YoonGi | december 1

-Milyen gipsz nélkül? - kérdezte meg az orvos amint levette rólam az említett anyagot. Egyből meg könnyebültem viszont azonnal el is fintorodtam a kellemetlen szagra ami a gipszem alól jött ki. Ennek ilyen borzalmasnak kell lenni?  - Ez sajnos ilyen. - nevetett fel az orvos amint meglátta arc kifejezésemet. - Van aki 12 vagy 16 hétig gipszben fekszik. Szerinted? - kérdezte meg kuncogva mire csak jobban elborzadtam, és elfordítottam a fejemet. - Kapsz egy merevítőt, ami tartani fogja a lábadat és lassan sétálhatsz is majd. Ha jól tudom akkor nem fogsz ide bejárni a fizikoterápiákra? - kérdezte a doki miközben felemelte a lábamat és óvatosan megpróbálta felhelyezni a merevítőt.

-Igen, van egy baràtom aki segíteni fog ebben. - mosolyodtam el halványan, lassan elkezdte "becsatolni", majd még igazított rajta. Nem volt fájdalommentes a procedúra, sőt most sem az, de sokkal jobb mint mikor gipszben voltam. Ekkor felegyenesedett és kidobta a gumikesztyűt majd rám nézett. Azonnal felültem és a tolószéket közelebb húztam az ágyhoz, majd nagy nehezen átültem az orvos segítségével.

-Itt vannak a receptek amiket ki kell váltani. Három hét múlva várunk vissza. - mosolygott rám mire csak bólintottam. A recepteket illetve a jelentést az ölembe tettem majd kitoltam magamat a kórteremből. - Viszlát és kitartást! - köszönt el és én is így tettem majd becsuktam az ajtót mögöttem. Jeongguk azonnal felállt és elém jött.

-Látom megkaptad. - kuncogott mire csak frusztráltan felsóhajtottam. Zavart a korház szag, mellesleg nem sokat aludhattunk. Jeon szemei vérvörösek voltak, hatalmas karikákkal. Kezdtek kijönni rajta az elvonási tünetek, jobban lobbanékonyabb volt, mérgesebb és türelmetlenebb.

Természetesen nem tudtam arra rávenni, hogy ne hozzon el. Pedig tisztán láthatóan nem tesz jót neki, hiszen az emberek nagy része itt sem tud vezetni, ez pedig nagyon is felidegesíti. Általában végig kiabálja az utat, káromkodik és minden öt percben dudál.

Amit meg is értek, viszont ezeket sokkal jobban tolerálta ezek előtt. Az igazi elvonási tünetek még nem is most jelentkeznek, hanem majd nagyjából egy hónap után. Természetesen erre az is rátesz egy lapáttal, hogy tudja, hogy soha többet nem szívhatja vagy adhatja be magának a szert. Már maga ez a gondolat feszülté teszi.

-Menjünk. - nèztem fel rá. - Haza akarok menni és lezuhanyozni. Nagyon büdös a lábam. - fintorogtam továbbra is mire a fiú felnevetett. Hátra dőltem, majd lehunytam szemeimet. Zene volt füleimnek hallani édes nevetését. Sokszor jobban hasonlít egy kisgyerekre mint egy felnőtt férfire, főleg a nyuszi fogai, s gyermekies kacagása miatt.

-Ma egyből el is kezdjük a terápiát? - kérdezte meg mosolyogva amikor pedig kilépünk a hidegbe össze húzom magamat. Nagyon hideg van. A december eljött, ugyan hó még nincs de attól félek, hogy ezt nem fogom tudni elkerülni.

Nem szeretem a telet, vagy a hideg időjárást, bár a meleget sem tudom elviselni. Jobban szeretem a tavaszi vagy őszi időjárást. Jeongguk gyorsított léptein és a kocsihoz vitt azonnal. Segítségével beszálltam előre a szintén hideg kocsiba. Az ajtót kicsit talán erősebben is becsapja mint kellene. Roham léptekkel megy a csomagtartóhoz és ekkor esik csak le, hogy egy szál pólóban van. Ajkaim elnyílnak, de mèg nem kiabálok rá. Amint lecsapja a csomagtartót és beszáll előre fel kiáltok.

-Jeongguk-ah! - nézek rá nagy szemekkel s megcsapom mellkasát is. - Mit képzelsz? - emelem feljebb a hangomat, ő pedig teljesen megszeppenve néz rám, nem értve a szituációt. - Normális vagy? Tüdőgyulladást akarsz kapni? Huhh? Meg akarsz halni? - kiáltottam rá miközben újra megcsaptam mellkasát. Szemöldököm össze volt ráncolva, arcom kipirosodott a méregtől, a pulzusom pedig az egekbe szökött. Még a tompa fájdalomról is meg feletkeztem.

-Auu! - jutott szóhoz percek után. Szemöldökömet felhúztam, majd újra szerettem volna megcsapni, viszont esélyem sem volt. Hirtelen kapta el vékony csuklómat és húzott közel magához. Szemeim hatalmasra nyíltak, most rajtam volt a döbbenet.

- Lenyugodtál? - kérdezte meg miközben felvonta az egyik szemöldökét. Arcomra újra kiült a kisebb fajta méreg és a másik kezemmel szerettem volna megcsapni, hátha észhez tér de sokkal gyorsabb volt nálam. Mind két csuklóm kezei között volt, ami engem egy picit jobban feldühített.

-Lenyugodtál, Hyung? - kérdezte meg meglepően nyugodt hangon. Megráztam a fejemet, orromat felhúztam mérgesen és szemöldököm is össze vontam a hatás kedvéért. Természetesen nem voltam mérges, sokkal inkább csak aggódtam a fiúért. Ekkor arca közeledni kezdett felém majd egy puszit nyomott az orrom hegyére. Teljes döbbenet telepedett ràm, és az arcomra is. Elnevette magàt a férfi majd egy újabb orr puszi után, vissza tolt az ülésembe, elengedte kezeimet és elindította a kocsit és a fűtést is.

Ekkor hátra nyúlt a pulcsiáért majd felvette azt. Teljesen figyelmen kívül hagyva engem, a döbbenetemet és mintha semmi nem történt volna, úgy kötötte be magát, hogy hazavezessen.

~~~~

-Hyuuung~ - nyújtotta el a szó végét. Ajkaimat hatalmas sóhaj hagyta el. Megint kezdi. - Kérlek had segítseeeek~ - nyújtotta el megint az utolsó szót mire csak egy szenvedő nyögès hagyta el ajkaimat.

Bezárkóztam a fürdőszobába, Jeon elöl. Mindenképp meg akar engem fürdetni, mint valami kisbabàt. Na nem mintha eddig nem segített volna, most viszont már nincs rajtam gipsz. Úgy gondolom egyedül is meg tudok bírkózni a feladattal. - Yoongii Hyuuuung~ kérleeeek~ - folytatta tovább miközben én a fürdővíznek a hőmérsékletét ellenőriztem.

- Van habfürdő is, ha esetleg azzal van a baj, hogy látnálak. Bár már igazából láttalak szóval - folytatta volna mire becsaptam a szekrény ajtót ahonnan elővettem a habfürdőt. Ha tovább nyavalyog mint egy macska én meg fogok őrülni. - Bármit megteszek, tényleg akármit - folytatta volna a könyörgést de oda bicegek az ajtóhoz és elfordítom benne a kulcsot. A kád szélére ülök és a lábamra fogok. Baromira fàj, hiába járok mankóval és merevítővel, akkor is fáj és tudom, hogy el kell kezdeni lassan a mozgatását mert ez csak sokkal rosszabb lesz.

Az ajtóra nézek ami azonnal kinyílik ès egy csillogó szemű férfival találom szembe magamat, termèszetesen az önelégült vigyorát nem hagyta el. Viszont amint realizálja, hogy milyen pozícióban is vagyok és, hogy eséllyel fáj a térdem azonnal elkomorodott. Ajtót becsukta, csapot pedig elzárta majd elém térdelt. Gyógyszert már vettem be, nem is olyan rég. Valószínűleg még nem hatott.

-Nagyon fáj? - tette fel komoran a kérdést és csak egy bólintást kapott válaszul. Felegyenesedett majd elkezdett levetkőztetni, aminek hálás voltam mert nem biztos, hogy képes lettem volna erre egyedül, így. - A víz az nem forró, lehet nem is tenne jót a lábadnak. - motyogta majd segített beleülni a vízbe.

Lábamat kint hagytam mèg, és szemre vettem. Egy varrat volt a térdemnél, pontosabban kettő, emelett kék, zöld, lila, fekete zúzódások borították. A varrat az természetesen felszívódó volt s remélem igazuk is lesz. - Lassan, segítek. - fogta meg a lábamat a bokámnál majd elkezdte lassan a vízbe engedni. Természetesen a mozgás miatt fàjt, de borzalmasan jól esett bőrömnek a víz, emiatt pedig fel is sóhajtottam.

-Mennyire fáj? - kérdezte meg ahogy legugolt mellém a kád másik oldalára és eltűrte hajamat a szememből. Eléggé lenőtt már és el kellene menni levágni, vagy valamit kezdeni vele. Aggódva fürkèszte végig testemet, arcomat. A lábam jobban elkezdett fájni, tompán de erősebben.

-8 - jelentettem ki nagyot nyelve, kényelmesebben elhelyezkedtem a kádban majd próbáltam nem a fájdalomra koncentrálni, ami csak egyre jobban és jobban erősödött ahogy teltek a percek.

- 10 - szólaltam meg percekkel később. Láttam ahogy tekintete jobban aggódóvá válik, és azon töri az agyát, hogy valami megoldást keressen arra, hogy ne fájjon. Próbált nyugodtságot magára erőltetni, nyugtatóan simogatta hajamat miközben megoldások után kutatott.

-Hogy tudok segíteni? Hm? - kérdezte meg. Tisztában volt azzal, hogy nem adhat be még egy gyógyszert, nem biztos, hogy a szervezetem tolerálta volna azt is. Megráztam a fejemet jelezve, hogy fogalmam sincs. Szemeim könnybe lábadtak ahogyan éles fájdalom hatolt térdkalácsomba. Alsó ajkamba haraptam és majdnem fel is nyögtem a fájdalom miatt. Víz alatt körmeimet combomba vájtam. Hirtelen ért a fàjdalom, meg sem tudnám mondani, hogy mièrt, vagy hogyan.

- Hyung, lélegezz. - éreztem meg kezeit arcomon. Nem mertem levegőt venni, féltem hogy akkor sokkal jobban csap majd le a fájdalom.- Hyung! - rázta meg vállaimat Jeongguk, testem pedig reagálva rá. Ajkaim elnyílnak, tüdőm keservesen nyomja ki a felgyülemlett széndioxidot és egyéb molekulákat, majd azonnal friss oxigénért kiállt. Ezzel egyidőben a fájdalom újra lecsap térdemre ami tüdőmben rekeszti a beszívott oxigént. - Baszki - hallottam ahogy a férfi káromkodik, én pedig újra oxigénért kapkodok. Megérzem ahogy felemeli a lábamat, ki a vízből félig és teljesen kinyújtja. Egy fájdalmas nyögés hagyja el ajkaimat, térdem hangosan roppan és egy utolsó fájdalmas lüketetés után mindent eltűnik. Mintha soha nem is lett volna.

Izzadtan nézek Jeongguk szemeibe aki szintén fellélegzik és továbbra is tartja a lábamat. Fejemet hátra vetem a hideg kádnak és mély levegőket veszek, a pánikot próbálom csillapítani bennem. Teljes mértékben ugyan azt a fájdalmat éltem át, mint amikor kirúgták a térdemet. Ijesztő volt, pánikot keltett bennem. Viszont nem nyugtat meg a tudat, hogy elmúlt. Attól félek, hogy soha többet nem leszek képes járni, tekintve a térdem kondícióját.

-Kurvára megijesztettél! - csattant fel Jeongguk ahogyan továbbra is tartotta a lábamat. Feje hátra bicsaklott, nagy mennyiségű elhasznált levegőt engedett ki a tüdejéből, ajkain és orràn keresztül.

-Én is megijesztettem magam. - rekedtes hangom élesen hatott a fürdőszóba néma csendjébe. Jeongguk hangosan szívta és fújta ki a levegőt. Kezeim remegtek, hangom pedig vele együtt remegett. - Mi van ha nem épülök fel? - néztem a férfire. Féltem, rettegtem a következményektől. Mi van ha tényleg nem fogok tudni felépülni?

———
Szép jó estét mindenkinek!💜

Hogy vagytok? Hogy telt a hètvège? Vàrtàtok màr az új rèszt? ✨💜

Mint láthatjátok hetente max 2 részt posztolok ki, ami sajnos köszönhető a végzős, vizsgázós évemnek, és a bezártságnak is. ✨

Viszont ezt a heti két részt mindenképp szeretném tartani. ✨

Remélem nem felejtettétek el a kis történetemet, és remélem nem is untatok rá. ✨

Ha tetszett nyomjatok a kis csillagocskára, ha pedig kedvetek van kommenteljetek. Szeretettel fogom őket nézni, olvasni. ✨

Sokat jelent nekem.💜

Kitartást és vigyázzatok magatokra!💜