Már egy teljes hónap telt el, mióta kiderült Goranger vagyok. Kezdem egyre inkább otthon érezni magamat, az új helyzetemben. Kicsit furcsa még, hogy vezető lettem, de már kezdek hozzászokni. A többiek is mind nagyon rendesek, szóval úgy érzem, bégre barátokra találtam. Azóta a nap óta viszont semmi szokatlan nem történt, ami miatt mindannyian nyugtalanok voltunk. Szerencsére sikerült egy kicsit jobban megismernem a többieket. Megumi mamája például elmondta, hogy ő volt apám legjobb barátja és mindig is közel álltak egymáshoz. Remélem, hogy Megumi és köztem is ilyen szoros lesz majd a kapcsolat.

- Ryuu! - bökdöste meg a vállamat Megumi, mire feleszméltem.

- Mi történt?

- Csak szerettem volna megkérdezni, hogy nincs-e kedved délután velünk tartani a kísérleti bemutatóra?

- Nos, nem hinném. Tudod nem igazán szoktak lekötni engem ezek a dolgok.

- Ahogy gondolod. Mi azért itt leszünk, ha úgy döntenél, mégis maradsz! - az órák után, végül maradhatnékom támadt. Eszembe jutott, hogy így még közelebb kerülhetek hozzájuk és még inkább megismerhetném, miket szeretnek igazából. 

- Ryuu, ide! - intett nekem Ren, aki a többiekkel együtt, a leghátsó sorban ült. Odamentem hozzájuk és leültem Megumi mellé.

- Pontosan miről is fog szólni ez a bemutató?

- Kísérleti fázisban lévő fegyvereket fognak mutogatni a tudósok.

- Szabad ezt? Mármint teljesen biztonságos? Elvégre ez mégiscsak egy iskola!

- Ryuu, ne parázz! Yukio is benne volt a dologban, szóval nincs mitől félned.

- Én félni? Nem félek én, csak bizalmatlan vagyok az ilyen dolgokkal kapcsolatban. De ha már itt vagyunk, mi baj történhet? - Kezdtünk idegeskedni, mikor tíz perc elteltével sem történt még semmi. Hirtelen az iskola igazgatója rontott be az előadó terembe.
- Nagy baj van! A két tudóst akik eljöttek volna holtan találtuk és a veszélyes fegyverek a harmadik tudóssal együtt eltűntek. Mindössze ez maradt utánuk! -erre felmutatott egy fekete tollat. Mi öten összenéztünk, majd felpattantunk a helyünkről és kirohantunk a teremből.
- Igazgató úr, kérem mondjon el mindent amit csak tud! - biccentettem egyet a fejemmel.
- Az egyetlen amit tudunk, hogy a ti segítségetekre van szükségünk!
- Rendben van, változzunk át! - előhúztuk a zsebünkből a mobilt és átváltoztunk.
- Ren, Yukio ti derítsétek ki, hogy az elrabolt tudósnak voltak e rokonai, addig Ryuji, Megumi és én elkapjuk azt a töltött pulykát! - a többiek bólintottak és elindultunk. Mi igyekeztük követni a sas nyomait. Ez a feladat azonban nehezebb volt, mint gondoltuk, ugyanis a nyomok egy idő után megismétlődtek, így gyakorlatilag körbe-körbe jártunk.

- Na jó, ennek semmi értelme! - sóhajtott fel Megumi.

- Észrevette valaki, hogy ugyanott vagyunk, ahonnan elindultunk? - kérdezte Ryuji, mire megálltunk.

- Srácok, ki kell találnunk valamit, mert így nem megyünk semmire! - végszóra az átváltozó mobilom jelezni kezdett.

- Ren, mi történt? - vettem fel a telefont.

- Sikerült beszélnünk a tudós feleségével, aki azt mondta a férjének van egy szuper titkos laborja, a sasok biztos oda akarnak betörni!

- Köszi, hogy értesítettél. Ha történik még valami, azonnal szóljatok!

- Rendben, később még visszahívlak! - azzal bontotta a vonalat.

- Ryuu, mihez kezdünk most? Ennek így semmi értelme sincs! - sopánkodott Megumi, mire megpaskoltam a vállát.

- Ne aggódj, ki fogunk találni valamit! Elvégre szuperhősök vagyunk, vagy mi a fene! - rá mosolyogtam, mire visszamosolygott rám.

- Srácok, mi lenne ha használnánk a csillagokat? Talán azzal be tudnánk mérni a tollas szörnyetegek tartózkodási helyét. - vetette fel Ryuiji, ezzel pedig mindketten egyetértettünk, majd visszasiettünk Megumi lakásához.

- Gyerekek, mi történt? - rémüldözött Megumi mamája.

- Anya, sürgősen szükségünk van a garázs kulcsára!

- Mi történt?

- Majd később elmondom. A sasok megint támadásba lendültek!

- Akkor sietnetek kell! - Megumi kezébe nyomta a kulcsot. Bementünk a garázsba, Megumi pedig elhúzta a függönyt.

- Itt vannak az indítók! - a kezünkbe nyomott két kulcsnak kinéző szerkentyűt, majd beült a sárga motor oldalkocsijába. Ryuji felült a sárga motorra, én pedig a pirosra majd elindultunk. Szerencsére a motoron volt nyomkövető, így be tudtuk azonosítani a sas támadási helyét.

- Mi a baj Ryuu? - nézett rám Megumi.

- Csak soha nem vezettem még motort, szóval eléggé rémisztő!

- Nyugi én sem, de ahhoz képest egész jól megy! - igyekezett nyugtatni Ryuji. Miután épségben megérkeztünk egy régi raktárépülethez, jobbnak láttuk felhívni a többieket.

- Ren, ide tudnátok jönni?

- Mégis hol vagytok Ryuu? - lediktáltam a címet, majd a többiekkel a nyomomban berontottunk az épületbe. Egy hatalmas dézsa felett lógott fejjel lefelé a tudós, akit az egyik sas őrzött.

- Na jó te tollas rémség, majd mi megmutatjuk neked ki is a főnők! - miután átváltoztunk, neki is rontottunk a sasnak. Megumi a bombáját használta, Ryuji pedig a botot. Végül ismét én intéztem el őt, mikor a testébe szúrtam a lézeremet. Végszóra Ren és Yukio is megérkezett.

- Miről maradtunk le?

- Már elintéztük, szóval nincs miért aggodni. A nagy kérdés csak az, hogy őt mégis hogyan fogjuk leszedni anélkül, hogy halálra falnák őt a húsevő halak a víz alján? - szerencsénkre sikerült leszedni onnan a tudóst a lehető legnagyobb éppségben.

- Nagyon szépen köszönöm. Van valami amivel esetleg meghálálhatnám a kedvességeteket?

- Igazság szerint hallottuk, hogy egy bemutató kellős közepéről hurcolták el, szóval mi lenne, ha befejezné azt az előadást? Akkor kvittek leszünk! - beleegyezett, így vissza is mentünk az iskolához. Az épület mögött visszaváltoztunk, elkerülve ezzel a felesleges problémákat. Dan-sensei azt mondta nem lenne szerencsés ha kiderülni az identitásunk. A többiek előre mentek, én pedig Megumi-val hátul ballagtam.

- Ryuu, nagyon örülök, hogy te vagy a csapat vezetője. Igazából egészen megkedveltelek.

- Ennek nagyon örülök. Előttetek nem igazán voltak barátaim, szóval boldog vagyok amiért megismertelek titeket! - Megumi hirtelen megbotlott, nekem pedig sikerült őt időben elkapnom, mielőtt a földre zuhant volna. Olyan fura érzés kerített a hatalmába, amit még nem éreztem. Mintha már korábbról is ismerném őt. Persze tudom, hogy ez hülyeség, de akkor is ezt érzem.

- Ne haragudj, nem volt szándékos! - dadogott, mire elmosolyodtam.

- Fátylat rá! Na bemegyünk? - bólintott egyet és mi is bementünk az előadó terembe, ahol már a többiek is ott voltak. Végül a nap mégis igazán jól zárult.