- Te nem vagy normális - hajtogatta folyamatosan Thomas, miközben Lucy próbálta kihalászni őt a veremből. Mivel még mindig túl magasan volt ahhoz, hogy a peremre érkezvén saját magát is el tudja oldozni könnyűszerrel, a lány visszament a karhoz és még egyszer meghúzta, hogy lentebb engedje. A srácok minden ilyen alkalommal úgy hisztiztek, mint a kislányok, még Teresa és Aris viselték a liftezést a legjobban.

- Komolyan Lucy, neked elment az...

- Fogd már be, az istenért! - vesztette el a türelmét Lucy. - Egy pillanatig nem voltam veszélyben! Szándékosan provokáltam, hogy Jorge el tudja tűntetni őt a képből, mert látszott rajta, hogy ő a legproblémásabb itt! De a többit majd elmondom később, ha már biztonságban leszünk, de úgy nem fog menni, ha jártatod a szádat!

Végre sikerült kihalásznia Thomast, aki amint földet ért, rögtön a lábaihoz nyúlt, hogy eloldozza magát. Lucy ezután a mellette lógó Newt felé nyújtotta a kampót, amit a fiú megragadott és így ki tudta húzni őt a peremre. Newt azonban ahelyett, hogy önmagát kezdte volna kioldani, a kezei közé fogta Lucy arcát, hogy megnézze, milyen súlyosak a sérülései. Olyan hirtelen történt, hogy a lánynak még zavarba jönni sem volt ideje.

- Örülhetsz, ha nem dagad fel - jelentette ki aztán, mikor elengedte. - Luce, Tommynak igaza van, ez akkora baromság volt, amit még tőled sem vártam volna.

- Nem várom, hogy megértsd - vágott vissza ingerülten Lucy, miközben felállt. - Te túlságosan jólelkű vagy az ilyesmihez.

Legszívesebben azonnal a mélybe vetette volna magát, amint az utolsó mondat elhagyta a száját. Nagyon remélte, hogy a sötétben senki sem látja, ahogy olyan vörösre gyúl az arca, mint a haja. Gyorsan Teresa után nyúlt, miközben Thomas Minhót próbálta kihúzni egy megfelelő hosszúságú fémcső segítségével.

Ekkor azonban hirtelen helikopterek rotorait hallották meg kívülről és a koszos ablakokon át mozgó reflektorok fénye szűrődött be a felhők miatt még mindig éjszakai sötétségből. Egy pillanatra mindenki ledermedt, mintha így a megvilágítás nem fedhette volna fel őket, de aztán egy hangszórón keresztül ismerős hang süvített át az éteren.

- Jó napot! Mi a Világvége Einstein Szekció Tiltott Terület nevű divíziót képviseljük!

- Ó, hogy fulladna meg! - fakadt ki dühösen Lucy és gyorsan Serpenyő felé nyújtotta a kampót, míg Thomas Arist igyekezett kiszabadítani. Közben az épületben hatalmas zsivaj támadt, és a lábdobogásokból és kiabálásokból ítélve mindenki ész nélkül igyekezett elmenekülni.

- Az embereink bekerítették az épületet! - folytatta monológját Janson. - Bizonyos személyek, akik önöknél tartózkodnak, a VESZETT tulajdonát képezik. Adják vissza őket sértetlenül, és akkor az egész félreértést elfelejtük! Ellenállhatnak, viszont akkor mindannyian meghalnak! A vírus hamarosan kiírtja az emberiséget! A gyógyulás reményét tartják a kezükben! A döntés az önöké!

Ezután Janson elhallgatott, és csak a helikopter rotorjainak hangja szűrődött be kívülről. Közben sikerült mindenkit kiszabadítani, így gyorsan elrohantak a hátizsákjaikért, és amikor mindenki felkapta a sajátját, abba az irányba siettek, ahonnan Lucy is jött. Ám mielőtt akár egy lépést is tehettek volna, Barkleyt pillantották meg az útjukban, aki egy shotgunnal a kezében meredt rájuk vigyorogva. Mikor észrevették, mind megtorpantak.

- Ezt úgy fogom élvezni! - vicsorgott, a puska csövét egyenesen Newtra szegezve. Felemelte a másik kezében tartott walkie-talkie-t és beleszólt. - Janson! Itt vannak velem, leviszem őket! Ne lőjjenek ránk!

- Te...? - húzta össze a szemét Lucy, miközben igyekezett közelebb somfordálni, hogy lefegyverezhesse.

- Ne is próbálkozz, szuka! - emelte feljebb a shotgunt Barkley és kibiztosította. - Különben a pincsikutyád bánja!

- Kinyírhatom? - hallotta Lucy a háta mögött Minho suttogását és úgy érezte, mintha a szívéből szólt volna.

Thomas, mint mindig, most is megpróbált egyezkedni.

- Nézze... - kezdte határozatlanul. - Mi nem akarunk rosszat magunknak, mi csak ki akarunk jutni innen!

- Pofa be, taknyos, különben kilyukasztom a fejed! - rivallt rá Barkley. - Angyal, dobd a rudadat a verembe!

Mikor a lány nem csinált semmit, a férfi a lába elé célzott és pontosan odalőtt, amitől rajta kívül mindenki összerándult, mintha hirtelen áramot vezettek volna beléjük.

- Gyerünk, mi lesz már?!

Lucy agya eszeveszett tempóban pörgött. Olyan gyorsan pörgette végig a lehetséges megoldásokat a fejében, hogy ha nem lett volna ilyen elfoglalt, elgondolkodott volna, hogy egy ember képes-e ilyen gyorsan gondolkozni. Mivel Barkley folyton rajta tartotta a szemét, így lehetetlen volt észrevétlenül megközelíteni és lefegyverezni. A rúdjától viszont nem válhatott meg, hiszen az volt az egyetlen fegyvere. Az alkotással nem próbálkozhatott, hiszen még ha el is vakította volna a fény Barkleyt, még vakon is megsebesíthette volna bármelyiküket. De ha valahogy el tudná terelni a figyelmét addig, hogy létrehozhassa a pisztolyát...

Hirtelen eszébe jutott, hogy Janson bejelentését valószínűleg Jorge is hallotta, így biztosan értük küldte Brendát, ahogy eredetileg tervezte. Brenda megjelenése pedig biztos összezavarta volna Barkleyt, így csak addig kellett húznia az időt, amíg a lány meg nem érkezik.

Lassan leoldotta a rudat az övéről és olyan lassan, amennyire tudott, elindult a verem felé. Jól látható helyen tartotta a kezét, miközben fülelt, de a távoli dübörgések és kiabálások, meg a helikopter miatt nem hallott közeledő hangokat. Némán imádkozott, hogy Brenda mihamarabb ideérjen, hiszen már csak alig három lépésnyire volt a veremtől...

- Mozogj már, te ribanc! - rivallt rá megint Barkley, de ekkor pisztolylövés hangja hasított a levegőbe.

Lucy megpördült a tengelye körül, és még látta, ahogy Newt már félig elé ugrott, de ekkor Barkley szemei befordultak és úgy rogyott a földre, mint egy rongybaba. Mögötte ott állt Brenda kinyújtott kézzel, kezében a pisztolya csöve füstölgött.

- Épp időben - fújta ki Lucy a visszatartott levegőt.

- Nem sokon múlt - értett vele egyet Brenda és rögtön sarkon fordult. - Gyertek velem! Gyerünk már, indulás!

- Bízzatok benne, menjünk! - zárta rövidre a tisztársak tétovázását Lucy és Brenda nyomába szegődött. Őt pedig követték a többiek.

Miközben végigrohantak a folyosókon, egyszer csak az egész épületben elkezdett szólni a zene. Kellemes, megnyugtató gitár és dob tökéletes összjátéka csendült fel, majd az énekes is rákezdett, végképp elnyomva minden más zajt.

- Ez meg mi? - kérdezte Lucy Brendától futás közben.

- Kis mulatság a seggfejeknek - felelte a lány, majd hirtelen megállt a falnál, kicsapott egy kis szekrényajtót és egy lendülettel lehúzta a három kart, amik benne voltak.

Lucy nem értette, mire volt ez jó, mert látszólag nem történt semmi, de Brenda nem állt meg, hogy feltegye a kérdését, hanem csak futott tovább a tetőtér felé, ahol Jorge fogadta őket és ahol most is ő várt rájuk.

- Brenda! - köszöntötte a lányt. A hátán egy hatalmas ovális hátizsák volt, ami a fizikai határáig tömve volt. - Mindenki megvan?

- Igen, Barkleyt meg kiiktattam - zihálta a lány.

- Akkor jó. Siessetek, nincs sok időnk! - rohant a férfi a tetőtér hátsó részéhez, ahol kitárt egy kétszárnyú ablakot, ami felfedte a nyílt utcát és a túloldalt álló romos épületeket, amiknek a belsejében is világítottak a lámpák. - Erre megyünk!

Lucy csak akkor vette észre a kötélpályát, mikor Jorge lerántott egy vászonhurkot a tetőről, ezzel felugratva a csigát a sínre, hogy csússzon.

- Ez valami rossz vicc, ugye? - fakadt ki Serpenyő nem kis félelemmel a hangjában.

- B terv, hermano - rángatta meg a hurkot Jorge, hogy ellenőrizze, rendesen működik-e. Az alkarjával belekapaszkodott, majd jelentőségteljesen rájuk nézett. - Ha a Jobb Karhoz készültök, én odaviszlek titeket. De jöttök eggyel.

- Azt hittem, ezen már túl vagyunk. Menjünk már! - forgatta a szemeit Lucy. Bár a VESZETT miatt is sietett, de maga a kötélpálya is izgatta a fantáziáját, hiszen ez már-már nosztalgikus volt és eszébe juttatta a Futár-próbáját és hogy hogyan győzte le majdnem Minhót.

A fiúnak is ez járhatott a fejében, mert mikor egymásra néztek, összevigyorogtak.

- Nagyszerű - jelentette ki örömtelien Jorge, majd ráfogott a hurokra, nekifutott és elindult. - Utánam! - hallatszott a kiáltása, ahogy csúszott lefelé.

- Jól van, indulás! - rántott le egy újabb hurkot Brenda. - Gyertek!

- Oké, menjetek! - csapott Minho vállára Thomas, akinek nem kellett kétszer mondani; leutánozta Jorge fogását, majd ő is kiugrott, hogy lendületet nyerjen.

- Én megyek utolsónak, ha mindenki átjutott - dobta fel az ötletet Lucy, szigorúan csak azután, hogy Newt elindult Minho után.

Ekkor gyors lábdobogások hangja szűrődött át a zenén, amik rohamosan közeledtek. Lucy csak most vette észre, hogy a helikopter reflektorja a kötélpályán csúszó fiúkra mutat, és a dobogás azt jelentette, hogy Janson parancsot adott a támadásra.

- Siess Aris, menj! - rántotta le a következő hurkot Thomas és a fiú már száguldott is a többiek után.

Lucy Teresának húzta le a következőt, mikor észrevette, hogy Brenda hirtelen sarkon fordul, és őrült módjára kezd el visszafutni valahova.

- Brenda, várj! Hova mész? - kiáltott utána Lucy, de a lány meg se hallotta.

- Hova megy? - zihálta Teresa, aki már a hurokba kapaszkodott.

- Majd én megnézem, te menj csak előre! - ajánlotta fel Thomas.

- Én is megyek! - szólt Lucy azonnal, miközben Teresa egy utolsó „Siess!" megszólalással elindult.

- Nem! - vágta rá azonnal Thomas. - Valakinek ott kell lennie velük, vigyáznia kell rájuk!

- Thomas, én nem...! - vitatkozott Lucy, de a dobogások egyre közelebbről hallatszottak és már csak másodperceik voltak hátra.

- Idefigyelj - ragadta meg a vállait Thomas és mélyen a szemébe nézett. - Utánatok megyek, megígérem. Semmi szükség rá, hogy mindketten kövessük Brendát, egyikünk elég. Minden rendben lesz, érted? Én is megyek, ígérem!

Lucynak minden idegszála tiltakozott, de tudta, hogy minél tovább habozik, annál nagyobb az esélye rá, hogy mindkettejüket elfogják. Beletörődve lerántott egy hurkot, majd gyorsan Thomashoz hajolt és arcon csókolta.

- Ha bármi történik veled, én esküszöm, megfojtalak, aztán visszahozlak, és még egyszer megfojtalak!

- Vettem, főnök - rándult meg Thomas szája széle. - Menj!

Lucy végignézte, ahogy Thomas eltűnik a sarkon, majd nekifutott és kiugrott az ablakon.

A reflektor végig követte őt, ahogy csúszott, és bármennyire szerette volna kilőni azt a helikoptert, nem merte elengedni a hurkot. A száguldás legalább egy kicsit enyhített a stresszén és mikor megérkezett a többiekhez, néhány pillanatig azt kívánta, bárcsak tovább tartott volna. Mikor azonban földet ért, minden gondja egyszerre szakadt rá ismét.

- Hol van Tom? - kérdezte azonnal Teresa.

- És hol van Brenda? - tette hozzá Jorge.

- Brenda visszarohant valamiért, Thomas meg vele ment - ismertette a szituációt zihálva, mire Jorge egy velős „Mierda!"-val felelt.

Gyorsan arrébb állt, hogy ha érkeznének, ők is szabad utat kapjanak majd. Azonban hiába nézték mereven a kötélpályát, se Thomas, se Brenda alakja nem bukkant fel rajta. Mozgást viszont láttak az ablaknál, így Lucy gyorsan készített egy binokuláris távcsövet, hogy megnézze, mi folyik ott.

Amit látott, attól a szíve is megállt. Fekete ruhás, maszkban lévő alakok köröztek a felső szinten, kezükben a puskáikat célra tartva, keresve a potenciális foglyokat. Teljesen elállták az utat, vagyis Thomas és Brenda erre már biztos nem fognak jönni.

- Francba! - fakadt ki rémülettől tágra nyíló szemekkel.

- Mi az, mit látsz? - faggatózott Serpenyő.

- Azok a rohadékok elzárták az útjukat - mesélte Jorge, aki szintén előkapott egy távcsövet és ő is a túloldalt fürkészte. - Így már csak a csatornák felé tudnak menni.

- Csatornák? - kérdezett vissza Aris, akinek jó ideje nem lehetett már hallani a szavát.

- Az egész várost behálózzák, de borzalmasan veszélyes, mert sokan oda menekültek a napkitörések elől és sokan bizony ott is maradtak, miután Buggyantak lettek. - Jorge sötét arca most szokatlanul sápadt volt. - Csak érjenek oda, mielőtt véget ér a dal!

- Miért, mi lesz ak...? - kezdte Minho, de ekkor megkapták a választ a kérdésükre.

Az egész raktárépületet robbanások rázták meg. A tetőt hatalmas lángok törték át, ahogy a robbanás felszabadult a belső térben. A hőhullámtól mindannyian hátrahőköltek, de a rémület is megdermesztette a tagjaikat. Mindannyian tágra nyílt szemekkel bámulták, ahogy a tetődarabok szétrepülnek az utcán, miközben a tűz elaludt, hiszen a fémen nem volt, mi lángra kapjon.

- NE! - tört ki Teresából egy sikoly, és úgy indult meg az épület széle felé, mintha bármit is tehetett volna az ellen, ami a szemük előtt zajlott. Lucy elkapta őt és hátulról átkarolta, de az ő szíve is a torkában dobogott, miközben nem tudott mást tenni, csak nézni, ahogy a raktár lassan, belülről kifelé összedől, mintha egy lyuk nyílt volna alatta, ami egyben akarta volna elnyelni az egészet.

Ők pedig nem tehetettek mást, csak nézték.