Samantha szemszöge:

A média nap valami elképesztően nagy káosz volt. Ezer meg ezer kérdést kapott apa egymásután és volt, hogy egy kérdést többször is feltettek neki, de amire az újságírók a legjobban kíváncsiak voltak, hogy ki vagyok én. Még Londonban megbeszéltük apával, hogy a legkevesebb információt fogja mondani az újságíróknak. Ami annyit takar, hogy a lánya vagyok és a következő időszakban vele töltöm a futamokat. Persze kérdezték őt anyuról és a hozzá fűződő kapcsolatáról, ami eléggé rosszul érintett sokszor, de próbáltam figyelmen kívül hagyni őket, apu pedig a téma terelésére törekedett inkább. A délután végére már eléggé elfáradtam, pedig én csak kísérgettem apát egyik riportertől a másikig, de mire visszaértünk a motorhomeba zombinak éreztem magam.

-Végre. – huppantam le apa pihenőjében elhelyezett kanapéra.

-Elfáradtál Samie? – lépett be utánam a helyiségbe apa és Valtteri.

-Nagyon. – dőltem el fáradtan – Mindig ezt kell csinálnotok?

-Mindig, de nem fogok megsértődni, ha többet nem jössz velem az összesre. – nevette el magát apa.

-Hálás leszek érte. – vettem ki farzsebemből a telefonom.

-Menjünk vissza a hotelbe és ott, majd pihensz a vacsoráig. – adta a tanácsot apa, én pedig, mint akit hívogat a hotelben lévő ágy pattantam fel a kanapéról és mentem a kijárat felé.

Az út vissza a hotelbe csendben telt, se apa se én nem voltunk bő szavúak.

-Fél hétre gyere le az étterembe. – mondta apa mikor kiszálltam a liftből a megfelelő szinten.

-Ott tali. – szóltam neki vissza, majd bementem a szobámba és ledobva cipőmet és táskámat állítottam egy ébresztőt hat órára és úgy ahogy voltam eldőltem az ágyon.

Mély álmomból a telefonom eszeveszett ébresztője szakított ki. Gyorsan átvettem a ruhámat egy fekete farmerre és egy fehér rövid ujjú pólóra, és kifésültem az alvás közben összekócolódott hajamat. Egy fekete edző cipővel párosítottam szettemet, majd telefonomat kezembe véve elhagytam a szobámat, mivel már csak pár perc van fél hétig, amikor is találkoznom kell apuval a szálloda éttermében.

A folyosó végén megnyomtam a lift gombját, majd vártam, hogy megérkezzen a nyolcadik emeletről. Megérkezéskor kinyílt a lift ajtaja és szembe találtam magam Valtterivel és két nálam kicsivel idősebb sráccal.

-Sziasztok! – köszöntem beszállva a liftbe, mivel nem akartam udvariatlan lenni, mert látszódott, hogy beszélgettek, míg ki nem nyílt az ajtaja.

-Szia Samie! – köszönt Valtteri, majd utána a két srác is így tett, de egy kicsit furcsán néztek rám, amit apukám csapattársa is észrevett – Srácok, bemutatom nektek Samie-t Lewis lányát, remélem kedvesek lesztek vele, Samie ők itt Charles Leclert és Carlos Sainz a Ferrari pilótái.

-Sziasztok srácok! – intettem nekik – Örülök, hogy megismerhetlek titeket.

-Mi is téged Samie! – mondta Charles, majd végszóra kinyílt a lift ajtaja.

-Az étterembe jössz? – kérdezte Carlos.

-Igen, apu ott vár rám elvileg. – mentem az étkező irányába.

-Csatlakozzatok hozzánk, mi is odamegyünk és Valtteri is jön. – invitált Charles.

-Nem is tudom. – húztam el a számat.

-Naaa gyerünk! – mondta Carlos – Szükséged van barátokra itt a korosztályodból, ne csak az idősödő Mercedes pilótákkal legyél. – nevetett hangosan mikor beléptünk az étterembe, ahol apu már várt rám.

-Tudod ki az idősödő! – vágta nyakon Valtteri a spanyol pilótát, amitől én is elnevettem magam.

-Mi ez a jókedv? – kérdezte apa mikor odaértünk hozzá.

-Le lettünk öregezve. – mondta Valtteri tettetett sértődéssel.

-Gyerekek, én már világbajnok voltam mikor ti még csak a gokartos korszakotokat éltétek. – mondta a két fiatalabb pilótának apa.

-Tudjuk. - nevette el magát kínosan a két Ferrari pilóta.

-Samie hozzál a büféasztalokról magadnak vacsorát. - mutatott körbe apa az étteremben.

-Rendben, hozzak neked még valamit? - néztem a megrakott tányérjára mosolyogva.

-Nem kell szívem köszönöm. - mosolygott vissza rám, majd otthagytam őket és elindultam a vacsora szerző körutamra.

Raktam a tányéromra minden földi jót, amit megkívántam. Volt ott édesburgonya, ami kifejezetten az egyik kedvenc köretem, párolt csirkemellcsíkok, egy külön tálba salátát öntettel. Legvégül pedig egy kistányérra pár szelet süteményt, amik olyan jól néztek ki, hogy nem hagyhattam ott őket. Visszafele az asztalhoz láttam, hogy több ember ül ott, mint akkor mikor eljöttem onnan. Apu és egy szintén háttal ülő srác között találtam már csak helyet így letelepedtem oda.

-Az igen, tudsz te élni. - nevette el magát az apu másik oldalán helyet foglaló Valtteri.

-Köszönöm a bókot. - nevettem el magam miközben leültem, majd másik oldalra fordítottam a fejem, hogy jobban szemügyre vegyem a frissen érkezőket. Arra viszont nem számítottam, hogy egy ismerős arc néz velem szembe közvetlenül mellőlem. - Már megint te? - tettem fel a kérdést cseppet sem kedvesen.

-Ó te vagy az? - kérdezte két falat között meglepődve.

-Ti ismeritek egymást? - kérdezte értetlenül apa.

-Ő volt az a tahó aki reggel nekem jött a liftnél. - néztem csúnyán a srácra, akinek még mindig nem tudom a nevét.

-Talán, ha jobban figyelsz nem ütközünk össze. - veti közbe a srác.

-Nekem kellett volna jobban odafigyelnem? Nekem? Mikor te voltál az, aki ész nélkül kirontott a liftből. - kértem rajta számon.

-Gyerekek szerintem ezt nem itt kellene. - húzta el a száját a szintén ismeretlen srác.

-Miért? - kérdeztük szinkronban a liftes sráccal.

-Felőlem folytathatjátok, de szerintem egyikőtök se akar holnap reggel címlapon szerepelni, azzal a szalagcímmel, hogy "Lewis Hamilton lánya még meg sem érkezett, de máris összetűzésbe keveredett Lando Norrisszal." Igazam van? - nézett ránk felvont szemöldökkel. - Igazam van. - válaszolta meg a saját kérdését.

-Ne haragudj, de megtudhatnám, hogy ki vagy? - kérdeztem tőle most én felvont szemöldökkel.

-A gyerek csapattársa vagyok Daniel Ricciardo. - mutatkozott be – Te pedig Kis Hamilton vagy, ha nem tévedek.

-Daniel örülük, hogy megismerhetlek, Samantha Madison Hamilton vagyok! - mutatkoztam be neki.

-Hosszú a neved, inkább maradok a Kis Hamiltonnál. - nevette el magát.

-Kis Hamilton. - nevettek fel a Ferrari pilóták is – Ez tetszik. - mondta Charles.

-Srácok van kedvetek este kimozdulni valahova? - lépett mellénk hírtelen tippem szerint még egy pilóta.

-Max, infarktust fogok kapni, ha még egyszer így megijesztesz. - kapott a szívéhez Valtteri.

-Akkor legalább több esélyem lesz a Mercedes ellen. - nevetett fel a frissen érkező srác, ezek szerint Max.

-Baromi vicces vagy. - tettetett nevetést apa.

-Szóval jöttök? - nézett a többi pilótára.

-Mi jövünk. - mondta a liftes srác, akit Landonak hívnak, és magára és a csapattársára mutatott.

-Mi is jövünk. - mondta a két Ferraris.

-Én ezt most passzolom. - mondta Valtteri.

-Én is. - értett egyet apa csapattársával.

-Kis Hamilton csatlakozol? - invitált engem is Daniel, bár azt hiszem a meghívás csak a pilótákra vonatkozott.

-Nem is tudom. - húztam el a számat.

-Gyere jó móka lesz. - mondta az ötletgazda Max.

-Samie menjél, rád fér egy kis kikapcsolódás. - nézett rám Valtteri.

-Apu? Mehetek? - kérdeztem apától.

-Tudod, hogy nem kell engedélyt kérned Samie. - mosolygott apa – Igaz nem szívesen hagylak egyedül este ennyi sráccal, de bízom benne, hogy vigyáznak rád. Igaz Max?

-Hogyne Lewis, mintha a húgom lenne velünk. - nyugtatta meg apát Max.

-Rendben, érezzétek jól magatokat. - mondta apu.

Bárcsak tudtam volna előre, hogy mi fog történni.