YoonGi | október 27

-Elférsz? - kérdeztem meg a hugomtól. Elég későn sikerült ágyba kerülnünk hiszen a többiek sokáig maradtak boldogítani Seoyunt. Elmosolyodva feküdtem az oldalamra.

-Aha - felelte mosolyogva én pedig lekapcsoltam a lámpát. Seoyun nem tágított a mellől, hogy egy ágyban aludjunk. Ugyan Jimin felajánlotta, hogy Seoyun allhat a vendégszobában de Seoyun elutasította mondván, hogy nem akar több munkát okozni, amivel egy kisebb érvelésbe keveredett de végül Jimin engedett. Bár szerintem Seoyun élni fog azzal a lehetőséggel ugyanis biztos vagyok benne, hogy nem lesz ez nekünk kényelmes, hiába vagyunk mindketten vékonyak.

Lehunytam szemeimet, majd egy "jóéjt" megszólalás után álomra hunytuk szemeinket. Vagyis csak ő, hiszen én nem tudtam aludni, hanem a tegnapi tárgyaláson járt az eszem továbbra is. Nem tudtam elengedni a dolgot, nem tudtam tovább lépni rajta. Újra s újra felmerült bennem a kérdést, a képkockàk s az emlékek is.

Szorongásom fellépett, mikor elkezdtem gondolkodni azon ahogy vallanom kellett. Ezt ők sosem érthetik meg. Milyen az amikor beszélned kell olyan dolgokról amiket legszívesebben elfelejtenél. Vagy milyen az, hogy hiába beszélsz róla nem lesz jobb. Semmi sem hasonlítható ahhoz amin át mentünk, amin át mentem. Előadhatom a történeteimet de az semmit sem ér. Ez pedig nem hagyott nyugodni.

Megszegtem az igéretemet magamnak, megszegtem azt, hogy erről sosem fogok beszélni, hogy úgy teszek mintha meg sem történt volna. Most ezt megszegtem, ugyan meg kellett szegnem, de tarthattam volna a számat, és lehettem volna erősebb. De megtörtem, s ennél gyengébb nem is lehetnék. Sosem haragudtam még ennyire magamra mint most. Nem kellett volna hagynom, hogy ez megtörténjen. Mégis megtörtént s falaimat újra fel kell építenem. Idegesen kezdtem el csattogtatni a befőttes gumit a már alapból is sebes csuklómon de csak ez volt képes elterelni a figyelmemet.

Lassan szemeim fáradtak lettek, a sok könnyezéstől, csuklómat egyeltalán nem éreztem s biztos voltam benne, hogy vérzett is de nem tudott érdekelni. Szemeimet lehunytam majd lassan álomba merültem. A rémálmok hideg tengerébe.

~~~

-Yoongi! - hallottam nevem kiàltàsàt mire azonnal levegőt kapkodva ültem fel. Fejem fájt, homályos volt látásom, fülem pedig zúgott. Seoyun aggódva méregetett miközben hátamat simogatta s egy pohár vizet tartott kezében. Éreztem ahogyan izzadt voltam, lábaim sajogtak, és csuklómba is visszatért a lüktetés. Agyam kezdett tisztulni az előbbi rémképektől.

Azonnal elvettem a vizet Seoyuntól s az egészet megittam, majd lihegve bámultam magam elé. Nem mostanában volt ennyire élethű és aktív rémálmom. Bár mindig volt megúsztam apróbb dolgokkal, s el is felejtettem az álmokat. Ugyan az emlékeket képtelen voltam, de legalább az álmokra nem emlékeztem. Most viszont ez is megváltozott, hiszen színtisztán emlékszem az eseményekre, és arra is, hogy ez mikor volt.

-Zuhanyozz le, büdös vagy - jelentette ki a nővérem egy kisebb fintorral. Nem mertem rá nézni, tudtam, hogy aggódik s azt is, hogy fáradt, hogy miattam nem tud aludni. Kiszálltam mellőle majd a fürdőbe mentem s lezuhanyoztam, a szennyest pedig csak a padlón hagytam. A hideg zuhany kitisztította fejemet amiért hálás voltam. De sejtettem, hogyha vissza megyek a nővérem beszélni fog velem én azt pedig nem akarom. Nem akarok erről beszélni. Próbálom magamban minél jobban elnyomni hiszen, így helyes. Ha hagyom felszínre törni a dolgokat akkor abból jó nem sül ki.

Kilépve a zuhany alól megtörölköztem majd testemet takarva törölközővel kimemtem új ruhákért s vissza a fürdőbe, hogy felöltözzek. Mély levegőt veszek ahogy újra ki kell lépnem a most biztonságot nyújtó fürdőböl. Hugóm a széken ült s aggódva méregetett. Pont ezt akartam elkerülni, nem kell értem aggódnia. Felesleges.

-Mióta vannak rémálmaid? - tette fel a kérdést mire nagyot sóhajtva kinyitottam az ablakot. Most el fog kezdődni a faggatózás és szép lassan le fogok lépni. Ezeknek mindig az lesz a vége. Túl sokszor játszottuk már el ezt.

-Mindig is voltak. - feleltem szűkszavúan s előkerestem a cigimet majd a telefonomat is. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni irritáló pillantásait. Nekem kell rá vigyáznom nem pedig fordítva. Én vagyok felelős érte nem pedig fordítva.

-Miért nem beszélsz róluk? Tudja egyeltalán a pszichológusod? Eséllyel új gyógyszerek kellenek neked. - rá pillantottam, nézésem igazán a lelkéig hatolt hiszen láttam ijedt tekintetét. - Nem vagy jól Yoongs. Hiába mutatod azt, hogy jól vagy nem vagy jól. Mindig is voltak problémáid s ezt meg is értettem de az előbbi ami történt az rossz volt. Megijesztettél! - nézett rám s elkezdte felemelni a hangját. Olyan heves a temperamentuma mint anyánknak volt.

-El kellett volna fogadnod Jimin ajánlatát. - feleltem szűkszavúan s elkezdtem felvenni a cipőmet. Lehet, hogy bunkó volt de mi mást mondhattam volna?

-Yoongs megint nem érted, hogy mit beszélek neked! Elsiklasz kis apróságokon! Segítség kell neked! Nem normális az, hogy 10 év után is sírsz, verekedsz és segítségért kiáltozol álmodban! - állt fel mire nagyot sóhajtottam. Nem akarok erről beszélni. Miért nem tudja csak elengedni?

-Nem akarok beszélni róla. Megvagyok. Menj vissza aludni - biccentettem az ágy felé ahogyan felvettem a vastag pulcsimat. Próbáltam higgadt maradni, de mint tudjuk ez nem fog sokáig tartani. Túlságosan is az apámra ütöttem.

-Min YoonGi! Most azonnal vissza jössz! - kiabált utánnam ahogy elindultam a házba, hogy majd ott kimenjek, és majd elvesszek az éjszakában. - Beszélned kell róla mert bele fogsz őrülni! És ott fogsz kikötni ahol nem akarsz. Miért nem érted meg? - vette lejebb a hangját ahogy beértünk a házba. Megforgatva szemeim fordultam felé, komolyan veszekednünk kell? Nem engedhetnénk el a témát? Mindkettőnknek sokkal könnyebb lenne.

-Én megértem. Csak fogalmad sincs arról, hogy mi folyt akkor! - álltam vele szembe dühösen. Próbáltam vissza tartani indulataimat de egyszerűen képtelennek tartottam. - Igen téged is bántott az a fasz, de a legtöbbet én kaptam! Mindenért én kaptam! - próbáltam lejebb venni hangomat, ahogy mély levegőt vettem. - A kurva életbe is! Mindig én kaptam meg és egy cseppet sem bánom mert tudom, hogy téged ezzel megmentettelek. De gondolj bele egy kicsit is az én helyzetemben! Láttad azokat a baszott videókat! És azok a videók a negyedét nem mutatják be annak, hogy mi történt velem! - emeltem feljebb hangomat mire Seoyun megpróbált csitítani. - Nem, nem fogom befogni. Az igaszságot akartad hallani, akkor most hallgasd is meg baszki! Te kibaszott könnyen tovább léptél! Neked ott volt a pszichológusod, a barátaid a nevelőszülők akikre a mai napig szamíthatsz! - emeltem fel hangomat, s Seoyun könnyes szemeibe néztem. De folytattam mondani valómat, csak azèrt sem fogom befogni.

- Így kurva könnyű tovább lépni! Nekem ki volt ott? Hm? Had kérdezzem meg? Én ott voltam neked de te rohadtul nem voltál ott nekem. Egyes egyedül Namjoon volt mellettem baszki! Nekem az ég világon nem volt senkim! A szaros börtönben is ott rugtak belém ahol tudtak! Te egy kibaszott percet nem töltöttél el ott míg én több mint egy évet rohadtam bent! Meg voltál a fasza kis családodnál, a barátaiddal. Neked mindenben segítettek, mindenki kurvára ott volt melletted, míg én egyedül maradtam - kiabáltam a végét majd letörölve könnyeimet felnevettem. - Egyedül csináltam végig mindent mert mindenki elhagyott, veled az élen. - mutattam rá a nővéremre.

Hallottam ahogy felkapcsolódnak a lámpák de én fogtam magam s hátat fordítva léptem ki a házból hangosan bebaszva az ajtót. Hallottam ahogy a hugom felsír én pedig futni kezdtem. Megpróbáltam levezetni a dühömet, de tudtam jól, hogy ma ígyis úgyis verekedni fogok. Olyan vagyok mint az apám, túlságosan is hasonlítok rá ennek pedig illegálisnak kellene lennie, s engem is meg kellett volna ölni.

Nem tudom meddig futhattam, telefont ott hagytam, csakis cigaretta volt nálam és öngyújtó. Mikor már lábaim is kezdtek fájni a futástól megálltam majd körbe néztem. Kibaszottul kurvára nem tudom hol vagyok. Ez nagyon fasza. Kifújva a levegőt vettem elő a cigimet majd gyújtottam rá. Bűntudatom van, hogy felkelltettem mindenkit a házba.

Hogy bűntudatom van-e azzal kapcsolatban, amit a hugomhoz hozzá vágtam? Csak egy picit. De ez az igaszság. Ne várjon tőlem csodát, sose leszek 100%-ig "normális", sosem leszek az a Yoongi aki voltam akkor amikor anyával voltunk. Jesszusom. Az a nő is eláshatja magát, márha még él. Felnéztem az égre majd beleszívva cigimbe mutattam be a csillagos égnek. Halványan elmosolyodtam majd kifújtam a füstöt.

Kell egy kis egyedüllét, le kell nyugodjak. Bár szeretnék egy jó kis balhéba belekeveredni de félek, hogy a rendőrségnél kötnék ki plusz senki sincs itt. Kicsit félek vissza menni hiszen most felzavartam mindenkit ahhoz pedig szégyeltem magam. Rohadtul. De a nővérem kezdte, én pedig folytattam. Bár amúgyse tudtam volna levakarni magamról addig ameddig én egyet nem értek vele vagy a fejéhez nem vágom azt, amit most.

Néha ki kell rángatni őt abból a világból amiben ő él. Ahol minden tökéletes, semmi problémája sincs és jól van. Igen ő is szenvedett, és ő is megvívta a csatákat, de neki ott volt sok ember. Sokan ott voltak neki, kedves pazichológust kapott. Én kit kaptam először? Egy bedohosodott vén szatyrot aki csak rontott az állapotomon. Ez ment két évig, utánna kaptam meg Seokjin-t akinél viszont javultam. Lassan és keveset de javultam. És én ezt egyedül csináltam. Ugyan Namjoon ott volt mellettem de ő az elején csak azzal foglalkozott  ami az ügyhöz kellett. Nem foglalkozott különösebben velem, amit nem bántam. Az idő előre haladtával ugyan foglalkozott velem de képtelen voltam megnyílni egy új embernek. Elég volt Seokjinnek megnyílnom, akinek szintén nem mondtam el minden részletet de nem is bànta. Se ő se én.

Leültem a patkára majd figyelni kezdtem a csillagos eget, és azt, hogy egy egy szobában gyér fény villant fel. Netán autó hangját is hallottam a távolban. Nem tudom mennyi az idő de jócskán éjjel volt, ebben pedig biztos voltam.

Talán nem lettem volna annyira kegyetlen a hugommal kapcsolatban ha a tegnapiak nem érintettek volna annyira mélyen, talán ha a tegnap nem tépték volna fel a régi sebeket most minden más lenne, nem akadtam volna ki annyira, bár tudom, hogy előbb vagy utóbb akkor is ez történt volna. Mindketten tudtuk, hogy ez be fog következni ez alól pedig nem lehet kibújni.

Elèg sok idő eltelhetett màr. Kezeim lefagytak csak úgy ahogy a fenekem is, így kénytelen voltam felàlllni s elindulni vissza fele. Ugyan fogalmam sincs, hogy merről jöttem vagy, hogy hol vagyok, mégis jólesett ez a fajta egyedüllét, és egy kis nosztalgikus hangulatot is addot, hiszen 20-as éveim elején rengetegszer csináltam ezt.

———
Jó reggelt!🌼 Meghoztam a következő részt🌼 Remélem elnyerte tetszéseteket! Sajnos nem vagyok olyan jó konfliktus írásban, de igyekszem!🌼

Kiváncsi vagyok a véleményetekre a testvér pár közötti vitára és, hogy ennek mi lesz a végkimenetele szerintetek?🌼

Illetve légyszíves írjátok meg kommentbe, hogy szeretnétek-e ha hetente nem csak 3 részt hoznék hanem többet?
Előre is köszönöm🌼💜

Hogy telt a hétvégétek? Örültök annak, hogy nem kell vissza menni a susuba?🌼💜

Kitartást és vigyázzatok magatokra!💜