- Hé, ne játszd meg, hogy alszol! Ez az én specialitásom... -hajolt közelebb Yoongi, suttogva-

- ... Mi az, amit nem értesz?  -pillantottam rá lenézően-

-  Ez angol, természetesen semmit. Ez mit jelent? -mutatott a toll végével egy papírlapra-

" Mondd el, hogy miről beszéltél a tetőn!"

- Kérdez Namjoon-t. -hajtottam vissza a fejem-

- Ignorál engem, sőt egyenesen úgy tesz, mintha ott se lennék.

- Igen ez rá vall. Régen mindig oppának és neki mondtam el a titkaim. -mosolyodtam el magamban-

- Szóval van egy bátyád? Ha olyan, mint te remélem nem lesz szerencsém találkozni vele.-kuncogott rám , valószínűleg jobb kedvre próbált deríteni-

- Hehe, igen. Pontosan olyan vagyok, mint ő. Mint két tojás. -szomorodtam el a karjaimtól nem látszódóan-

- Szóval ő ott lakik, ahol a szüleid? -érdeklődve faggatott tovább-

- ... Igen, azt hiszem ugyan ott. -válaszoltam bizonytalanul-

- Biztos hiányoznak, ha ilyen távol élnek. -biggyesztette le szája szélét-

- Tanár úr! Elnézést, de nem érzem jól magam. Elmehetnék a nővérhez?-szólítottam az angol tanárt, aki ezúttal aggódóan kérte meg a padtársam, hogy kísérjen el-

Csendben ballagtunk egymás mellett. Én lehajtott fejjel, szinte vonszoltam a lábaim, Yoongi pedig zsebretett kézzel haladt mellettem. 

- Miért próbálsz meg felvidítani, és legfőképpen miért érdeklődsz felőlem? Nem vagy mérges azokért, amiket a fejedhez vágtam? - álltam meg hirtelen-

- Nem különösebben. Nem ismerlek annyira régóta, de így is vágom, hogy valami nem stimmelt veled. Persze, akkor éppen egy ribancnak gondoltalak, de biztos van rá okod, hogy így viselkedj. Nem tudom észre vetted-e, de az osztályból egyedül veled és Hobie-val vagyok jóban. Én...Én egy nagyon jó barátnak tartalak.- nézett félre szégyenlősen-

- Ez aztán a megindító vallomás. A ribancos rész volt a kedvencem. -enyhe mosollyal az arcomon boxoltam bele a vállába- Én is bírom a motionless fejed. -kacsintottam rá, mire ő undorodott fejjel indult tova- Jobban vagyok, menjünk vissza.

- Hogy mi? Ezért keltem fel a padtól? Nézd, megizzadtam a semmi miatt! -mutogatott a hónaljára, amin egy apró folt sem volt-

*csengetés*

- Nari, jól vagy? Miért jöttél vissza ilyen hirtelen? -kapkodta felém sebesen lábait Mina-

- Semmiség, már jobban vagyok. Sajnálom, hogy bunkó voltam. -mosolyodtam el, mire Mina szívéről két tonna kő zuhant földnek szinte hallhatóan-

Yoongi szavai észhez térítettek. Nem lehetek önző és távolodhatok el hirtelen mindenkitől, mikor úgy robbantam be ide, mint egy aszteroida. Mindenkitől bocsánatot kértem, majd előkaptam ismét a jól ismert párnáinkat és az egyiket oldalra csúsztatva dobtam hátra a másikat Namnak. Mindkettejükről csak úgy sütött, hogy majd el alszanak. 

- Jin, Mina, mostantól együnk Chimchimmel, Taevel és Jungkookkal! -karoltam nyakon Jungkookot, akinek majd le esett az álla- 

- Egyen veled, akinek két anyja van. Előbb hagyom, hogy mutogasd a hintás képem. -örjöngött Mr.Nikkelbolha-

- Már megint magad ellen beszélsz Chimchim. -kuncogtam halkan, mire lassanként láttam az arcán, hogy leesik neki-

- Menjünk! Én kedvelem Narit, ő támogatta a légpárnás kenyérpirítómat akkor is, mikor te cserben hagytál miatta. -tette kezét a szívéhez dramatikusan, mire mindenki síri csöndben, rezzenéstelen arccal bámulta-

- Mintha ellent tudnék mondani... -huppantak le azzal mellénk székeikre-

Két nappal később...

Már csak négy nap van hátra a negyed évi vizsgákig. Ilyenkor a diákok többsége soha nem látott beleéléssel magolja az anyagokat, de nem a mi osztályunkban. Engem nem az eredményeim szerint osztottak be ide, ezért kerültem a legrosszabb tanulókhoz. Ez a tény most tudatosult bennem. És hogy miért? Nos, had magyarázzam el. Úgy vélem mindenki látott már egy embert értelmes tekintettel vizsgálni egy anyagrészt, bólogatván, tudtunkra adva ezzel, hogy igen, ő érti amit olvas. Na, ebben az osztályban a kétségbeesés szaga már az ajtót is átrepeszti és láncfűrésszel lehetne vágni. Mindenki zavarodott tekintettel lapozgatja a füzetét remélve, hogy rájönnek milyen tantárgyról van szó. 

A nyitott ajtóban állva, hallottam ahogy más osztály diákjai éppen befele kacsintgatva méregetik a bentieket. 

" A kisegítő osztály dolgozatot ír? Vajon most lesz valaki akit nem kell még a javítón is átrugdosni?" 
Bizony, ezt a kedves kis jó hangulatú osztályt mindenki "kisegítő osztályként" emlegeti. Egészen a mai napig sejtelmem sem volt erről. Igen, bevallom nem a legintelligensebb emberekkel ismerkedtem itt meg, de hogy Nam is itt legyen... 

- ... Jó reggelt ... - köszöntem, választ nem várva- 

- Jó estét Yoongi! Biztos életveszélyes lehet a helyzet, ha te is fent vagy. -bámultam őt a padon könyökölve- Eldöntötted már milyen méretű doboz mellett fogsz kéregetni? -mosolyodtam el szende szűz tekintettel-

- Ugyan abban a hajóban evezünk, nem véletlenül vagy itt. -vigyorodott el önelégülten-

- Igen, nem véletlenül. A többi osztály sajnos teli volt. -ütögettem meg a hátát, mire hangos vihogásba kezdtem-

- Nem versz át! Aki Taehyunggal tud társalogni, annak evőpálcikával vetekedő IQ-ja lehet maximum. -kezdte el tovább olvasni az angol füzetét- 

A nap folyamán az éppen órát tartó tanárok egyenként ismertették az anyagokat, amelyek benne lesznek az írásbelikben. Hallván őket még inkább nem értettem, miért van mindenki ennyire kétségbeesve. Nem hiszem, hogy komolyabb gondban lennék, ha most rögtön elém tennék a dolgozatokat. 

- Nam... Ne vedd sértésnek, én értelmesnek talállak és őszintén szólva nehezemre esik ezt kérdezni, de ... ti mégis hogy sajátítottátok el a beszéd tudományát? Mármint ...-folytattam volna-

- Örültem volna, ha nehezebbedre esett volna ennél. Bár egy kicsit szomorú vagyok, amiért jövőre magasabb szintű osztályba kerülsz és nem láthatla---  -húzta félre száját, mire közbevágtam-

- Új osztály? Chö...nem hangzik ez nekem olyan kellemesen. Mennyire kéne elrontanom a tesztet? -érdeklődtem kellemetlenül-

- Barom, így is úgy is itt oxidálódsz majd a nyakunkon, téged ismerve. -simogatta meg a fejem, mintha csak egy kutyával tette volna-

- Várj, Nari tényleg ennyivel jobb lenne nálunk? - esett le az álla Yoonginak -

- Az előző iskolámban három diák mellett nekem voltak a legjobb eredményeim, szóval ja... azthiszem.. -vontam meg vállaim, mire mindenki bámulni kezdett-

Nem hiába, hiszen azt akarták, hogy korrepetáljam őket. Bár, ha Mina agyába a kajahalom mellé be tudtam szivárogtatni pár infót, ez se lehet sokkal nehezebb. Másnap iskola utánra beszéltük meg a találkozót a könyvtárban, bár Yoongi nem tudott eljönni aznap. Lehangoltnak tűnt ezért felajánlottam neki, hogy vele külön foglalkozok, némi kompenzálás jegyében. 

- Szóval, mondd mit szeretnél cserébe. -nézett rám kissé rémülten-

- Nos egy laza sztriptíz táncot dobhatnál nekem, aztán futtatnálak egy hétig, szerintem bekeresnék rajtad. Az öreg bácsik, szeretik a fiatal, zsenge kisfiúkat. Bár, ha túl sok gond lenne veled, csak eladom az egyik veséd, nyugi meg se fogod érezni. Csak pár nyissz meg egy-két öltés és már kész is. -vigyorogtam rá kísértetiesen-

- A régi Samsung TV doboza mellett jól hangzik az a kéregetés. -vágott távolba gondolkodó fejet hirtelen-

- Ugyan nem halsz bele egy kis szerv adományozásba, vagy ennyire szégyenlős vagy? Nem kell, hogy publikusan áruld a tested. -nyugtattam perverz mosollyal az arcomon-

- ... Még mindig gondolkozol azon, hogy melyik elmegyógyintézetbe add be a jelentkezésed? Segíthetek kiválasztani. -nevette el magát önfeledten-

- Hehe, egyébként azt akarom, hogy gyere el velem ajummához a kórházba. Nam nem tud eljönni, Minát meg még a nagyi is felkapná... -fordultam előre a beérkező tanár látványára-

- Persze, úgy se vagyok egy elfoglalt ember. -vonta meg vállait- Mikor engedik ki őt?

- Két nap múlva pénteken, de ajumma szerint úgy is mindig üres a ház, szóval jöhetsz akár szombat, vasánap is korrepetálásra. -válaszoltam idillien-

- Most ellenkeznék, de annyi órát végigaludtam, hogy örülök, ha a nevem helyét ki tudom majd tölteni... -vakarta meg fejét kétségbeesetten-

- Nem zavarok? Elég bátrak vagytok, hogy az órámon hangosan társalogtok... -rángatott vissza minket a sivár valóságba a tanár éles hangja-

Mikor már éppen kezdett volna hiányozni a büntető osztály, most ismét meglátogathatom. 

Órák után Yoongi és én elindultunk a terem felé. Éppen csak beléptünk az ajtón, mire három osztálytársunkat pillantottam meg. Namjoon és Jimin nem leptek meg, de hogy mit keresett ott Hobi... 

- Hoseok, te hogy kerülsz ide? -szegeztem neki a kérdést, még az ajtóból-

- Áhh... Azt hittem egy csőre, hogy egy kígyó és elkezdtem sikítozva rohangálni... -mosolygott tarkóját símogatva-  De esküszöm hallottam, hogy sziszeg!

- Minél több időt töltök veletek egy légtérben, annál többször fordul meg a fejemben, hogy normális vagyok. -dobtam le a táskám Chimchim mellé- Túl sok tejet ittál lefekvés előtt, hogy itt kötöttél ki? -helyeztem rá az állam összekulcsolt ujjaimra-

- Nem vagyok kicsi, te gigantikus idióta! Elégedettséggel tölt el, hogy piszkálhatsz? -kelt ki magából, miközben egy rózsaszín hajgumit szorongatott-

- Hmm, nos igen, meglehetősen élvezem. -bólogattam hevesen- Egyébként nincs véletlenül valakinek egy hajgumia? -vigyorogtam rá-

Mielőtt kitört volna a minivulkán, megjött az ügyeletes tanár így Yoongi Hobie mellé pattintotta a csomagját, majd mindenki csendben végigülte a büntetési időt.
Öten csosszogtunk a kijárati ajtó felé, mikor egy gyönyörű, koktélruhás lány hatalmas mosollyal az arcán rohant felénk. Pár pillanattal később Namjoon karjai között láttuk viszont.  A többiekkel együtt meredten bámultuk a párt. 
Yoongival egymásra néztünk, majd öklendezést színlelve elköszöntünk és haza indultunk.

Másnap délután...

- Akkor indulhatunk a könyvtárba? -tettem fel a kérdést a tömegnek-

- Igen, Nari seonsaengnim! -hangzott egyként a válasz-

Emlékeztek mikor azt mondtam, nem lesz ez olyan nehéz? Felejtsétek el, alkohol hatása alatt voltam. Valahogy úgy képzeljétek el, mintha egy csapat aranyhalat kéne megtanítani arra, hogy hogyan kössenek be egy cipőfűzőt. Nem csak hogy őrültség, de még lehetetlen is. 
Namjoon a fontos részek kihúzása közben háromszor törte el ugyan azt a ceruzát és, mikor a könyveket kellett idehozni, minimum tíz pottyanását hallottam. Végig imádkoztam, hogy egyben maradjanak a tartó polcok, de legalább az épület bírja ki míg végzünk. 
Tae egész idő alatt tátott szájjal bámult rám. Amivel nem is lenne baj, ha nem kezdett volna el csurogni a nyála, amitől Hoseok visongatni kezdett, mert azt hitte megveszett.
Chimchim erre ordítozott vele, mivel nem tud figyelni ilyen zajban és lefogta Hobit, aki így a nap további részében befogott szájjal ült Chimchim mellett. 
Jungkook legalább, mégha nem is ez volt a célja felvette, ahogy Mina figyel és ezzel együtt az összes magyarázatom, így ha visszahallgatja ő rendben lesz. 
Jin... nos Jin azt mondta, hogy ő meg tudná írni igazából jobbra is, de más osztályban nem lenne ennyi ideje enni, szóval ő simán hazament egy kekszet majszolgatva.
A végén Namjoonnál kötöttünk ki mivel a könyvtárban sötétedés után nem maradhattunk. Nehéz szülés volt, de végül mindenki odatette magát és egész jó válaszok születtek a legtöbb kérdésemre. 
Hajnali négykor indult hazafelé mindenki, ígyhát másnap az egész osztály Yoongi üzemmódba kapcsolva vészelte át a napot. Viszont senki nem hajthatta álomra a fejét. A szünetekben is folytattam a tanítói pályafutásom előrehozatalát. 

- Fuuh.. Ma extra ronda vagy, komolyan a karikáidba rejthetném a pénzérméim. -jegyezte meg nemes egyszerűséggel-

- Úgy érzem magam, mint egy hatlábú, vesétvesztett tengeriantilop... -emeltem fel a táskám indulásra készen- Mehetünk?

- Biztos rendben lesz ez így? Nem mondom, hogy nincs szükségem a segítségedre, de ember... féllábbal a sírban vagy... -ráncolta össze szemöldökét-

- Nem lesz gond, kemény vagyok, mint a...szivacskád széle! Csak vonszoljuk oda magunkat ajummához és a szobámban majd fekve magyarázok. -támaszkodtam rá gyengéden-

Kúszva haladtunk fel a kórház harmadik emeletére, ahol ajumma betegszobája honolt. Már összekészített bőröndökkel várt minket, ahogy az a nagyitól várható. Ahogy beléptünk Yoongi tiszteletteljesen bemutatkozott, majd meghajolt. 

- Ohh, Nari ő az a fiú aki nemrég hazakísért téged? -vizslatta át tetőtől talpig-

- Most őszintén, mégis hogyan csinálod? Valld be, hogy van egy titkos szobánk teli rejtettkamerás képernyőkkel! 

- Ne idegeskedj fiam, áldásom adom kettőtökre! -símogatta meg nagyi Yoongi kezét-

- Ő csak a szajhám! -vigyorodtam el mire nagyi nekem dobta a csomagjait, amik maguk alá temettek-

- Nem megmondtam, hogy viselkedj hölgyhöz méltóan? Köszönöm, hogy elviseled a bolond unokám. -mutatta ajumma felváltva két arcát-

- Köszönöm, vigyázni fogok rá. -színlelt Yoongi jómodort-

- Te áruló, mostantól ezzel fog zaklatni! Hogy tehetted, azt hittem barátok vagyunk! -üvöltöztem drámaian-

Miután mindenki kiadta magából a mélyen rejtőzködő színészi tehetségét, felpakoltuk magunkat, mint a málhás szamarakat. Ahogy várható volt Yoongi nem érezte magát zavarban attól, hogy egy lány szobájába érkezik. Pedig már egy teherautónyi beszólást gyűjtöttem össze az út alatt. 
Végül lehelyeztem az ágyamra tökéletes habtestem, majd elővettem az angolt. Mert hát mi mással tudnám jobban megteremteni a hangulatot...

- Egyre erősebben gondolkodok melyik butik mellett kéregessek... -huppant le mellém nagyjából öt centire tőlem-

- Ugyan, csak bízz a zsenialitásomban! És csusszanj arrébb a csoszvadt valagaddal. -nyomtam odébb gyengéden- 

- Szóval nem csak Jintől jössz zavarba? Távolság tartóbbnak kéne lenned ha zavar. -húzódott még közelebb, ameddig már a levegőnek sem maradt helye közöttünk-

- Te meg mit ettél? Ez most nem jó poén... -kezdtem távolabb húzódni, de megragadta a kezem és ezúttal az arcunk került vészes közelségbe-

- Csak kíváncsi vagyok, mint te Hobinál... -húzott egyre erőteljesebben maga felé, míg én egyre inkább éreztem, hogy elgyengülök-

Ez az elgyengülés viszont nem a szituációtól alakult ki. Egyre csak homályosodott és mosódott össze a kép, majd teljes sötétség...