Alien írt a Sziasztok, ki van még a csoportban? csoportba.

Riasztott fel ismét a telefonom pittyogása. Miután ma hazaértem a suliból rögtön ágynak dőltem a fáradtságtól.

Alien: Elegem van! Mi az, amit csak Nari meg én nem vettünk még észre? 
Hulk: Sajnálom, már csak te~
Tündérke: Azt nem nevezném észrevételnek... Írj vissza! -.-
Snakeu: OMG! Csak nem? Végre bevallottad neki?  *_*
Stalker:???
Son:??? Tényleg megtette? O///O
Eomma: Gratula srácok! :3 
Hulk: Mihez? o_O
Tündérke: Válaszolj már, te elmehiányos! -.-'

Yoongi gyengéd bíztatására, megnyitottam az SMS-eim. 

Tündérke: Ezt most vehetem egy "Én is szeretleknek"? O_o
Nari: Inkább egy "adj egy kis időt"-nek.. O:-) Ez olyan, mintha azonnal döntenem kéne egy kolbászos és egy sonkás, gombás, kukoricás pizza között...Lehetetlen!
Tündérke: Menj már és szopjál le egy ménest, hogy tudsz pizzákat felhozni, miután kiöntöttem neked a lelkem? Még hányingerem is lett miközben írtam... -.-'
Nari: Nemkülönben, mikor olvastam. :3 XD 
Tündérke: Gyere ki... Látni akarlak... 
Nari: Éjfél van...
Tündérke: Csak vonszold ide a gusztustalan valód, a házatok elé! -.-'
Nari: De ajumma alszik...
Tündérke: És? O_o
Nari: Te huligán! O_O Indulok! :)

Kininjáztam észrevétlenül az ajtón, ügyelve arra, hogy ajumma még véletlenül se vegye észre a vandálkodásom.

...

Hiába vártam Yoongira már vagy negyvenöt perce semmi életjelet nem adott.

Nari: Élsz még?

Lehet megerőszakolták idefelej jövet? Én is elnézném lánynak messziről, ha nem nyársalna fel érte. 

Nari: Elaludtál? O_o

"Hamarosan" egy távolban felbukkanó alakra lettem figyelmes. Lassan és szaggatottan közeledett felém. Ahogy egyre közelebb ért, nyilvánvalóvá vált ki az.

- Mi lelt téged? Mondhattad volna, hogy otthonról indulsz... -kulcsoltam keresztbe kezeim-

Mikor olyan távolságba ért, hogy tisztán láttam az arcát, lerökönyödtem. Yoongi szeme alatt egy hatalmas, vérző duzzanat ékeskedett.

- Hé, minden rendben? Vagyis látom, hogy nem, de hogyan szerezted ezt? -indultam el felé aggódva- 

Közvetlen előtte álltam, mikor a semmiből a nyakamba borult, és szorosan átölelt. A teste bűzlött az alkoholtól, és a ruhái mocskosak voltak.

- Mondj már valamit! Olyan szagod van, hogy ennek már saját lelke van. -álltam egyhelyben, mint akit odaszartak-

- Csak maradj így egy kis ideig... Kérlek! -mondta kótyagosan, minden második szavánál egy kicsit szipogva-

Nem igazán értettem, mi ütött belé ilyen hirtelen, ezért csak lógó kezekkel vártam, amíg véget ér a "kis ideig". 

- Nem maradhatsz így kint az utcán... Ajumma alszik, úgyhogy csendben gyere utánam. Írok Hoseoknak. -hurimpáltam magammal az erőtlen testét, az emeleten lévő szobámba, majd belehajítottam az ágyamba-

Nari: Hobi, fent vagy még? O_O
Hobi: Igen, de miért privátba írsz? O///O
Nari: Yoongi itt fekszik holt részegen és koszosan a szobámban, és van egy hatalmas duzzanat a szeme alatt. :(
Hobi: Úr Isten! Mi történt vele? :OOOO
Nari: Nem lehet vele beszélni, túl részeg.. -.-
Hobi: Sajnálom, de tudnál ma estére vigyázni rá? Az a helyzet, hogy nem otthon alszom.. ):
Nari: Ajumma ki fog nyírni... Rendben, nem mintha lenne más választásom. 

Az első és legfontosabb dolog az volt, hogy a már-már testet öltött szagot eltávolítsam. Mert, ha ajumma szagot fog, ezek lesznek az utolsó napjaim. Életem legkínosabb pillanatait éltem át, mikor boxerig levetkőztettem Yoongit, majd a szerencsére vézna, hófehér testét belecsúsztattam a félig töltött kádba. Pont végeztem is a fürdetéssel, mire az összes szókincsemet felhasználva agyon szidtam a váratlan ittalvós vendégem. A ruháit majdnem egy egész flakon öblítővel sikerült élhető szagúra mosnom. Belebugyoláltam az egyik oversized felsőmbe, majd a vizes alsógatyájával együtt, rápakolásztam vagy hat takarót, had égjen szénné alattuk, a lelki sérelmeimet kárpótolva ezzel. Mégis a legtöbb gondom a fogmosásnál akadt. Fülpucolókkal próbáltam meg kitámasztani a száját, eredménytelenül. Bár végül a szag forrása teljes mértékben meg lett szüntetve, így következhetett a seb fertőtlenítés. 
Yoongitól elvárható módon egy arcizma se rezzent, és ugyan úgy folytatta szundiját, míg és rendbehoztam és lekötöttem a duzzanatot. 

Ezért a húzásáért egy életre a rabszolgámmá teszem...

Én pár vastagabb takarót a földre terítve aludtam el, ami egy kicsit sem esett nehezemre, a borzasztó éjszakám után. 

***

- Áhh, zsibbad a vesém...-kapartam fel magam a földről, az ébresztőm hangjára-

- Mhhhmhh, hol vagyok? -dörzsölte ki szemeiből az álmot a vendégem, kisgyerek módjára-

- Yoongi...megbánod, hogy felkeltél! -szúrtam halántékon gyilkos tekintetemmel-

NAGYON~ részletesen elmagyaráztam neki a tegnapi kis akcióját, a pikáns részleteket és a szemrehányást ki nem felejtve. Miután láttam a rémületet és szégyenérzetet az arckifejezésében, és meggyőződtem róla, hogy kellő hatást gyakoroltam rá, képen dobtam pár férfiasabb ruhaneműmmel, hogy legyen miben suliba jönnie. Bár nem esett nehezemre, az iskolai egyenruhám a legnőiesebb darabja a ruhatáramnak.

Assassin módjára suhantunk ki a bejárati ajtón, majd a kapun át, ahol a chattagok, és Mina vártak rám tűkön ülve. Egyetlen valaki hiányzott, mégpedig a híres, "még a beton is összetörik alattam" tagja a kis közösségünknek.

- BOLDOG SZÜLINAPOT NARI~! -kurjongatták egyként-

Persze mindenki, engem és Yoongit is beleérte lemeredtünk az érdekes szituáció látván.

- .... Köszi srácok.... Ehehehe, ez nem az aminek látszik ám! -vakargattam meg a tarkóm idegesen-

- Hát nem vesztegetitek az időt. -jött zavarba Hobi-

- Higgyetek már nekem, nem történt semmi olyan! -vörösödtem el magyarázkodásomban-

- Majd meglátjuk! -szólalt meg a hátunk mögül ajumma-

- He? Ezt hogy érted? -fordultam hátra rémülten, mégis kérdően bámulva-

Később rájöttem mire gondolt a nagyi. Nem csoda, hogy mindig mindenről tudott. Az egész ház be volt kamerázva, és a saját szobájából figyelt meg mindent. 

- Szóval, anyu nem hazudott, mikor azt mondta, hogy valami titkos szervezetnél dolgoztál nyomozóként? Bármiben fogadtam volna, hogy csak kamu az egész... -ámultam el térdre rogyva, ahogy azt a többiek is tették- 

Mióta ide jöttem sejtettem, hogy ajummával nincs minden rendben. De ki látott már ilyet? 

Amíg mi próbáltunk észhez térni, ő már játszotta is le a több, mint egy óráig tartó várakozásomtól, az egész tegnapi szenvedés sorozatom, mindezt sokszoros gyorsításban. Alig hittem a szememnek, de a többiek még inkább sokkos állapotban voltak.

- Ilyen komolyan létezik? -motyogta mindenki hitetlenkedve-

Késésben voltunk a suliból, így ebben a formátumban pillegtünk be az osztályba. A sokkhatástól, még a buckák is komoly forgalmi akadályt okoztak a lábainknak.

---óra közben---

Eomma írt a Sziasztok, ki van még a csoportban? csoportba.

Eomma: Nem térek magamhoz... O_O
Eomma: Nari és a mamája rokonai Tea-nek? ~(OvO)~
Son: Megbántam, hogy követtelek titeket... *érvágás*
Stalker: Én nem, így még nem láttam Minát. <3 :3
Snakeu: Legalább valaki nem kapott ezektől a képsoroktól traumát. *kötél*
Alien: Miért szerintem vicces volt! :D
Eomma: Erről beszélek.
Hulk: Adjatok hálát az égnek, hogy nektek csak felvételről kellett néznetek... -.-
Snakeu Ennél már csak közelebbi kapcsoladban lesztek, hiszen a fiúd. :3
Hulk: Nope.
Hulk megváltoztatta Yoongi becenevét 'Slave'-re.
Slave: Az meg mi? O_o
Hulk: Rabszolga, ezért örökre az leszel! Egyébként melletted ülök... -.-'
Eomma megváltoztatta Nari becenevét 'Mrs.Slave'-re.
Mrs.Slave: Szünetben véged! És az összes kajádnak is! 
Mrs.Slave megváltoztatta saját becenevét 'God'-re.

Ígéretemhez híven, amint kicsöngettek Jin Nari általi halált halt. Egyébként sem bővelkedtem normálisnak nevezhető napokban, de ez a mai letaglózott. Minden értelmet kezdett nyerni. Ajumma végig figyelemmel követte az összes mozdulatom, ezért mondott vissza mindent szinte szó szerint, mielőtt nekem esett volna fakanállal. Ahogy erre gondoltam, belül elárasztott a melegség. Tudom furcsa módja ez a szeretet és törődés kimutatásának, de biztos vagyok benne, hogy csak azért teszi, hogy rendben tudjon. Anyán kívül nem volt más gyereke, és ahogy hallottam vele sem törődött a munkája miatt, ami ebben az esetben érthető. De a nagyi is csak egy anya. Úgy vesztette el a lányát, hogy szinte nem is ismerte, bizonyára rajtam keresztül szerette volna bepótolni azt, amit anyánál elhalasztott. 
Ebben a pillanatban átértékeltem a múltam. Nem álltunk közel egymáshoz a szüleimmel, de ilyen nevelés mellett biztosan nehéz lehetett neki bárkiről is példát venni. Oppával belül mindig fájlaltuk és hiányoltuk a szeretetüket, de pontosan ez az ami annyira összekovácsolt minket. És most, hogy mindegyikük itthagyott engem, ajumma helyettük is mindent belead az érdekemben. Talán túl sokat is. Azt hiszem nehéz lehet neki egy középiskolás lányról gondoskodni ebben a korban.

Csengetésre befejeztem Jin fojtogatását, majd visszaheveredve a székemre kezdtem el sajnálkozó tekintettel bámulni a mellettem ülőre. A duzzanattól egyik szemére valószínűleg nem is látott, és nagyon kimerültnek tűnt.

- Hazafelé menet elárulod végre mi volt a baj tegnap? -súgtam oldalra kiskutya szemekkel-

- Semmiség, sajnálom a tegnapit. -hajtotta le fejét szomorúan-

- Nem szeretnéd elmondani? -vettem elő legegyüttérzőbb pillantásom

Yoongi csak nemlegesen bólogatott, majd oldalra húzódott. A nap többi részében egy szót sem szólva hozzám bújt bele a padba, mintha nem is léteznék. Hobi volt az egyetlen, akinek hajlandó volt felemelni a fejét. 

***

Szünetben Minával intéztünk pár dolgot az osztályfőnöknek viszont, mire visszaértünk az osztály hangulata olyan fagyos volt, hogy jégcsákánnyal lehetett volna törni. Jobbnak láttam várni a kérdéseimmel, míg egy kicsit feloldódik a hangulat, így hazamenetelig a folyosón kívül töltöttem a napom Minával.

***

Ma korábban végeztünk, mint általában, de mielőtt még elidulhattam volna Sherlock Ajummához, Namjoon megfogta a kezem, majd a másik irányba cibált. 

- Huh? -húztam fel szemöldökeim kérdően-

Nam megpöckölte a homlokom, fanyarú arc kíséretében.

- Yoongi nem mondta el mi történt igaz? -fogta meg a vállam szánakozva-

- Miért, neked igen? -döbbentem le fáradt tekintettel-

- Szinte mindenkinek elmondta, míg te Minával voltál valamerre... -vált tekintete egyre sajnálkozóbbá-

- Óh, értem. Nincs mit tenni, nem ismer túl régóta. -vontam meg vállaim-

Ez lenne az ideális reakció? 

Különös módon nem voltam szomorú és nem is gondoltam igazságtalannak, hogy nem mondta el. Bennem lenne a hiba? Azt hittem érzek valamit iránta...bár nem voltam benne túlzottan biztos.

- Akarod, hogy elmondjam? -húzta össze szemöldökét-

- Nem, azt hiszem rá kéne hagynom. -biggyeszettem le szám szélét-

- Nari. Sajnálom, hogy lehordtalak, mikor nem válaszoltál neki! De hallgass rám és utasítsd vissza! -fordult el keserves pillantással-

- Most miért akadtál ki ennyire? -lepődtem meg kérése hallatán-

- Nem veszed észere, hogy állandóan veszélybe keveredsz miatta, és még csak arra sem méltat, hogy elmondja mi történt, miután ennyi mindent tettél érte? Nem akarom, hogy szomorú légy! Nem éltél már át így is elég rosszat? -kelt ki magából az utca közepén, szinte lángokkal a szemében-

- De hát ... -hajtottam le fejem-

- Vedd már észre, hogy nem szereted! Azért hiszed ezt, mert hyungot látod benne! -ordítozot torka szakadtából- Az az idióta más lánnyal volt este, mielőtt részegen rád akaszkodott! -szaggatta át a dobhártyámat az utolsó mondata-

- És, akkor most mit kéne tennem? Ha jól emlékszem te viselkedtél úgy, mint egy mestruáló nő, mikor nem válaszoltam neki! Egyénként is, bármelyik barátomért megtettem volna mindezt!-reagáltam vissza hasonló stílusban az övéhez-

- Azért, mert egy barom voltam! Szóval most, hogy már nem vagyok az, csak egyezz bele! -vágott vissza még nagyobb decibellel-

- Akkor majd, ha elmondja elhordom! Egyébként se vagyok együtt vele! Ez csak rá és rám tartozik! -vicsorogtam mérgesen-

Namjoon egy percre abbahagyta a vitatkozást. Sütött az arcáról a szomorúság. Alig bírtam ránézni. A régi időket idézte vissza, amikor sírva futott hozzám, mert megint eltört valami családi ereklyét. Ez az arc azóta sem változott. Ennyire szomorúnak lenni egy cserép, vagy egy angyalszobor miatt, csak ő ilyen lelkiismeretes. 
Ahogy vártam a lelki visszatértét, felnézve rám egy hatalmas könnycsepp csillant meg az arcán, majd végigkövettem, ahogy a földre zuhanva egy másik jelenik meg mellette. Ugyan az a szomorú arc, de ezúttal komoly okkal törik ezer darabra a szívem, ahogy végignézem.

- Nam? -lettem libabőrös a legjobb barátom szenvedése láttán-
- Én ütöttem meg. Rajtakaptam, ahogy a barátnőmmel éppen... Megbeszéltük, hogy várunk vele... Én csak meg akartam őt lepni, egy számmal, amit neki írtam, mert mostanában sokat veszekedtünk, de akkor... -kezdtek el patakokba folyni a könnyei- 

A hangja érdessége, amit szipogás, és könnyek sodortak el a kétségbeesés szakadékába szinte ketté tépték a szívemet. Én mindezt könnyen vettem, mert legbelül tényleg csak Jungsik oppát kerestem valakiben, de ahogy végighasított a fejemben annak a gondolata, hogy Namjoon mennyire szenved egyszerűen úgy éreztem megsemmisült bennem valami. 
Visszapörgettem az egész napot az elmémben, amitől teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy ez kétség kívül nem egy rossz vicc. Namjoon sokat késett az első óráról és hatalmas karikákkal jelent meg szinte, mint egy élőhulla. Akárhányszor hátrafordultam Yoongi üzemmódba támasztotta a padot és egy árva szót se ejtett ki a száján egész nap. Semmire nem válaszolt, vagy reagált egyéb más módon.

Remegő kézzel nyúltam letörölni nedves szemét, miközben az járt a fejemben, hogy ezt egyszerűen képtelen vagyok tolerálni. Már Mina piszkálása is felhúzott, pár nap barátság után, de ez megbocsájthatatlan. Namjoon olyan nekem, mintha a kisöcsém lenne. Az, hogy valaki miatt ilyen mértékben szenved, már jóval túlmutat azon a szinten, amit én még hagyok elmenni a fülem mellett. 

Kihúztam a táskámból a baseball sapkám, majd ügyesen, ágaskodva rácsúsztattam Nam fejére, s azzal ráhajtottam a vállamra. Símogatván a hátát terveztem bosszúszomjas tekintettel a padtársam holnapi kínkeserves napját. Amit bizony nem fog ép bőrrel megúszni.

...

Hazakísértem a síró kisöcsémet, aki valószínűleg a maiak után rögtön ágynak esett, majd elköszöntem és visszaindultam. Útközben egyszerűen nem hagyott nyugodni a gondolat, így úgy döntöttem ezt most azonnal kell megbeszélnem Yoongival.

Nari: Ráérsz?
Tündérke: Megyek el a szüleimmel. De, holnap meg kell veled valamit beszélnem. 
Nari: Csak akkor akard, hogy halljam mégegyszer, ha a másik szemedre se akarsz látni. :) 
Tündérke: Sajnálom...
Nari: Heh... Én sajnálom. Jungsik oppává formáltalak a fejemben és pazaroltam az időd... Kettőnk közül én vagyok a hibás a mi dolgainkban. De, itt nem én vagyok az, akitől bocsánatot kell kérned. 
Tündérke: Bárcsak úgy lett volna. Ugyan úgy bántál velem, mint azt bármelyik haveroddal tetted volna, abban a helyetben. Sajnálom, amit Namjoonnal tettem. 

Képtelen voltam válaszolni az utolsó üzenetére. Nem tudtam vele vitatkozni, hisz bármennyire pörgettem vissza az időt egyszer sem közeledtem felé úgy. Amikor őt keresve sétáltam és a hegyi balesetnél is.... bármelyik barátomért megtettem volna, ahogy a részeg esetnél is mindegyikkel ugyan ezt csináltam volna. Nem vagyok képben a gyengéd érzelmek terén, de akkor sem ez lett volna a megoldás. 

Holnap nehéz napnak nézek elébe.