Minél bentebb hatoltak a házban, annál melegebb és fülledtebb lett. Miután elhagyták a szobát és végigsétáltak a folyosón, aminek két oldalán ajtók nyíltak az újabb és újabb szobákba, elérték a lépcsőt, amiről Jorge beszélt: a korlátról vékony anyagból készült rongyok lógtak, és egy fényfüzérsor volt körbetekerve rá, ami szintén világított.

- Alig lehet levegőt kapni - pihegett Teresa a pólóját rángatva, hogy kicsit legyezze magát. - Borzalmas ez a meleg, még a kintinél is rosszabb. Hogy élvezheti ezt bárki is?

- Szerintem amilyen helyzetben vannak már évek óta, nem igazán válogatnak - vélekedett Aris, kicsit kényelmetlenül nézve körbe. A második emelet ugyanis már jóval népesebbnek tűnt és Lucy is azt kívánta, bárcsak ne tudná, milyen hangok szűrődnek ki az egyes szobákból.

- Vajon minden nap ez zajlik? - gondolkodott hangosan Lucy, miközben kikerült egy támolygó nőt, aki néhány másodperc múlva hangos puffanással terült el a lépcsőn.

- Ha igen, ez a Marcus nagyon sok készletet halmozhatott fel - mondta Aris. - Honnan van ennyi tartaléka és miért bulikba öli?

- Talán élvezi, hogy a környéken mindenki odavan érte - nézett végig az arcokon Lucy, ahogy egy pillanatra betértek az első emeletre, ahol még több ember tartózkodott. Közben a zene egyre hangosabb lett, ahogy közeledtek a buli helyszínéhez. - De nekünk ezzel nem kell törődni. Ahogy megbeszéltünk, Aris, te mész Brendáért, Teresa, tiéd Thomas, én pedig hozom Marcust.

- Csak légy óvatos - mondta Teresa, aki kicsit aggódva pislogott rá. - Ne csinálj semmi hülyeséget.

- Kézben tartom a dolgokat - ígérte Lucy, noha ő is olyan ideges volt, hogy majd kiugrott a szíve a helyéről.

Ahogy leértek a lépcső aljára, lassan minden sötétbe borult és a zene valósággal tombolt, noha épp akkor lett vége egy pörgős számnak és kezdődött egy lassabb, szinte transz állapotot előidéző dal. Utoljára egymásra néztek, majd elindultak különböző irányokba, ki-ki a saját embere után kutatva.

A legnagyobb teremben, ahol a tömeg is volt, szinte vágni lehetett a füstöt, ami a különböző dolgok elszívása nyomán keletkezett. Az ablakokat itt is eltakarták, bár néhány szakadáson beszűrődött a napfény és így pont lehetett látni az emberek arcát. A lámpák itt is égtek, félhomállyá növelve a sötétséget, valamint néhány székkarfán fényfüzéreket aggattak, amik tovább teremtették az atmoszférát. Az emberek tánca lelassult, igazodva a zenéhez, bár sokan csak ültek egy fotelben, és folyamatosan ittak, az eldugottabb sarkokban pedig párok voltak úgy összefonódva, mintha egymáshoz ragasztották volna őket.

Lucy várt egy kicsit, amíg Aris és Teresa eltűntek a szeme elől, és akkor kezdte átvenni a körülötte lévő emberek mozgásvilágát - pontosan úgy, ahogy tanították neki. Nem tudta, hogyan, hol és ki képezte ki erre, de most, hogy már nem látott ismerős arcot, könnyebb volt neki az átváltás. Olyan volt, mint a Sirató-támadások első éjszakája: az agya csakis a célra fókuszált, nem törődve azzal, ki milyennek látja őt, hiszen ezekkel az emberekkel úgyse találkozik soha többé.

A pólóját már teljesen átitatta az izzadtság, de ő nem csinált mást, csak figyelte, hogyan mozognak az emberek körülötte, hallgatta a beszélgetéseiket, a hanglejtésüket és igyekezett minden apróságot megjegyezni. Utálta, hogy megint arra a tudásra kell támaszkodnia, amit a VESZETT-től kapott, de most nem válogathatott, elvégre fogytán volt az idejük és csak idő kérdése volt, hogy Janson újra visszatérjen. Közben a szemével Marcus után kutatott, és hamarosan meg is találta: a férfi épp azt nézte, hogyan esik össze egy srác, majd jót nevetett és elindult kifelé.

Lucy azonnal a nyomába szegődött, nem törődve a gyomrából feltörő félelemmel, hogy vajon Thomas jól van-e, de egyrészt tudta, hogy Teresánál jó kezekben lesz, meg aztán a férfi nemtörődöm viselkedése is kicsapta nála a biztosítékot, így ezt az indulatot használta arra, hogy a lehető legtöbb energiáját ölje a játékába.

Amint utolérte Marcust és megérintette a vállát, azonnal váltott: bárgyún elvigyorodott és a lehető legpontosabban igyekezett utánozni egy betépett, üresfejű liba szerepét.

- Szia, szépfiú! - durmolta, bár így is alig volt hangosabb a zenénél.

Marcus megfordult és amint meglátta őt, elvigyorodott.

- Miben segíthetek, cica? - kérdezte és a hangjától felállt Lucy karján a szőr. Erőnek erejével leküzdötte undorát és közelebb férkőzött.

- Úgy hallottam, te vagy itt a házigazda! - billent meg szándékosan, hogy megkapaszkodhasson a férfiban és így erősítse benne a vetíteni kívánt képet. - Csak szerettem volna megköszönni, hogy fogadtál a buliba. Egy hete fantasztikusan éreztem itt magam és azóta próbáltalak felkutatni, hogy kifejezzem a hálámat, de eddig sosem találtalak! - biggyesztette le a száját „szomorúságában".

- És milyen fizetségben gondolkodtál? - tette fel a következő kérdést Marcus, teljes mértékben ignorálva a szőke nőt, aki időközben feltűnt a háta mögött és próbálta magára vonni a figyelmét. Marcus csak leintette és belevezette Lucyt a tömegbe, hogy táncolhasson vele.

- Hát, volna pár ötletem... - hajolt közelebb Lucy a férfi füléhez, de közben minden porcikája azt üvöltötte neki, hogy meneküljön minél messzebbre. Bár legszívesebben hallgatott volna rájuk, de a feladat fontosabb volt. A férfi nélkül sosem bukkanhatnak a Jobb Kar nyomára. - De ahhoz egy jóval csendesebb hely kellene. Valahol, ahol nem hallani az itteni zenét. Tudod, nagyon szeretek táncolni, és ha szeretnéd, adhatok neked egy privát műsort...

Lógva hagyta a mondat végét, hogy felcsigázza a férfi érdeklődését és örömmel látta, hogy működött: Marcus szeme felcsillant és a lány biztos volt benne, hogy ezernyi kép cikázik most a fejében. Nagy nehezen visszafogta magát, hogy a karjaival eltakarja a mellkasát, mikor Marcus végigmérte őt.

- Nem vagy te egy kicsit fiatal az efféle műsorokhoz? - kérdezte incselkedve.

- Akikkel az utóbbi pár éjjelt töltöttem, nem panaszkodtak emiatt - vágta rá Lucy és kivillantotta a legragyogóbb mosolyát, amire abban a helyzetben képes volt. Nem tudta, meddig kell még tennie az agyát, de egyre fogytán volt a türelme. - De persze, ha nem vagy vevő rá, kereshetek mást...

Ez hatott: Marcus azonnal eldobta a poharát, és a kezét megragadva a lépcső felé húzta őt. Lucy a hatás kedvéért kislányosan kuncogott, és teljesen belecsimpaszkodott a férfi karjába; még akkor sem engedte el, mikor Marcus megragadott egy magnót és néhány CD-t, és így folytatta az útját.

- Valami nagy szobára gondoltam - ecsetelte közben Lucy sziporkázva. - Ahol jó sok a hely. És nem szabad a lenti zenének hallatszódnia, ezt mondtam már? Lehet nem. Na mindegy, ez fontos, szóval csöndnek kell lennie, különben kizökkenek...

Egész végig be nem állt a szája, ahogy siettek felfelé a lépcsőkön. Meglepve tapasztalta, hogy úgy tud hazudni, mint a vízfolyás és mivel Marcus a legkevésbé sem ismerte, nem látott át rajta. Minden harmadik másodpercben „random" elnevette magát, és szándékosan ismételgette többször ugyanazt, hogy így is azt az érzetet keltse, hogy nincs teljesen magánál. Örömmel látta, hogy Marcus teljesen bedőlt neki, pontosan úgy, ahogy sejtette.

Mikor felértek a harmadikra, úgy tett, mint aki véletlenül elveszti az egyensúlyát, így késztetve a férfit megállásra. Miután ismét stabil lábakon állt, fülelni kezdett, majd tapsikolni kezdett örömében.

- De jó, de jó, itt már nem hallani semmit! Gyere, szépfiú, gyere, a műsor hamarosan kezdődik! - ragadta meg Marcus csuklóját és „izgatottan" húzni kezdte őt a szoba felé, ahol Jorge és a tisztársak várták őket. A férfi szerencsére annyira a saját fantáziái hatása alá került, hogy nem is tűnt fel neki, hogy már Lucy vezet: úgy tűnt, már csak arra koncentrált, hogy megérkezzenek.

Mikor megérkeztek a kétszárnyú ajtóhoz, Lucy lenyomta a kilincset, majd a lábával belökte azt és közben minden erejét összeszedve nagyot rántott Marcuson, aki így elvesztette az egyensúlyát és beesett a szobába. Míg ő nevetett, Lucy gyorsan bezárta az ajtót, leakasztotta a rudat az övéről és egy baseball-ütő készített belőle. Mire Marcus talpra kecmergett, teljesen figyelmen kívül hagyva a kék fényt, ő már teljesen ejtette a liba szerepét és úgy mosolygott a férfira, mint egy vadász a prédájára.

- Ezt a barátomért - sziszegte, majd meglendítette az ütőt és fejbeverte Marcust.