Seishin Shujin egy igen rejtélyes ember volt. Első felbukkanásának időpontja egy nyári napra esett, pont olyanra mint a mostani, amikor a Nap lenyugvó sugarai vér vörösre festették Tokyo utcáit.
Körülötte a mindig zajos és forgalmas város olyan volt mintha elcsendesedett volna, ebben a júliusi hőségben. Még a levegő sem moccant csak az igazán vakmerő, fekete varjak követték a getát viselő, harminckét éves férfi, lassan kopogó lépteit. Károgó dalukkal köszöntötték a rejtélyes, kimonót viselő alakot.
   Shujin sápadt arcán egy apró mosoly virított mint minden alkalommal,  amikor a helyi rendőrség felkérte, hogy legyen szakértő egy igencsak furcsa ügyben. Miközben egyre közelebb ért ahhoz a lelakott házhoz, amit most sárga szalagok és rendőrautók zártak el a hívatlan bámészkodóktól, nem tudta nem felfedezni azt a kis sötét energiát ami körbevette az egész épületet. Amikor odaért a helyszínre, nemes egyszerűséggel átlépte a kordonszalagokat és elindult befelé a repedésektől díszes házba, de egy rendőrtiszt feltartóztatta őt.
- Elnézést uram, de oda nem léphet be! Kérem hagyja el a területet! - szólította fel a fiatal, alig a húszas éveiben járó, nyomozó palánta. Seishin ugyan megtorpant a felhívásra, de esze ágában sem volt visszahátrálni és a kérésnek eleget tenni. Lassan szembefordult a felé tartó férfival és egyenesen annak a csokoládé barna szemeibe tekintett. Nézése nem volt elutasító. Inkább mintha fürkészte volna. Tudni akart valamit vagy valamiket.
- Kazuto… Érdekes név. Tele van harmóniával és békével… Mégis. Mintha nem tettél volna eleget a nevednek. - a fiatal tiszt megtorpant és meglepetten szemlélte a számára idegen Shujin-t.
- H-honnan tudja a…
- A nevedet? - fejezte be helyette a mondatot ahogy egy kicsit közelebb lépett a még mindig döbbent Kazuto-hoz. - Ha elmondanám, biztosan nem hinnéd el nekem. - felelt csak ennyit ahogy elfordult és tovább indult azzal a játékos mosollyal az arcán.
- Hé! Most azonnal álljon meg! Civilek nem léphetnek be a nyomozás helyszínére! - ekkor kivágódott a kissé lelakott ház ajtaja és egy idősebb férfi lépett ki az ajtón. Szürkés haját, hátra fésülve hordta és kiégett, fáradt tekintetét az ifjabb kollégáján legeltette, miközben egy cigaretta szálat bányászott elő a zsebéből, majd a szájába vette és ajkaival tartva azt, szóra nyitotta a száját.
- Halkabban Chiaki! A holtak is felkelnek, ha így folytatod…
- De… Takao-san ez az ember csak úgy belépett a szalagon túlra! - a körülbelül az ötvenes éveit taposó nyomozó, most Seishin-re emelte megfáradt tekintetét.
- Ennek az embernek egyenlőre több joga van itt lenni mint nekünk… Ő itt Seishin Shujin, a B.O.P. embere. Hagyd, hogy tegye a dolgát, ha már ide lett hívva. Mellesleg, köszönjük, hogy ide fáradt. Tudjuk, hogy elfoglalt, de most jól jönne a segítsége. - magyarázta miközben az öngyújtóját kereste a zsebeiben és egyre frusztráltabb lett ahogy egytől-egyig átkutatva azokat, sehol sem találta az eszközt. Ekkor Shujin torpant meg mellette és egy tűzköves öngyújtót nyújtva a nyomozó felé pillantott vissza a még mindig megszeppent Kazuto Chiaki-ra aki még mindig nehezen hitte el, hogy nem egy kívülállóval van dolga, hanem eggyel azok közül.
- Hálás vagyok, hogy ennyire becsülik a munkámat, Takao-san, de jelenleg felesleges hízelegnie. Amúgy sem vettem magamra, hogy holmi betolakodónak tituláltak. - ahogy ezt kimondta, Kazuto elszégyelve magát tekintett el, a két feljebbvalójáról.
- Elnézését kérem… Nem akartam megsérteni. - motyogta magában a fiatal ahogy végignézte azt a mozdulatsort, amint Takao átveszi az öngyújtót és annak segítségével meggyújtja a cigarettáját és egy nagyobbat szippant belőle miután egyszerűen csak zsebre vágta a kis eszközt. Seishin nem ütközött meg a másik férfi tettén, ahogy Kazuto bocsánat kérésére is csak mosolyogva bólintott egyet, majd megkerülve az idősebb nyomozót, belépett a ház ajtaján.
       Odabent minden csendes volt. A levegő szinte nyomasztóan nehezedett rá az ember vállára. Kellemetlen volt. Gonosz és aljas az a levegő. Shujin mégis vidám, nemtörődöm arckifejezéssel kémlelte végig a jelenleg elhagyatott nappalit. Ahogy körbejárta a szobát, kokeshi babái amiket a derekán lévő láncra fűzve hordott, most ringatózva jelezték, hogy van itt valami.
- Nyugalom barátaim… Érzem én is. - suttogta ahogy a nappali sötétjéből a konyhába ért és kopogó léptei visszhangját lassan elnyelte a ház ahogy megtorpant. Ekkor nehéz lépések hangjára figyelt fel. - Visszatért nyomozó? - tette fel igen udvariatlan hangnemben a kérdését.
- Csak egy kisebb szünetet tartottam. - morogta ahogy hagyta, hogy a veletartó Kazuto is beléphessen a csendes és sötét konyhába. Ahogy a fiatal betoppant, érdeklődő tekintettel nézett körbe, majd azzal a lendülettel amivel be is jött, el is fordult miközben kezét a szája elé tartotta. Rosszul Lett attól aminek a szemtanúja lehetett. Seishin csak sóhajtott egyet, majd a konyhapulthoz lépett. Szép kiegészítője volt ennek az apró konyhának. Fehér márványlapját ugyan most emberi vér és belsőségek borították, de el tudta képzelni, hogy micsoda ékköve lehetett ez a bútora a helynek. Jobb kezével lassan végigsimított annak peremén és hagyta, hogy a friss vér, vörösre festhesse az ujjbegyeit.
- Meséljen nekem nyomozó. Mi történt itt? - kérdezett rá az igen gyomorforgató gyilkosság részleteire, ahogy a belsőségekről, most Takao-ra tekintett. A korosodó férfi köhintve egyet nézett el a szerv kupacról, vissza Seishin-re.
- Az tettes kibelezte az áldozatát amíg még élt a szerencsétlen nő. Az elhunyt neve Kobata Misao, harminchat éves volt és egyedül élt. A tettes pedig, feltehetőleg Tahara Tamotsu. Erre a dulakodás helyszínén talált iratokból jöttünk rá, mivel elejtette míg azzal küzdött, hogy kivégezhesse a nőt. A bejelentést egy szomszédtól kaptuk aki látta ahogy az áldozat nyakát elvágják és becipelik a házba.
- Hm~. Kiváló. S hol van most ez a tanú? - kérdezett rá Shujin.
- Nem tudjuk. Névtelen bejelentés volt és feltehetőleg azonnal távozott.
- Értem. Viszont… Merre lehet a hentesünk?
- Nagy valószínűséggel elmenekült. Járőrök már azon dolgoznak, hogy kézre kerítsék. - felelte Takao, de Shujin nem volt elégedett a válaszával és ezt ki is fejezte. Kissé elszomorodva ingatta meg a fejét. Jelezve, hogy a nyomozó igencsak nagyot tévedett.
- Rossz a válasza… Ugyanis Tahara Tamotsu még mindig itt van. Pontosabban… Alattunk. - mutatott le a csempézett padlóra amit ugyancsak vérfoltok borítottak.
- Az lehetetlen… Mindent átnéztek az embereim. - lepődött meg Takao-san,majd közelebb lépve Seishin-hez letekintett a padlóra. Szemeivel egy biztos pontot keresett amin eligazodhat. Látni akarta, hogy hol lehet az a csapóajtó. S rövidesen egy mintabeli eltérésre figyelt fel a fekete-fehér csempék vonalán. Ekkor leguggolt és egy zsebkendőt elővéve a zsebéből, kissé feltörölte a vért, majd megpillantotta a peremet. Megvolt az ajtó. Shujin mindezt csöndben nézte végig. Nem segített, hanem csak várta a felfedezés végét, hogy megszólalhasson. Esze ágában sem volt kedve leguggolni és segíteni kinyitni azt a nehéz, fém ajtót mivel nem akarta bepiszkítani a drága öltözékének alját.
- Kazuto nyomozó! Bejönne egy kicsit segíteni? Kissé megszorultunk itt bent. - szólt ki, a még mindig a hányingerével küszködő Chiaki-nak. Mire a fiatal férfi csak szörnyülködve belesett az ajtófélfán túlról.
- Én? Oda? Biztos, hogy nem… - utasította vissza a kérést mire a felettese mérges képet vágva fordult az ajtó irányába és tekintett fel a fiatalra.
- Hol a modorod? Most azonnal jössz és segítesz. - jelentette ki Takao-san. Mire Kazuto lemondóan bólintott egyet és engedelmesen odasétált ahol a nyomozó is volt. Végül leguggolt és segített a nehézkesen nyíló vasajtót kinyitni. Amint a fedél felnyílt a levegő megtelt egy savanyú, szúrós, szaggal amit a rothadás bűze követett. Kegyetlen terror volt ez mindannyiuk orrának. Seishin szinte azonnal a kimonójának ujjával takarta el az orrát és száját, hogy a halál bűze, nég véletlenül se hatolhasson be a szervezetébe, mert nem csak szag volt ez… Hanem a gonoszság megfoganásának szimboluma. A levegőt fekete szemcsék lepték el ahogy feláramlottak a csapóajtón keresztül. A nyomozó és ifjú segéde is szinte öklendeztek már, ahogy telhesen kinyitották a fedelet.
- Kaghhh… Ez förtelmes! Mi ez? - fintorgott Kazuto ahogy saját kezével takarta el az orrát.
- Ez, fiatal barátom, a halál szaga. - felelte Shujin, egy mosollyal az arcán.