Hajnali kettő van. A kislányomnak rémálma volt és átjött hozzám aludni. Most viszont én nem tudok aludni. Szóval had meséljem el röviden a történetem. Vagyis amíg el nem alszom.

A szüleimmel sose volt rózsás a kapcsolatom, de nem volt reménytelen. A bátyjámmal mindig bajba kerültünk. Azért cinkos társaknak nem mondanám magunkat. Mivel minden balhét én vittem el, hogy őt ne szidják le. Miután lejárt a szobafogságom a testvérem mindig elvitt valahova, hogy kiengeszteljen. Bár sose voltam mérges rá.
Egy iskolába jártunk általánosba és középiskolába is. Nem voltunk nagy menők, de megvolt a saját társaságunk. Sokan piszkáltak, hogy a bátyjám nélkül semmi vagyok, de sose érdekelt. Boldog voltam, hogy jó a kapcsolatunk.
Aztán 10.-ben kicsit közelebbről is megismertem a bátyjám legjobb barátját. Nem köntör falazok járni kezdtünk. Viszonylag hamar teljesen beleestem. Kb fél év után elvesztettem a szüzességemet vele. Jól éreztem magamat vele. Könnyen megtaláltuk a közös hangot. Az a fajta ember, aki mellett nem tudsz unatkozni. Sajnos a szüleim ellenezték a dolgot és miután a testvérem megtudta, hogy lefeküdtünk..hát megromlott a kapcsolatunk. A szüleim folyton mondogatták, hogy, ha terhes leszek kidobnak. Mindig csak megforgattam a szemem mikor ezt mondták és ott hagytam őket. Melyik tini nem reagálna hasonlóan?...De aztán 11.-ben, 17 esztendősen várandós lettem.
Nem tudtam, hogy mit kéne csinálnom. Pánikoltam. Erre még rátett az is, hogy a szüleim kifognak rakni, ha megtudják. Nem volt szívem elvetetni szóval elkezdtem gondolkodni, hogy mit tehetnék. Ami először eszembe jutott azaz, hogy elmegyek és szerencsét probálok valahol. Lemondtam erről, mert úgy voltam vele, hogy nem bírnánk ki. Végül nem volt más választásom. Összepakoltam a holmimat egy kisebb sport táskába és hajnalban kiszöktem. Felültem egy Paphos-i buszra.

Így kezdődött az életem Cipruson. Rögösen, de haladtam a saját tempómban. A saját utamon.
Pár hetet egy hajléktalan szállón töltöttem míg egyszer egy étteremben két felnőtt oda jött hozzám. Nagyon barátságosak és közvetlenek voltak velem. Megkérdezték, hogy mit csinálok itt, hol van a családom, ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettek fel.
Hogy miért válaszoltam nekik mindenre? Talán a túlzott kétségbeesés miatt fakadtam ki. Már én sem tudom.
Azt mondták, hogy, ha tényleg nem tudok haza menni akkor magukhoz vesznek.
Elsőre nem válaszoltam. Nem akartam a terhükre lenni. Felajánlották, hogy a befogadásért cserébe dolgozhatok az éttermükbe. Persze semmi kemény fizikai munkát nem végeznék.
Ezekkel a feltételekkel belementem.
Mikor megérkeztem hozzájuk rájöttem, hogy ez nem egy gazdag család, de annál boldogabb. Két saját gyermekük van. Egy kislány, aki nálam csak pár évvel fitalabb és egy nálam jóval idősebb fiú, aki néha haza járt. Ők is igazán kedvesek és elfogadóak voltak velem szembe. A lánnyal hamar összebarátkoztam és egy kis idő után már testvérként tekintettünk egymásra. A két felnőttre meg szüleimként. Mindenben segítettek, amiben csak tudtak. Még a szülésnél is mellettem álltak, és ezekért a tettekért örökké hálás leszek nekik. Támogatásukkal talpra tudtam állni, így lett egy saját kis kávézóm és a tengerpart közelébe egy otthonos házacskám.

Ez 4 éve történt (hogy kávézója lett). Most 23 éves vagyok és az életem értelme meg nemrég töltötte az ötöt.
Mióta eljöttem abból a házból nem is beszéltem senkivel otthonról. A szökésemet követő pár napban még hívogattak, de aztán abbahagyták. Meg az újdonsült szüleimmel vettünk egy új sim kártyát.
A szüleim probáltak rávenni, hogy fejezzem be az iskolát, de nem akartam, mert nem tudtam volna gyerek mellett leérettségizni.
Nem mellesleg a kislányom neve Aurora. A jelentése miatt választottam, mert minden azon a hajnalon kezdődött.
Egy valamit már a a születése előtt megfogadtam és mindig tartani fogom magam hozzá.
Én leszek a legerősebb a szemében.

Másnap elég korán felkeltem, ezért Aurora is. Szinte minden reggel, ha én fent vagyok az ő apró szemei is kipattannak. Nem tudom ennek az okát. Ilyenkor leszoktunk menni a partra.
-Anya elmegyek pipilni utána öltözhetünk, jó? De nélkülem ne kezdj el, oké?-nagyon kell nevetnem mikor így beszél, mintha én lennék a gyermek
-Ne aggódj életem! Tudod, hogy sose kezdek el készülődni nélküled.-bólintott majd szaladt is a wc-re. Olyan nagy már! És egyre jobban hasonlít az apjára. Nem csak külsőre, hanem belsőre is. Nem ismeri őt, de, aki igen az azonnal levágná, hogy az ő lánya.
-Kész vagyok!-kiáltja vidáman Aurora. Csak a kéz mosásban segíthetek neki, mert ő már nagy lány. Imádom mikor ezt kijelenti. Felhúztam Aurora-ra egy sárga egyberészes ruhát, amit rózsaszín virágok díszítettek. Én beleugrottam egy farmer rövidnadrágba és egy pirosas haspolóba.
Kimentünk a házból, kézen fogtam Aurora-t és sétáltunk a partra, ami olyan tizenöt percnyire van tőlünk.
-Anya?-szólít meg Aurora miután elhagytuk a házakat
-Mondjad életem. - sosem unom meg ezt a tájat. Egyszerűen lehetetlen.
-Az oviban Linda néni azt mondta, hogy lesz egy olyan nap, mint az anyák napja csak nem anyának kell bemennie, hanem apának. Szóval..anya..az én apukám hol van?-hirtelen megállt bennem az ütő. Hogy beszélhetnék róla neki? Megfogadtam, hogy erős leszek és nem fogok sírni előtte, de..ezt, hogy mondthatnám végig könnyek nélkül?
Egy kis ideig csöndben sétáltunk. Még jó, hogy Aurora ilyenkor elég türelmes.
Leértünk a partra. Közel a vízhez leterítettem egy törülközőt és ráültünk. Levettük a lábbelinket és én belemártottam a vízbe a lábaimat.
-Anya? -kérdi és rám néz nagy szemekkel, amiben annyi szeretet és élet öröm ragyog. Egy mélyet sóhajtottam. A sós, friss levegő bejárta mindenemet.
-Aurora, egyelőre legyen annyi elég, hogy az apukáddal nem úgy alakultak a dolgaink, ahogy azt mi szerettük volna. Egyszer elfog jönni az az idő mikor fel kell nőnöd és akkor mindent elfogok mondani. Rendben? - próbáltam egyszerűen elmagyarázni a helyzetünket
-Hát az messze van még, hogy olyan nagy legyek, mint te, de..rendben anya.- a kis szememfénye megölelt majd elkezdett futosgálni a vízben.
Elmosolyodtam, ahogy néztem a mosolygós arcát és követtem.
Imádom a víz érintését.
Talán egy kis apróságot elmondhatok még neki.
-Borzasztóan hasonlítasz rá egyébként, mintha egy kicsi őt látnék nap, mint nap.- nem válaszolt semmit csak megállt a vízben.
-Ennek örülök anya!- mondta végül boldogan és tovább szaladt. Néha nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi járhat a kis fejében. -Anya holnap te jössz értem?-kérdi, de egy pillanatra sem áll meg
-Nem szívem. Tudod, hogy anyu egy héten csak kétszer mehet érted, amiből az egyik a hét első napja. Az melyik nap? - ezt viszonylag sokszor begyakoroltuk, hogy ne érje csalódás mikor nem én várom a az öltözőben
-Öhm..Hétfő. -gondolkodik el egy pillanatra, de aztán vidáman ejti ki a helyes választ
-Igen, ügyes! A másik meg a Csütörtök, ami ma van, szóval mit csináljunk ovi után?-amint meghallotta, hogy ma én megyek érte azonnal hozzám szaladt mire én örömmel felvettem.
-Uhh nem is tudom, annyi mindent csinálnék!-miközben gondolkodott visszaindultam a cuccainkhoz
-Csinálhatunk valamit csak ketten vagy elmehetünk a nagyiékhoz is.-probálok segíteni ebben a roppant nehéz  döntésben
-Először menjünk el fagyizni aztán a nagyihoz!- természetesen rá bólintottam
Játszadoztunk még egy ideig majd indultunk haza.
Otthon összekészülődtünk az óvodára meg a munkára majd beszáltunk a Jeep-embe és indultunk is.
A leányzómat leadtam az oviban utána meg mentem a kávézóba.