A pusztaságot maguk mögött hagyva elérkeztek a hegyekig, ahol minél magasabbra hajtottak, annál hűvösebb lett az idő. Bár ugyanúgy szárazság uralkodott mindenhol, de a magasságnak hála legalább a hőség is csökkent és így lassan már azt is lehetett mondani, hogy elviselhető volt. Lucy, mikor úgy érezte, hogy már sehogyan sem bír visszaaludni, ásított egyet, majd felegyenesedett és megdörzsölte a szemét.

- Jó reggelt, Luce - köszöntötte Newt mosolyogva.

- Inkább napot - javította ki Minho. - Már kettő is elmúlt.

- Kösz az infót, amit senki sem kérdezett - motyogta Lucy, mire a srácok egyszerre zengték, hogy „Oltás!" és míg ők elfoglalták magukat azzal, hogy Minhót piszkálták, a lány kinézett az ablakon. Most először a szabadban tartózkodása során látott növényzetet, bár az is szegényes volt; lepusztult bokrok és száraz fű lengedezett a gyenge szélben, és a sivatagot felváltották a kövek. Rengeteg kő. Az egyetlen, ami utalt a korábbi emberi jelenlétre, a lepusztult és használhatatlan távvezeték oszlopok voltak, ahogy magányosan, egymástól több mérföldes távolságban magasodtak az ég felé.

- Messze vagyunk még? - fordult Jorge felé.

- Nagyjából egy órája vagyunk úton - felelte a férfi. - De még alig hagytuk el a hegy lábát, szóval szerintem megyünk még egy darabig.

Az út egyre kanyargósabb lett, ahogy beljebb hatoltak a hegységbe, mivel az emelkedők és lejtők vonalát követve haladtak. Az út minősége is lassan romlott, ahogy a kődarabokra ráhajtva néha meg-megdobta őket az autó. Most már senki se nagyon szólalt meg, hiszen mind a megváltozott táj látványát igyekeztek befogadni. Új életükben most jártak először hegyekben, és lenyűgözték őket a hatalmas sziklaormok és meredek hegyoldalak; még ha ugyanolyan kopárak és sivárak voltak is, mint az egész Perzseltföld.

Hamarosan egy víz által kivájt hasadékhoz értek, ahol a falak szinte merőlegesen magasodtak föléjük. A patak alattuk csorgott békésen és a víz látványát látva Lucy legszívesebben kiugrott volna a kocsiból, hogy megfürödjön benne és végre lemossa magáról a rengeteg port és koszt. Hogy ne fájdítsa tovább a szívét a fürdő gondolatával, inkább kinézett a szélvédőn és abban a pillanatban fogta fel, mit lát, hogy Jorge lassítani kezdett.

- Szedelőzködjetek - szólt Jorge, ahogy lassított, majd szép lassan megállt. - Úgy látszik, innentől túrázunk.

Az utat ugyanis előttük teljesen elzárták a rég elhagyatott autók, amik ki tudja, mióta állhattak ott. Mivel a hasadékban csak az út szélességén lehetett közlekedni, nem kerülhették ki az akadályt, úgyhogy szép lassan kiszálltak, felkapták a táskáikat és mikor már mindannyian Bertha előtt álltak, lassan nekiindultak. Lucy, Newt és Minho vezették a sort, mögöttük Aris, Teresa, Brenda és Serpenyő haladt, végül pedig Thomas és Jorge. Nem szóltak egy szót sem, mivel mindannyiuk figyelmét lekötötték az autók és a bennük hagyott holmik, amik jobbára csak értéktelen kacatok voltak. Bárkik is jöttek velük és bármi is késztette megállásra őket, mindent elvittek, ami fontos volt a túlélésükhöz.

Lucy a kocsisoron átnézve azt próbálta kitalálni, miért állt meg itt ennyi autó és miért nem tudtak továbbmenni. Ahogy látta, egy sziklafalba vájt alagút előtt torlódott fel a sor, bár az okát még mindig nem tudta, mert ott minden eltűnt az árnyékban.

- Nem furcsa ez egy kicsit? - gondolkodott hangosan, elsősorban magának, de a többiek véleményére is kíváncsi volt.

- Mi? - kérdezte Newt.

- Az állapotukból ítélve ezek az autók itt állhatnak egy ideje - húzta végig az ujját Lucy az egyik motorháztetőn, amin vastagon állt a homok és a por. - És valamiért nem hiszem, hogy mi lennénk az elsők, akik errefelé jönnek kocsival. Szóval, akik előttünk jöttek...

- ...miért nem takarították el a roncsokat az útból? - fejezte be a kérdést Newt homlokráncolva. - Talán nem volt olyan járműjük.

- Newt, itt évekről beszélek. Évek óta senki se jött erre akár busszal vagy valami nagyobbal? Nem valószínű.

- Lucy mond valamit - értett egyet Minho. - És ha tényleg olyan akadály van, amit nem lehet elmozdítani, miért nincs nagyobb kocsisor? Ez, ha jól számolom, nagyjából húsz autó. Csak abból a városban, ahonnan most jöttünk, minimum több tízezren laktak, de szerintem sokkal t...

Minho mondatának végét elnyomta egy fülsiketítő lövéshang.

- Feküdj! - kiáltotta Jorge, ahogy még több lövés hasított keresztül a levegőn és csapódott az autóroncsokba. Mire a mondatát befejezte, már a legtöbben fedezékbe húzódtak és lelapultak az autók mögé, az alagúttal átellenben, és igyekeztek olyan közel húzódni, mintha bepaszírozhatták volna magukat a fémbe.

Addig még csak mozdulni sem mertek, amíg a lövések el nem álltak, de utána is kísértetiesen visszhangzott a mennydörgésre hasonlító hang a hegyek sziklái között.

- Senkit sem találtak el? - hallotta Lucy Thomas hangját, mikor minden elcsöndesült.

- Jól vagyunk! - válaszolta Teresa.

- Látta valaki, honnan jöttek a lövések? - kérdezte Newt, de Lucy addigra már félig felemelkedett, hogy kilessen a csomagtartó mögül és szemügyre vegye a hasadék másik oldalának tetejét. Ám alig lesett ki, már jöttek is az újabb lövések, és ugyanabban a pillanatban érezte, hogy Newt és Minho visszarántják a takarásba.

- Megőrültél? - sziszegte neki az ázsiai fiú.

- Én régen - csatolta le a rudat az övéről Lucy. - Nem láttam, pontosan honnan lőnek, de tuti onnan föntről - mutatott a hasadék másik oldalára. - Elterelem a figyelmüket, addig menjetek vissza a kocsihoz!

- Eszedbe ne jusson! - ragadta meg a csuklóját Newt, ám mielőtt tovább folytathatta volna, Jorge hangja visszhangzott a szurdokban.

- Készüljetek! Visszaszaladunk a kocsihoz! Füleket befogni!

- Mi? - pislogott tanácstalanul Minho, de egyiküknek se volt ötlete, mi lehet Jorge terve.

Mire elég magasra kúsztak, hogy még takarásba legyenek, de hátra is lássanak, addigra már mindegy volt, mi volt a férfi terve. Lucy már hallotta a puska jellegzetes újratöltő hangját és az üres töltényhüvely földre érkezését, mielőtt meglátta volna a hátuk mögé került fegyvereseket.

Két lány szegezte rájuk a puskáját. Mindkettejük száját és orrát kendő fedte, de így is lehetett látni, hogy az egyik sötét bőrű volt vállig érő afrofonott hajjal, míg a másik fehér bőre és befont szőke haja a lehető legnagyobb kontrasztot eredményezte kettejük között. A sötét bőrű lány mélyvörös pólót viselt, valamint barna ujjatlan kesztyűt, nadrágot és bakancsot, a derekára pedig barna, szőrmével bélelt pilótadzseki volt kötve. Partnere sötétkék trikóban feszített, ami érdekes választás volt egy ilyen fehér bőrű lánynak, miközben ő is hasonló kesztyűt, nadrágot és bakancsot hordott, mint a társa, csak az ő dereka körül egy kék szövetkabát virított.

- Tedd le! - kiáltotta az afrofonott hajú erélyesen, miközben a tőlük három autóval hátrébb lévő rejtőzködőkre szegezte fegyverét. - Mondom, tedd le!

Lucy nem merte veszélyeztetni a barátait, így inkább visszacsatolta a rudat az övére, mielőtt ők is a figyelem középpontjába kerülnek. Hamarosan, a „Felállni!" parancs után előbukkant Thomas és Jorge, mindketten felemelt kezekkel.

- Indulás! - intett a puska csövével feléjük a lány. - Mozgás! Gyerünk!

- Jól van, nyugalom! - vágott vissza Jorge, miközben hátrált.

- Ti hárman, idejöttök! - vetett most rájuk egy pillantást, mire Lucy, Newt és Minho lassan felálltak és teljesítették az utasítást. Lucy igyekezett valahogy a háta mögött tartani a fiúkat, de ezt eléggé megnehezítette a tény, hogy ők ugyanezt akarták vele megtenni. - Semmi trükk, mozgás!

- Ti is álljatok fel! - utasította közben Teresát, Arist, Serpenyőt és Brendát a szőke lány. - Lassan!

Mikor mind egy kupacban ácsorogtak felemelt kézzel, a két lány szépen végignézett mindegyikőjükön. Lucy már azon gondolkodott, hogyan tudnának kikeveredni ebből anélkül, hogy mindenkit szépen lyukasra lőnének - mert hiába iktatta volna ki a két lányt, a hegyről fedezve lettek volna -, mikor az afrofonott sötétbarna szeme egyszer csak elkerekedett és lassan leeresztette a puskája csövét.

- Aris?