-Amelia?-szólít meg finoman Daniela
-Hogy kerül ide? Ezt komolyan nem hiszem el. 2500 km nem volt elég? - kérdeztem az istent vagy nem tudom ki tudhatná a választ
-2500 km? Mégis honnan jöttél Amelia? Nekem sosem mondtad, hogy honnan száromazol.-válaszol döbbenten Dina mellőlem
-Görögországban születtem, egy kis fél-szigeten, Methananán.-felelem egy sóhajtás után
-Azt hittem, hogy itt születtél Cipruson csak egy másik városban. - eredeti tervek szerint egyik gyerek se tudta volna meg, hogy honnan származom. Michael csak kierőszakolta az igazat, ami valahol érthető is.
-Nem. -ekkor rájöttem, hogy ezt a lányom is hallhatta és gyors belenéztem a visszapillantóba. Hála a jóságos égnek, hogy kocsiban hamar elalszik.. Főleg duzzogás vagy hiszti után.
-El kell mondanod neki az igazat.- tanácsolja Daniela
-Tudom. Istenem, ha láttad volna azt a fájdalmat a szemében mikor elvittem tőle. A szívem szakad meg mikor rá gondolok. - nem is kell elmondanom semmit csak megerősítenem
-Elhiszem, de nem gondolod, hogy keresni fog? - valid a kishugom feltételezése
-Nem tudok mit csinálni vele. Nem költözhetek mégegyszer el. - nem is futhatok örökké
Az út további részét csendben töltöttük. Gondolkodom kellett.
Otthon Aurorat be raktam az ágyába, hogy tovább pihenhessen. Danielaval meg a konyhában probáltunk beszélgetni egy teljesen más témáról.
-Holnap lemegyünk a partra Auroraval, van kedved jönni?-vetem fel az ötletet
-Persze, örömmel.-válaszol mosolyogva
                                   ~
Este hat fele kelt fel Aurora. Én a tv előtt ültem a kanapén mikor ide csoszogott hozzám a csillagom.
-Mégis mit csináltál ma, hogy két órát aludtál?-kérdem miközben felveszem és szorosan magam mellé ültetem
-Anya, ha te azt eltudnád képzelni, hogy én ma mennyit sétáltam!-kezd bele a napjába édesen dramatizálva
Addig magyarázott és mesélt míg meg nem éhezett. Szóval a beszélgetést vacsora közben folytattuk.
                                   ~
Mivel a babám délután aludt vagy három órát, ezért viszonylag későn mentünk aludni.
Nem tudom, hogy hogyan vagy miért, de Aurora egyszer sem hozta fel az apját. Én viszont, amíg el nem aludtam rajta gondolkodtam.
Mégis mit keres itt? Mivan, ha megint találkozunk, mit fogok neki mondani?
                                   ~
Megreggeliztünk, játszottunk és még délelőtt elkezdtünk szedelőzködni meg készülődni a tengerre.
-Szívem kiválasztottad már, hogy melyik fürdőrucidat húzod fel?-kiáltok át a leányzómnak
-És te anya?-kérdez vissza mire hangos nevetésben törtem ki
-Ez nem ér, én kérdeztem előbb!-nevetve mentem át az őrlődő lányomhoz
Végül egy egyberészes, dinnyés és a popsi vonalnál fodros fürdőruha lett a kiválasztott. Közös megállapodással én egy külön részes, spagetti pántos, fehér bikinit vettem magamra. Függőleges, zöld csíkok és a melltartója körül fodrok díszítették.
Bepakoltam az autómba és mentünk a hugomért. Anya csomagolt nekünk dinnyét, amit valószínűleg, amint leérünk a partra meg is eszünk.
Daniela is bikinit húzott. A felsője keki zöld és az alja pedig fehér, pálma levelekkel tarkítva.
-Na hugi, ha ebben meglátnak a parton hidd el, hogy nem leszel sokáig szingli.-szórakozok az anyós ülésen lévő lánnyal, aki csak rápillant a mellkasomra -Jólvan, értem a célzást! Hiába van jó alakom, ha van egy kislányom. Ez hátrány némely férfiaknál, de mi jól megvagyunk ketten! Nem kell ide pali, ugye életem? - Noahnál jobban senkit sem tudnék szeretni
-Igen!-kurjantja a kis szentem hátulról -Mich bácsi már el is ment? - érdeklődött nagybátyja után Aurora
-Igen tökmag. Tudod Micheal sokat dolgozik, de hamarosan újra haza jön és említette nekem, hogy, ha jó kislány leszel akkor elvisz valahova csak téged!-válaszol Daniela mire Aurora nagyon mosolyogni kezdett
-Igen, elfog, mert megígérte!-nem értettük, hogy miről beszél
-Mit ígért meg életem?-kérdem kíváncsian
-Hát azt nem mondhatom el, de akkor ígérte meg nekem mikor ő vigyázott rám.-szóval olyan pár hete igérhette ezt. Biztos betartja, nem az a fajta, aki ilyeneket csak úgy elfelejt.
                                  ~
Az út további részét elbeszélgettük. Dina és Aurora még egy ilyen úti játékot is játszottak. Amiben, aki előbb meglátott egy adott színű dolgot az kérdezhetett valamit a másiktól.
-Az elöbb volt zöld akkor most legyen kék.-választom a színt, Dina meg Aurora azonnal nézelődni kezdtek
-Az ég!-kiált fel hátul a leányzóm szinte azonnal
-Nagyon ügyes vagy!-dícsértük meg mindketten -Akkor halljuk a kérdést!
-Öhm..Legyen az, hogy..holnap elviszel valahova?-tette fel a kérdését Aurora
-Hova szeretnél menni?-kérdezett vissza Daniela
-A játszóházba!-vágja rá boldogan
-Ha anya benne van, hogy elraboljalak pár órára akkor felőlem mehetünk.-a visszapillantóba nézve láttam Aurora könyörgő szemeit, amitől majd elolvadtam
-Rendben. -megvannak azok a kérések, amikre egyszerűen képtelen vagyok nemet mondani
                                   ~
A parton sok ember tölti az idejét. Nem úgy, mint reggelente mikor sétálni jövünk.
-Aurora ne rohanj annyira előre!-kéri Daniela, de a kislány nem igazán akar rá hallgatni mire összeráncoltam a szemöldököm
-Kislányom gyere ide!-szólok rá kicsit erélyesebben. Aurora hirtelen megtorpan és megszeppenve visszajön hozzánk
-Jaj ne szólj rá így!-védi meg Dina és átöleli a lányomat, akinek kicsit jobb kedve is lett. Csak megrázom a fejemet és lecuccolok a forró homokba.
-Daniela vedd elő a dinnyéket míg én lekenem Aurorat! -kérem meg majd naptejjel lekentem a kis barnámat. Megettük az anya által csomagolt nasit aztán Dinaval is lekentük magunkat és első körben a hugom ment be a vízbe a lányommal. Én napozni akartam egy kicsit. Szóval el is feküdtem a hozott pokrócon, a kezeimet a fejem alá helyeztem el keresztben és élveztem a Nap melegét. Az enyhe szellőt, ami fujdosta a kósza tincseimet.
Kinn leszek egy kicsit majd követem a többieket. Ne csak Dina játszon a szememfényével.
                                   ~
-Aurora!-kiáltja ijedten Daniela mire azonnal felültem és a szememmel  keresni kezdtem őket az emberek között majd megláttam tőlem nem messze egy kisebb csoportot a vízben állva. Azonnal futni kezdtem.
Aurora szerencsére jól volt. Noah fogta  kézben, de mikor meglátott kapálózni kezdett felém és kiáltozni.
-Anya-anya!-amint oda értem szinte kitéptem a kezéből a síró lányomat
-Semmi baj Aurora! Itt vagyok!-nyugtatom és szorosan magamhoz húzom
-Sajnálom Amelia! Az én hibám.-szólal meg Dina bűnbánóan
-Nem anya..az enyém. Megint.. nem hallgattam Dina nénire. N-ne haragudj!-mondja szaggatottan Aurora. Letöröltem a könyeit majd a sajátjaimat is és Dinara néztem magyarázatot várva
-Addig ugrált a matracon míg le nem esett és nem tudtam megfogni, de..szerencsére Noah azonnal a segítségére sietett.-válasza után a férfi felé fordultam, de nem igazán tudtam a szemébe nézni
-Rég láttalak Amelia.-köszön Noah
-Nem is tudom, hogy háláljam meg..Noah.-mondom nem foglalkozva az előbbi megszólalásával
-Például azzal, hogy elmondod, hogy mi történt az előző öt évben. -csak bólintottam majd a lányomra néztem
-Jól vagy?-kérdem finoman
-Igen, de..nem szeretnék úgy itt lenni, hogy nem vagy velem. Jó anya?-néz fel rám nagy szemekkel
-Persze életem. -vágom rá -Nem is engednélek be egyedül és nem azért, mert nem bízom benned Daniela csak..
-Ne aggódj megértem.- vág közbe kedvesen Dina
-Ő is maradhat?-kérdi szinte könyörögve Aurora és Noah felé mutat
-Noah! Mégis miért futottál el ilyen hirtelen?-jön ide egy lány aggódva
-Oh Délia! Ne haragudj, csak..-félre néztem, mert tudtam, hogy most olyat fog tenni amitől megakartam óvni Aurorat -Csak a lányomnak szüksége volt rám.
Levette a szemét a lányról majd komolyan tekintettel rám emelte.
-Te-tessék?-fagy le szegény lány
-Noahnak most..más dolga van.-válaszolok Auroranak és szépen lassan hátat fordítok az engem néző férfinak
Nem mi vagyunk neki az első. Van neki barátnője. Eltelt öt év, persze, hogy van! ..De akkor mért fáj ennyire? Hisz már rég nem foglalkoztam vele, de, ahogy most szemtől szemben látom..már teljesen más a helyzet. Néha nagyon utálom az érzéseimet.. Leginkább azt, hogy nem irányíthatom őket.