Kazuto még mindig döbbenten és émelyegve hallgatta Seishin magyarázatát miszerint odalent több rothadó hulla is lehet. Így viszont már nem állt össze a kép. Mégis hogyan kerültek oda és mióta lehetnek ott? Shujin csak mosolyogva figyelte az egészen összezavarodott, ifjú nyomozót.
- Sok a kérdés és kevés válasz idefent. - szólalt meg újra Shujin amivel kissé vissza zökkentette Chiaki-t a gondolataiból. 
- Ezt most nem értem… - nézett rá értetlenül Seishin-re. 
- Seishin-san azt akarta ezzel a mondatával kifejezni, hogy le kell mennünk oda… A hullákhoz. - válaszolt inkább Takao Yemon nyomozó, aki ugyancsak gusztustalannak tartotta az ötletet. Nem szeretett volna lemenni oda, de most nem ő volt a nyomozás vezére. Be kellett látnia, hogy ennél az esetnél Seishin Shujin-é a vezetői szerep, mert csak ő értett a természetfeletti mibenlétéhez és, ha a feljebbvalóik úgy gondolták, hogy kihívják ezt a férfit az esethez akkor a ranglétra és befolyás szabályai alapján muszáj volt azt tennie amire Shujin gondolt. Így egy kisebbet sóhajtva egy gondterhelt arcot vágva elindult lefelé a pincébe. 
- V-várjon Takao-san! Csak úgy lemegy oda?! - kiáltott utána Kazuto, de választ nem kapott. Pedig letekintve a sötét lejáróra, még hallotta a felettese lépteinek nyikorgását a régi és korhadt fa lépcsőn. 
- Nem fog hallani téged. Túl sűrű a gonoszság odalent… Viszont… - Seishin egy kissé oldalasan megdöntötte a fejét ahogy Kazuto-t figyelte és beszélt hozzá. - Neked is követned kellene őt. Sok érdekes dolgot találhatsz majd odalent, köztük új halott barátokat is. - hangja utasító jelleggel csendült fel ebben a feszélyezett hangulatban, s ennek láthatóan nem örült Chiaki. 
- Na persze! Én ebben az egész szellemesdi baromságban nem hiszek. Ha annyira akar hinni ebben, a hülyeségben, akkor menjen le maga! - fakadt ki Kazuto csak arra nem számított, hogy ennek a mondatának több fül is a tanuja volt, nem csak Shujin. A bábmester oldalán lógó kokeshi bábuk mintha idegesen moccantak volna meg. Azt jelezve, hogy egyáltalán nincsen ínyükre a fiatal nyomozó. Ezzel ellentétben viszont Seishin csak udvariasan mosolygott. Nem sértődött meg a másik szavain, mivel nem érdekelte az álláspontja ebben a témában. 
- Oh, én magam is le fogok menni oda, ne félj. Egyszerűen… Hogy is szokták ezt mondani? - gondolkodott el egy pillanatra. - Megvan! Egyszerűen csak tesztelem a vizet. Szóval remélem kemény a kobakod Kazuto-kun. - kuncogott egy aprót Seishin ahogy a fiatalt nézte, a csapóajtón túlról. 
- Keménye a kobakom? Mégis hogy érti ezt? - kérdezett vissza Chiaki, ám ekkor hirtelen mintha valami erőteljesen meglökte volna a lejáró felé. A fiú elvesztette az egyensúlyát, mire az a láthatatlan valami megragadta és lerántotta magával. Kazuto-t ez annyira meglepte, hogy még felordítani is elfeledett ahogy legurult a lépcsőn és nagyot puffanva érkezett meg annak aljára. Szinte minden porcikája sajgott az esés miatt. - A-azt hiszem eltörtem valamimet… - motyogta egy elhaló hangon ahogy nehézkesen hasra fordult. Viszont ekkor hirtelen egy nehéz súly landolt a hátán amitől fájdalmasan nyekkenve egyet lapult ki újra a talajon. - Mi… A… Franc! - nyögte ahogy kicsit oldalra fordította a fejét, annak érdekében, hogy lássa mi nehezedik rá. Megdöbbenve tapasztalta, hogy Seishin áll a hátán és mosolyogva figyeli a fiatal nyomozót. - H-hé! - kiáltott fel Kazuto, de Shujin csendre intette. 
- Shhh… Nem esett bajod. Még mindig élsz és ezért hálás is lehetnél. A barátaim ezzel akarták jelezni neked, hogy segítened kell az ügyben. Már a része vagy. - mondta miközben lazán lelépett a fiú hátáról. 
- A barátaid elmehetnek a francba… - morogta Kazuto miközben fájlalva magát, feltápászkodott a poros padlóról. Ekkor realizálta, hogy itt még büdösebb van mint odafent érezték és már össze is görnyedt újra. Öklendezett mivel felfordult gyomra már nem tudta elviselni a megpróbáltatásokat. 
- Én a helyedben visszatartanám. Nem akarod meggyalázni mások sírhelyét… Ugye? - faggata őt Shujin, mire Kazuto értetlen képet vágva fordult felé. 
- Sírhelyét? - értetlenkedett, mire Seishin csak sóhajtva egyet, közelebb lépett és megragadva Chiaki állát a hosszú és alig belátható pince mélye felé fordította. 
- Nézz és láss, barátom… - utasította, mire Kazuto végre körülnézett. A terem két oldalsó fala mentén, összeaszott, rothadó holttestek hevertek. Mindegyiküknek hiányzott pár végtagja és egészen a gyomruk aljától a mellkasuk tetejéig fel voltak vágva. Az ifjú detektív elszörnyedve húzta ki magát végre. Úgytűnt annyira lesokkolódott a sok hulla láttán, hogy hányingere azonnal tovaszállt. 
- Mégis… Miért vannak ennyien? Mióta vannak itt? Hogyan kerültek ide? - tette fel sorjában a kérdéseit. 
- Nem tudom. - felelte egyszerűen és mosolyogva Seishin. 
- Akkor mi lenne, ha kiderítenénk? - szólalt fel egy hang Shujin mellől ahogy az egyik sötét sarokból Takao lépett elő. - Ahogy számoltam kilenc hulla van, plusz a fenti. Az tíz… Egyes holttesteken harapás nyomok is vannak. Mintha egy elmebeteg darabokat harapott ki volna belőlük. - elemezte a helyzetet a rangidős detektív, hogy a másik kettő is tisztábban lássa a helyzetet. 
- Ez undorító… - kommentálta Chiaki, amin Seishin jót nevetett. - Nem mókás… - morogta. - Egyébként meg… LehetetlenLehetetlen, hogy mindezt Tahara Tamotsu tette volna a nő tudta nélkül. - vonta le a leglogikusabb következtetést Kazuto. 
- Mert nem is tette! Az az állat nem volt jó másra mint levágni! - csattant fel egy ismeretlen női hang a terem mélyéről mire mindkét nyomozó a hang irányába fordult. 
- Ki van ott?! Azonnal felszólítom, hogy fedje fel magát! - utasította az ismeretlen alakot, Takao-san, mire léptek zaja csendült fel a terem végéből és egy kecses alakkal megáldott nő bukkant fel a félhomályban. Fehér ruháját vér színezte vörössé, míg hosszú, fekete, egyenes szálú haja szabadon libbent minden lépésénél. 
- De bátran szólalt fel a kis uzsonnám~. - kuncogott a nő. 
- Úgytűnik, hogy félre tájékoztattak minket. - jegyezte meg Shujin ahogy a vigyorgó és igencsak élő Kobata Misao-t figyelte.