A Kapitány és Caitlyn egymás mellett álltak és figyelték a körülöttük lefolyó eseményeket. A nő elkezdte neki magyarázni mi minden van előtte a vezérlőkön, mint például a számítógépek, headsettek, és körülbelül minden elektronikus eszköz, melyet még hírről sem ismerhetett eddig. Meglepően azt mutatta, hogy érti a beszédét, de belül még mindig tanácstalan volt ezekkel az új találmányokkal.

A lány éppen az egyik alkalmazott feje felé mutatott, hogy elmagyarázza a fejhallgató és mikrofon különleges kombinációját, amikor az ügynök, aki felügyelte az arcfelismerő program működését elterelte a figyelmét egy hirtelen felkiáltásával.

- Van egy találat! - Steve is a férfi felé kapta a fejét, ahogy Fury és az összes többi körülötte tevékenykedő ember. Mindenki abbahagyta, amit éppen csinált, a kezük felemelkedett az asztalról és a székük támláján pihent várva a megjegyzés kibontását. - Hatvanhét százalékos egyezés. Pillanat... megerősítve hetvenkilenc százalék.

Mielőtt a Közlegény megkérdezhette volna a részleteket a mentora, Coulson elsuhant mellette és a monitor elé lépett. Alaposan megnézte az utcai biztonsági kamera kimerevített felvételét és a csínytevések istenéről raktározott képükkel vetette össze.

- A helyszín? - a keresést vezető férfit arrébb noszogatva Coulson ügynök közelebb hajolt a monitorhoz, hogy tényleg biztosak-e a számítások.

- Stuttgart, Németország. Köningstrasse 28. Nem kerüli a feltűnést. - válaszolta készségesen az öltönyös. Hátrébb gurult a székével, hogy jobb rálátást biztosítson a képernyőre a felettesének.

Már Caitlyn is közelebb ment a kijelzőhöz, hogy szemügyre vegye a most már elindított, élőben közvetített videót. Lehajolt és a térdére helyezte a kezét, hogy jobb rálátása legyen a félistenre. Összeszűkült szemmel vizslatta a férfi arcát, mely teljesen egyezett az emlékeiben élő pár nappal ezelőtti eseménynek elkövetőjével. Coulson végig nézte mit csinál a tanítványa, majd előre bökött és megerősítést kért.

- Közlegény, ő az? - bár maga is hallotta már a férfi leírásait és bízott a szervezetük technikájában mégis jobbnak találta, hogyha egy olyan ember is megerősíti a tényeket, aki személyesen lépett kapcsolatba a körözöttel.

A nő még egy ideig szemlélte a hollófekete hajú férfit, aki most az előző találkozásukkor viselt öltözékét leváltotta egy elegáns és egyedi öltönyre. Egy zöld-arany hímzésű sál lógott a nyakában kiegészítőképpen, míg a kezében egy nagyon ismerősnek tűnő botot tartott. Ez az öltözék kifejezetten jól állt neki.

Caitlyn megrázta a fejét és gondolatban leszidta magát, hogy miért gondolt az ellenségre, amikor tudta-ki volt mögötte. Elkergetve a furcsa gondolatokat a lány felegyenesedett, majd a homlokát fogva egy kis időbe telt, mire végre el tudta venni a tekintetét a jóképű gyilkosról és megválaszolta a fontos kérdést, hogy ne húzza tovább az időt.

- Igen, teljesen biztos vagyok benne. Még száz százalékot is mondanék.

Észrevette, hogy a mentora rárakta a kezét a vállára nyugtatásképpen, de látszott rajta, hogy ő maga sem nyugodt, a szeme aggódást sugárzott. A tekintetéből ki lehetett olvasni a benne szunnyadó kérdést, de a lány csak megrázta a fejét, hogy nincs semmi baja, még akkor is, ha a portálnyílós eset mély nyomott hagyott benne.

- Közlegény, figyeljen rám! - Fury hangja tekintélyt parancsolóan hallatszódott át mindenen. A férfi a háta mögé tette a karjait, mely még egyenesebb testtartást eredményezett neki, így tartása magasabban mutatta őt bármelyik alkalmazottjánál.

Caitlyn megfordult és látva Steve vörös arcát rájött, hogy lehet kicsit kijjebb tolta a hátsófelét a lehajláskor, mint szándékozta volna, de a feladatra koncentrálva elfeledkezett formás adottságáról. Ő is elpirult, majd felé fordulva hallgatta az Igazgató parancsait.

- Maga és a Kapitány elmennek Stuttgart-ba és megállítják bármire is készüljön Loki. Vigye el az egyik quinjet-et, Romanoff ügynök lesz a kísérőjük. - ezzel le is zárta a feladatuk ismertetését és többet szóra sem méltatott odabenn senkit. Már fordult is vissza a képernyőihez és pötyögni kezdett rajtuk. Látszott, hogy a német utca térfigyelőkameráit nyitja meg. Így akarta figyelni a kiküldött ügynökét bevetés közben.

A nő egy hirtelen kis mosolyt rejtett el a sötét bőrű elől, mely a saját gondolatai hatására formálódott az arcán. Gondolta, ha ilyen nagy feladatot sikeresen teljesít elő is léptethetik hivatalosan ügynökké.

Elindult az ajtó felé, hogy teljesítse a rá kiszabott munkát, de rövidesen megállt a lépcsőnél ráeszmélve egy kulcsfontosságú hozzávalóra és elnézett a válla fölött. Rogers Kapitány még mindig ott állt az eredeti helyzetében, de most az Igazgatót figyelte gondolva mit csinálhat. A szemei levándoroltak a másik férfi előtt elhelyezkedő képernyőkre és eszébe jutott Caitlyn magyarázata a szerkezetekre. Azoknak megfelelően próbálta megfejteni a modern technológia fontos részét.

A Közlegény megköszörülte a torkát és a szőkeség egyből keresni kezdte a forrást, majd összetalálkozott a tekintetük és a nő újra elpirult a ragyogó szempár alatt. Nem nézett el és állta a pillantását, majd elmosolyodott a farkasszemnéző-verseny gondolatára.

- Mehetünk, Steve? - a keresztnevét hallva a férfi is mosolyra húzta a száját, majd rögtön a kijelölt társa mellett termett. Olyan közel állt meg mellette a lépcsőn, hogy a lány levegőt se mert venni, mert attól félt, hogy az általa kilélegzettet szívná be. Úgy tűnt a közöttük hagyott keskeny térnek a Kapitány nincs tudatában és csak mosolygott.

- Indulás. - a férfi előre ment, amíg Caitlyn összekapta magát az irányító teremben.

Hátrasöpörte a haját, majd a benntartott levegőt kifújva megkönnyebbülten nyugtázta, hogy az előbbi beszélgetés nem vett kínos kitérőt a feneke kidüllesztése felé. Maria és Fury önelégült mosollyal fordultak felé, amíg mindenki más a gépére meredt. Egy szigorú pillantást küldött mindkettő felé, hogy ne szóljanak hozzá, mert tudta, ha kinyitják a szájukat az csak le fogja égetni őt.

Hill még egy huncut mosolyt mutatott a barátnője felé, majd elégedetten visszafordult a dolgához. Fury nem hagyta annyiban a dolgot, mindenképpen meg akarta jegyezni az ügynöke megváltozó viselkedését a háborús hős előtt, és amikor már sikerült összeszednie magát a lánynak, amikor már majdnem kinn volt a főkapun még utána kiáltott úgy, hogy a többi ott tartózkodó is hallhassa.

- Siessen Közlegény. Nem akarja lekésni a randiját, igaz?

Kiérve Caitlyn a kezébe temette az arcát, majd rájött, hogy nem látja a bejáratnál Steve-et. Ez egy pillanatra megkönnyebbüléssel töltötte el, hogy ő nem hallhatta az Igazgató viccelődését, de utána ráeszmélt, hogy most elvesztette a rábízottat. A Kapitány nélküle indult el valamelyik irányba, de nem tudhatta, merre volt a ruhája, mert még nem mutatták meg neki.

Aggódni kezdett, hogy el fog veszni a nagy hajón, vagy ami még rosszabb olyan emberekkel találkozik, akik úgy rajonganak érte, mint a mentora. Szaladni kezdett jobbra, remélve, hogy a megfelelő utat, mely elvezet a tárolóhoz, választotta a férfi és közben beleszólt az adó-vevőjébe.

- Sarah, veszed az adást? - a válaszra várva végig futott a folyosón és balra lekanyarodott. A futástól nem merült ki, bár olyan gyorsan futott, ahogy a lába vitte. Már hozzá volt szokva a teste az ilyen mértékű megerőltetéshez, melybe beletartozott a reggeli rendszeres kocogása, de a küldetések alatti bűnüldözés is. A vonal túlsó végén meghallotta a bekapcsolást megelőző rádió hangot és remélte, hogy minél hamarabb megkaphatja a Kapitány tartózkodási helyét.

- Igen, itt vagyok Cait. Mond. - hallható volt a hangján, hogy éppen eszik, így Caitlyn feltételezte, hogy pomelót majszol, amit nem rég vett. Szinte beraktározott magának a gyümölcsből és mindig azt hozott munkába. Előtte, mint sok más ember előtt sem, sajnos nem tudott titkot tartani és ezért nem mehetett terepre, mert lelepleződött volna.

- Keresd meg nekem Steve Rogers-t. Nélkülem indult el és nem tudja, merre kell mennie. Sürgős. - miután a vonal másik végén ülő nő befejezte a mondatát Caitlyn azonnal a tárgyra tért a minél hamarabbi megtalálás reményében. Tovább rohant a megfelelő irányba és reménykedett, hogy minél hamarabb megtalálja az elveszett személyt.

- Hú... jól van drága, randid van vele vagy mi? - Sarah kuncogva kapott be még egy aszalt gyümölcs szeletet a zacskójából és elégedetten nyammogott rajta. Elhúzta a száját egy incselkedő vigyorra, amit persze Caitlyn nem láthatott.

- Nem. Küldetésem. - a Közlegény mogorva hangneme elfojtotta a másik jókedvét és nyomban munkához is látott. Az adó-vevőn keresztül lehetett hallani a billentyűzetgombok pötyögő hangját, amikor lenyomódtak. Ez jelezte, hogy a székes csajszi neki látott a keresett férfi bemérésének.

Caitlyn tovább futott a megfelelő útvonalon és érezte, hogy egyre közelebb van a szobához. A szíve hevesebben vert az izgalomtól és az aggódástól. Fáradt is volt ahhoz, hogy órákig futkosson a férfi után, aki mellesleg a saját fejét követve hagyta el a felügyeletét. A lány nem tudott rá haragudni, csak a megtalálásának öröme járt a fejében.

- Ahh Cait, megtaláltam! De ott van előt... - mielőtt a hívást kezdeményező halhatta volna a végét beleütközött egy testbe, ami mereven állt a helyiség előtt, ahova érkeznie kellett. Széles vállak, kigyúrt, formás mellizmok kerültek kapcsolatba a kinyújtott, ütközést tompító kezeivel.

A nő leesett a földre, de meglehetősen puha volt az érkezés, ezért gyanította, hogy az illetőn landolt, akinek nekiment a futás sebességének hatására. Az ütközéskor becsukta a szemét, de most lenézve meglátta azt, akit keresett. Alatta feküdt Amerika Kapitány és még mélyebb vörösbe váltott át a lány futás alatt szerzett arcszíne.

Egymás szemébe néztek, majd egy kis idő után az ügynök érezte, hogy a férfi megragadja a karját jelezve, hogy ideje felkelni, de elsőnek neki segített felülni. Lassan ő is feltápászkodott és segített felállnia a lánynak. Sikerült elcsípnie Steve arcának a színét, mely legalább olyan vörösbe ment át, mint a nő sajátja.

- Az adó-vevője. - a férfi reagált elsőnek, amikor rábökött az előtte állónak a csípőjére, ahol egy arra a célra tartott övön ott csüngött a beszélő szerkezet. A Kapitány büszke volt magára, hogy máris megértett valami kütyüt a mai világból és kidüllesztett mellkassal jelezte ezt Caitlyn számára.

A lány azonban tanácstalanul nézett Steve-re, mert nem hallotta a mondatát a kínos találkozás gondolata miatt, így duplán érezhette magát zavarban. Összevont szemöldöke elárulhatta a szétszórtságát, mert a férfi újra megismételte az a pár szót, amikor már figyelt rá a Közlegény.

- Szól az adó-vevője. - azzal a felindulással már nyúlt is az övére csatolt tárgy után, hogy kikapcsolja, és ne zavarja meg őket a másik végén figyelő személy. Nem is méltatta a belebeszélő Sarah-t arra, hogy válaszoljon neki. Most fontosabb dolga is akadt. Elfelejtetni a leégését.

- Hogy talált ide? - gyors témaváltásban profi volt már az ügynök. Olyan sokat kellett ezt alkalmaznia, hogy bárhol, bármikor képes lett volna elterelni bárkinek a figyelmét. Örült, hogy még a kiszemeltjénél is ilyen hamar jöttek az egyébként lazán folytatott beszélgetések. Bár a homlokán érezte, ahogy lecsúsznak az idegesség keltette izzadság cseppek.

- Aki idehozott, Coulson elmagyarázta, hogy merre van az egyenruhám. - mintha nem is történt volna meg az esés, úgy folytatta a beszélgetés a Kapitány. Feszélyezve érezte magát a piros arcától, de mivel a másiknak is ugyanilyen ábrázata volt, úgy érezte nem kell így gondolkodnia.

- Oh, persze, ez rávall. Nem hagyta volna, hogy más mondjon el magának ilyen információkat. - Caitlyn megforgatta a szemét, majd belegondolt, hogy a mentora mennyire hadarhatott a rövid, idevezető repülőúton. Annyiszor mondta már a lánynak, hogy mit mondana el a példaképének, ha egyszer találkozna vele, hogy már ő is kívülről fújta az egészet.

A gyerekként fém kukafedelekből ácsolt pajzsára volt a legbüszkébb, amire még az általános iskolába járó évfolyamtársai is emlékeznek, így a nő tőlük tudta meg. Bár valami azt súgta a Közlegénynek, hogy ez még nem került szóba a szőke hajú férfinál, mert akkor Coulson biztos elijesztette volna a környezetéből.

- Akkor lenne szíves kinyitni az ajtót? Nem tudom, hogy működnek ezek a kártyák. - felmutatta a számára legyártott belépőkártyát, mely visszahozta Caitlyn-t az emlékezésből. Ideje volt munkához látniuk. A nő mosolyogva megfogta a kezét, mely a beléptetőt tartotta és rögtön a rendelkezésére is állt az interaktív használati útmutatással.

Remek alkalom volt ahhoz, hogy kontaktusba lépjen vele, melyet ki is használt. Az ujjai legalább kétszer annyira vastagok voltak, mint a lányé, de meg kell hagyni Caitlyn ujjai nagyon vékony, kecses testrészei voltak. A lány remegő kezéhez képest sokkal melegebb és otthonosabb érzést is nyújtott.

A gyakornok a másik kezével a kártyáért nyúlt, majd lefejtette lassan, egyenként a férfi ujjait róla, miközben végig az arcát figyelte. Ő a kezei mozgását követte, így Caitlyn nem érezte teljesen kínosnak, hogy végig csodálattal bámulja.

Ez a férfi megmentett egy egész országot attól, hogy a lakosai áldozatul essenek a háborúnak, kimenekítette az elfogott katonákat a német fogságból, nemzeti hőssé vált és mégis milyen magányos volt most, hogy eltelt hatvanhat év és egyedül maradt ebben a számára ismeretlen világban. Az egyedül létét át tudta érezni a lány, mellyel gyakran szembenézett a Coulson-nal való találkozás előtt.

A következtetései végeztével már a kezében tartotta a kártyát és így ki kellett vergődnie az ábrándozásából. Az ajtó felé fordult, háttal a Kapitánynak és végig húzta a kártyát az érzékelő előtt. A kis képernyő az eredeti kék színéről átváltott zöldbe, mely a belépés engedélyezését jelentette.

- Csak ennyit csinál, és máris nyílik az ajtó. - mintha varázsszót mormolt volna egyszerre kitárult az ajtó és eléjük tárult a szoba végében tárolt új egyenruha. Egy vékony, domború üveg választotta el az öltözetet a szoba többi részétől. Egy pódiumra volt emelve a tároló, hogy az ott tartózkodók szemmagassága felett helyezkedjen el az új tervezés. Steve már csak a színes ruhadarabokat figyelte, de a nő közben folytatta a magyarázatát. - Maga az ötös szinten van, ezért minden teremhez van hozzáférése, kivéve a lenti pár szinthez. Oda csak az Igazgató adhat engedélyt a belépésre.

Mintha nem is lenne ott a lány, Steve kifejezéstelenül meredt a ruhára. Végig futott az agyán az előző prototípusaihoz kapcsolódó emlékei. A színpadi fellépése, amikor cirkuszi majomként mondta el ugyanaz a szöveget újra és újra. A másik új darab, melyet már a csatatéren alkalmazott és több száz ember életét mentette meg benne, majd abban süllyedt bele a jéghideg óceánba.

Caitlyn észre vette rajta azt a múltba tekintő ábrázatot, melyet olyan jól ismert. Tudta, hogy ő se akarná, ha zavarnák, ezért megfordult, elindult a folyosó felé, hogy egyedül hagyja a gondolataival a férfit. Megállt az ajtóban és oldalra tekintett a válla fölött. Steve még mindig nem mozdult, csak előre bámult, de a kép homályba veszett a szeme számára, míg az agyában egyre világosabban látta a dolgokat.

- Hagyok időt magának. Tudom, hogy fáj, de ahogy az... ahogy egy ismerősöm mondta, A fájdalmat a javunkra kell kovácsolni, úgy, hogy másoknak még nagyobb fájdalmat okozunk. Nem fog sokat segíteni, de megragadt bennem. Ha úgy vesszük ide illik. Ha megállítjuk Loki-t, akkor talán valamennyi negatívumtól megszabadulunk. - érezte, hogy a férfi nem fogadja be a mondatait, majd elfintorodva nézett az órájára, melyben egy C és egy R betű volt gravírozva. Soha többé nem akart emlékezni arra, hogy mit takar a második monogram. - Kinn megvárom.