Második rész.

YoonGi | november 25

-Hyuuung - hallottam meg Jeon hangjàt. Nyöszörögve fordultam màsik oldalamra, már amennyire a gipsz engedélyezte. Szemeim ólom súlyúak voltak, a fény zavart még a csukott pilláimon keresztül is. Szemeim égtek, szám ki volt száradva és fejem is lüktetett, lábam pedig kegyetlenül kezdett el fájni. - Kellj fel. Már 11 óra van. - suttogta fülembe. Hallottam ahogyan mosolyog, miközben hajamat kezdi el simogatni, végül pedig az arcomat. - Naaa, Hyuung nem akarsz valami programra elmenni velem? - hangja szomorúságot tükröz én pedig felsóhajtottam.

-10 perc, Jeon. 10 perc. - motyogtam ahogy eltakartam arcomat és próbáltam vissza aludni. Jeon nagyot sóhajt majd érzem ahogy fejét vállamra teszi és pihenteti. Hümmögök egyet, és próbálok vissza aludni, ami természetesen elképzelhetetlen hiàba nem kelltem még fel teljesen. Viszont a pozíció még mindig nagyon kényelmes, bár Jeongguk feje igazán lehetne könnyebb.

-Letelt Hyung! - néma percekkel később a férfi szinte felkiált mire felmordulok és meglendítce kezem gyengéden megcsapom. - Naaa, ne ütögess. - fogta meg jéghideg kezemet. - Gyere, jó lesz. Kitaláltam valamit. - hallottam hangján a vidámságot és az izgatottságot is. Lassan ülő pozícióba húz. - Előtte pedig elviszlek reggelizni. - tette hozzá. Nehezen nyitottam ki szemeimet majd meg is dörzsöltem azokat.

-Nem kellene dolgoznod? - kérdeztem meg rekedtes hangon. Kérdésem teljes mértékben bunkónak tűnhetett, főleg ebben a hangnemben. Viszont nem akartam, hogy miattam rúgják ki a munkahelyéről. Nem is értem, hogy hogy van még ott, hetekig be se ment dolgozni.

-Már voltam bent. - felelte egy hatalmas nyuszi mosollyal. - Szóval nem kell aggódnod. Nem fognak miattad kirúgni. - kuncogott majd elővett nekem pár ruha darabot, természetesen az ő ruháiból. Nem zavarja? Mármint nekem is vannak ruháim... - Különben is. Nem szereted a társaságom, Yoon? - tette fel a kérdést egy becenevet is oda biggyesztve aminek egyeltalán nem értettem.

-Nem arról van szó. - ráztam meg fejemet, hajamat kitűrve arcomból. - Csak nem akarom, hogy miattam rúgjanak ki vagy ne kapj annyi fizetést mint amennyit kellene. Nem érek annyit. - jelentettem ki őszintén ő pedig frusztrálva felsóhajtott. Megrázta fejét de nem mondott semmit. Felém jött, letette a ruhákat az ágyra majd segített öltözni. Napi rutin részévé vált már ez. Addig nem megy el dolgozni se, míg fel nem öltöztet. Lassan átrakott a toló kocsiba, ezek után pedig a fürdőbe mentünk, hogy befejezzük a reggeli rutinunkat. Fura érzés, hogy van mellettem valaki.

Hiába van velem Jeongguk már 3 hete nagyjából, még mindig nem tudok teljesen hozzá szokni ahhoz, hogy a mindennapjaim része lett. Eddig 5 évig egyedül töltöttem minden napjaimat, néha Seoyun látogatott el az ünnepekre de akkor is maximum 1-2 napra. 5 év teljes egyedüllét után, nagyon nehéz megszokni, hogy egyeltalán vannak emberek körülöttem, nem beszélve arról, hogy Jeon hozzám ragadt mint a ragasztó. Amit így vissza gondolva egyeltalán nem bánok. Rengeteg mindent köszönhetek neki, és van egy olyan érzésem, hogy még sok mindent köszönhetek meg majd neki.

-Yoon! - lengette meg előttem a kezeit, gondolataim főszereplője. Lepetten, kitágult szemekkel néztem rá mire elnevette magát. - Mehetünk? - kérdezte meg majd engem is befújt a parfümjével és elkezdett kitolni a fürdőből. Körbe néztem, és a telefonomat, pénztárcámat elvettem a komódról. A férfi elém tette a gyógyszereket és egy pohár vizet. Gyorsan bevettem őket, hogy később ne legyen belőle probléma. Jeongguk feladta rám az egyik cipőmet, majd ő is felöltözött.

Kabátot rám terítette majd kimentünk a garázsba ahol a Hyundai ott állt. Általában ezzel az autóval szoktunk mindenhova menni, és most is csak ez állt a garázsban. Jeongguk kezeimbe adta a kulcsot. Nem igazán szoktuk bezárni, maximum éjszakára, úgyse tudna ide senki se betörni. Szokásos rutinnak megfelelően, Jeongguk az anyós ülés felöli oldalra tolt, kinyitotta az ajtót majd berakott vigyázva, hogy gipszes lábam ne ütközzön.

Becsukta az ajtót én pedig bekötöttem magamat. Jeongguk a kerekesszéket betette a csomagtartóba, amit lecsukott végül pedig beszállt a kormány mögé. Kinyitotta a garázs kaput, a nagy kaput is majd beindította a kocsit s lassan kigurultunk. Távirányítóval bezárta őket majd elindultunk valamerre. Gondolom egy kávézóba ahol majd megreggelizünk.

-Jungkook. - szólítottam meg amire egy hümmögéssel válaszolt. - Elmehetnénk majd az irodába? Szeretném össze szedni a cuccaimat és felbontani a szerződést. Meg vennem kéne egy laptopot. - húztam el ajkaimat. Nem igazán volt ínyemre a pénz költés de muszáj lesz. Értelmetlen lenne továbbra is oda járnom és kibérelnem a helyet. Veszek egy laptopot, meg ki fizetem a lakhelyem bérleti díját is. Dr.Kim-mel nem beszéltem azóta a bizonyos eset óta, mikor kiderült a dolog Seoyunról.

-Persze Hyung - felelte könnyedén majd kirakta az indexet és balra fordult. Ekkor megláttam az ismerős épületet. Azt ahova először vitt el Jeongguk és ahol Taehyung dolgozik. Gyomrom kisebb görcsbe rándult az emlék miatt. - Remélem nem baj, hogy ide jöttünk. Finom reggelijük van. - tette hozzá halkabban, mintha félne válaszomtól. - De ha gondolod mehetünk máshova is. - kanyarodott be a parkolóba.

-Nem baj. - szólaltam meg, mikor láttam, hogy szeretne kikanyarodni a parkolóból, hogy más helyre menjünk. -Csak ne játszd el ugyan azt amit múltkor. - köszörültem meg a torkomat kínosan miközben Jeon elkezdett beparkolni. A levegő teljes mértékben kínos lett, és feszengve éreztem magam.

-Nem fogom Hyung. Nem fogom. - motyogta szinte már magának amint leállította a motort és kiszállt a járműből. Kicsit erősebben vágta be az ajtót mire ijedtebben néztem fel s kezdtem el kicsatolni magamat. Jeongguk a csomagtartót felnyitva kivette belőle a székemet majd mellém jött, kinyitotta az ajtót és segített kiszállni. Utunk pedig a kávézóba vezetett.

~~~~

-Hova megyünk? - kérdeztem meg a férfit a kormány mögött. A reggeli isteni volt, már ha ez mondható reggelinek 12 óra körül. A reggeli egyébként nagyon finom volt a kávéval együtt és Taehyung is egy kicsit leült mellénk beszélgetni egészen addig ameddig a főnök rajta nem kapta. Màr 12:30 volt és Jeongguk úgy döntött, hogy elvisz az egyik helyre ahol elmondása szerint jól érezném magamat és beszélhetnék pár dologról.

-Majd meglàtod. Nagyjából egy óra mire oda érünk, helyezd magad kényelembe. - válaszol kérdésemre. A férfi igen titokzatos volt, és komor amint kiléptünk a kávézóból. Állítása szerint fontos dologról szeretett volna beszélni velem, ami egy kisebb fajta szorongást okozott nálam, hiába vettem be a gyógyszeremet. Próbáltam elterelni figyelmemet. Ami tisztán láthatólag nem sikerült, folyton csak az járt a fejembe, hogy mi is az a dolog amiről beszélni szeretne velem.

Az út valóban 1 óra volt, ha nem több a dugó miatt. Egy sokkal csendesebb környékre jöttünk, és egy park mellett álltunk meg. Ilsan Lake parknál. Össze ráncolt szemöldökkel néztem körbe, hiszen nem értettem a szituációt igazából. Jeongguk leállította a motort, kiszállt és hátra ment. Kicsatoltam magamat és ki is nyitottam magamnak az ajtót. Jeongguk a kerekes székemmel tért vissza, amibe óvatosan, figyelve lábamra beleültetett és gipszes lábamat vízszintbe helyezte. Becsukta az ajtót, ezek után pedig a hátsó ülésekről vett ki két pokrócot és egy kisebb háti zsákot ami el is kerülte figyelmem eddig.

Amint lezárta a kocsit elindultunk be a parkba. Kellemes volt a légkör, pár ember lézengett, sétált, vagy a padon ültek. A gyerekek a hideg ellenére futkároztak miközben szülők egymással beszélgetve figyeltek rájuk. Egy kèt idős embert is megpillantottam, illetve a fiatal szerelmes pàrok sem kerülték el tekintetemet. Jeongguk szótlanul ment tovább, gondolom egy nyugisabb helyet keresve. Az emberek természetesen megbámultak, talán akaratuk ellenére is.

Egy húsz perc séta után Jeongguk megállt egy padnál. Rám terítette a meleg pokrócot, ő pedig leült a padra és ő is betakarta magàt egy másik pokróccal. A szél erősen fújt, így megértem, hogy ő is fázott. Táskájából elő vesz kèt palack vizet, az egyiket felém nyújtja, majd percekig csak bámuljuk a kopasz fákat.

-Próbálok majd gyors lenni, mert hideg van. - szipogott egyett Jeongguk s kínosan elnevette magát. - Azért jöttünk ide, mert itt találkoztam először Jiminnel, miután ide költöztem Ausztráliából anya halála után. Itt kezdődött a függőségem a droggal kapcsolatban. Ausztráliában is kicsapongó életet folytattam, amit apànk nem nézett jó szemmel. Viszont anya halála megrázó volt számomra, ezért 17 èvesen a nagy bátyámhoz költöztem. Mikor ide jöttem össze vesztem a nagy bátyámmal és ebbe a parkba vezetett utam. Itt találkoztam Jiminnel és Hoseokkal. Füveztek, és megkínáltak. Én pedig elfogadtam. Aznap este Jiminnél kötöttem ki. Reggel megismertük egymást, az alap dolgokat a másikról. Hoseok is csatlakozott hozzánk. Egy fajta rutin lett nálunk, hogy minden este kimegyünk abba a parkba nyáron és szívunk. Itt folytattam az iskolát utolsó évre, hiszen az érettségim múlt rajta de, hogy őszinte legyek a felére nem emlékszek. Nem volt olyan nap mikor ne lettem volna beállva. - nyel nagyot és a palack vizet kinyitva belekortyol. Másodpercekig csend telepedik ránk, én pedig kezemet kidugom a pokróc alól és kezére fogok, megszorítva azt. Nem mer rám nézni, de vissza szorít ajkaimon pedig halvàny mosoly lesz urrá.

-Egy évig ez ment, ezek után mivel a szakmám megvolt elmentem dolgozni a nagybátyámhoz. Kevesebbet találkoztam velük a munka miatt is, és frusztrált lettem ha nem kaptam drogot. Nagy nehezen Jimin segített. Még mindig függő voltam 18 évesen, de kibírtam akár egy hónapot is a szer nélkül. Amikor 19 lettem, szeptemberben újra vissza szoktam. A fizetésem több lett, barátaim még mindig nem voltak csak Jimin és Hoseok. Unatkoztam és mikor Jimin ráért akkor mindig szívtunk. Nem tudom miért, talàn unatkozásból. Akkor volt az utolsó mikor Jimin korházba került. Valami nagyon eldurvult, a mai napig nem tudom a részleteket. Illetve utoljára akkor füveztem mikor rajta kaptál minket. - hajtotta le fejét és kezeinket kezdte el bámulni. Hosszú percekkel később szólalt meg.

-Rosszabb mint a nikotin függőség. Próbálom cigarettával elvonni a figyelmemet viszont nagyon nehéz. Sokszor vagyok ideges miatta, és nem tudok leszokni. A srácok néha napján talán szülinapokon ha szívnak, viszont én nem tudom magamat vissza tartani. Tényleg le akarok szokni, viszont nem akarok ilyen hülye bentlakásos kezelésre menni. Attól félek, hogy csak rosszabb lenne azok után. Nem tudom - csuklott el a hangja én pedig aggódva fürkésztem a tetovált férfit. Közelebb hajoltam és jobban megszorítottam a kezét.

- Le akarom tenni viszont nem megy. Hiába szeretném nem megy, és már nem tudom mit tehetnék ellene. - vett mély levegőt és felnézett az égre. - Nem tudom kitől kérhetnék segítséget, vagy egyeltalán mi segítene. - nevetett fel teljes mértékben kínosan érezve magát. - Szánalmas vagyok - szipogott és letörölte a könnycseppjeit. Aggódva mérem végig a fiút majd közelebb gurulok hozzá és egy ölelésbe vonom. Hátát simogatom és halkan megszólalok.

-Nem vagy szánalmas. Függő vagy, és ez rendben van. Mindenki valamilyen téren függő, és ezzel nincs is semmi baj. Csak meg kell húzni a határokat. A függőségben az a legrosszabb, hogy azt hiszed, hogy uralod a helyzetet, a függőséget. Viszont egy idő után mintha eltűnne a lábad alól a talaj és csak zuhannál a semmibe. Minden irányítást elvesztve. - suttogtam fülébe továbbra is simogatva a fiút. Lassan eltolom magamtól annyira, hogy szemébe tudjak nézni.

-Ha szeretnéd én megpróbálhatok neked segíteni. Viszont nem mondom, hogy egyszerű lesz. - mosolyodtam el szomorúan ő pedig csak hevesen bólogatni kezdett.

-Le se szarom, csak ne legyek többé drog függő - morogta én pedig elnevettem magamat újra magamhoz húztam egy ölelésre.

———
Jó estét babáim! 💜

Újabb résszel jöttem nektek🌼

Hogy vagytok? Milyen volt eddig a hetetek?🌼

Remélem tetszett nektek a rész, ha igen nyomj rá a kis csillagra, ha pedig kedved van kommentelj! 💜

Vigyázzatok magatokra és kitartást nektek! 💜