-Amelia nem gondolod, hogy beszélned kéne vele?-kérdezte anya
-Igaza van Isadoranak. Az ő lánya is. Nem gondolod, hogy most már illene tudnia róla?-ért egyet apa anyával
-Nem, nem akarom, hogy megbántsa Aurorat azzal, hogy neki már más családja van és nem lenne vele! Azt se tudja, hogy nem ti vagytok az igazi nagyszülei. Eljöttem otthonról és semmi olyat nem akarok csinálni vagy látni, ami oda köt. -a válaszom után egy kis csönd telepedett ránk
-Amelia te tényleg azt hiszed, hogy a hazudozás megoldás?-Michael szigorú hangja szakította meg a csendet
-Micheal szerinted, ha tudná 5 évesen, hogy szinte gyerekként lettem terhes vele és a szüleim kidobtak volna otthonról, ha megtudták volna akkor lehetne ilyen boldog? Mindent azért csináltam, hogy őt ne érje bántódás míg nem muszáj.-osztottam ki kivételesen én Michealt és kiviharoztam a hátsó kertbe
Mért hiszik azt, hogy ez nekem nem fáj? A saját családom nem tud a lányomról. Sőt az apja se, akit teljes szívemből szerettem.
Egy darabig csak ültem a hintaágyon és néztem az eget. Míg anya mellém nem ült.
-Ugye tudod, hogy csak a legjobbat akarja nektek?-kérdezte anya
-Persze.-válaszolok kedvetlenül -Azt is tudom, hogy igaza van, de amíg Auora nem lesz minimum 15 éves addig nem akarok a múltamról beszélni vele.-anya rátette a kezét a vállamra és kedvesen rám mosolygott
-Ez nem is a mi döntésünk, de segíteni akarunk neked.-küldtem felé egy fél oldalas mosolyt, felsóhajtottam majd rádőltem a vállára.
Egy kis idő múlva Aurora szaladt ide és beleugrott az ölembe.
-Anya-anya! Lassan kezdődik a mesém!-mondja komolyan aggódva, amin elmosolyodtam és magamhoz szorítottam -Anyu erre most nincs idő!-probál kijönni a szoros karjaim közül, persze sikertelenül
-Na akkor itt nézzük az Aranyhajat vagy menjünk haza?-kérdeztem miután elengedtem a csöpségemet
-Mindjárt kezdődik, szóval maradjunk, de siess anya!-felpattant és húzni kezdett vissza a házba
Végignéztük Aurora meséjét, beszélgettünk még majd haza indultunk.
Megfürödtünk Auroraval, csináltunk vacsorát, befészkeltük magunkat az ágyba és megnéztünk pár mesét.
-Ideje aludni menni.-mondom Auroranak, aki mindjárt elalszik az ölemben
-Neem, még bírom.-válaszol egy nagy ásítást követve
-Háát persze! Na gyere nagy lány, éneklek egy altatót vagy olvasok, ha szeretnéd.-felvettem a pöttöm lányomat és a szobájába vittem
Ahogy elnéztem Aurora le-lecsukodó szemecskéit úgy gondoltam, hogy elég egy dal.
-Aludj, drágám, amíg elhallgatattlak,
És megrengetem a bölcsődet, és elaltatlak.
Aludj, drága lányom, és a szerencséd szolgálni fog téged,
És a jövőd gazdag hozományt ígér neked.
(Angolul sztem jobban hangzik, de lehet, h az eredeti, görög nyelven még jobb.)
Ahányszor altatót kell énekelni és én választhatok akkor mindig ezt a dalt éneklem.
-Anya?-néz fel rám álomosságtól csillogó szemeivel Aurora
-Igen?-kérdem és megsimogattam a buksiját
-Mért énekled ilyen sokszor ezt?-kicsit melepődtem, de hamar elmosolyodtam
-A nagymamám sokszor énekelte nekem mikor még gyerek voltam.-imádtam hozzá járni. Sajnos nem tudok kimenni a sírjához. -Most már alvás életem!
A kislányom bólintott és befordult a fal felé. -Jóéjt. -mondom halkan, lekapcsoltam a villanyt és ekkor felragyognak a plafonon lévő csillagok
Lefeküdtem én is, de nem tudtam egyből elaludni, mert özönleni kezdtek az emlékek a fejemben.
Talán egyszer elvihetem őt hozzád nagymama.
                                   ~
Másnap reggel Aurora keltett.
-Anya kelj fel! -kiáltja és ugrálni kezd az ágyamon
-Azonnal Aurora.-motyogom álmosan és oldalra fordulok, hogy időt nézhessek -Leakarsz menni a partra? - mi mást szeretne..
-Iigen!-válaszol nagy örömmel
-Akkor gyorsan menj öltözni.-azonnal fut is a szobájába
Kikászálódok az ágyból és átmegyek hozzá.
Aurora-ra húztam egy halvány narancssárga átmenetes trikót és farmer rövidnadrágot. Én egy sötét sárga, váll nélküli, hosszúujjú, egyberészes szoknyát húztam, amin elől a dísz övből lehet kötni egy masnit. Felhúztam egy napszemüveget, Aurora-ra is adtam egyet, a hajunkat megcsináltam egy kontyba és mehettünk is.
-Szívem most nincs sok időnk szóval csak sétálunk egyet, rendben?-Aurora nem válaszolt-Hé ne szontyolodj el! Hétvégén lejövünk fürdeni és akkor sokat leszünk lent.
Erre azonnal felkapta a fejét és ugrándozni kezdett miközben mentünk.  
                                   ~
Kivételesen Aine késett a munkából.
-Végre nem engem szíd meg Aiden!-kiáltom boldogan
-Néha elég szemét tudsz lenni, ugye tudod?-mondja Esra kissé lesújtóan
-Tudjátok, hogy nem azért mondtam. Szeretem Ainet!-ki is mutatom, amit mondtam azzal, hogy szorosan megöleltem a..szinte lányt
Aine az egyik legfiatalabb közöttünk. Ő és Esra is iskola mellett dolgoznak itt. Ezért én többnyire elnézem, ha késnek, ami nagyon ritka. Velem szemben Aiden mindenkit lecsesz.
-Ne aggódj Amelia, te tartod a csúcsot a késésekből.-jön köreinkbe Aiden csípős hozzászólással
-Mivel ez a hely az enyém és én vagyok az egyetlen, akinek van gyereke, ezért szerinten igazán elnézhető ez. -magyaráztam ki magam büszkén
-Jólvan, persze dumáld ki magad, de most már idő van. Szóval munkára.
-Neki persze nem mondjátok, hogy kegyetlen néha.-morgom az orrom alatt
-Mondtál valamit Amelia?-kérdi Aiden mire összehúzom magam
-Semmit.-válaszolok és iszkirizek a többiekhez
                                 ~
Már végeztem a mai napra, de megkell várnom Danielat, mert ide hozza Aurorat. Addig Nikosszal beszélgettem, mert neki pont nem volt dolga és Aiden épp hátul tartózkodik.
-Szia Amelia!-köszön Daniela az ajtóból. Félig engem néz, félig meg kifele. -Ne Aurora, gyere vissza!-kiáltja Daniela, oldalra néztem és  teljesen ledöbbentem.
A bejárat körül az egész fal, nagy ablakokból áll, szóval tökéletesen láttam a Dinatól pár méterrel távolabb álló férfit.
Barna haj, zöldes-sárga szem..bárhol megismerem őt.
Ekkor Aurora előtte esett el mire azonnal felpattantam, a táskámmal a kezemben és futottam ki a bolt elé.
Aurora és..Noah egymással szemeztek.
-Apa?-kérdi hihetetlenül Aurora
Noah a kezét fogta és szerintem lefagyott, de én ezt kihasználtam és gyors a kezembe vettem a lányomat. Erre sajnos ő is magához tért és most már engem is döbbenten néz.
-Amelia?-ejti ki a nevemet, mint, aki nem hisz a szemének
-Gyere Daniela!-utasítom a szerencsétlenül egyhelyben álló húgomat és elmegyek a férfi mellett
-Ne, ne!-mondogatja Aurora szomorúan és probál úgy fészkelődni, hogy lássa a férfit
A kocsihoz siettem, gyors beraktam hátulra Aurorat és Daniela is beült előre.
Már úton voltunk, de nem szóltunk egymáshoz egy szót sem.
Aurora duzzogott, mi meg nem tudtunk beszélgetni.