Lucy nem tudta, hogy pillanatokig, percekig, vagy órákig álltak ott a peremen, szemüket le nem véve az épületről. A helikopter, rajta Jansonnal és a néhány VESZETT-es katonával rögtön a robbanás után eltűnt a messzeségben, vissza a sivatag felé, ahonnan jött, de ez egyiküket sem érdekelte. Az agyuk leblokkolt, nem akartak belegondolni abba, hogy mi történhetett az eltűntekkel, vajon megúszták-e épp bőrrel.

Lucy még csak gondolni sem mert a legrosszabb végkimenetelre. Már attól úgy érezte, hogy hánynia kell.

Egyszer csak arra figyelt fel, hogy Minho odarongyolt Jorgéhoz és teljes erőből behúzott neki, amitől a férfi hanyatt esett.

- Minho! - kapott utána Serpenyő, de a Futár könnyedén lerázta magáról a Szakácsot és a combjai közé fogta Jorge testét, hogy kedvére püfölhesse.

- Ez meg mi a fészkes fenéért volt jó?! - üvöltötte az arcába. - Minek kellett magának robbantgatni?! Magasról teszek a VESZETT katonáira, de minden társát megölte odabent! Maga miatt Thomas...!

Felindultságában alig tudott szavakat formálni, és hallva a kétségbeesését Lucy legszívesebben elsírta volna magát.

Jorge ekkor kiszabadította a kezét és visszaütött, amitől Minho szorítása lazult, így le tudta rúgni magáról. Mivel elég érzékeny helyen sikerült eltalálnia, az ázsiai fiú összegörnyedt és nyüszített, miközben a férfi talpra ugrott és előhúzott a farzsebéből egy revolvert.

- Ne, ne, ne, állj! - ugrott elé gyorsan Newt felemelt kezekkel.

- Mondj egy jó okot, hogy ne lőjjem le most azonnal! - sziszegte Jorge, miközben letörölte a szája sarkából a vért.

- Tudom, hogy egy meggondolatlan, önfejű bökött, aki kicsit sem tud uralkodni magán és nagyobb az egója, mint a Föld, de...

- Kösz szépen - nyöszörögte Minho, átgurulva a másik oldalára.

- ... de ő a legjobb harcosunk - folytatta Newt, ügyet sem vetve a barátjára. - Illetve a második, de ez most nem számít. Mindenkire szükségünk van, mert gondolom ez a város is tele van Buggyantakkal és...

- Az Angyal majd kiiktatja őket - vágott a szavába Jorge, a revolver csövét még mindig Minho felé tartva.

- Ő sem tud egyszerre hatfelé szakadni - folytatta tovább a meggyőzést Newt. - És nem egy gép. Nem tudom, minek vagy kinek látja őt, de nekünk ő csak Luce, a barátunk és szeretnénk, ha ő is túlélné, és nem dolgozná magát halálra azért, hogy minket biztonságban tudjon. Mindenkire szükség van ahhoz, hogy le tudjuk venni a válláról a terheket és Minho egy jó képességű harcos. Csak tegye el a pisztolyt és hagyja, hogy mi elintézzük ezt magunk között.

Jorge néhány pillanatig még hezitált, majd káromkodott egyet és végre leeresztette a revolvert.

- Jól forog a nyelved, hermano - vetette oda Newtnak. - Ajánlom, hogy mire visszajövök, kész legyen bocsánatot kérni, különben újragondolom a lelövését.

- Miért, hova megy? - kérdezte Aris.

- Ebben az épületben van egy tartalék éléskamra, pont erre az esetre - magyarázta Jorge. - Feltöltöm a készleteinket és utána indulunk.

- Nem... - szólalt meg Teresa először azóta, hogy felrobbant a raktár. A hangja még remegett egy kicsit, de sikerült összeszednie magát annyira, hogy Lucy el merje engedni. - Nem kellene itt maradnunk egy kicsit? Hátha... hátha felbukkannak.

Jorge szánakozva nézett rá, és mikor megszólalt, a hangjából eltűnt a keménység.

- A leszakadó tömböktől csak a pincében lehetett védelmük, ahonnan a csatornákba is vezet az út. Ha sikerült oda eljutniuk a liftaknán keresztül, csak arrafelé tudnak kijutni.

- És ha a liftakna nem telítődött el? - vetette fel Aris. - Ha van ott annyi rés, hogy vissza tudjanak mászni? Nem mehetünk el csak így, legalább pár órát várjunk.

Jorge ellenkezni akart, de ekkor találkozott a tekintete Lucyéval. A lány nem tudta, mit látott a férfi a szemében, de annyira ledöbbent tőle, hogy beadta a derekát.

- Rendben, itt töltjük az éjszakát. De ha másnap reggelig nem jönnek elő, akkor továbbállunk és reménykedjünk, hogy Marcusnál összefutunk velük. Ketten gyertek velem a táskáitokkal, hogy mindenkinek tudjunk pakolni élelmet, a többiek maradjanak itt.

- Én megyek - jelentkezett Lucy azonnal. Semmi más vágya nem volt, csakhogy eltűnjön egy kicsit a többiek szeme elől, mert úgy érezte, ha még tovább kell visszatartania a kétségbeesését, meg fog őrülni.

- Én is megyek - ajánlotta fel Newt, mire Lucy elfordította a fejét, hogy senki se lássa, ahogy elsápad. Nem tudta, meddig lesz képes Newt előtt tovább színészkedni, de érezte, hogy fogytán az ereje. - Adjátok ide a táskáitokat. Minho, te meg szedd már össze magad, úgy hemperegsz a földön, mint egy rakás szerencsétlenség.

- Imádom, mikor ilyen bököttül kedves vagy - mutatott be a fiúnak Minho.

Lucy egy szó nélkül elvette Aris és Teresa hátizsákját, míg Newt Minhóét és Serpenyőét kapta a hátára. Jorge előtúrt a henger alakú táskájából egy kisebbet és a nagyot ledobta Minho mellé a porba, amitől az felverődött és a fiú egyenesen belélegezte, így hevesen köhögni kezdett.

- Bocs, muchacho - vigyorgott rá Jorge, majd sarkon fordult és elindult az emeleten. - Ne maradjatok le!

Lucy szó nélkül követte a férfit úgy, hogy Newtra rá se nézett. Volt egy olyan érzése, hogy a fiú egyetlen tekintetétől megtört volna és akkor úgy vallott volna be neki mindent, mint egy... nos, mint egy rakás szerencsétlenség. Meg aztán attól is félt, hogy ha sokat beszél, egyszer csak átvált a mondat közepén zokogásba.

Thomas volt az egyetlen, aki tudott a titkáról, akinek a jelenléte erőt adott arra, hogy tovább folytassa ezt a kegyetlen színjátékot, amit egyre nehezebben bírt. Egészen eddig a pillanatig nem döbbent rá, hogy valójában mennyit segített neki a fiú, aki egy zavarodott Zöldfülből lassan a vezetőjükké vált, hiszen ő volt az, aki mindig is elég vakmerő és kíváncsi volt ahhoz, hogy fejest ugorjon az ismeretlenbe. Lucynak nem volt ismeretlen ez a védelmező ösztön, amit Thomas iránt érzett, mivel szinte az első naptól ezt érezte, de különösen az Útvesztőben töltött éjszaka után vált igazán erőssé. Chuck halála óta pedig ez volt az egyik fő küldetése.

Miért gondol máris úgy rá, mintha meg... mintha meg...?

- Luce? - hallotta meg hirtelen Newt hangját. - Luce, itt vagy? Hahó!

A lányban hirtelen tudatosult, hogy Newt az orra előtt integetett és zavarodottan pislogott.

- Öhm, igen? - emelte fel a fejét.

- Megjöttünk - mutatott előre Newt, ahol Jorge épp előkapott egy fél méteres csapszegvágót az egyik dobozból, majd átvágta az ajtó zárját lezáró láncot. - Mi van veled, Luce? Nem szoktál ennyire elbambulni.

- Semmi - szegezte szigorúan előre a tekintetét Lucy. - Semmi, jól vagyok. Minden rendben.

Valójában azonban semmi sem volt rendben. Abszolút semmi.

Egyetlen szó nélkül pakoltak, csak akkor szóltak egymáshoz, mikor azt kellett megvitatni, miből mennyit vigyenek. Lucy igyekezett csakis a feladatára koncentrálni, hogy elterelje a gondolatait, bár igazán akkor könnyebbült volna meg, ha nem kellett volna semmire sem gondolnia. De bármennyire igyekezett, nem tudta Thomast kiszorítani a fejéből és hamarosan már csak azon agyalt, hogy vajon sikerült-e megúsznia a robbanást.

Ahogy látta, Jorgét is hasonló gondolatok gyötörték Brendával kapcsolatban.

Mikor végeztek, ugyanúgy némán baktattak vissza a többiekhez, ahogy jöttek. Jorge vezetett, Newt és Lucy pedig követték. A lánynak az volt az érzése, hogy Newt addig nem fog megszólalni, amíg ő beszélgetést nem kezdeményez, de mivel Lucy hallgatott, így ő is csöndben maradt. Néha mikor az arcára pillantott, Lucy látni vélte, hogy a fiú legszívesebben lerohanná a kérdéseivel, de visszafogta magát és ezért végtelenül hálás volt neki. Ötlete sem volt arra, hogy tartsa fent a halovány álcáját, ha Newt nekiáll faggatózni.

Ahogy közeledtek a kötélpálya végéhez, halk beszélgetés hangjaira lettek figyelmesek. Miután az utolsó oszlopot is maguk mögött hagyták, látták, hogy a fiúk a földön ültek egy körben és másodpercenként a raktár romjai felé pillantgattak, hátha észrevesznek valakit a törmelékek között. Teresa a kötélpálya végénél ült felhúzott térdekkel, mindenkinek háttal és csak az épület romjait figyelte. Még arra sem reagált, hogy ők visszaértek, míg a fiúk elhallgattak.

- Ennyi tartalék elég lesz egy hétre - jelentette ki Jorge, miközben Lucy és Newt mindenkinek kiosztotta a hátizsákját. - Nos, muchacho, nem akarsz nekem mondani valamit? - rúgta meg Minho lábát a férfi nem épp kedvesen, mire a Futár rögtön felpattant és már nyitotta volna a száját, mikor Lucy eléugrott és gyorsan befogta azt.

- Könyörgöm, most az egyszer az életben fogd vissza magad - suttogta neki. - Nem akarlak téged is...

Elcsuklott a hangja, de ez pont elég volt ahhoz, hogy Minho még időben leállítsa magát. Lefejtette a szájáról Lucy kezét, majd vett egy mély levegőt és úgy, mint akinek ez fizikai fájdalmat okoz, kinyögte.

- Bocsánat, hogy majdnem bevertem a képét.

Lucy megmasszírozta az orrnyergét, majd Jorgéra pillantott, akinek elég vészjóslóan rángott a jobb szeme, jelezve, hogy mindjárt eldurran.

- Kérem, nézze el neki, eléggé önérzetes.

- Nem hiszem, hogy őszintén gondolta - tette karba a kezét Jorge -, de most az egyszer és csak a te kedvedért, elengedem. Fogd vissza a pasidat, mert legközelebb tényleg lelövöm.

- Nem a pasim - javította ki Lucy azonnal és még csak véletlenül sem nézett Newtra. Helyette szó nélkül otthagyta a fiúkat és Teresa mellé telepedett le, aki hozzá sem nyúlt a hátizsákjához és még mindig csak a romokat bámulta. Arca holtsápadt volt és a kezei még úgy is remegtek, hogy teljes erőből szorította a karjait, amikkel átfogta a térdét.

- Nincs mozgás? - kérdezte Lucy.

Teresa megrázta a fejét. Úgy tűnt, ha egy szót is kellene szólnia, menten elsírná magát. Lucy sejtette, hogy Teresának nem közömbös Thomas, de hogy mennyire nem, azt csak most fogta fel. Kíváncsi volt, hogy vajon a fiúnak volt-e elképzelése róla és ha igen, mi volt a véleménye.

Istenem, miért nem kérdezte meg őt eddig? Miért mindig csak a saját problémáival volt elfoglalva?

- Életben van - suttogta és vigasztalóan átölelte Teresa vállát, aki nem reagált az érintésére, hanem csak meredt maga elé. - Tudom, hogy él.

Mert nem tudom, mit csinálok, ha mégsem.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Isteneeeem!

Nem igaz, hogy ekkora szünet után megint egy ilyen kis semmivel vagyok képes visszatérni. Eredetileg várni akartam, míg minimum két rész kész van ezután és egyszerre akartam őket kirakni, de aztán úgy voltam vele, hogy csillapítom egy kicsit a szomjuságotokat a nagy aszályban és kirakom nektek. Ne kérdezzétek, mikor jön a következő rész, dolgozom rajta.

Addig is, viszlát tisztársak!
Anna