YoonGi | november 13

-Így jobb? - kérdezte meg a doktornő ahogyan egy újabb lencsét tett bele ebbe a kis szemüveg szerűségbe. A fehér táblára néztem, majd bólogatni kezdtem. Élesebben láttam a betűket és a számokat is. - Rendben, akkor most a másiknál is megnézzük milyen cilinder kell. - eltakarta a jobb szememet majd a balnál pedig kivette a lencsét majd egy újabbat tett bele. Viszont ez nem volt jó. Megráztam a fejemet a nő pedig az előző lencsét tette bele, amivel újra élesen láttam mindent.

-Sokkal jobb - motyogtam mire Dr.Min elmosolyodott majd a lapra kezdett el írni valamit. - Rendben. A bal szemed az 5,00 a jobb szemed 5,15, plusz mindegyikre feles cilinder. Most pedig válassz ki egy tetszőleges szemüveg keretet. Mielőtt ma elhagyod a korházat már kész is lesz. - próbált pozitívan hozzá állni a dolgokhoz és engem is bíztatni. Levette rólam a kényelmetlen szemüveg szerűséget. Karjaimmal nagy nehezen elkezdtem tolni a kerekes székem kerekét, hogy a nagy polchoz menjek ahol ott vannak a keretek és egy-egy tükör is. Ahogy nézegettem levettem egy tetszőlegeset majd közelebb emeltem arcomhoz, hogy tisztábban lássam. Halványan elmosolyodtam majd felpróbáltam és közelebb helyezkedtem a tükörhöz. Egészen jól állt, mellette pedig tetszett is.

-Ezt szeretném. - fordultam a doktornő felé majd felmutattam a szemüveg keretet amit idő közben levettem. Mivel nem láttam a doktornő arcát ezért csak egy kínos mosollyal oda toltam magamat és kezébe adtam. Elmosolyodhatott majd elkezdte felírni a dolgokat. Sosem voltam szemüveges, sosem volt gond a látásommal. Most viszont kezd megőríteni az, hogy minden nagyon homályosan látok vagy ami nagyon messze van azt csak egy pacában.

-Két óra múlva kész is lesz. Majd felviszem neked. - egyenesedett majd majd megfogta a székem hátulját s elkezdett az ajtó felé tolni. Előtte megállt, kilökte azt majd kitolt rajta. Szembe a széken azonnal egy aggódó Jungkook-al találtam szembe magam. Miért aggódik értem ennyire? A férfi felpattant majd azonnal mellém lépett, váltott pár szót a doktornővel de teljesen elvesztem gondolataimban. A gondolataim pedig Jeonggukról szóltak.

-Jól vagy? - hallottam meg férfias hangját, majd megéreztem ahogy elkezdte tolni a kerekes székemet. Lehunyom szemeimet majd hátrébb dőlök, fejemet hátra hajtom, hogy fel tudjak rá nézni. Halványan elmosolyodok majd újra lehunyom szemeimet hiszen nagyon kellemetlen az egész.

-Aha. Te hogy vagy? - tettem fel kérdésemet. Ebben a másfél napban egy centit nem mozdult el tőlem. Mindig mellettem volt, kivéve a kivizsgálásoknál hiszen akkor kiküldték. Mindig mikor felébredtem az ágyam mellett ült ès telefonozott, olvasott vagy éppenséggel aludt. Vajon akkor is mellettem volt mikor aludtam? Akkor is bent volt velem a korházban mikor eszméletlen voltam? Talán ő talált meg engem? Ki hozott egyeltalán ide be? Semmiről nem tudtam, ez pedig egyre jobban kezdte piszkálni csőrömet.

-Jól vagyok Yoongi hyung - szólalt meg. Megálltunk majd hallottam ahogy benyomja a lift gombot, a lift pedig egyből kinyílt. Ekkor felnyitottam szemhéjaimat, elém pedig egy üres lift tárult, homályosan. Lassan tolt be, majd megfordított és megnyomta a harmadik emeleti gombot, végül pedig becsukódott az ajtó s elindultunk felfele. - Azt hiszem Junwoo már a kortermedben van. - törte meg a csendet. - A palijával elég sokat jártak be hozzád, többet mint Seokjin vagy Namjoon hyung. Jimin, Taehyung és Hoseok is rendszeresen jöttek mikor ráértek. Aggódtak érted. - gugolt le mellém majd rám mosolygott.

-És te? - tettem fel kérdésemet meggondolatlanul. Kérdésem nem volt pontosan megfogalmazva ezért nem biztos, hogy arra érti amire én. Válasz gyanánt pedig egyeltalán nem vagyok abban biztos, hogy melyiket szerettem volna hallani. A lift lassan megáll, majd kinyitódik, ekkor pedig két kisgyerek és egy apuka jön be, Jeongguk felállt majd hátrébb húz magával együtt, hogy elférjünk.

-Én végig bent voltam veled, hyung. És még most is aggódok érted. - suttogta fülembe. Nagyot nyeltem, arcomra egy kis pír keletkezett, viszont nem volt időm megkérdezni, hogy miért. A lift ajtó újra kinyílt a harmadikon, mi pedig kiszálltunk. A folyosón egy ismerős alakot pillantottam meg, mellette egy ismeretlennel.

-Yoongi Hyung! - kiáltott fel az illető, hangja alapján pedig azonnal beazonosítottam, hogy ő Junwoo. Hirtelen ért elém majd letérdelve ölelt szorosan magához, vigyázva gipszezett lábamra. - Annyira aggódtam érted. - suttogta fülembe majd halk szipogást hallottam meg. - annyira sajnálom. Ez mind miattam van. Nagyon nem érdemelted meg, nekem kellene most a helyedben lennem. Nagyon nagyon sajnálom, sajnálom, sajnálom, sajnálom.- szavai csak úgy ömlöttek ki a szájából, válla pedig rázkódni kezdett. Karjaimat autómatikusan fontam köré, és magamhoz szorítottam, hátát simogatva. Rejtett védő ösztöneim, amikről én sem tudtam, hogy léteznek, azonnal felszínre törtek.

-Nem te tehetsz róla Junwoo. Én rángattam bele saját magamat. Én provokáltam ki őt, én ütöttem vissza, és én balhéztam. Ez csak is az én saram, azzal együtt, hogy ide jutottam. - suttogtam fülébe úgy, hogy a többiek ne hallják. Egyik kezemmel haját kezdtem simogatni, míg másikkal hátát. - Ne legyen bűntudatod. Tudod jól, hogy nem a te hibád. Nem te ütöttél meg, nem te bántottál. Tehát nem a te hibád. Te ugyanúgy csak egy áldozat vagy, semmiről sem tehetsz. - utolsó mondatom után a zokogása felerősödött én pedig hagytam neki, hogy kisírja magát.

Szemeimbe könnyeket csalt sírása. Az utolsó mondatokat nekem mindig Seokjin hyung mondta az elején amikor még én is ilyen állapotban voltam. Éreztem ahogy korházi ruhámat kis kezeibe gyűri, ès szeretne tőlem eltávolodni de nem hagyom neki. Jobban magamhoz préselem gyenge testét majd vállára nyomok egy apró puszit és jobban simogatni kezdtem. Halványan elmosolyodok. Sírása csillapodik, egyik kezével elenged, hogy zsebkendő után kutasson, és rendbe szedje magát. Felpillantok, ahol szintén egy homályos de izmos és magasabb alakot látok meg. Gondolom ő lesz a barátja. Junwoo elhajol tőlem, és pedig elengedem. Arcát kezeim közé fogom és mélyen szemeibe nézek.

-Figyelj rám kölyök. - mondtam komoly hangon. Könnyes és véreres szemei nagyobbra nyílnak, majd minden figyelmét nekem szenteli. - Nem a te hibàd, sosem lesz a te hibád. Park pedig megfizet azért amit tett, rendben? Ne legyen bűntudatod mert felesleges. Élek és virulok, a testem pedig felépül majd. - mosolyodtam el halványan majd homlokára nyomtam egy apró puszit. - Remélem hoztál kaját mert éhes vagyok. - villantottam ki fogaimat mire felnevetett ès felállt. Szerettem volna terelni a témát, hiszen már engem nyomasztott ez a depressziós hangulat.

-Hoztam hyung. Mindannyiunknak hoztam. - törölte meg orrát. Jeon lassan betolt a kórtermembe az ágy mellé. A két fiú is bejött, viszont a másik férfinak időm sem volt bemutatkozni. Jungkook lehajolt, egyik kezét hàtamra csúsztatta, másikat pedig fenekem alá és kiemelt a székből. Ijedten kaptam nyaka köré kezeimet, felszisszentem a térdem miatt, ő pedig nagyon óvatosan rakott le az ágyra. Tekintetemet rá emeltem ő pedig csak egy pimasz mosollyal vàlaszolt rá. Segített elhelyezkedni és be is takaróztam mivel kezdtem fázni.

-Chan vagyok. - nyújtotta felém a kezét a férfi kinek arcát nem tudtam élesen kivenni. - Eddig nem igazán volt alkalom, hogy rendesen be tudjak mutatkozni és sajnálom, hogy így kell találkoznunk. - szólalt meg Chan nagyon mély hangján. Csak megráztam a fejemet egy mosoly kíséretében s kezet ràztam vele, nevemet megemlítve. -Gondolom èhesek vagytok. Voltunk a Burger King-ben. Nem tudom mit szerettek pontosan ezért elég sokmindent hoztunk. - folytatta a férfi majd a kis asztalt az ágyam mellé húzták amire elkezdték kipakolni az ételeket, de persze az ágyra is került mert nem fért el.

-Amúgy mi történt miután Park kiütött? - kérdeztem meg miközben egy hamburgerért nyúltam, amit elkezdtem kicsomagolni. - Semmire nem emlékszem és ez zavar. - tettem hozzá. Junwoo elhúzta a szàját, Jeongguk pedig a földet kezdte el bámulni. Felvont szemöldökkel néztem rájuk, majd kérdő tekintettel Chanra. Valami rosszat mondtam volna?

-Tudtam, hogy szerelmemnek van 45 perce a következő előadásig így meg akartam lepni. Nem làttam az elejét a verekedésnek mert a dugó miatt késtem. - sóhajtott fel, kezét pedig szerelme lábára helyezte majd simogatni kezdte azt. - Mikor oda értem Junwoo hátrébb àllt tőletek és két pali lefogta. Esélye nem volt azonnal segítséget kérni, vagy a mentőket hívni. Ekkor szálltam ki a kocsiból, és kiabáltam oda. De senki sem hallott meg engem. Telefonomon pedig màr tárcsázni is kezdtem a mentőket. Ekkor Jungkook száguldott be motorral, mintha csak megérezte volna, hogy baj van. Ekkor volt az, hogy téged végleg kiütöttek. Jungkook eldobta szinte a motorját a parkoló kellős közepén a bukósisakkal együtt ès feléd rohant. Miközben én is, a két srác akik szerelmem fogták közre elengedték őket, és ő is hozzád rohant. Én addig a mentősökkel beszélgettem. - vett egy nagyobb levegőt és bizonytalanul nézett a kèt csendben lévő személyre. - Jeongguk elkezdett újra éleszteni. Valószínűleg vagy nagyon gyengén dobogott a szíved vagy csak szimplán leállt a légzésed. Ekkor én még vonalban maradtam a mentősökkel, akik megindultak hozzánk. Én melléd értem majd a làbadat raktam vissza a helyére, hiszen borzalmasan ki volt csavarodva, és ha úgy marad akkor lehet nem is tudták volna rendbe tenni. És ekkor vettél először levegőt. - fejezte be a mesélést mire magam elé bámulva próbáltam felfogni az elhangzottakat. Nem mesélt nagyon részletesen de nekem ennyi is pont elèg volt. - Nem vagyok benne biztos, hogy mi történt nem vagyok orvos. Elképzelhető, hogy azért vettél levegőt mert vissza raktam a térdedet. A fájdalom mintha újra indította volna a légzésedet, vagy valami hasonló. - mosolyodott el szomorúan majd enni kezdett.

Lenéztem a kajára és lassan én is neki álltam. Csendben fogyasztottunk el mindent. Nem igazán tudtam volna, hogy mit kellene mondanom, hogy kellene éreznem. Ijesztő volt hallani, hogy mi történt velem rögtön azután mikor elájultam. Ijesztő volt belegondolni, hogy egy hajszál választott el a haláltól. Hiába volt olyan a múltam amilyen, nem voltam közel a halálhoz, legalábbis nem így. Próbálkoztam öngyilkossággal volt olyan is mikor majdnem megöltek. De arra fel voltam kèszülve. Tudtam mi fog történni tudtam, hogy meg fogok halni. Most viszont ijesztő volt. Hiszen nem akartam meghalni, már rég nem kísértett a vágy.

Szerettem volna élni, szeretnék élni. Még ha nem is tudok olyan maradandót alkotni. Még ha csak egy mini porszem leszek a többi között. Akkor is élni akartam, élni akarok. Vicces az élet nem? Vagy ezt már karmának hívják? Netán sors? Mikor meg akartam halni, nem sikerült. Most viszont élni akartam, és majdnem meghaltam.

———
Sziasztok, szép jó estét mindenkinek!🌼
Ne haragudjatok, hogy megint ilyen későn hoztam részt><

Hogy tetszett nektek ez a rész? Bevallom semmi izgalmas nem történt. Viszont nagyon kiváncsi vagyok a véleményetekre. Hiszen ti teljesen máshogy làtjàtok a történetet mint én magam.🌼

A következő kérdésem pedig NAGYON FONTOS lenne! Szeretnétek tipikus soft részeket látni? Mármint ilyen, aranyos, izgalommentes, "szerelmes" részeket? 🌼💜

Nagyon fontos lenne a vissza jelzésetek hiszen akkor úgy alakítom a sztori szálakat!🌼 Ne aggódjatok, még jó pár dráma fog belekerülni a történetbe, ezért megpróbálom felgyorsítani az írást és hosszabb részeket kiadni a kezemből!🌼💜

Remélem a mai napon nem csak tanultatok/dolgoztatok hanem pihentetek is! Szerdán majd újra találkozunk!🌼

Vigyàzzatok magatokra ès kitartást!💜