A folyosóról kiértek a hangárba, mely a csendes összekötő alagutakhoz képest kész pláza volt. Nagy volt a nyüzsgés, mindenki csak úgy szaladgált egyik géptől a másikhoz, onnan az irányítóhoz vagy a szerelőkamrába. A két belépő minden útjukba állót ügyesen kikerült, majd elhaladtak két repülő mellett és elértek a számunkra kijelölt quinjet-hez.

A gép nem volt nagyobb egy Harci Sólyom vadászbombázónál, de annál több dologgal volt felszerelve. Mint a nagy helihordozót ezt is láthatatlanná lehetett tenni egy gombnyomással, a két motorja a nagy járműhöz tartozók kicsinyített másai voltak. A repülőnek a rámpája le volt nyitva és itt megálltak. Cailtyn elővette az adó-vevőjét, s kapcsolatot teremtett a számára kijelölt segédpilótával.

- Natasha, jelentkezz. Merre vagy? - alig vette el a szájától a készüléket, amikor beleszólt az orosz nő hangja. A reakció ideje rendkívül gyors volt, fürgeségét nem is Amerikában tanulta. Nagyon ritkán emlegeti fel a hazájában elszenvedett időszakot, de ha valakinek megemlíti, akkor az biztosan Caitlyn lesz.

- Mögötted. - a Közlegény megfordult és látta, hogy ott jön le mögötte a repülőről a vörös hajú szépség.

Mindenki egyet értett abban, hogy enyhe kifejezés a szépség. Talán a legcsinosabb ügynök címmel kellene illetni, aki a szervezetnek dolgozik. És ezzel még Caitlyn sem vitatkozhatott, mert sokkal szebbnek tartotta az orosz barátnőjét bárkinél, beleértve saját magát.

Rámosolyogott az éppen eléjük érő nőre, akivel azóta jóban van, hogy az csatlakozott a S.H.I.E.L.D.-hez. Nem minden titkáról volt tudomása még Caitlyn-nek sem, de elmondhatta, hogy Fury, Barton és Hill után ő tudta a legtöbbet a kém múltjáról és személyéről.

A gyakornok már fordult is a Kapitány felé, hogy bemutassa őket egymásnak, amikor azok egyszerre bólintottak egymásnak köszöntésképpen. Zavarodottan nézett szét közöttük semmit sem tudva a két személy ismeretségéről, melyet figyelemmel hallgatott volna meg. Keresztbe tette a karját, de Nat elhessegette a lány gyanakvó érzéseit egy rövid magyarázattal.

- Én hoztam be őt Bruce Bannerrel együtt az irányítóba, te akkor még nem voltál ott. - ez felidézte Caitlyn-ben, hogy ő még a különleges személyek előtt benn volt a teremben, de le kellett mennie az alsó szintre, hogy teljesítsen egy parancsot. Beugrott neki a találkozása az exével, de gyorsan kis is verte a fejéből ez a fájdalmat előidéző képet.

A vörös hajú nő rámosolygott, mert megint az feltételezte, hogy álmodozáson kapta a barátnőjét. Mostanság nagyon könnyen elterelődtek a gondolatai az ügynöktársának, ami azelőtt nem volt rá jellemző. Amikor megtudta, hogy ez a Kapitány beavatása miatt van elhatározta, hogy eljátszadozik a nővel. Persze semmi háttérszándék nem volt mögötte, csak egy kis jókedvet teremtett ezzel az ugratással magának ebben a komor, kietlen környezetben.

Steve már előttük járt és besétált a gép gyomrába, ahol körül nézett az eddig fel nem fedezett jármű belsejében. Nagyobbnak találta, mint a háborús repülőket, de ez a technika fejlődésével járt. Olyan sok gomb volt benn, melyeket nem értett, hogy nem mert hozzájuk nyúlni, nehogy valamit elrontson még felszállás előtt. Szó nélkül leült az oldalból kinyúló ülőalkalmatosságok egyikére és kitekintett a hátsó kapun.

Caitlyn és Miss Romanoff még mindig ott álltak és egymással beszélgettek. Az előbbi nem tűnt annyira elégedettnek, vélhetően a másik elejtett mondatától. Tudta, hogy nem illik, de a katona megpróbált kíváncsiságának engedve hallgatózni, hogy legalább egy pár szót elcsípjen a beszélgetésből. Csak hangfoszlányok szűrődtek be a quinjet-be, esélye sem volt, hogy meghallja a mondataikat, hacsak nem megy közelebb. Ezt a késztetést legyűrve próbált türelmesen várni rájuk, amíg be nem fejezik a diskurálást.

Natasha átkarolta a kijelölt társa vállát, akivel nem mellesleg a sok közös küldetés alatt meglehetősen összeszokott és már szinte testvérének tekintette, és halkan a fülébe súgott egy mondatot, melyen elégedetten mosolyognia kellett. Újabb küldetés, számára újabb alkalom a lány heccelésére.

- Nyugodj meg, Caitlyn. Nem terveztem elrabolni a kiszemeltedet. - Cailtyn úgy érezte mindjárt lesül a képe. Félt, hogy a harmadik jelenlévő is meghallja, így felé tekintett, de megnyugodva látta, hogy ő már biztonságos távolságban, a gép belsejében foglalta el a helyét. Meglepetésére éppen találkozott a tekintetük, mert a férfi végig őket figyelte.

Amikor a nő oldalra nézett észre vette, hogy eltűnt onnan Natasha, majd visszafordulva a repülő felé meglátta, amint sétál a rámpán felfelé. Caitlyn is követte segédpilótája mozdulatait és végre mindannyian a gépen voltak. Az ügynök arca egyszerre rákvörössé vált, ahogy elhaladt a férfi előtt. A szeme sarkából boldogan nyugtázta, hogy a másiknak sem rózsaszín az arca.

Elfojtott egy nevetést, majd elfoglalta a helyét a Nat mellett lévő széken és elkezdte ellenőrizni a repülőműködését, és hogy rendben volt-e minden. Fel-le kapcsolgatta az induláskor szükséges dolgokat, s miután bekapcsolta az övét megfordult.

A széke forgatható volt, így nem kellett hátra hajolnia, egyszerűen ellökte a lábát a földtől és már pördült is kilencven fokot. A Kapitányra jó rálátása nyílt. Amikor a hátul elhelyezkedő férfi meghallotta, hogy valami mozdul a gépen, az eleje felé fordult és szembe találta magát a mellé kiszabott kísérővel. A pilóta rámosolyogott, majd ő is viszonozta, de látszott rajta, hogy kicsit nyugtalan.

Caitlyn tudta, hogy a repülés miatt nem lehet, hiszen a dossziéja legalább egy légi bevetésről ír, amiben ráadásul ő maga kiugrott a gépből. Oldalra pillantott Nat-re, aki még mindig el volt foglalva az első tiszti dolgaival, mindent tökéletesen akar csinálni, hogy bizonyítsa a repülővel kapcsolatos tudását és végre egyedül is engedjék repülni. A Közlegény nem zavarta meg őt, kikelt a székéből és elindult hátra.

Odalépett Steve-hez, megállt előtte, majd a férfi lassan végignézett rajta és végül újra összetalálkozott a tekintetük. Cait leguggolt, hogy ne kelljen a Kapitánynak nyújtogatnia a fejét, bár utólag meg is bánta, mert így hogy a szemmagassága alá került sebezhetőbbnek tűnt.

Ezzel a gondolattal nem is foglalkozva aggódó pillantással követte a férfi tekintetét, majd próbálva enyhíteni a nyugtalanságát, a kezét a térdére helyezte. A férfi megrezdült egy kicsit az érintésére, amire a lány rögtön el is kapta a kezét és a fejében szidta magát a buta cselekvéséért.

- Minden rendben van? - újra összenézett Steve-vel és szavakba öntötte aggodalmát. A nagybátyja is mindig így ment hozzá, amikor látta a kislány Caitlyn-en, hogy valami bántja. Letérdelt mellé és megfogta a térdét, hogy a gyermek tudja, ő annyira mellette áll, mint az anyja tette életében. Akaratlanul így cselekedett a felnőtt ügynök is.

- Persze, csak, amikor utoljára repültem egy ehhez hasonló gépen, háborúba készültem. - látszott rajta, nehéz megfogalmaznia az érzelmeit, mert elöntik az emlékek, melyek tragikusan végződtek számára. Cailtyn is olvasott a bevetéseiről, melyeket az aktájában tárolnak és tudta, hogy az utolsó légi küldetésének eredménye hatvanhét évnyi jégbefagyás lett. Steve-nek még mindig nehéz volt erről beszélnie, hiszen még csak egy éve él a számára idegen jövőben.

- Egészen biztos vagyok benne, hogy most is hasonló fog bekövetkezni. - az orosz nő a teendője közben meghallotta az eszmecserét és nem bírta ki, hogy ne szóljon közbe. Mielőtt Caitlyn mondhatott volna valami csillapítót a katona számára leteremtette a társát egy szigorú pillantással, amikor a kém ugyanúgy, mint az előbb a Közlegény feléjük fordult pörgős székében.

- Nat! - az a pillantás, melyet a testőrnek kirendelt küldött a barátnője felé ölni tudott volna.

Caitlyn szerette felkarolni a környezetéből a hánytatott múlttal rendelkezőket, hogy így is segítsen az embereknek és vezekeljen a sok gyilkosságért, melyet elkövetett. Most is próbált volna támaszt nyúltani, melyet teljesen lerombolt a vöröske.

- Mi van? - a barna hajú kösz-a-segítséget nézéssel ajándékozta meg az orosz származásút. A kék szemei színűk ellenére felégették a székben ülő terveit és már be is fogta a száját. Már nem mert veszekedni, főleg, hogy Caitlyn a felettesének van rendelve ezen az úton, így jó kis kémként hallgatnia kellett rá. Visszafordult a munkájához és többet meg se szólalt.

Amikor a pilóta Steve-re emelte a tekintetét, a férfi már el is fordult és mélyen az emlékeibe merült elzárkózva a való világtól. Már megint az a merész gondolat úszott be a lány szemei elé, hogy megérinti, melyre oly mélyen áhítozott, de helyette felszívta magát és inkább csak felállt a helyéről.

- Ha rajtam múlik, nem fogom engedni, hogy megint háborús emlékekkel szenvedje végig a mostani életét. - a szív felülkerekedett az ész racionális gondolkodásán, így Caitlyn mégis megérintette a férfit. Ezúttal a vállát simogatta meg, ahogy lehajolt, hogy szemtől szemben álljanak. Válaszul Steve visszanézett felé, de nem vette észre, hogy már felállt az előző pozíciójából, így a tekintete a női privát résszel került egy vonalba.

Az ügynöknek még jobban égett az arca a szégyentől, mint eddig valaha érezte. Nem bírta a további megaláztatást, melyet csakis magának köszönhetett, így már el is fordult, hogy ne lássa a kínosságtól égő arcát.

Visszatért az üléséhez, de mielőtt helyet foglalhatott volna jó erőset ütött Natasha vállába. Ezzel azt érte el, hogy elkapcsoljon egy gombot a feje felett, amit helyes működéshez nem kellett volna. Nem is törődve mit reagál az ütésre, a gyakornok kijavította a hibát és leült.

Mindent rendben találtak pár perc átnézés után és a felszálláshoz Caitlyn bekapcsolta a rádiót, engedélyt kért az indulásra. Néhány sor váltása után megkapta az engedélyt és a GPS-be automatikusan betáplált térkép mutatta is az irányt az úti célhoz.

- Kapcsolja be az övét Kapitány. Indulunk. - ezzel a hátravetett megjegyzéssel a nő megragadta a kormányt és hátra kiáltott a férfinak, majd egy kattanó hang után biztosra vette, hogy követi az utasításait.

Nem volt semmi rázós a felszállással, majd az útjuk első felében sem történt hiba. Még világosban szelték át az Atlanti óceánt, majd már sötétedett körülöttük az ég, amikor meglátták maguk alatt Európa szárazföldjének fényeit felvillanni. A sötét tengerpart után felüdülés volt a szemnek ilyen elképesztő látvánnyal találkozni.

Minden egyes országnál bejelentkeztek, amelynek a légterébe érkeztek és ezután kérdés nélkül átengedték őket. Fury elküldetett az összes általuk érintett ország titkosszolgálatának egy nyilatkozatot, miszerint küldetésen vannak és engedjék őket haladni a céljuk felé. Erről Caitlyn is tájékoztatást kapott a fülesén keresztül, amikor már a levegőben szálltak.

- Már régóta nem voltam külön Coulson-tól. - csak úgy a semmiből Caitlyn megfogalmazta az első dolgot, ami a gondolataiba ugrott. Nem szeretett csendben vezetni és mivel, most zenét nem kapcsolhatott beszélgetést kezdeményezett. A mellette ülőnek címezte, aki vette is az adást és tovább kérdezte a témáról.

- Miért, talán hiányzik? - leginkább cukkolásnak hangzott az orosz mondata, de a háttérben érezhető volt a megbújt törődés.

- Szó sincs ilyesmiről. - a Közlegény komoran, maga elé nézve kémlelte az esti eget, amíg érezte, hogy Nat néha felé pislantott a kontaktus reményében, de meg kellett tagadnia ezt tőle. Elvégre az ő és egy másik ember élete múlt most a pilótának állt ügynökön.

Az igazat megvallva kicsit hiányzott neki a mentora. Annyi küldetés után, melyet együtt vittek véghez, ráadásul sikeresen érezte a férfi hiányát maga mellől, hogy támogatást nyújtson és tanácsokkal lássa el. Még amikor Stark-nál szolgált akkor is legalább kétszer egy héten Coulson bejelentkezett a küldetés folyamatáról érdeklődve, hónaponta pedig élőben vette szemügyre a haladást.

Most viszont az ifjú ügynöknek rossz érzése támadt, mintha hamarosan elérkezne az utolsó közös küldetése a példaképével.

- Ha senki sem mondja el neked, akkor én fogom. - a vezető felriadt a búskomorságából és látta a szeme sarkából, hogy Natasha megnyom néhány gombot, mely hatására a quinjet átváltott robotpilótára. Döbbenetében Caitlyn elengedte a kormányt, majd az rögtön magától kezdett mozogni. Egy utolsó pillantást vetett a vezérlőpultra, majd a vöröske felé fordult dühösen, ám kíváncsiságtól furdalva.

- Mit nem mondanak el nekem? - a székével szembe fordult a felszólalóval és előre hajolt, ahogy összekulcsolta kezét maga előtt. Kis terpeszbe tette a lábait, melyekre rákönyökölve figyelte a további magyarázatot.

Érezte, hogy Steve tekintete is feléjük fordul, majd enyhén a férfi irányába fordulva észrevette, hogy ott fekszik egy könyv mellette. A Kapitány ezt nem azért hozta magával, hogy olvasson. Mielőtt újra Nat felé nézett volna Caitlyn-nek egy ceruza került a látóterébe, mely a könyv mellett feküdt. Steve a régi, koros vázlatfüzetet a rajzaira szánta. Az ügynök máris érezte a közöttük épülő kapcsolat gyarapodását a közös tulajdonságok éltető táplálékának hatására.

A mosolya azonban hamar eltűnt, amikor a volt orosz kém szemébe nézett és a boldogság mimikai jelének helyét a tanácstalanság felvont szemöldökei vették át. Ő csak huncutul vigyorgott rá és ugyanúgy szembe fordította a székét vele.

- Remek ügynök vagy Cait, és már itt volt az ideje, hogy külön utakon járj a mentoroddal. Már vagy két éve próbálta győzködni Fury Coulson-t, hogy engedjen egyedül küldetésekre, de ő hajthatatlan volt. Már olyan nagyszerű képességű ügynöknek tartanak, hogy az is felmerült kapsz egy saját, frissen végzettet az Akadémiából, de a korodra való tekintettel elutasították a Tanács tagjai. - Natasha közelebb hajolt a barátnőjéhez és suttogó hangszínre vette a mondandója hátralevő részét. - Pont jól jött ez a kis incidens, így az Igazgató megindokolhatta Coulson-nak, miért válasszon szét titeket. Persze megint veled akart jönni, főleg, hogy ő is itt van. - diszkréten a bal oldalára bökött, ahol a harmadik fél hallgatózva ült, bár látszott a férfin, hogy minden erkölcsössége visszatartotta tőle. - Mindenki tiszteli az igyekezetedet és elismeri a képességeidet.

- Nat, én... - a kék szemű nő lenézett maga elé a padlóra és próbálta felfogni mind azt, amit az előbb összefoglalt neki a vörös kém.

- Nem is tudod, mit mondj? - a másik vigyorogva nézett fel rá és amikor Cait is ugyanígy tett nem az elégedettség töltötte el. Az arca dühről árulkodott és a mondandójából kiemelt egy fontos mondatot, amin felháborodva kitört belőle a szóáradat.

- Hogy mondhatod, hogy jól jött ez a kis incidens? Emberek halnak meg egy félisten kezei által és neked ez csak egy kis incidens? - felállt a helyéről, de inkább pattant, olyan gyorsan cselekedett. Megállt a szék mellett, mert várt a másik nő magyarázatára és nem akart hallótávon kerülni addig, amíg nem hallotta az érvelést.

- Csak ennyit szűrtél le abból, amit mondtam? - Natasha felhúzta a szemöldökét és megrökönyödve húzódott vissza. Most magasztalta az égig a társát és az meg lehordta egy szófordulat alkalmazása miatt. A vörös hajú végig gondolta, hogy miért ilyen érzékeny a másik, és rájött, hogy ő nem olyan kiképzésben részesült, mint az orosz. - Cait, sajnálom nem akartam.

- A többit elfogadtam és nincs hozzáfűznivalóm. De ezt nem akarom elhinni, hogy elhagyta a szádat. Az a férfi manipulál, gyilkol és neked ez csak egy kis dolog?! Ő egy ször... - Caitlyn félbeszakította a nőt, mielőtt befejezhette volna bocsánatkérését, de nem tudta befejezni a saját mondatát sem, mert úgy érezte a belsője nem akarja engedni, hogy kimondja a szörnyeteg szót. Megrázta a fejét és még kétszer megpróbálkozott a szó kiejtésével, de Nat furcsa arckifejezésére abbahagyta.

A Közlegény elnézett felőle és Steve irányába fordította a fejét. Tudta, hogy a férfi hasonlóan gondolkozik, és hasonló elveket vall, mint a lány, így megfelelőbb útitársnak tűnt a hátralévő időben. Elkapta a tekintetét mielőtt a férfi elnézhetett volna, és tudta, hogy végig hallgatózott, még akkor is, ha nem szándékosan és minden erkölcsi tiltakozása ellenére. Elvégre nincs olyan sok hely ezen a gépen, hogy egy normálhangú beszélgetés ne hallatszódjon el odáig.

- Elmondom a tervet a Kapitánynak. - azzal a gyakornok el is indult az említett személy felé hátrahagyva a segédpilótáját, hogy ismertesse a kifejlesztett tervet az összecsapásra.