-Bassza meg...!
-Jó reggelt Csipkerózsika.-hallom meg a hangot magam mellett. Ahogy kinyitom a szemem megpillantom Raet a szemközti kanapén összekuporodva egy takaróval ülni. Én nekem pedig majd széthasad a fejem.
-Rae....te...te miért ülsz így itt? Fáj valamid?-egyenesedtem fel de akkor szörnyen a fejembe hasított a fájdalom.
-Nekem nem, de feltételezem neked a fejed igen.-állt fel ahogy hozzámsétált és a kanapé szélére ült. A kezei gyengéden simogatták meg az arcom. Imádtam az érintését.
-Nagyon....hülye voltam?-valójában nem tudom mikor ittam annyit utoljára hogy ennyire padlón legyek. Általában tudom a határaim de most mégis valahogy elvesztettem a mértéket.
-Megállapítottad hogy szexi vagyok és teljesen kiakadtál mert nem akartam veled szexelni. Azon kívül szinte minden normális volt. Bár az emeletre az ágyba az istennek nem tudtalak bevonszolni úgyhogy azért aludtál itt a kanapén.
-Basszus lehet jobb lett volna nem megkérdezni mit csináltam.-sóhajtottam.-Te miért nem aludtál az emeleten?
-Nem akartalak egyedül hagyni. Készenlétbe álltam ha a hányós tálért kellett volna rohannom. Picasso maradék haja is kihullott volna idegességében de én készen álltam a futásra.-elmosolyodtam. Annyira édes Rae hogy azt szavakba nem tudom elmondani.-Viszont...-simogatta még mindig az arcom.-...én még soha se láttalak ennyire padlón. Történt valami hogy ennyit ittál?-a hangjába nem hallatszódott harag a tegnap este miatt. Nem is volt ideges inkább aggodalmat éreztem.
-Csak....a találkozó nem éppen úgy sikerült ahogy terveztem.
-Tudok segíteni valahogy?-az az arany szíve az amit annyira szeretek benne.
-Nem Napsugaram.-nyomtam egy csókot a tenyerébe.
-Ha tudok mégis szólj. Bármikor számíthatsz rám.
-Tudom kicsikém. Tudom.
-Mit szólsz, ha lezuhanyzol én pedig készítek Picassoval neked reggelit?
-Az lehet most jól esne.-mosolyogtam rá.
-Megyek, intézem.-nyomott egy csókot a számra, én pedig figyeltem ahogy eltűnik a konyhaajtó mögött. Én pedig igyekeztem összekaparni magam és elmentem zuhanyozni hogy picit magamhoz térjek.

☆☆☆

Negyed órával később már felfrissülve mentem a konyha irányába ahonnan újra hangos, éles szóváltások hallatszódtak ki.
Ahogy beléptem Pablo a fejét fogta Rae pedig minden idegesség nélkül készítette ki a hozzávalókat a reggelihez.
-Jó reggelt Pablo.-ültem le a konyhapulthoz. Meglephette a jelenlétem mert általában soha se ülök le a konyhába hogy megvárjam amíg elkészítik a reggelim. De ha őszinte akarok lenni akkor nem is a reggeli volt a legfontosabb ott....hanem hogy Rae közelébe legyek. Azok a bolond gondolatok mellette sokkal kevesebb alkalommal okoznak fejfájást. És most ez kellett nekem. Figyelem ahogy Rae egy serpenyőt vesz elő és olajat rak bele.
-Jaaaj, asszonyom! Az lenni sok!-kiabált Pablo és szinte már készen is álltam hogy közbeszóljak mikor....
-Jajj ne jajveszékelj már Picasso.
-Az lenni túl sok, még okozni hasfájás.
-Figyeld meg hogy pont tökéletes lesz.-majd hagymát kezdett darabolni amit azonnal a serpenyőbe tett. Mellé egy kis bacont dobott és már láttam is Pablo szemei előtt ezt a recept meggyalázást amit Rae elkövet jelen pillanatban.
-Minek tenni bele bacon kisasszony?!
-Picasso neked nincs ízlésed? Tudod milyen finom a rántottába?
-Omlettbe lenni csakis tojás.
-De ez rántotta.-kezdte kavargatni a serpenyőbe a hozzávalókat Rae.-Kavargasd hamis olasz.-adta át a spatulát a szakácsomnak. Az hatalmasakat pislogott és még ha undorodott is attól hogy ő közszereplője legyen egy ilyen folyamatnak. Mégis megtette hisz Rae volt a ház asszonya. Az ő szava szent.-Kérsz bele sajtot szívem?-kérdezte lágy hangon felém fordulva Rae. Pablo szemei már szinte kigülledtek a sajt hallatán én pedig látni akartam mi sül ki ebből.
-Mindenképp. Rád bízom hogy csinálod.
-Ez az! Ígérem nagyon finom lesz.-elmosolyodtam a lelkesedésén.
-Picasso kavargasd mert ha odaégeted száz kiló hagymát fogok veled megpucoltatni büntetésképp.
-Hinni büntetésnek azt?-nevetett Pablo aki azt gondolta ez nem kellő büntetés neki.
-Utána megetetem veled.-mondta Rae mire Pablo heves kavargatásokba kezdett. Rae eközbe a tojásokat felütötte és felverte ahogy egy csipet sót rakott bele majd a sajtot hozzákeverte.
-Mamma mia! Mit csinálni kisasszony?!
-Már megint mit siránkozol?!-kiabált Rae is.
-Uram, csinálni én magának reggelit. Mit szólni hozzá?-fordult felém Pablo.
-Ne haragudj Pablo, de a feleségem reggelijére fáj most a fogam.
-Lenni majd magának hascsikarás.
-Nem fog fosni tőle ne ijesztgesd már a jó isten áldjon meg!-szólt közbe Rae és én nem tudtam nem mosolyogni ezeken a pillanatokon amit itt töltöttem Rae és Pablo társaságában. Főleg akkor nem tudtam nem magamba tartani a nevetést mikor meglátta Pablo hogy Rae paradicsomot és paprikát is rak a rántottámba.
-Uram, tenni megjegyzést nem bántásból.
-Mond Pablo.
-Az asszonyom...-hajolt közelebb hozzám.-...nem akarni magát koporsó?
-De néha én is úgy gondolom az a szándéka.-bár nem éppen ezekben a szituációkban. Hanem amikor a farkamon lovagol. Az gyilkos szokott lenni és néha valóban úgy érzem megöl engem.
-Ne enni meg. Csinálni én rendben?
-Ezt szeretném megenni Pablo.-nyugtattam meg továbbra is.
-Tessék szexi férjem. A reggelid.-rakta le a tányért elém és az illata mennyei volt.
-Én nem nézni ezt! Hívni mentőket.-sétált ki Pablo a konyhából ahogy mi Raeval követtük a tekintetünkkel.
-Milyen anyámasszony katonáját nevelt belőle az anyukája? Szinte szívrohamot kapott mellettem.
-Kezdjek aggódni hogy most már nem csak nekem okozol szívritmus zavart?
-Barber, remélem ezt jó értelembe mondod.
-Csakis.-mosolyogtam rá.-Köszönöm a reggelit.
-Egyél, és ne izgulj. Nem leszel beteg tőle.-ült le közvetlen mellém ahogy a szemeivel figyelt engem.
-Itt az egyetlen dolog amitől én valaha beteg lehetek az a te hiányod lehet.
-Szerencsére ettől nem kell félned.
-Akkor sem fogsz elhagyni ha ennél szarabb állapotba állítok haza?
-Na jó, figyelmeztetlek. Csakis miattam ihatod padlóig magad. Senki más miatt.
-Miattad?
-Kicsi esélyt látok arra hogy én okot adjak rá. Így nem kell attól tartanom hogy ennél rosszabb állapotba térsz haza.
-Napsugaram...
-Mond.
-Egy valamit megígérsz nekem?
-Bármit.
-Ha bármikor hülyén viselkednék...kérlek bocsáss meg nekem.
-Ha most azt fogod mondani hogy szarabb az én rántottám mint Picasso omlettje, felállok és most kezdek csomagolni.-elmosolyodtam.
-Nem, a te ételeidnél nincs finomabb.
-Helyes válasz.-mosolygott rám.-Amúgy meg...nehéz neked nem megbocsájtani. Valójában kevés okot tudnék mondani ami miatt nem bocsájtanék meg neked. Amíg nem hazudsz nekem és nem játszod el a bizalmam addig szerintem mindent megtudunk oldani.-pont hogy mindvégig hazudtam neki.-Történt valami amiről tudnom kellene? Miért hoztad most ezt fel?
-Csak....őszintén azt gondoltam hogy a tegnap esti viselkedésem picit kérdéseket vet fel benned.
-Vetett is. De nem kettőnkkel kapcsolatban. Hanem azzal hogy melyik tállal rohanjak hozzád ha hánynod kell. Picasso igazán megérdemelné hogy a kedvenc edényét bemocskoljuk.
-Szerinted mit tenne ha tudná hogy már szexeltünk a konyhapultján ő pedig azon gyúrja a tésztát.
-Azért olyan finomak azok a sütemények.-nevetettem együtt Raeval.
-Szeretlek Rae....mindennél jobban szeretlek.
-Én is téged, nagyon.
-Mi lenne, ha mielőtt Pablo visszatérne én újra felavatnám veled ezt a szekrényt?
-Benne vagyok.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett és iratkozzatok fel az oldalamra ❤️*