy mindig éreztesse velem mindennél jobban szeret.

-Az évnyitó után találkozunk?-puszilta szájon Cedric-et.

-Ki nem hagynám.-motyogta a barátnője szájára majd megcsókolta.

Gwen elpirulva lépett hátra, én pedig csak mosolyogva néztem őket. A barátnőm váratlanul elém sietett és megragadva a karomat húzott maga után. Rögtön visszapillantottam Cedric-re aki lágyan mosolyogva nézte ahogy távolodunk.

-Szia, Cedric.-integettem neki.

-Szia, Scarlett.-intett vissza.

Egy széles mosollyal fordultam előre és léptem a barátnőm mellé, de a mosoly rögtön eltűnt az arcomról mikor megláttam a testvéremet. Éppen Harry-t beszélte ki az úgy nevezett barátaival a dementor miatt. Szánalmas, mintha ő nem rettegne attól a lénytől vagy bármi mástól. 11 évesen még a sötéttől is rettegett, nem tudott aludni a kis fénye nélkül.

-Ahh, el is felejtettem, hogy te mennyire idegesítő tudsz lenni.-sóhajtottam fel és álltam meg mellette. Gwen tovább sétált, de pár lépés után visszafordult.

-Hol voltál?-állt fel hirtelen és lépett elém.

-Mintha annyira érdekelne.-forgattam meg a szemem.

Draco erőszakosan ragadta meg a karomat és rántott rajtam egyet, hogy ránézzek. Undorodva néztem fel rá majd le a kezére. Gyűlöltem, hogy hozzám ért, olyan mintha Lucius érne hozzám.

-Nem teheted meg, hogy szó nélkül hátat fordítasz a családodnak.-köpte felém a szavakat. A szorítása erősebb lett és tudtam, hogy nyoma fog maradni.

-De, megtehetem és már meg is tettem.-rántottam ki a karomat a szorításából.-Most pedig menj arrébb, nem vagyok rád kíváncsi.-hessegettem el.

Draco dühösen nézett rám, de azért arrébb lépett. Egy győztes mosolyt villantottam rá és sétáltam el mellette, büszkén és magabiztosan haladtam a mardekár ház asztala végéig. Az odavezető úton éreztem magamon a mardekárosok utálkozó és egyben a többi ház elismerő tekintetét. Egyikkel sem törődve ültem le, Gwen pedig már automatikusan mellettem foglalt helyet.

-Szóval akkor te és Cedric. Pontosan mióta?-kérdeztem kíváncsian.

-Igen. Beszéltünk a vonaton, elhívott randizni és azóta együtt vagyunk.-pirult el egy kicsit.

-Örülök nektek.-mosolyodtam el lágyan.-Aranyosak vagytok.

Éppen készültem jobban kérdezősködni mikor fel csendültek a hangszerek és a zenekar énekelni kezdett. Egyszerre fordultunk a hang felé és élveztük az előadást, a dal felénél halkan dúdolni kezdtem a dalt. Rendesen fülbemászó a dallam bár nem értem a békákat.

-Varázs, Varázs, ősi Varázs. Éget, mint az izzó parázs.-dalolásztam halkan.

Mellettem Gwen jót mosolygott rajtam ahogy élvezem a dalt. Rajtunk kívül a többiek csak unottan néztek ki a fejükből, egyáltalán nem lepett meg. A mardekárosok mindent utálnak, ami nem mások szenvedésével jár. Bár feltűnt, hogy Adrien többször rajtam legelteti a tekintetét, ami egy kicsit zavart ezért próbáltam nem tudomást venni róla.

-Isten hozott az idei év megnyitóján.-kezdte el a beszédét az előadás után az igazgató.

Nem nagyon figyeltem a beszédre, mert általában ugyanazt a szöveget szokta elmondani minden egyes évben. Reméltem most kivételesen hamarabb fog végezni, mert kezdtem éhes lenni. A körmömet piszkáltam mikor elhagyta az igazgató száját Remus Lupin neve. Gyorsan kaptam fel a fejem és néztem a tanári karra. Perselus bácsi mellett pont az a férfi állt fel, aki csokival kínált a vonaton. Az arcomra rögtön kiült a döbbenet ahogy kezdett összeállni a dolog. Automatikusan az ikrekre néztem, akik szintén engem néztek. Ők is tudták ki ő.

-Potter, Potter! Tényleg elájultál?-kezdett el kötekedni a testvérem.

Hatalmasat sóhajtottam miközben visszafordultam, már megint kezdi ez az idióta. Gwen csak megforgatta a szemét és nem csinált semmi mást. Ennyiben hagyta, de én nem voltam erre képes, körül nézem és a közelemben lévő első dolgot megfogtam és hozzá vágtam.

-Tényleg leestél a szék áu.-kapott a vállához, pont oda, ahol eltalálta a pohár.

A közelünkbe lévők egy emberként fordult felém. Egy kicsit elmosolyodtam azon, hogy mindenki rögtön rám gondolt. Mondjuk senki más nem merné megdobni egy pohárral Lucius Malfoy fiát.

-Hoppá, megcsúszott a kezem. Fejre céloztam.-húztam el a szám, de végül ismét elmosolyodtam.

-Hogy merted bántani?-állt fel a szemben lévő csaj, de én egy nézésemmel elnémítottam.

-Mielőtt mást piszkálnál Malfoy.-fordítottam vissza a fiú felé.-Gondolj bele abba, hogy téged is sok minden miatt lehet piszkálni. Még mindig nem mersz sötétben aludni?-kezdtem el most én piszkálni őt.

A környezetünkben lévő griffendélesek hangosan kezdtek el nevetni, még néhány mardekáros is kuncogott. A testvérem dühösen nézett rám, de én csak megvontam a vállam. Vigyorogva vártam a bátyám hisztijét, de ő csak végig nézett rajtam majd előre fordult.

-Scarlett!-hallottam meg a fejemben a keresztapám mérges hangját. Rögvest megértettem Draco miért nem kezdte el a szokásos hisztijét.

-Befejeztem.-fordultam előre a tanárok felé.

Egyenesen a keresztapámra néztem. Ilyenkor örülök a legjobban, hogy Perselus bácsi megtanított a legilimenciára.

-Rosszul láttam, hogy hozzá vágtad Draco-hoz az iskola egyik poharát?

-Szép dobás volt ugye?-mosolyodtam el, de gyorsan el is tűnt amikor megláttam Perselus bácsi arckifejezését.-Ne nézzen így rám. Megérdemelte.

-Még el se kezdődött a tanév, de te máris bántalmazod a diákokat.

-Igazából elkezdődött. Az igazgató az előbb jelentette be.

Hangos tapsvihar szakította félbe a párbeszédünket. Érdeklődve fordultam barátnőm felé, aki aranyosan Hagrid-ra mutatott. Egy széles mosollyal kezdtem el én is tapsolni amikor rájöttem, hogy Hagrid is a tanári kar része lett.

-Egy kevésbé kellemes hír. Minisztériumunk kívánságára a Roxfort további rendelkezésig szállást nyújt néhánynak az Azkaban-i dementorok közül. Bevallom ezt nem tartom örvendetesnek. A dementorok a Roxfort-i birtok bejáratait őrzik. Biztosítottak, hogy a jelenlétük nem fogja zavarni az iskolai munkát nem árt vigyázni. A dementorok a félelmetekből táplálkoznak, nem véd meg tőlük se furfang, se áll ruha.

-Ez ijesztő.-húzódott közelebb hozzám a barátnőm.-Rendesen kirázott a hideg.

-Nem lesz semmi bajunk. A vonaton is ott voltak és senkinek nem esett baja.-nyugtattam.

-De akkor is. Nagyon ijesztőek.

Én nem mondtam semmit csak átkaroltam és magamhoz húztam és így nyugtattam. Nem tudtam semmit mondani, mert én igazából nem féltem dementoroktól. Azóta nem mióta szembe szálltam eggyel és tudom, hogy újra képes lennék rá ha kell.

                               ⭐

-Hova mentek?-kérdezte Cedric mikor észrevette, hogy más felé fordulunk az ikrekkel.

-Mi vagyis nekem még el kell intéznem valamit.-mutattam magam mögé.

-Fred és George?-érdeklődött barátnőm.

-Mi pedig vigyázunk rá miközben elvégzi azt, amit el kell intéznie. Mi vagyunk a testőrei.-húzták ki magukat.

A velünk szemben álló pár egyszerre nevetett fel. Mi többiek összezavarodva néztünk egymásra, nem értettük mi történik. Ők csak jóízűen nevettek tovább.

-Scarlett-nek nincs szüksége testőrre.-magyarázta Gwen szórakozva.-Emlékeztetnélek titeket arra, hogy Scarlett szembe szállt egy rohadtul hatalmas kígyóval.

-Pontosan, megtudja védeni magát bárkivel szemben.-tette hozzá Cedric amitől elpirultam.

-Köszönöm.-jelent meg egy apró mosoly az arcomon, nagyon jól estek a szavaik.

-Akkor a szobánkban találkozunk?-kérdezte úgy, hogy már tudta a válaszomat.

-Igen. Majd akarok mutatni valamit.-jelentettem ki izgatottan.

-Uhh, alig várom.

-Elkísérlek a mardekár klubhelyiségig.-húzta közelebb magához Cedric a lányt.

-Máris vigyáz rád, de aranyos.

-Csak több időt akar velem tölteni.-vonta meg a vállát.

-Ez igaz, de vigyázni is akarok rád.-húzta közelebb magához és megpuszilta az arcát.-Életem végéig vigyázni fogok rád.

-Még akkor is mikor ráncosak leszünk és az lesz a legnagyobb problémánk, hogy ki csinálja meg az napra a teát?-viccelődött Gwen miközben elindultak.

-Ezt a pillanatot várom a legjobban. Megvédelek majd a meleg víztől.

-A meleg víztől?-kuncogott a barátnőm.

-Igen, csúnyán megtudod magad égetni vele.

Szélesen mosolyodtam el őket nézve ahogy egyre távolodnak. Boldogan néztem fel a mellettem álló fiúra, meglepe tapasztaltam, hogy ő végig engem nézett. George olyan tekintettel vizslatott, amitől a mosoly az arcomra fagyott. Lassan benedvesítettem az ajkaimat és egy pillanatra se néztem félre, de az előttem álló fiú végig csak az ajkaimat nézte.

-Scarlett kisasszony!-hallottuk meg keresztapám ideges hangját.

-Azt hiszem lebuktunk.-hajolt közelebb hozzám miközben suttogott.

-Azt hiszem bajban vagyok.-suttogtam vissza egy széles mosollyal.

-Scarlett kisasszony, nem érek rá a kis flörtjére. Az irodámba, most.-mondta végig majd hátat fordítva hagyott itt.

-Úgy látszik mennem kell. Sziasztok.-indultam a keresztapám után.

-Megvárjuk?

-Nem kell, holnap találkozunk.-néztem vissza.-Jó éjszakát.-küldtem feléjük egy puszit majd felgyorsítottam a lépteimet.

Pár perc múlva már a keresztapám mellett sétáltam egy széles mosoly kíséretével. Ha most valaki meglátna minket akkor biztos őrültnek nézne engem amiért így vigyorgok. Magam se értem, hogy miért mosolygok ennyire, egyáltalán nincs értelme. Félnem kellene, de nem megy hiszen úgyse fog bántani. Oké, talán lefog kiabálni, de nem fog bántani.

-Szóval.-nyitotta ki az irodája ajtaját. Leo hatalmas erővel ugrott rám, amitől hátra estem.

-Te is hiányoztál, Leo.-mosolyodtam el és kezdtem el simogatni.

-Elég lesz.-szólt ránk Perselus bácsi.

-Tényleg, elfelejtettem. Perselus bácsi nem szereti a pozitív érzelmeket.-suttogtam a kutyámnak bizalmasan. Leo abban a pillanatban leszállt rólam.-Miért hívott az irodájába, Piton professzor?-álltam fel földről.

A keresztapám csak az irodája felé mutatott, egy sóhaj kíséretével léptem be Leo kíséretével. Ahogy beléptünk Perselus bácsi becsapta az ajtót, ijedten ugrottam egyet ahogyan Leo is.

-Ez nem volt szép.-fordultam vissza.-Megijesztette Leo-t.

-Mit keresett itt a kutyád?-kérdezte rögtön.

-Nem tudtam a mardekár klubhelyiségének jelszavát. Ez volt a legjobb hely, hogy elrejtsem. Hova vihettem volna?

-Bárhova az irodámon kívül.

-De ez a legbiztonságosabb hely. Kimerne ide bejönni?-érveltem.

-Nem akarom itt többet látni!

-Engem vagy a kutyát?-mutattam először magamra utána pedig a kutyára.

-Még nem döntöttem el.-szólalt meg egy kis idő után.

-Hát nincs nagy választási lehetősége. A keresztlánya vagyok, még rengeteget fog látni.-mosolyogtam rá kedvesen.

-Gondoltam, hogy ebben az évben sem lesz nyugtom tőled.-sóhajtott fel majd helyet foglalt az asztalánál.

-Ezt kikérem magamnak! Nem tervezek most semmit -játszottam meg magam, de Perselus bácsi rögtön átlátott rajtam.

-De tervezel valamit, látom rajtad. Azzal az idegesítő mosolyoddal nézel rám.-kezdett el méregetni.

-Tudja, hogy Sirius Black barátja az iskolánkban tanít? Persze, hogy tudja hiszen odaadta az egyik tallárját. Ne is tagadja, felismertem. Mondjuk nem értem miért, azt hittem utálja Remus Lupin-t.-váltottam témát.

-Szóval Lupin professzor.

-Igen, bár egy kicsit csalódott vagyok. Sokkal jobban nézett ki fiatalon, nem mintha most rosszul nézne ki, de fiatalon huu.

-Honnan tudod hogyan nézett ki mikor a Roxfort egyik diákja volt?

-Vannak képek, azt is tudom ön hogyan nézett ki.-mutattam a keresztapámra.-Ön is meglepően jól nézett ki.-dicsértem meg.

-Ezt pont egy 13 éves kislánytól akartam hallani.-szólalt meg gúnyosan.

-Legalább hallja valakitől. Oké, oké, máris eltűnők.-emeltem védekezően magam elé a kezeimet mikor megláttam Piton professzor arckifejezését.

Sietősen indultam meg a kijárat felé, a kutyám mögöttem lépkedett hasonló tempóban, mint én. A kilincsen volt a kezem mikor a keresztapám utánam szólt. Hitetlenül fordultam vissza, nem gondoltam volna ezt. Ha egyszer el kell mennem akkor el kell mennem. Jól tudom mikor kell magára hagynom.

-Méregfog.-ismételte meg.

-Tessék?-ráncoltam a szemöldököm.

-Ez a jelszó.

Kicsit elmosolyodtam miközben egy aprót bólintottam köszönet gyanánt majd elhagytam az irodáját. Leo csendben követett a szobámig, próbált nem feltűnést kelteni, ő is tudta, hogy ha lebukik akkor innen rögtön elküldik. Most még jobban örülök annak, hogy ilyen közel van Perselus bácsi irodája a mardekár klubhelyiségéhez. Így feltünés nélkül betudtunk osonni a szobánkba, ahol Gwen tátott szájjal nézte a kutyát.

-Van egy kutyád?-kiáltott fel.

-Shus, halkabban!-szóltam rá.-Nem kéne, hogy rájöjjenek Leo itt létére.

-Leo a neve?-állt fel az ágyról ahol eddig helyet foglalt és lépkedett felénk.-De aranyos, egyáltalán nem passzol hozzá.-guggolt le a kutyám elé és kezdte el simogatni. Leo szintén mosolyogva bújt hozzá a barátnőmhöz.

-Miért akad ki mindenki a nevén?-sértődtem meg egy kicsit.

-Hogy érted, hogy mindenki? Más is tudja?

-Csak George, Fred, Hermione, Harry és Ron.

-Csak?

-Ők a barátaim, velük csak őszinte leszek.-nevettem fel gyengéden.

-Velem mi van? Nekem miért nem mondtad el mikor nekik igen?-sértődött meg most ő.

-Igazából nekik se mondtam el, egyszerűen csak észrevették a kutyát mellettem.-vontam meg a vállam.-Elakartam mondani neked a vonaton, de nem akartam elrontani a romantikus pillanatotokat Cedric-el.

-Rendben, de mit csináljunk Leo-val? Ez a hely kicsi lesz neki.-mutatott körbe.

-Hmm. Valamit majd csak kitalálunk.-legyintettem nem törődve.-Milyen volt a nyarad?

-Néha irigyelem ezt a semmi nem érdekel stílusodat.-nézte végig ahogy nyugodtan leülök az ágyra.

-Sok minden érdekel, mint például a nyarad.-villantottam rá egy széles mosolyt.

-Cedric-el töltöttem.-pirult el.

-Erre rájöttem magamtól is. Várj, bemutattad a szüleidnek?

-Nem! Jól van, igen.-vallotta be mikor meglátta a kételkedő arckifejezésemet.

-Igen és mit mondtak?

-Kedvelik, főleg anyum. Ő egyszerűen imádja.

-Mindenki elfogadta? Semmi ellenvetés, kikötés? Még egy apró kis vita sem?-a barátnőm nemlegesen megrázta a fejét.-Tényleg nagyon különböző családból származunk.

-Nem nagyon, az én testvérem is egy rohadék.-mosolyodott el.

-Van testvéred?-lepődtem meg.

-Igen, egy öcsém.

-Én erről miért csak most hallok?

-A kutyádról is csak most hallottam.

-Igen, de őt két napja ismerem. Te a testvéredet a születése óta. Hogy hívják?

-Carter. Carter Buchanan Lockwood.

-Buchanan?

-Apa hatalmas képregény rajongó.

-Ezt tudom.

-Ezért mindkettőnk egyik kedvenc karakteréről nevezett el.-folytatta.

-Téged is?-kérdeztem izgatottan.

-Az öcsémet Bucky Barnes-ról. Engem pedig Gwen Stacy-ről és Natasha Romanoff-ról.

-Egy pillanat, egy pillanat, szóval a te teljes neved Gwendolyn Natasha Lockwood?-Gwen bólintott egyet.-Az öcséd teljes neve Carter Buchanan Lockwood. A Carter?

-Anya ragaszkodott a Carter névhez. A bátyja emlékére.

-Az emlékére?

-Elhoztam apám képregény gyűjteményét.-váltott témát majd a kezébe vette a legnagyobb bőröndöt.

-Elbírsz vele?

-Igen, nem nehéz. Még tavaly évvégén megnagyítottam egy varázslattal. Most bármi elfér benne.-nyitotta ki a bőröndje tetejét és kezdett keresni benne.

-Jól vagy?-kezdtem el aggódni mikor  Gwen már derékig behajolt a bőröndbe.

-Igen, egy pillanat. Megvan!-kiáltott fel boldogan majd kimászott egy képregénnyel.-Ezt annyira megakartam mutatni neked. Ő itt Skarlát boszorkány.-nyomta a kezembe a papír köteget.-Szerintem hasonló képességed van, mint neki.

-Gyönyörű nő.-vizsgáltam meg a borítón lévő lányt.-De ő egy kitalált karakter, kitalált képességgel. Röviden nem létezik.-dobtam rá az ágyamra.

-Óvatosan, ez gyűjtői darab.-szólt rám.

Kezébe vette a füzetet és gyengéden végig simított a borítón. Teljesen magába merült és a gondolataiba mélyedt. Csendben vártam, hogy ő szólaljon meg. Nem volt hozzá lelkem, hogy most közbe szóljak.

-Tudod lehet, hogy mi is csak kitalált karakterek vagyunk. Lehet, hogy egy másik univerzumban mi szerepelünk képregények lapjain, amit éppen Wanda lapozgat.-szólalt meg bizonytalanul.

-Érdekes felfogásod van.

-Apám miatt, születésem óta ilyesmikkel tömi a fejemet. Ő szinte mindenben hisz, tényleg mindenben. Amikor kiderült, hogy boszorkány vagyok és ezáltal képessé váltam varázslatok elvégzésére kiugrott a bőréből. Azt magyarázta, hogy ő tudta mindvégig. Természetesen nem tudta, de mindig is hitt a boszorkányok létezésében, tudod Salem meg a többi. 

-Kedvelem apukádat, tetszik a felfogása. Anyukád?-kérdezősködtem tovább.

-Na ő teljesen apám ellentéte, csak abban hisz, amit a saját szemével lát.-mosolyodott el.-Még a képregényeket se szereti.

-És mégis beleegyezett abba, hogy képregény karakterekről legyetek elnevezve. Az ellentétek tényleg vonzzák egymást.

-Igen, a szüleim rá a tökéletes példa.-lapozgatta a képregényt.

-Szóval ő én lennék?-vettem ki a kezéből a képregényt és az arcom mellé elé.-Szerintem nem hasonlítunk, de imádom a haját. Oké, kíváncsi lettem, mesélj el nekem mindent. Tavaly óta érdekel, hogy ki lehet az a bizonyos Tony Stark.

-Úristen, erre vártam évek óta. Áááhh, képregény maraton kezdetét veszi.-süllyedt bele újra a birodalmába.

                                ⭐

Másnap a szokásosnál is fáradtabban keltem fel, késő estig Gwen-t hallgattam ahogy mindent a lehető legrészletesebben elmagyaráz. Még mindig fáj a fejem a sok információtól és a szemem a sok olvasástól. Lassan ültem fel majd megtöröltem a szememet hátha jobb lesz, de még mindig fájt. Óvatosan néztem körül, nem akartam felkelteni a mellettem békésen alvó kutyát.

-Gwen.-suttogtam, de semmit nem reagált.-Gwen.-fogtam meg az ágyon lévő egyik tollat és a barátnőmhöz vágtam. Miért hagytam ennyi tollat az ágyamban az este?

-Mi, mi történt?-ült fel gyorsan és nézett körbe.

-Reggel van és ma lesznek óráink. Tudod iskola és hasonlók.-csettintettem egyet és a szekrényem előtt teremtem.-Halkan kelj ki az ágyból, ne keltsd fel Leo-t.

-Annyira irigyellek.

-Nem kell, sokáig tartott megtanulnom rendesen használnom. Sokszor megsérültem.-öltöztem át.

-Akkor is nagyon menő.

-Amúgy miért van az ágyam tele papír fecnikkel és tollakkal?-mutattam az ágyam felé.

-Ohh, tegnap azokra jegyzeteltél.-válaszolta nyugodtan miközben ki kelt az ágyból.

Fél óra múlva már a folyosón sétáltunk csak ketten, egy kicsit meglepett, hogy senki nincsen itt rajtunk kívül. Gwen-t egyáltalán nem zavarta, sőt szerintem észre se vette csak folytatta tovább a mesélést az egyik képregény hősről. Most éppen egy istenről beszél, Thor-ról. Egészen gyerekkorától kezdte a történetet, minden apró részletet elmagyaráz, hihetetlen mennyi mindenre emlékszik.

-Várj, szóval Thor-nak van egy testvére Loki.

-Mostohatestvére.-javított ki.

-Egy mostohatestvére, aki gonosz és magának akarja a trónt.

-Én nem nevezném igazán gonosznak. Egyszer békává változtatta Thor-t, majd megkeresem azt a részt.

-Loki pedig egy krokodil lett.-folytattam miközben beléptünk a nagyterembe.

-Nem, ő kígyóvá változtatta magát, hogy leszúrja Thor-t, de ez nem fontos. A krokodil Loki az egy másik univerzumban létezik, ott mindenki egy állat. Tony ott egy egér, Peter pedig egy disznó.

-Akkor Steve egy macska?-kérdezte miközben sétáltunk a griffendél.

-Pontosan.-kiáltott fel boldogan.

-Miről beszéltek?-jelent meg előttünk az ikrek.

-Steve-ről.-vágtam rá gyorsan.-Hol van Cedric?-érdeklődtem mikor észrevettem, hogy még nincs Gwen mellett.

-Itt vagyok.-karolta át hátulról.-Egy kicsit rosszul esik, hogy a barátnőd tette fel ezt a kérdést és nem te.-suttogta Gwen fülébe, én is éppen meghallottam, de az ikrek semmit nem értettek.

-Várjunk egy pillanatot. Ki az a Steve?-kérdezte George talán egy kicsit feldúltan.

-Egy nagyon helyes és aranyos csávó.-vágta rá Gwen.

-Én ezt inkább Bucky-ra mondanám.

-Már elnézést!-szóltak közbe a fiúk egyszerre.

-Bucky tényleg helyes.-fordult felém a barátnőm.

-Ahogy Steve is.-húztuk tovább a fiúk agyát.

George és Cedric készültek közbe szólni, de Harry félbeszakította őket. A fiú idegesen ült le az asztalhoz Ron és Hermione társaságában. Az ikrek rögtön kérdezősködni kezdtek, de én rögtön tudtam mi történhetett. Egy fáradt sóhajjal néztem a testvérem felé, aki a barátaival hangosan nevettek.

-Mindjárt jövök.-hagytam ott a többieket és sétáltam a mardekár asztala felé, pontosabban egy bizonyos csapat felé.

-Hé! Harry! Jönnek a dementorok.-kiabálta Pansy gúnyolódva.-Húúúúúúú

-Annyira nagyon próbálsz menőnek tűnni, de csak szánalmas vagy.-álltam meg a lány mellett.-Mindenki tudja, hogy csak magadról akarod elvonni a figyelmet, mert jól tudom, hogy te a vonaton remegve sirtál. Annyira féltél, hogy próbáltál a bátyámhoz húzódni, de ő folyton ellökött, mert ő jobban félt.-nevettem fel.

Pansy próbált fel állni, de én a vállánál fogva nyomtam vissza. Mosolyogva ingattam a fejemet.

-Nem, nem, nem. Maradj csak ott ahol vagy, alul.-néztem le rá egyenesen a dühös szemeibe.-Én most megyek.-néztem Draco-ra.-Ha még egyszer meghallom, hogy Harry-t piszkálod akkor mindent elmesélek, minden apró kis részletet.-jelent meg egy gonosz vigyor az arcomon majd hátat fordítva hagytam őket.

-Köszi, Scarlett.-köszönte meg Harry, de én csak legyintettem egyet.

-Reggelizzünk.-ültem le a griffendél asztalhoz Harry mellé.

A következő pillanatban az egész helyiségre néma csend telepedett. Senki nem szólalt, engem vizslattak teljesen lesokkolva. A barátaim szintén meglepetten néztek rám, de én csak megvontam a vállam. George azonnal lehuppant mellém, Fred Harry-t szuggerálta, aki azonnal arrébb húzódott, Fred boldogan huppant le a helyére.

-Ezt te is megcsinálhatnád.-szólalt meg Cedric és jelentőségteljesen a barátnőjére nézett. Gwen csak karon csapta.

-Shh, még csak most kezdődik.

Én csak elmosolyodtam ezen a kijelentését, mert pontosan tudtam mi fog történi ahogyan ő is. Fél perc múlva Draco meg is jelent a kis csatlósaival együtt.

-Most mi van?-fordultam felé, de még mindig nem voltam hajlandó felállni pedig tudtam, hogy ezt várja tőlem.

-Nem ülhetsz le a griffendél asztalához.

-Pedig már leültem és itt senkit nem zavar. Jó, talán Percy nem örül neki.-intettem az említett fiú felé.

-Scarlett!

-Draco!-utánoztam le a testvéremet.-Elmennél végre, eleget láttam az arcodat egy életre.-hessegettem el.

-Itt az ideje menned.-küldték el George és Fred is.

-Szánalmas barátaid vannak.-nézett újra rám.

-Nem annyira, mint te.

Draco egy lépést tett felém, de George gyorsan felugrott mellőlem és a bátyám elé állt. Fred is felállt és elém állt ahogy Harry is. Cedric védelmezően maga mögé tolta a barátnőjét.

-Elég!-álltam fel mielőtt egymásnak ugranak.-Jól figyelj Draco, nem parancsolsz nekem. Azt csinálok, amit akarok.-léptem elé.-Elegem van abból, hogy olyan emberekkel kell üljek egy asztalnál, akik utálnak. Itt maradok.-megmakacsolva magamat néztem a szemébe.

-Hallottad Malfoy, itt marad.-lépett egyet előre George így pont mellém került.

-Erről apánk hallani fog!-morogta a képembe majd hátat fordított és elsétált.

-Nem érdekel.-kiáltottam utána.

                                ⭐

-Biztos, hogy nem.-néztem a barátnőmre.

-Most miért? Megbeszéltük, hogy együtt járunk erre az órára.-próbált berángatni a terembe.

-Tudom, de szörnyű ötlet volt. Nem akarom, hogy a jövőmet találgassa.

-Megértem.-fogta meg a kezemet.-Akkor menjünk. Úgy is ideje lenne megsétáltatni Leo-t.-húzott el az ajtó elől.

Mosolyogva kezdtünk el futni a folyosón, egyre távolabb kerültünk a tanteremtől, de minket egyáltalán nem érdekelt csak futottunk tovább. Akikkel találkoztunk csak furán méregettek, de nem álltak az utunkba. Az alagsorban voltunk mikor szembe találtuk magunkat Lupin professzorral.

-Lupin professzor?-kérdeztük egyszerre meglepetten.

Az új tanárunk meglepődve állt meg, úgy nézett ránk mintha lebukott volna. Kínos köhögni kezdett miközben megigazította a nyakkendőjét, csak most tűnt fel, hogy eddig ferdén állt neki. A haja is egy kicsit kócos, olyan hatást keltett mintha most kelt volna fel az ágyból.

-Minden rendben van, professzor úr?-kérdezte egy kicsit aggódva Gwen.

-Igen, persze. Piton professzorhoz jöttem meg kell vele beszélnem valamit.-válaszolta kedvesen bár egy kicsit zavartan.

-Piton professzornak jelenleg órája van és az irodája pont abba az irányba van ahonnan jött. A folyosó végén balra fordulva talál egy kis folyosót, annak a végén találja az irodát.-magyaráztam el neki részletesen pedig pontosan tudtam, hogy ismeri a járást.

-Köszönöm, igaza van.-mosolyodott el.-Még nem ismertem ki magam itt teljesen.

Kedvesen mosolyogtam a tanáromra, jól tudtam, hogy hazudik. Nála jobban senki nem ismeri ezt az iskolát. A mosolyom rögtön eltűnt mikor megláttam a kutyámat ahogy felénk lépked. Láthatóan ő is meglepődött, mert mikor meglátott megállt és a tekintetét köztem és Lupin professzor között váltogatta.

-Ha megbocsát nekem most mennem kell.-hajtottam le a fejemet majd elléptem a tanárom mellett.

-Nagyon udvarias barátja van.-kezdett bele egy beszélgetésbe a barátnőmmel.

-Ha tudná.-nevetett fel halkan.

-Utánam.-szóltam rá a kutyámra.

Leo abban a pillanatban követni kezdett. Fürgén lépkedtem előre, bár magam sem értettem miért. Ha igazam van akkor Lupin professzor nem fogja elküldeni innen, sőt soha többé nem fogja elengedni. Mikor beértünk a kis folyosóra akkor lassan Leo felé fordultam, próbáltam összeszedni a gondolataimat.

-Hogy jutottál ki a klubhelyiségből?-gugoltam le elé.-Te is tudod, hogy nem szabad kiszöknöd, ha meglátnak akkor nekünk annyi.-kezdtem el leszidni.

Nem dobtam még le a bombát bár szinte biztos voltam benne, hogy Leo nem más, mint Sirius Black és azt is jól tudom, hogy Remus Lupin is tudja.

-Mindegy, kimegyünk egy kicsit sétálni. Ránk fér egy kis szabadság.-álltam fel.

-Tiszta a terep.-jelent meg a barátnőm.

-Akkor indulás.-indultam meg.

                                ⭐

Szinte már futva tettük meg a távolságot Hagrid háza felé, mint mindig most is az utolsók között vagyunk. Nem néztük az időt és túl sokáig sétáltattuk Leo-t. Visszacsempézés is rengeteg időt vett igénybe és szinte lehetetlennek tűnt, valamiért mindenki a folyóson sétálgatott.

-Elfogok esni!

-Ne merj!-parancsoltam rá.-Ha elesel akkor az aljáig gurulunk.

Az út felénél voltunk mikor észrevettük, hogy a csoport társaink elindultak a tanárt követve. Gyorsan haladtak befelé az erdőbe. Eggyel gyorsabb fokozatra kapcsoltunk, hogy utol tudjuk érni őket. Gwen mögöttem már könyörögni kezdett, hogy ne itt haljon meg. Én csak felnevettem ezen a tényen, mindketten tudjuk, hogy sose hagynám meghalni. Már a végén voltunk és tudtuk, hogy nem fogunk tudni megállni ezért egyszerre rugaszkodtunk el. Figyeltem az érkezésre és a földön gurulva térdeltem fel. Úgy álltam fel mintha mi sem történt volna, nyugodtan léptem a könyvem elé és vettem fel a földről.

-Tudod én nem vagyok annyira menő, mint te. Segítenél?-hallottam meg a barátnőm hangját.

Gwen még mindig a földön feküdt és úgy tűnt szívesen ott is maradna. Gyengén felnevettem majd le guggoltam mellé és kecsesen felé nyújtottam a kezemet. Barátnőm csak megforgatta a szemét, de elfogadta a segítségem. Pillanatokon belül már a többiek mögött voltunk.

-Mit mondott, hogy kell kinyitni?-kérdezte suttogva Gwen.

-Simogasd meg a gerincét.

Izgatottan kezdte el simogatni ott, ahol kellett és a könyv magától kinyílt, a fekete hajú lány széles mosollyal nézett rám, amitől nekem is mosolyognom kellett. Én is készültem kinyitni a könyvet mikor meghallottam egy ismerős kiáltást. A hang felé fordultam és megláttam Neville-t a földön. Oda nyújtottam Gwen felé a könyvemet, aki rögtön vette a lapot és kivette a kezemből.

-Várj, Neville!-indultam el fiú felé.

-Szia, Scarlett.-köszönt még így is, hogy egy könyvvel harcol.

-Szia, Neville.-köszöntem vissza.-Segítek, várj.-térdeltem le mellé és próbáltam kivenni a kezéből, de túlságosan harcoltak egymással.-Neville, ne. Azt mondtam várj.-dobtam át az egyik lábamat rajta így pont felé kerültem. Neville próbálta védenie magát, de egyáltalán nem sikerült. Kihasználva, hogy egymással vannak lefoglalva erősen ki rántottam a kezei közül a könyvet és dobtam el.

-Egyben vagyok?-kezdte el tapogatni magát.

-Ez csak könyv volt. Nincs semmi komoly bajod.-szálltam le róla.

-Köszi, Scarlett.-mosolygott fel rám még mindig a hanyatt feküdve.

-Semmiség.-vontam meg a vállam.

Neville még mindig a földön feküdt és úgy tűnt még egy ideig ott akar maradni. Összezavarodva néztem körbe hátha valaki megmagyarázza most mi történik.

-Öhm, most már felkelhetsz.

-Igen.-ugrott fel abban a pillanatban.-Még egyszer köszönöm.-köszönte meg mikor már elem szemben állt.

-Még mindig semmiség.-söpörtem le a válláról egy kis ruhadarabot.

-Dementor, dementor.

Mind a ketten egyszerre fordítottuk a fejünket a hang felé. Dühösen húztam össze a szemöldököm mikor megláttam, hogy megint a bátyám piszkálja Harry-t, idegesen léptem el Neville mellett. Egy fenyegető mosollyal lépkedtem felé, a közelemben lévők mind hátrább léptek. Én végig Draco-n tartottam a tekintetem. A testvérem melletti barátai ahogy megláttak elléptek mellőle, remek barátok. Draco-nak is feltűnt, hogy valami nincs rendben ezért érdeklődve nézett körbe. Amikor találkozott a tekintetünk akkor én enyhén oldalra döntöttem a fejemet.

-Mit mondtam neked, Malfoy?-álltam meg előtte.

-Ne felejtsd el, hogy te is az vagy. Scarlett Malfoy-morogta, gúnyosan mosolyodtam el.

-Mind a ketten tudjuk, hogy nem.-ingattam a fejemet.

-Akkor? Egy nyomorult Weasley?-bökött a fejével Ron felé.

-Mi van akkor, ha igen?-másztam bele a képébe.

-Ezt azért mondod, mert azzal a Weasley fiúval jársz. A hasonmással.

-Ennyire zavar?-nevettem fel.-Annyira szánalmas vagy. Mindenkit csak bántani tudsz, mert mindenkinél jobbnak tartod magad. Pont olyan vagy, mint az apád.

-Az apánk.-javított ki.

-Az apád!-kiáltottam rá.-Pontosan tudod miért nem vagyok Malfoy. Én nem vagyok olyan, mint ti. Én nem tartom magam jobbnak senkinél, én nem bántok senkit szórakozásból. Én nem vagyok egy rohadék.

-Nem beszélhetsz így velem különben

-Különben? Szólsz Lucius-nak? Nem érdekel, egyszer már meghaltam.-suttogtam a végét, hogy csak ő hallja.-És semmit nem tettél, hogy megments.-sétáltam el mellette. Büszkén sétáltam tovább Harry-ék felé

-Tatarata!-mutatott büszkén az előtte álló Hippogriffre.

Egy aranyos mosoly jelent meg az arcomon mikor megláttam az állatot, sokat olvastam róla A legendás állatok és megfigyelésük könyvemben. Nagyon büszke állat és nagyon gyönyörű. Csikócsőr cukin oldalra döntötte a fejét mikor a szemembe nézett. Egymás szemébe néztünk és készült lehajtani a fejét mikor valaki hirtelen hátra rántott. Meglepődve néztem hátra, Adrian nézett rám egy sejtelmes félmosollyal.

-Szívesen.

-Mit is?-fordultam felé teljesen.

-Aranyos vagy amikor így ráncolod a szemöldököd.-nézett a szemöldökömre majd a szemembe.

Adrian egy széles mosollyal lépett egyet felém, összezavarodva fordultam Gwen felé, aki szintén összezavarodva nézte Adrian-t. 2 évig csak 1-2 szót váltottunk erre most hirtelen elkezd hosszabb mondatokban kommunikálni velem.

-Oké, szia.-léptem el mellette.

Gwen még mindig Adrian-t nézte, mintha teljesen lefagyott volna a csaj. Útközben megfogtam a kezét és magam után kezdtem el húzni. Egy pillanatra visszafordultam és Adrian mosolyogva intett nekem. A mögöttem lévő lány teljesen összezavarodva tátotta el a száját.

-Mi a franc volt ez?-suttogta mikor végre vissza találtunk Ron-ékhoz.

-Nem tudom. Hol van Harry?-kérdeztem meg Ron-tól.

-Hol voltál te eddig?-fordult felém.-Fel szállt a madárra és el szállt.

-Hippogriff, Ron, hippogriff.-javította ki Hermione.

-Köszönjük, Hermione. Szóval most miért nem tudtál figyelni?-fordult vissza felém.-Most nincs itt George.

-Miért lenne itt George?-kérdeztem, de le is esett amint befejeztem a mondatot.-Oh.

Már éppen magyarázkodni kezdtem volna mikor Harry visszatért, mindannyian rá kezdtünk el koncentráltunk. A csoport hangosan kezdett el tapsolni ezért szinte semmit nem hallottam. Én is elkezdtem tapsolni és közelebb mentem, de azért megtartottam a távolságot.

-Menj arrébb.-lökte félre a barátnőmet Draco és megindult Csikócsőr felé.

-Ez nem jó ötlet!-szóltam utána, de nem figyelt rám.-Ez nem jó ötlet.-mondtam most a barátaimnak.

A következő pillanatban a hippogriff megsebesítette a bátyámat. Draco földre vágódott és nyafogni kezdett. Egy hatalmas sóhajjal indultam el a testvérem felé, hogy megnézzem mennyire súlyos sérülést szerzett.

-Megölt, megölt.-forgolódott a porban.

-Nyugalom.-guggoltam le.-Nem fáj a halál, inkább megnyugtat. Én már csak tudom.-veregettem meg a karját.

Mosolyogva álltam fel és Harry mellé álltam. A szemüveges fiú némán figyelte az eseményeket, de mikor mellé léptem rám emelte a tekintetét.

-Milyen érzés volt?-érdeklődtem.

-A testvéred.-mutatott Draco-ra aki már Hagrid karjai között volt.

-Túléli.-legyintettem.-És szerintem remekül van.-tettem hozzá mikor meghallottam a fenyegetéseit.

-Vége van az órának.-kiáltotta Hagrid még mielőtt elsietett volna.

Draco csatlósai voltak az elsők, akik elsiettek a helyszínről, sietve mentek a “barátjuk” után. Pansy undorodva nézett végig rajtam, de én mosolyogva integettem neki. A többiek is lassan elszállingóztak. A végére csak mi öten maradtunk.

-Jobb lesz, ha én is felmegyek, megnézem Draco-t. Lehet halálos sebet kapott.-poénkodtam miközben lépkedtem hátra felé.-A következő órán találkozunk.

                               ⭐

A folyosón lépkedtem néma csendben, egy kicsit meglepett, hogy senki nincsen a közelemben. Mondjuk ez teljesen normális hiszen óra van. Jelenleg a többiek vagy kint vannak az udvaron vagy a gyengélkedőn vannak, én vagyok az egyedüli, aki ilyenkor a folyóson lépked magányosan.

Én élvezem a magányt, mindig is élveztem, mert csak akkor volt nyugtom. Amikor egyedül voltam akkor tudtam, hogy senki nem fog bántani. Ezekben az időkben tanultam meg, hogy senkire nincsen szükségem ahhoz, hogy elérjem a céljaimat.

Már majdnem a gyengélkedőnél voltam mikor hangot hallottam a folyosó egyik mélyedésében. Érdeklődve fordultam a sötét felé, de olyan korom sötét volt, hogy alig láttam valamit. Óvatos léptekkel közelítettem meg a sötétséget, egyre jobban kivehető lettek a körvonalak, egy ember körvonala. Lassan a cokbomra vezettem a kezemet és megmarkoltam a tőrömet, készen álltam megvédeni magamat.

-Ki van ott?-kérdeztem határozottan.

Mozgolódás hangját hallottam meg, óvatosan lépkedtem előre, hogy jobban kivehessem az alakot a sötétben. Meglepve tapasztaltam, hogy nem egy ember körvonalát látom, hanem kettőjét. A lépteim hangja miatt egyszerre fordultak felém. Mikor megláttam az arcukat akkor hirtelen villant belém a felismerés, hogy kik is ők. Kik lapulnak itt kettesben a sötétben.

-Remus Lupin és Sirius Black?