Abban a pillanatban, ahogy Marcus teste a földre zuhant, Jorge máris ugrott, hogy a szoba közepére állított székhez vonszolja.

- A magáé - jelentette ki Lucy, miközben visszaváltoztatta az ütőt rúddá. - Én egy pillanatig nem akarok vele tovább foglalkozni.

Alig fejezte be a mondatot, valaki máris a karjai közé kapta és olyan vehemensen ölelte meg, mintha minimum száz évig lett volna oda. Nem kellett látnia, se hallania, hogy tudja, ki öleli magához.

- Ugye nem bántott? - kérdezte Newt suttogva. Hangja enyhén remegett az elfojtott érzelmektől.

- Nem, semmi bajom - fúrta az arcát Newt nyakába Lucy, végre kifújva magát. - Végig ura voltam a helyzetnek. Bár közben szerintem a felére csökkent az IQ-m. El se hinnéd, milyen nehéz egy üresfejű ribit eljátszani.

Newt nem bírta visszatartani a nevetést, de a testtartásából érződött, hogy még mindig nem nyugodott meg teljesen. Lucy szinte látta maga előtt, hogy a szobában fel-alá járkál, mint egy ketrecbe zárt oroszlán és halálra aggódja magát miatta. Erre a gondolatra elszorult a szíve, így mikor érezte, hogy Newt kezdi elengedni, gyorsan adott egy puszit az arcára. Ezzel sikerült meglepnie a fiút és még egy kuncogás is megengedett magának, mikor látta Newt döbbent arckifejezését.

Ekkor azonban észrevette az egyik kanapén elterülve Thomast, akit mintha a hideg rázott volna. Az arcára fagyott a mosoly és gyorsan odasietett hozzá - Teresa felállt, hogy helyet adjon neki, mivel eddig mellette ült és a kezét fogta.

- Nincs nagy baja - sietett megnyugtatni őt Minho, miközben a lány gyorsan végigtapogatta Thomas arcát. - Teresa alig tudta felhozni ide, annyira kiütötte az, amit ez a pasas adott neki, de megitattunk vele vagy fél liter vizet és azóta már kezd egyre jobban lenni. Alszik, mint a hal.

Lucy megkönnyebbülten sóhajtott, és kisöpörte a haját a szeméből. A hajfonat, amit még Teresa csinált a VESZETT-nél, valami csoda folytán még mindig tartotta magát, de egyre több hajszál bomlott ki belőle és így hullott az arcába. Visszaengedte Teresát Thomas mellé és végignézett a többieken. Serpenyő épp segített Jorgénak megkötözni Marcust, míg Newt egy fotel karfájára telepedett le. A lány épp leült mellé a fotelbe, mikor kinyílt az ajtó és Aris támolygott be Brendával együtt, aki kicsit instabilnak tűnt, de még tudott jönni a saját lábán.

- Ne tudjátok meg, mi van odalent! - szakadt ki a fiúból, miközben Jorge odarohant hozzájuk és átvette tőle Brendát. - Valami borzalom. Lépni alig lehet, és olyan meleg van, mintha elevenen akarnának minket megfőzni.

Valóban, Aris úgy nézett ki, mint aki egy szaunából tért volna vissza. Szinte facsarni lehetett volna belőle a vizet.

- Ja, Teresa már regélt róla - dobta le magát Minho Lucy foteljének szabad karfájára. - Kezd egyre unszimpatikusabbá válni ez a hely.

- Te meg mióta használsz ilyen szavakat? - nézett rá Serpenyő furcsán, aki eddigre már leült egy másik fotelbe, Marcus bal oldalára és onnan tartotta szemmel a házigazdát.

- Honnan tudod, hogy az egyáltalán mit jelent? - tódította Newt, majd a két fiú összevigyorgott.

- Bekaphatjátok - mutatott be nekik Minho, de a szája sarka neki is felfelé ívelt.

- Hogy van Brenda? - kérdezte jó hangosan Lucy, ám ő se tudta elrejteni a mosolyát.

- Jól vagyok, kösz - válaszolt maga a lány, miután kiivott egy vizespalackot, amit Jorge tukmált rá. Ő egy másik kanapén terült el, jó messze Thomastól, a szoba másik végében. - Csak émelygek egy kicsit. Thomast sokkal jobban megviselte, gondolom, most ivott először ilyen erős cuccot.

- Már a Tisztáson is utálta Serpenyő löttyét, mondjuk azt meg tudom érteni - mondta Minho, mire most a Szakács mutatott be neki.

- Nagy a szád, de te voltál másnapos tőle - könyökölte oldalba az ázsiai fiút Lucy játékosan, mire Newt felnevetett és még Aris is megeresztett egy mosolyt, aki Lucy fotelje mögé állt be és a háttámlára könyökölt.

Marcus ekkor felnyögött, mire egy csapásra elvágták mindenki jókedvét és a levegő szinte szikrázni kezdett a feszültségtől. A férfi jó nagyokat pislogott, talán hogy kiheverje az ütés okozta traumát, de mire észbekaphatott volna, Jorge már ott is termett előtte.

- Szevasz, Marcus - köszöntötte tetetett jókedvvel. - Rég találkoztunk.

- Mi... Jorge? - esett le a férfi álla. Így, hogy már nem a sötétben voltak, Lucy jól meg tudta nézni a kinézetét. Bíborszínű bársonyöltönyt és nadrágot viselt, amiről kínosan próbálta elhitetni, hogy vadonatúj, két vékony aranylánc lógott a nyakában és fekete ing kandikált ki az öltöny alól. Rövid szőke hajából pedig csak úgy csöpögött a víz, mintha most mászott volna ki egy medencéből.

- Teljes életnagyságban - tárta szét a karját Jorge. Mivel háttal állt neki, Lucy nem láthatta az arckifejezéseit, de a hangjából ki tudta hallani, hogy igyekszik kordában tartani a haragját. - Tudod, szerettem volna békében megbeszélni ezt, de nem igazán szeretem, ha az embereimet itatod le.

Marcus figyelmen kívül hagyta a fenyegetést, mert ekkor észrevette Lucyt, aki kényelmetlenül fészkelődni kezdett a férfi pillantásától. Legszívesebben elfelejtette volna az egész interakciójukat.

- Mégis mióta van saját ribancod? - kérdezte, majd elnevette magát. - Csinos bige, az tuti! Kíváncsi vagyok, vajon más területen is úgy brillírozik, ahogy tette magát odalent!

Newt már ugrott volna, de Lucy visszafogta és a fejét rázva jelezte, hogy nem éri meg. Nem érdekelte, mi Marcus véleménye vele kapcsolatban, csak azt várta, hogy végre kinyögje, amit tudni akarnak és elhúzhassanak innen.

Jorge oldalra döntötte a fejét, majd néhány pillanatnyi gondolkodás után akkorát behúzott neki, hogy Lucy simán hallotta a csont reccsenését. Marcus kiköpött oldalra, és vérrel együtt egy fog is távozott. Mikor újra felegyenesedett, az orrából már ömlött a vér.

- Nem vagyok jókedvemben, Marcus - morogta fenyegetően Jorge. - És szerintem pontosan tudod, ez mit jelent azokra nézve, akik keresztbe akarnak tenni nekem.

Marcus csak nevetett, mire Jorge ismét lekevert neki egyet, ezúttal a másik oldalról. Ettől a szeme fölött felszakadt a bőr és onnan is folyni kezdett a vér. Lucynak már a kezdetekben sem volt szimpatikus a férfi, de nézve, mennyire élvezi azt, hogy az embereknek szükségük van rá és ezt bőven ki is használja, felfordult a gyomra. Eltöprengett azon, honnan ismeri őt Jorge, de nem ez volt a megfelelő idő, hogy feltegye ezt a kérdést.

- Hol van a Jobb Kar? - kérdezte Jorge, mire Marcusra rátört egy újabb nevetőgörcs.

- Még mindig szellemekre vadászol, Jorge? - kuncogott önelégülten, ami egy újabb ütést eredményezett, csak most a gyomrába. - Miből gondolod, hogy tudom?

- Mert ismerlek, seggfej - válaszolta Jorge. - Annyi ember jár hozzád a város különböző pontjairól, sőt, még messzebbről is, hogy nem létezik, hogy ne hallj valamit. Úgyhogy most szépen megosztod velünk, mit tudsz a Jobb Karról.

- És ha nem? - villantotta ki véres fogait Marcus, de még be se fejezte a mondatát, Jorge máris lesújtott.

- Sokáig fog ez így tartani - mormolta Lucy, mire a körülötte lévő fiúk egyetértően bólogattak.

Ám azt nem sejtette, hogy még órákat lesznek kénytelenek itt rostokolni, mert Marcus szemmel láthatóan élvezte azt, hogy agyonverik, hiszen egy értelmes választ nem volt hajlandó kinyögni. Jorgénak be is kellett szüntetnie a kivallatást, mert elérkezett az ebédidő és mind gyorsan megettek egy-egy konzervet, mivel senki sem tudta, mi fog történni velük, ha még sokáig itt maradnak, így inkább felkészültek.

Marcus eközben nem kiabált segítségért és meg se próbált kiszabadulni. Csak nézte sztoikus nyugalommal, ahogy esznek és mikor Jorge visszatért hozzá, akkor is úgy folytatta a sértegetést és a válaszok kikerülését, mintha elképzelni sem tudott volna ennél jobb programot. Lucynak már egyre jobban fogytán volt a türelme, és már épp azon gondolkodott, hogy besegít Jorgénak, mindegy, mit látnak így a másik perszónájából a tisztársak, mikor új hangot hallott jobbról. Oldalra fordult és megugró szívvel látta, hogy Thomas szeme nyitva volt és bár úgy tűnt, hogy rémálomból ébredt, de Teresa érintésére és hangjára láthatóan lenyugodott.

- Thomas! - sietett oda hozzá és letérdelt a kanapé mellé. - Hogy vagy, minden rendben?

- Ja... persze, megvagyok - nyögte Thomas és lassan felült.

- Jó reggelt, te rusnya bökött - érkezett meg Minho is vigyorogva, miközben Lucy szorosan megölelte Thomast és lehunyt szemmel élvezte a közelségét, és hogy láthatóan nem volt semmi baja.

- Ha jót akarsz, most már beszélj, nyavalyás féreg! - mosott be időközben Marcusnak újra Jorge, aki azonban még mindig csak nevetett és úgy tűnt, egyáltalán nem zavarja, hogy a jobb szeme már lilára dagadt és a vér teljesen eláztatta az ingét és az öltönyét.

- Szíveskedjetek végre elhagyni a házamat! - kérte, mikor újra felegyenesedett.

Thomas kibontakozott Lucy öleléséből, majd odasétált a fotelhez, ahol Newt és Aris tanyázott - a sápadt fiú gyorsan kihasználta Minho távollétét és elfoglalta a karfát.

- Ahogy elnézlek, jól mulattál - szúrta oda Thomasnak Newt, miközben Lucy visszaült a helyére és újra a kihallgatásnak szentelte a figyelmét.

- Figyelj, én nem élvezem, hogy verlek - tárta szét a karját Jorge, aki egy kicsit már kezdett kifulladni a sok ütéstől. - Válaszolj végre: hol rejtőzik a Jobb Kar, Marcus?

- Micsoda, ő Marcus? - kérdezte döbbenten Thomas, amivel sikerült egy újabb nevetést kicsalnia a férfiból.

- De gyorsan kapcsol a kölyök - vetette oda neki. - Csak nem te vagy az ész ebben a kis csapatban...?

Jorge megragadta Marcus haját és úgy rántotta fel, hogy a férfi ránézzen, ezzel belefojtva a szót.

- Tudom, hogy tudod, hol vannak - sziszegte az arcába. - Mondd el szépen. Akkor megegyezhetünk. Eljöhetsz velünk.

Marcus olyan gúnyosan kuncogott, mintha az évszázad viccét hallotta volna.

- Azt a hidat már réges-rég felégettem - nyalta meg a szája szélét. - Helyette megegyeztem másokkal. Tőled tanultam a szabályt: a lehetőségekkel élni kell.

Újra kuncogott, de ezúttal hangosabban. Lucynak már tényleg kezdett elege lenni belőle.

- Most meg miről beszél? - kérdezte Newt összehúzott szemekkel.

- Miről, miről? - válaszolta Marcus úgy, mintha ovisoknak magyarázna. - Hát keresletről és kínálatról. A VESZETT minél több immunist akar. Tőlem megkapják őket.

Lucyban meghűlt a vér, ahogy lecsapódtak benne Marcus szavai. Már csak idő kérdése volt, hogy elszakadjon nála a cérna, ami rohamosan vékonyodott.

- Szépen becsalom a kölyköket - folytatta a férfi. - Berúgnak, jól szórakoznak, aztán idejön a VESZETT. S elválasztja a magot a pelyvától. Engem pedig busásan megjutalmaznak minden szállítmányért.

Védjegyévé vált gúnyos kuncogása volt az utolsó csepp a pohárban. Lucy felpattant és egy pillantással jelezte Jorgénak, hogy adja át neki a terepet. Bár korábban undora miatt nem akart többé még csak ránézni sem Marcusra, az, hogy képes volt gyerekeket eladni a VESZETT-nek, felülírta ezt. Többé már nem undorodott tőle, hanem egyenesen képes lett volna golyót röpíteni a fejébe.

- Nocsak, a kis ribi bepipult - vigyorgott Marcus, látva Lucy dühös arckifejezését. - Mi van, cica, karmolni is tudsz? Lesz rajtam néhány csúnya sebhely?

Nevetése egy csapásra elhalt, mikor Lucy leakasztotta a rudat és átváltoztatta egy olyan késsé, amit Jorgétól kapott, és ami most is ott pihent az övében. A kék fényt látva minden korábbi jókedv és nemtörődömség eltűnt az arcáról és bal szemébe, amit még nyitva tudott tartani, rettegés költözött.

- Nem tudom - szólt a lány halkan, de a férfi mégis úgy rándult össze, mintha az arcába üvöltött volna. - Az attól függ, hajlandó vagy-e végre együttműködni velünk.

- Nem lehet... - suttogta Marcus. - Az Angyal halott...

- Nos, ezt elfelejtették mondani nekem - mosolyodott el Lucy bármiféle öröm nélkül. - Ugyanis, mint láthatod, élek és virulok.

Figyelmen kívül hagyta, hogyan tátja el a száját Serpenyő, és lassan közelebb sétált Marcus székéhez, ujjai között forgatva a kést. A férfi szeme a fegyverre szegeződött és úgy tűnt, semmi, amit Jorge eddig tett vele, nem rémisztette meg annyira, mint Lucy hirtelen váltása. A lány most először érezte úgy, hogy nem a VESZETT tanításait alkalmazza: minden, amit ez az ember tett, nem az Angyalt, hanem Lucyt borította ki. Ez a harag nem a VESZETT fegyveréé volt, hanem a sajátja.

- Fogalmad sincs, mit művel a VESZETT azokkal a gyerekekkel, akiket odaadtál nekik, ugye? - mormolta. - Nem tudod, és nem is érdekel, amíg vannak tartalékaid bulikra, drogokra és piákra, igaz? - Kezével rátámaszkodott a szék karfáira és szinte belemászott Marcus arcába. - Az egyetlen ok, amiért nem öllek meg itt és most, az az, hogy te tudod, hol van a Jobb Kar, és hogy juthatunk el oda.

- De... de hiszen egyszer már elmondtam... - dadogta remegve. - Fél éve már útbaigazítottalak...

- A VESZETT nemcsak az immunis gyerekekkel bánik úgy, mint a kísérleti patkányokkal, hanem velem is - pattantak Lucy szavai. - Emiatt egy kis amnéziától szenvedek, úgyhogy jó lenne, ha végre abbahagynád a mellébeszélést és a kérdésre válaszolnál. Van rá három másodperced. Hol - van - a - Jobb - Kar?

A lány magában számolt háromig és mikor Marcus azután se nyögött ki egy szót sem, csak hápogott rá rémülten, villámgyorsan fogta a jobbjában tartott kést és a férfi combjába döfte. Marcus káromkodva felordított, de Lucy rögtön befogta a száját.

- Rossz válasz - mondta, majd elvette a kezét, mikor Marcus elhallgatott.

- Istenem... - zihálta a férfi és elszörnyedve pillantott le a combjából kiálló késre.

- Ismét adok három másodpercet - támaszkodott vissza a székre Lucy. - Hol van a-?

- Jól van, jól van, beszélek! - hadarta gyorsan Marcus. - De nem ígérhetek nektek semmit. Ezek eléggé mozgékonyak.

Lucy felegyenesedett, majd kirántotta a kést a férfi combjából, ám Marcus most már nem üvöltött fel, csak zihálva próbálta elviselni a fájdalmat.

- Van egy helyőrségük a hegyekben - mondta aztán, mikor összeszedte magát. - Az aszfaltozott főút mentén haladva pontosan oda lyukadtok ki. De az nagyon messze van innen, legalább egy napi járásra. A VESZETT-el a nyomotokban nem juttok el odáig.

Lucy utálta ezt, de be kellett látnia, hogy igaza van. A várost maguk mögött hagyva a nyílt pusztában lesznek, bármiféle fedezék nélkül. Ha Janson visszajön a Berggel, könnyedén kiszúrhatja őket fentről.

Jorge szeme azonban felcsillant, így Lucy oldalra lépett, hogy helyet adjon neki.

- Gyalog nem - mosolyodott el, majd lehajolt és megragadta Marcus két vállát. - Hol van Bertha?

- Be-Berthát ne... - kérte Marcus remegő szájakkal, de aztán vetett egy pillantást Lucyra és elsötétülő arca láttán gyorsan helyesbített. - A B Zóna mögötti parkolóban. Kulcsok a kesztyűtartóban, és van annyi benzine, hogy kibírja a hegyekig. A hátsó kijáratnál nincs senki, ott ki tudtok menni.

- Szuper, kocsival megyünk? - lelkesült fel Serpenyő. - Végre, már teljesen lejártam a lábamat.

- Kösz mindent, Marcus - borzolta össze a férfi haját Jorge. - Jobb lett volna, ha elsőre kötélnek állsz, akkor megspóroltad volna ezt a kis sebhelyet - mutatott a combjára.

Marcus nem mert szólni semmit, csak Lucyra bámult kigúvadt szemével - még akkor sem nézett másra, mikor mindannyian szedelőzködni kezdtek és egymás után elhagyták a szobát, megvető pillantásokat vetve rá.

Lucy nem nézett senkire, csak felkapta a hátizsákját és igyekezett annyit szöszölni, hogy ő maradjon utolsónak. Mikor már mindenki kint volt a folyosón, ő is elindult.

- Még valami - fordult vissza az ajtóban a még mindig a székhez kötözött Marcus felé. Tekintetében olyan pusztító tűz égett, hogy a férfi összehúzta magát. - Ez a fájdalom semmi ahhoz képest, amit nekik és a többi gyereknek kellett elszenvedniük miattad.

Azzal becsapta maga után az ajtót.