1982- Kim Na Ri a világszerte elismert tudós/feltaláló, élete legnagyobb munkájának vége felé közeledvén, teljesen elvonult a nyilvánosság elől. A riporterek csak találgatni tudtak, mi lesz a következő remekmű, amivel lesokkolja a rajongóit. Ő azonban mit sem törődve a kíváncsiskodó szemekkel, minden figyelmét a legújabb munkájára összpontosította. Ugyan nem közölt semmilyen információt ezzel kapcsolatban, de ti így is bepillantást nyerhettek a színfalak mögé.

Csernobil, NARISA  Kutató Központ, 1982

- Már csak pár öltés. -töröltem le a literszámra gyűjthető izzadtságcseppjeim-

Ennyi szükséges, hogy létrehozzam életem legnagyobb durranását. Egy általam készített tökéletes teremtményt, aki az emberi fajt is túlszárnyalhatja. Immáron 5 éve kísérletezek, különbőző testekből összeállítani egy gondolkozó képes példányt. Ugyan az eddigi próbálkozásaim egyike sem bizonyul életképesnek, ezúttal más a helyzet. Ha el tudom indítani a szívét, kétség kívül megvalósítható az ötletem. 

- Kész! -kiáltottam fel, őrült mosollyal- 
- 300 volt feszültség 3...2...1! -utasítottam magam, miközben már végeztem a műveletet-
- Semmi... -szisszentem fel-
- 500, és 3...2...1! -ismételtem meg, eltekerve a fogantyút-
- Franc... Akkor ne finomkodjunk. 1000! -húztam maximumra a szerkentyűt-
- Ezt nem hiszem el... Kinyitotta a szemeit... Sikerült... -esett ki a defibrillátor kezeimből-

A teremtmény felkelt, majd felém fordította fejét, rezzenéstelen arccal.

- .... ALIGEIN -hablatyolt valamit éretelmetlenül-

A meghatódottságtól és büszkeségtől megérintettem az általam létrehozott lény vállát, majd megenyhült tekintettel derült mosolyra az arcom.

- Te az én fiam vagy. Szólíts mesterednek, s én megtanítok neked mindent, mint tudnod kell a világról. Bízz bennem, s együtt létrehozunk egy jobb s szebb jövőt! -közöltem vele drámaian-

- .... ALI...EIN! -kiáltott fel egy hatalmasat-

- Mit szeretnél tudatni velem ezzel, gyermekem? -figyeltem érdeklődve-

- ALIEN! -pattant fel sugárzó tekintettel-

- Rendben, fiatal teremtményem, a neved mostantól Alien lesz. Ezentúl saját véremként foglak tisztelni s szeretni, így elvárom hogy te is eképp tégy. -vetettem rá szigorú pillantásom- 

Teltek múltak az évek, már 4 esztendő is elszelelt, de a tudós továbbra se hallatott magáról semmit. A városban, szellemfeltalálóként kezdték emlegetni, majd fellebbent egy hír, miszerint teremtménye vitte a halálba. Egyesek szerint viszont, csak elborult az elméje és saját életének vetett véget. Sok szóbeszéd ölelte körül Kim Na Ri-t, és a korábban oly nagy felfordulásnak örvendő bejelentését. Azonban a valóság nem maradt hű a téveszmékhez. Az igazság az volt, hogy a tudós csupán ténylegesen saját fiaként nevelte a teremtményt, mely létezése negyedik évében, végre elsajátította az emberi viselkedés minden csínját bínját. 

- Mester, miért nem mehetek ki az utcára? -bámult rám kölyökkutya szemekkel-

- Kisfiam, ez csupán a nevedhez való hűséged jele. Nem hagyhatom, hogy kevesebbnek nézzenek, csak mert az eszed egy műanyag kanáléval vetekedik. -fújtam ki szivarom füstjét-

- De mesterem, maga se mozdult ki már hónapok óta. -foglalt helyet ölemben-

- Ez gyermekem azért van így, mert az én evőeszkövöm a minap cián fürdőt szándékozott venni. -könyököltem a fotel szélére-

- És én miért vagyok más mint ők? Soha nem játszhattam még a kintiekkel. És a külsőm is másmilyen. -duzzogott gyermekdeden-

- Mivel te különleges vagy...a magad módján. Hamarosan nagy esemény vár reánk, így sokat kell még tanulnod. -húnytam le szemeim-

- Mit mester? Én is alkothatnék egy saját szerkezetet? -keltette fel figyelmét egy nem rég beszerzett portékám-

- Persze, ha így szeretnéd, közreműködhetek. -tápázkodtam fel-

- Ebből szeretnék dolgozni! -mutatott a mellette lévő tárgyra-

- ... Ez egy radioaktív izotóp... -helyeztem le az asztalra szivarom-

- Pontosan ez szükséges a tervemhez! -kezdett ördögi vihogásba-

- Hozzá ne nyúlj! Ha a szállítmányom felé látlak közeledni, megkóstoltatom veled! -közöltem fapofával-

Végül beleegyeztem az alkotói ötletébe, s hagytam egyedül dolgozni. Hiba vagy sem, büszke voltam rá az elszántsága végett. Ha további érdeklődést is mutat e felé, akkor akár a nyomdokaimba is léphet, így lesz ki örökölje a cégem. 

...

Ma egy kedves jó barátom jön látogatóba, Vlagyimir Iljics Lenin. Azóta jóban vagyunk, mióta megalapítottam atomerőműve mellett a kutató központom. Ő segített beilleszkedni,  s tanulni a nyelvet. Meséltem neki Alienről, és mivel nagy érdeklődést mutatott felé, végül úgy döntötem bemutatom őket egymásnak. 

- Jó napot! Alien vagyok! -vigyorgott téglalap alakú mosolyával-
- Szia, Lenin vagyok! -üdvözölte szívélyesen-

Együtt szívtuk a kedvenc szivarunk, s közben meséltem a teremtményemrő.

- Nos, hogy látod, hogy fogják fogadni? -tette keresztbe lábait-
- Nem is tudom, gyorsan tanul, de érdekes szokásai vannak... -húztam oldalra szám szélét-
- Például?

- Akár hányszor magyarázom el neki, akkor is azt hiszi, hogy az alsóneműt a kezére kell húzni. A hangulatingadozásai is elég vészjóslóak. Tegnap is kinyitottam a konyhaszekrényt és ott kuporgott, s mikor kikúszott, bepaszírozta magát a hűtőbe és elkezdett sírni. Őszintén szólva nem tudom mihez kezdjek vele... Nézd most is a ciános üveget nyalogatja... -ráztam meg fejem-

- Lehetséges, hogy a fejrészének eredeti tulaja pszichiátriai eset volt? -igazította meg bajuszát-

- Elárusító volt. De én is jobban el tudom képzelni kényszerzubbonyban, egy elmegyógyintézetben, mint egy kasszagép mögött. Talán túl nagy feszültséget használtam. -biggyesztettem le szám szélét-

- Ne idegeskedj, remek munkát végeztél. -veregette meg hátamat-

- Alien, megtennéd hogy abbahagyod a festmény nyalogatását? Mondtam már, hogy ha muszáj, ott az amire nyalókát akasztottam. -parancsoltam rá-

- Igen is mester! -sétált át a másikhoz-

- ....Sok sikert. -nézett rám sajnálkozva Lenin-

Sokszor úgy éreztem Alien gondozását, mintha egy doboz krumplit kéne személyi higiéniára bírnom. Igen, még csak négy éves, de a kint játszó gyerekek nem próbálnak WC kefével fogat mosni. Végül azzal nyugtattam magam, mint mindig : "Talán túl nagyok az elvárásaim..."

Eltelt újabb pár hét, s mi folytattuk mindennapjainkat, mikor felreppen a hír, hogy Lenin cégével gondok akadtak, az egyik atomreaktor megsérült, de azt mondják helyre lehet hozni, különösebb gond nélkül. Csupán egy kis pánikot okozott a környéken.

Már sokadjára kopogtatnak az ajtómon az újságírók hadai, de mindezidáig nem voltam hajlandó válaszolni nekik. Viszont ezúttal más volt a helyzet. Lenin megkért, hogy tereljem el a figyelmet az incidensről a találmányommal, s egy kis nyűszölés után úgy döntöttem viszonzásképp a sok segítségért, amit tőle kaptam, bemutatom Alient. Talán ez volt életem legrosszabb döntése, és egyben az utolsó is. 

- Kim Na Ri! Ez azt jelenti, hogy végre nyilatkozik? -dugták arcomba a mikrofonjaikat-

- Sajtótájékoztatót fogok tartani április 26-án. Akkor fogok beszélni a találmányomról, és válaszolok minden kérdésükre. -vágtam be azzal az ajtót-

A megbeszélt időpont két nap múlva volt esedékes, így megfeszülten figyeltem Alien mindennapi viselkedését. Imádkoztam, hogy zavarba jöjjön a kameráktól, és megmaradjon a jó hírnevem. 

- Fiam! Holnapután inerjút fogunk adni rólad, szóval kérek csak csendben ülj mellettem, és ha valamit kérdeznek hagyj válaszolni, közben pedig bólogass. -néztem rá könyörgő szemekkel-

- Bemutatkozhatok? -örült meg a hírnek-

- Persze, ha szeretnél. -mosolyodtam el-

Eljött az említett időpont napja, s Aleint talpig öltönybe öltöztetve ültettem le egy faszékre, a sajtótájékoztató helyén. Mivel régebben sok ilyen eseményt rendeztem meg itt, bemutatva a munkáim, ezért a kutató intézet egy kis részét csak erre a célra alakítottam ki. 

Megjöttek a híréhes riporterek, így kinyitottam az ajtót, majd beljebb tessékeltem őket. Mikor visszaértem Aliennek hűlt helye maradt. Keresztet vetve elmémben, bocsánatot kértem, majd keresésére indultam. De nem volt rá szükség, amint a mikrofonba soroltam a kifogásaim megjelent a teremtményem, majd helyet foglalt mellettem ijedt tekintettel.

- Ki ez a fiú? -jött rögtön az elég egyértelmű kérdés-
- Ő az új találmányom! 

Részletesen beszámoltam a létrehozatalának folyamatáról, a varratait is megmutatva. A vendégeink elképedten ámultak Alienre, ő maga pedig egyre kétségbeesetebb képpel üldögélt.

- Minden rendben? -helyeztem kezem vállára-
- Sajnálom mester... -hajtotta le fejét-

Nyeltem egy nagyot, majd feltettem a kérdést, amire egyáltalán nem akartam tudni a választ.

- Mit csináltál? -temettem arcomat tenyerembe-

- Az a korábbi radioaktív izé... Fontos volt neked? -bámult kölyökkutya szemekkel-

- Ugye... Ugye nem nyúltál hozzá? -hűlt meg a vér az ereimben-

- Meg akartam szagolni, ezért nekitoltam a ciános polcot. Összetörtek, de nem tudtam őket megragasztani. Bocsánat. -húzta félre száját-

- A légpárnás kenyérpirítón kellett volna inkább dolgoznom. -gyújtottam rá, belenyugodva a sorsomba-

Az eset után Lenin atomerőműve felrobbant, s mivel végül semmit nem mondtam, mindenki azt hitte csak ő tehet a hatalmas katasztrófáról. 

Mindig is létre akartam hozni egy remekművet, mely túlszárnyal minden képzeletet. Mikor végre sikerült, azt gondoltam onnantól enyém a világ, és bekerülök a történelemkönyvekbe. Ehelyett kiderült, hogy a teremtményem, akivel egy szebb jövőt akartam alkotni, végül elpusztította azt, rengeteg ember számára. 

Semmilyen napilapban nem lettünk megemlítve, de akkor egy addig még senki által át nem élt élményben volt részem. Én voltam az első ember, aki egy műanyag kanálnak adott életet, majd általa halt meg, így végül a szóbeszédeknek eleget téve, ténylegesen a saját művem végzett velem.

THE END...