Lando szemszöge:

Nem hittem el, így is totál késésben voltam, de még az a kis baleset is azzal a csajjal a liftnél megnehezítette, hogy minél előbb a szobámban hagyott telefonomért menjek. Már tíz perce el kellett volna indulnom, először is sikerült elaludnom a tegnap esti iszogatásunk miatt a srácokkal, majd miután gyorsan elkészültem lementem a kocsimhoz ott pedig tudatosult bennem, hogy a telefonom, ami ez esetek kilencven százalékában hozzám volt nőve, pont akkor mikor sietnem kellett volna nem volt nálam. Ezért gyorsan akartam megtenni az utat a mélygarázsból a szobámig, ami persze nem jött össze. Alapjáraton nem szoktam bunkó lenni az emberekkel, de most szegény csaj pont rosszkor volt rossz helyen. Na mindegy többet úgyse fogom látni. Gondoltam naivan.

Ha szerencsém van egy közlekedési szabályt sem szegtem meg, míg a szállodától eljutottam a pályáig. Leparkolás után az is elvette az időmet, hogy a belépőkártyámat keresgettem a kocsiban. Kutatásomban egyszer csak egy kopogás zavart meg, ami rám hozta a frászt.

-Ezt most muszáj volt? – nyitottam ki a kocsi ajtaját, majd kerestem tovább a kártyát.

-Bocs haver ezt muszáj volt. – nevetett mellettem a Red Bull pilótája Max Verstappen.

-Azt gondolom. – morogtam magamban, majd tovább kerestem azt a fránya kártyát.

-Mit keresel? – nézett be az autóba.

-Nem találom a belépőkártyámat. – mondtam mikor vagy harmadszorra nyitottam ki a kesztyűtartót.

-Nem ott van? – mutat a másik ajtón lévő mélyedésbe, mire én is odanéztem, és csodák csodájára tényleg ott volt.

-Nem is tudom, hogy kerülhetett oda. – vettem ki az említett tárgyat a helyéről, majd kiszálltam a kocsiból és bezártam az ajtaját.

-Megint késésben vagy? – kérdezte Max.

-Áh csak mint mindig. – nevettem el magam kínosan.

Miután sikeresen bejutottunk a beléptető kapunk összetalálkoztunk még pár pilótával.

-Hát mi ez a csoportosulás? – álltunk meg mellettük, majd egy minden mindegy alapon beszélgetésbe kezdtem velük, már úgyis elkéstem.

-Csak dumálunk a fejleményekről. – vonta meg a vállát a Ferrari pilótája Charles Leclerc, mellette pedig bólogatott a többi pilóta is, név szerint Pierre Gasly és Carlos Sainz aki egyben volt csapattársam és legjobb barátom.

-Milyen fejleményekről? – kérdeztem tőlük kíváncsian.

-Lewis-val kapcsolatban. – mondja Pierre.

-Mi történt vele? – kérdeztem kíváncsian.

-Te nem is hallottál róla? – lepődött meg Max is, aki hiába érkezett velem együtt mégis tudta, hogy mi történt a Mercedes pilótájával.

-Beavatnátok most már akkor? – vakartam meg kínosan a tarkómat.

-Februárban meghalt a volt barátnője, ne mond, hogy nem hallottál róla, mindenhol erről cikkeztek. – világosít fel Carlos.

-Valamit hallottam róla, de annyira nem érdekelt. – vontam meg vállamat.

-Minket se ne aggódj, amíg ki nem derült valami érdekes. – mondta halkan Charles.

-Most miért suttogunk? – kérdeztem nevetve.

-Azért barátom, mert itt a falnak is füle van. – felelte Charles.

-Jó, de inkább meséljetek már, mert kezd egyre jobban érdekelni. – mondtam most már én is suttogva, majd beálltunk egy kisebb körbe, hogy más ne hallja, hogy mit beszélünk.

-Na szóval az a helyzet, hogy Lewisnak a volt barátnőjétől van egy gyereke. – kezdte Pierre.

-Hogy mi? – kérdeztem tányér nagyságúra kerekedett szemekkel.

-Lewisnak van egy kislánya. – mondta Max megerősítve, amit Pierre mondott.

-Aki már nem is annyira kicsi. – jegyezte meg Charles.

-Miért hány éves lehet tizenegy esetleg tizenkettő? – kérdeztem értetlenül.

-Sokkal több annál barátom, tizenkilenc éves Lewis lánya. – világosított fel Carlos.

-Most szívattok, kizárt, hogy Lewisnak ennyi idős gyereke legyen. – ingattam a fejem.

-Ha nem hiszen nekünk akkor, majd meglátod, ugyanis ő is itt van. – mondta Charles, majd valamit nagyon nézni kezdett a hátunk mögött – Forduljatok meg.

Így is tettünk mindannyian, majd meghökkentünk, de leginkább én, ugyanis a lány, akivel Lewis az imént kisétált a Mercedes garázsából nem más volt, mint a reggeli csaj a liftnél. Figyelmesen követtük őket tekintetünkkel, míg valaki meg nem zavart minket.

-Uraim! – szólalt meg mögöttünk egy hang, aminek köszönhetően alaposan megijedtünk mindannyian.

Hátrafordulva Valtteri Bottasszal találtuk szemközt magunkat, a Mercedes másik pilótájával.

-Valtteri a frászt hozod ránk. – mondtam miután a szívem újra normálisan kezdett verni.

-Megérdemeltétek. – nézett ránk jelentőség teljesen.

-Már megint mit tettünk? – nézett rá Max.

-Láttam mit néztetek annyira. – mondta Valtteri.

-Kérlek ne szólj róla Lewisnak. – nevetett kínosan Pierre.

-Nem fogok, így is elég baja van. – hallgatott el, majd azt hittem távozik, de valamit még hozzátett – Én tényleg bírlak titeket srácok, de kérlek, ha beszélgettek is Samievel vagy valami legyetek vele kedvesek, mert elég nehéz időszakon megy most keresztül. – mondta komolyan.

-Rendben Valtteri. – bólintott Charles.

-Szerettem volna kérni tőletek még valamit. – mondja karba tett kézzel.

-Mit? – érdeklődtem kíváncsian.

-Barátkoznátok vele vagy valami? Mert jelenleg az apján és rajtam kívül nem ismer itt semmit és jó lenne, ha lenne korabeli társasága is. – kérte tőlünk Valtteri.

-Persze, majd valahogy leszólítjuk. – egyezett bele Charles, aki általában a csapatunk jótétlelke, amit meg is tudok érteni, hisz néhány évvel ezelőtt ő is elveszítette az édesapját, ezért teljesen át tudja érezni, amit jelenleg Lewis lánya is érez.

Ezek után elbúcsúztam tőlük és most már tényleg a McLaren motorhomeja felé vettem az irányt, ahol főnököm Zak Brown a méregtől vöröslő fejjel várt rám.

-Bocsi-bocsi, ígérem, hogy legközelebb nem fogok elkésni. – mosolyogtam már, mint egy kisgyerek, hogy elnézze hibámat.

-Egyszer agyérgörcsöt kapok tőled gyerek. – csóválta meg a fejét – Ne itt mosolyogj nekem, hanem menj a sajtósoddal a riporterekhez.

Végszóra pedig sajtósommal elindultam, a média képviselőiből alkotta hiénák felé.