Lucy lehunyta a szemét, hogy valahogy visszatartsa elkeseredett és dühös kiáltását, majd hátrafordult. Thomas ott állt felemelt kézzel, fegyvertelenül, és szótlanul tűrte, hogy a közeledő három katona körbezárja, majd az egyik megragadja a kabátjánál fogva és közelebb rángassa.

- Lódulj! - lökte meg újra és újra. - Gyerünk!

Végül Thomas ott állt Janson előtt, pontosan úgy, ahogy korábban Lucy. A férfi őt is egy szívélyes mosollyal fogadta.

- Thomas! - köszöntötte örömködve, majd megragadta a fiú vállát és a gyomrába öklözött.

Lucy és Vince is mozdultak, de a katonák hátulról a földön tartották őket - Lucynak még egy pofont is ajándékoztak. A lány gyilkos pillantással viszonozta a kedvességet.

- A többi közé! - lökte mellé Thomast Janson, mintha csak egy kupac szemetet dobott volna ki.

Lucy a szeme sarkából nézte, ahogy Thomast térdre rántja egy másik fegyveres - most, hogy mindenki egy helyen gyűlt össze, láthatóvá vált, hogy legalább ötvenen voltak, ami bár kevesebb volt, mint a Jobb Kar emberei, a technológiájukkal ellensúlyozták a számbeli hátrányukat. Thomast is leszkennelték (A2), utána otthagyták.

- Oké! - jelentette ki Janson, mint aki jól végezte a dolgát. Odasétált egy férfihoz (akiben Lucy felismerte azt a fazont, akivel akkor a fellógatott gyerekekkel teli teremben látta), majd odadörmögte neki: - Most már jöhet.

A férfi bepötyögött valamit a táblagépén, majd felnézett és az eget kezdte kémlelni.

- Miért jöttél vissza? - kérdezte suttogva Lucy Thomastól. - Miért nem menekültél el?

- Mert belefáradtam - felelte a fiú. - És komolyan azt hitted, hogy itthagynálak, nővérkém?

Lucy lehajtotta a fejét, hogy senki se láthassa a mosolyt, ami dacára mindennek kiült az arcára.

Ezek után néma várakozás következett. Semminek a hangját nem lehetett hallani, csak a por ropogását a katonák talpa alatt, ahogy körülöttük járkáltak, meg a felrobbantott és most lángoló sátrak pattogását. A levegő még a tűz ellenére is egyre jobban hűlt: hamarosan már a leheletük is látszott, ahogy kilélegeztek és Lucy tényleg komolyan fázni kezdett. Ám a figyelmét továbbra is a VESZETT emberein tartotta: kifigyelte, hogy Janson a zsebébe süllyesztette a rúdját, hogy a katonák milyen fegyvereket viseltek és közben tervezni kezdte, hogy egy esetleges káoszban hogyan tudna kiszabadulni a bilincsből.

Hamarosan újabb hangot hallottak: ez mélyebb volt, mint a helikoptereké és egyenletesebb, mintha maga a föld morajlott volna. Mindenki nézelődni kezdett felfelé, hogy a hang forrását keresse, de ahogy egyre hangosabb és hangosabb lett, Lucy felismerte és így mikor előtűnt az éjszaka sötétjéből a Berg, már tudta, mire számítson. A Berg a reflektoraival megvilágította a földet, majd ahogy lassan ereszkedni kezdett, a felvert por és homok miatt mindenkinek ernyőznie kellett a szemét.

Mikor a Berg végül földet ért, érkezésébe mintha a hegyek is beleremegtek volna. A rotorok lassan abbahagyták a forgást, de közben a jármű ajtaja kinyílt és újabb katonák özönlöttek ki rajta. Mögöttük pedig fehér kabátban, nadrágban és bakancsban feltűnt maga Ava Paige.

A nő látványára Lucyban olyan eszelősen lobbant fel a harag, hogy nagyon kevés választotta el attól, hogy nekirontson a nőnek, mindegy, van-e fegyvere vagy sem. Ha kell a bilincsével veri holtra. Élénken élt benne a kép, ahogy Ava Paige ott áll a csarnokban kifejezéstelen arccal, miközben Chuck Lucy karjai között vérzett el, és nem csinált semmit, csak nézte, mert ez kellett a nyomorult kísérleteihez.

Emiatt a nő miatt halt meg annyi gyerek az Útvesztőkben. Miatta akarta Newt eldobni magától az életét.

- Lucy, nyugalom - szólt rá Thomas, aki valószínűleg látta, hogy a lány majd felrobban a dühtől.

Lucy nem szólt semmit, mert attól félt, ha akárcsak egy hangot is kiad, minden kitör belőle és meggondolatlanságával a tisztársak halálát okozza majd. Így erőnek erejével csendben maradt.

Ava közben a katonái társaságában odasétált Jansonhoz és az első kérdése ez volt:

- Megvan mind?

- Majdnem mind - felelte Janson. - De elég lesz ennyi. És az Angyal is megvan.

Lucy látta a szeme sarkából, ahogy Newt fészkelődni kezd. Ava azonban elégedetten bólintott.

- Jó. Beterelhetik őket.

- Rendben - biccentett Janson, majd megfordult és fennhangon kiadta az utasítást. - Jól van, gyerünk! Mehet az összes a gépbe!

Nem tárgyak vagyunk, az istenért! kiáltotta volna legszívesebben Lucy, de a nyelvébe harapott. Önuralmat kell gyakorolnia, mielőtt mindenkit megölet a forrófejűségével. Most higgadtnak kell lennie, csak úgy szabadulhatnak ki innen.

A katonák eközben elkezdték egyesével beterelni a gyerekeket a Bergbe, kicsit sem kedvesen. Úgy toszogatták őket, mint az állatokat, és a látvány még nehezebbé tette Lucy számára azt, hogy uralkodjon magán. Feszültsége azonban megtízszereződött, mikor Ava odasétált hozzájuk és intett a mögötte lévő katonának, hogy állítsa fel Thomast és vigye elé.

- Szervusz, Thomas - köszönt a fiúnak halkan.

Thomas nem szólt semmit, hanem megfeszített állkapoccsal rá nem jellemző módon csöndben maradt.

- Gyerünk, egy-kettő! Mozgás! - hallatszódott közben a háttérben az arctalan katonák sürgető hangja.

Ava most Lucyra nézett, akinek az arcán a megvetésen és a gyűlöleten kívül semmit sem lehetett leolvasni. A nő intett egyet, mire őt is talpra rántották és Thomas mellé vitték.

- Szervusz, Lucy - köszöntötte őt ugyanolyan stílusban, mint az öccsét. És mint ő, Lucy sem szólt egy szót sem. - Kérlek, ne nézz így rám. Ennek meg kell történnie. A világnak szüksége van a gyógymódra.

- Másnál próbálkozzon ezzel a propaganda szöveggel - vetette oda neki Lucy. Képtelen volt tovább visszafogni magát. - Én már nem veszem be.

- Lucy, te és én ugyanazon az oldalon állunk.

- Ó, azt nem hinném! - mosolyodott le gúnyosan a lány. - Én ugyanis nem kínoztam gyerekeket éveken át. Ha nekem ölnöm kellett, gyorsan tettem, hogy ne szenvedjenek és volt annyi gerincem, hogy bűntudatot érezzek utána. Maga azonban nem érez semmit az elvakult küldetéstudata miatt.

- Akarja, hogy kiüttessem? - lépett a doktornő mellé Janson, akin látszódott, mennyire szeretné, ha igenlő választ kaphatna a kérdésére. Ám Ava csak leintette.

- Hagyja, Janson, nem tudja, mit beszél. Még mindig összezavarodott az Útvesztő miatt...

- Ó, de, nagyon is jól tudom, miről beszélek! - vágott a szavába Lucy. Minden egyes szóval, amit ez a nő kimondott, csak egyre jobban felbőszítette. - Csak most kivételesen az arcába mondom ahelyett, hogy mélyen eltemetném magamban. Nem leszek még egyszer báb a kezükben. Nem vagyok fegyver.

- Márpedig az vagy, szuka! - fröcsögte Janson. - Egy rohadt fegyver, semmi más! Egyedül a gyilkoláshoz és a pusztításhoz értesz, ezért alkottunk, de aztán te mindent tönkretettél egy nyomorult kis tinirománc miatt!

Janson szavaiból a lány arra következtetett, hogy azzal, hogy az Útvesztőbe szökött, nagyjából beismerte, hogy ő volt a kém és hogy azzal is tisztában voltak, miért csinálta. Lucy most nem a régi életére, hanem az újra emlékezett vissza: a Tisztásra, a barátaira, a munkájára, Chuckra, Benre, Adamre, Gallyre, Albyra és mindenki másra. Végigpörgette a fejében a Perzseltföld eseményeit, hogy hogyan bíztatták a többiek, hogyan öntött lelket belé Thomas, és hogyan kezdte el meggyógyítani a szívét Newt.

Nem csak a szerelem létezett a számára. Neki a tisztársak már családtagok voltak. És értük bármire képes volt.

- Lehet, hogy csak a gyilkoláshoz értek - húzódott gúnyos mosolyra a szája, miközben figyelte, hogyan lüktet egy ér Janson homlokán. - De ez pont megfelelő ahhoz, hogy tudjam, hogy lyukasszam ki a koponyáját tíz különféle módon.

Janson már nyúlt volna a pisztolyához, de ekkor odalépett hozzájuk egy katona.

- Itt van, kancellárasszony - jelentette, majd félreállt.

Ava oldalra fordult és halvány mosolyra húzódott a szája. Ez volt az első bármiféle megnyilvánulása, ami azt jelezte, hogy ő is ember.

- Örülök, hogy jól vagy - szólt és kinyújtotta a karját. Sokkal több kedvesség és gondoskodás volt a hangjában, mint eddig bármikor.

A katonák gyűrűjéből ezután lehajtott fejjel, a könnyeivel küszködve elősétált egy lány, aki alig tudott rájuk nézni. Egy lány, aki úgy állt ott, mintha semmi kedve nem lett volna tovább ezt a levegőt szívni, de kénytelen volt itt maradni. Egy lány, akinek a látványától a tisztársak agya lefagyott és csak meredtek rá elkerekedett szemekkel.

Teresa.