Ti hisztek a szuperhősökben? Mármint az olyanokban, amik embereket meg világokat mentenek meg? Nem, hát persze mindenkinek egyből ez lenne a válasza. Én se hittem benne, egészen 1 hónappal ezelőttig, mikor az életem gyökeresen megváltozott. Minden azzal kezdődött, hogy a szüleim meg a bátyám meghaltak egy autó-balesetben, én pedig jobb híján nevelőotthonba kerültem. Ott is maradtam volna, ha nem érkezett volna meg az én megmentőm név szerint Dan Morihiko. Ő egy vénember, de mégis marha jó fej. Szóval egy nap csak úgy beállított a nevelőotthonba és engem keresett.

- Te vagy Amakusa Ryuu, igaz?

- Igen én vagyok az, de maga kicsoda és mit akar tőlem?

- Dan Morihiko vagyok és azért vagyok itt, hogy elmondjam itt az ideje annak, hogy az édesapád nyomdokaiba lépj és te légy a Gorangerek következő vezetője!

- A micsodáknak? Ez valami cirkuszi előadás lenne? Mert ha igen én nem szeretnék benne lenni.

- Félreérted. A gorangerek különleges képességgel bíró hősök akiknek az a feladatuk, hogy a fekete sereg szolgálatában állva védjék meg Tokiót a sasoktól.

- Már elnézést, de maga teljesen hülyének néz engem? Szuperhősök nem léteznek! - erre nem mondott semmit, csak a kezembe nyomott egy telefonhoz nagyon hasonló szerkentyűt. Mi ez? - kérdeztem meglepetten.

- Ez az átváltozó, nyomd meg a gombot, akkor majd meglátod, hogy igazam van! - erre megnyomtam a szerkentyűn található egyetlen gombot. A testem bizseregni kezdett, majd a saját ruháim helyett egy vörös testhezálló ruha, egy fehér csizma és egy vörös álarc jelent meg rajtam. Teljesen ledöbbentem. Hiszen ez teljességgel lehetetlen. Az apám miért nem mondta ezt el nekem? Hiszen jogom lett volna tudni, ha már egyszer én következem utána.

- Most már hiszel nekem? Amakusa-kun, a te sorsod, hogy a Rangerek vezetője légy! Gondolom szívesen bosszút állnál azokon, akik megölték a szüleidet, vagy tévedek? - nem, egyáltalán nem téved. Mindennél jobban meg akarom bosszulni a szüleim halálát. Végül belementem, hogy Dan-senseiel tartsak. Egy családhoz kerültem, akik tisztában voltak a képességeimmel. Kicsit nehéz volt megszoknom, hogy idegeneket kell a családomnak tekintenem. Kicsit tartottam az új iskolától, tekintve, hogy a régi sulimban sem voltam túl népszerű. A családnak ahová kerültem, saját sofőrre volt, ő hozott el engem az iskolába is. Az épület kívülről nem volt valami szép. A fehér falakon, már itt-ott megkopott a festék és a névtábla is látott már jobb napokat. Kiszálltam az autóból, majd miután körbenéztem, kicsit félve ugyan, de beléptem az épületbe. Mikor azt mondtam, hogy az iskola nem szép, nagyot tévedtem. Az iskola belülről nagyon tágas, a levendula színű falak nyugtató hatást keltenek. A folyosó sem volt szűk, minden oldalon voltak termek. Nem értem, ha az iskola belülről ilyen szép, kívülről miért olyan ijesztő? Megkerestem az igazgatói irodát, majd bekopogtam és bementem.

- Szóval végre megismerhetem, az iskola új diákját! - Az igazgató Dan-senseiel egyidős lehetett. Szürke, kissé kopott öltönyt viselt, fekete hajában pedig már jelentkeztek az ősz szálak.Az irodáját a filmekben látott dolgozó szobákhoz tudtam volna hasonlítani. Világosbarna falak, egy bőrkanapé, nagy asztal ami be volt borítva a diákok papírjaival, illetve egy nagy vitrin, ami tele volt könyvekkel.

- Amakusa Ryuu vagyok, örülök, hogy megismerhettem! - fejet hajtottam előtte, majd leültem a kanapéra.

- Dan-sensei má mindenről tájékoztatott. Megteszünk mindent, hogy a titkod ne derülhessen ki!

- Megtesznek? - kérdeztem meglepetten. Eddig úgy tudtam, csak az igazgató volt beavatva a dologba. Ismét nyílt az ajtó és belépett rajta egy a húszas évei végén járó nő. A hosszú barna haja minden lépésekor megrezzent, fehér térdig érő ruhája pedig kiemelte az alakját.

- Amakusa-kun, ő itt Sayama-san az osztályfőnököd!

- Sayama Hitomi vagyok! Hihetetlen mekkorát nőttél! Mikor utoljára láttalak, még csak egy fogad volt és azzal próbáltad meg harapdálni a cumidat! - odaszaladt hozzám, majd elkezdett méregetni, mintha nem hinné el, hogy itt állok előtte. Kissé kényelmetlen és kínos volt a helyzet.

- Elnézést, de ismerjük egymást? - kérdeztem, miközben igyekeztem rendbe tenni az összekócol hajamat.

- Anyukád barátnője vagyok, ő egy igazán csodálatos nő! Még együtt vannak az apáddal? Én sosem kedveltem, mert mindig olyan furcsa volt.

-A szüleim már meghaltak! - igyekeztem leállítani Sayama-senseit. Elég idegesítő egy nő, az tény.

- Nahát, ez milyen szomorú. ha akarsz róla beszélni, engem mindig megtalálsz. Most viszont irány az óra! - elkapta a csuklómat, majd a szó legszorosabb értelmében véve, kirángatott az irodából, majd egyenesen, a 7-es számú teremhez mentünk. Kinyitotta az ajtót és megvárta, míg bemegyek. A teremben a többi diák csendben várta az óra kezdetét. Kicsit kellemetlen volt ez a nagy csend.

- Gyerekek, ő itt Amakusa Ryuu az új osztálytársatok! Kérlek segítsetek neki beilleszkedni!

- Amakusa Ryuu vagyok! - fejet hajtottam, az osztály pedig úgy meredt rám, mint mikor beléptem. Fogtam magam és a leghátsó padban ültem, ahol már négy velem egykorú diák ült, három fiú és egy lány. Bólintottam nekik egyet, majd leültem közéjük.

- Ren, neked nem furcsa ez a fiú? Van benne valami félelmetes! - A nagy közül az egyetlen lány, akinek rövid barna haja és nagy barna szemei vannak, oldalba bökte a magas, fekete hajú, Ren nevű srácot.

- Megu, figyelj próbálok tanulni, szóval most ne zavarj! - A lány inkább hallgatott, majd a balján ülő, sötétbarna kissé göndör hajú srác felé fordult.

- Ryuji te mit gondolsz?

- Yukio meg én beszéltünk erről! Kicsit az az érzésem, hogy köze van valamihez, ami hatással lesz ránk is! - én próbáltam úgy tenni, mintha ez az egész nem érdekel, de azért zavart egy kicsit, hogy rólam beszélgettek. Elővettem egy füzetet és elkezdtem jegyzetelni. A telefonnak álcázott átváltozó, jelezni kezdett. Dan-sensei azt mondta csak akkor jelez, ha valami nagy baj van. Engedélyt kértem Sayama-senseitől, majd kisiettem a teremből. Végigszaladtam a folyosón, majd kifutottam az iskolából. Láttam, hogy egy sasnak álcázott férfi felkapja az embereket, majd úgy dobálja el őket, mintha bábuk lennének. Megnyomtam a mobilom gombját és átváltoztam.

- Ez nem lehet igaz! - hátrafordultam, majd azzal a négyessel találtam szemben magamat, akik az előbb még olyan jól elcsevegtek rólam.

- Dan-sensei azt mondta akkor ismerjük meg a vezetőnket, mikor eljön az ideje! - a Yukio nevű srác, kissé idegesen meredt rám.

- Akkor ti lennétek a csapat többi tagja?

- Igen. Én Shiragawa Megumi vagyok a rózsaszín ranger. Ők itt Yamamoto Ren a kék, Ito Yukio a zöld és Saki Ryuiji, a sárga. Akkor ezek szerint, te vagy a csapat vezetője!

- Nagyon úgy néz ki. Akkor változzatok át és csináljuk ki ezt a madarat!

- Én asszem passzolok, nem állok még készen a harcra! - Ren tett egy lépést hátra, a többiek pedig követték.

- Dan-sensei nem képzett ki minket. Mégis honnan a fenéből kellene tudnunk mit kell tenni? - Ryuiji próbálta meggyőzni magát, ha harcol úgyis veszíteni fog.

- Ezt nem lehet megtanulni. A fenébe is, hisz ez a szüleink öröksége!

- Te ezt nem érted, mert még új vagy. Yukio és Ren szüleit is a sasok ölték meg, ahogy az apámat is! - láttam, hogy Megumi csak kicsire volt a sírástól. Bevallom nagyon nagy bűntudatom lett, amiért megríkattam egy lányt.

- Kik azok a sasok?

- Ott vannak mögötted! Ők azok akik el akarnak pusztítani minket.

- Srácok, értem én, hogy féltek, de ha most feladjuk, akkor nem csak mi leszünk bajban, hanem az egész ország is!

- Hé, totál igaza van, változzatok már át! - kiáltotta a lány, akit a sas épp a markában tartott. A négyes remegő kézzel elővette a mobiljukat, majd miután megnyomták a gombot, ők is átváltoztak. Megumi előre állt, majd levette a fülbevalóját.

- Na jól van te túlméretezett galamb, készülj a leszámolásra!

- Nem hinném, hogy egy fülbevalótól megijedne! - súgtam oda neki, mire szembefordult velem.

- Ez nem közönséges fülbevaló! Csak figyelj és tanulj! - Megumi a madár elé dobta a fülbevalókat, mire azok felrobbantak. Tehát fülbevaló bomba, ötletes megoldás. Ameddig nagy volt a füst, Ryuji odaszaladt a madárhoz, majd kikapta a kezéből a lányt és biztonságba helyezte. Ezután elővett egy sárga kártyalapot, ami hirtelen egy hosszú sárga bottá változott.

- Most én következem! - a madár felé hajította a botot, amivel sikerült földre terítenie.

- A vezetőnek kell befejeznie! - Ren a kezembe nyomott, egy ezüst színű lézert. Odasétáltam a madárhoz, majd a testébe szúrtam a lézert, mire az elhalványult és eltűnt.

- Hát ez nem volt semmi! - szólaltam meg, mikor visszaváltoztunk.

- - Ez annyira jó volt, csináljuk még egyszer! - Yukio nagyon fel volt tüzelve, akárcsak a többiek.

- Srácok, köszönöm a segítségeteket. Ti tényleg elképesztőek vagytok. Honnan vannak ezek a fegyverek?

- Gyere velünk és megmutatom! - Megumi rám mosolygott, majd a többiekkel együtt elindultunk az otthonához. Útközben Megumi elmesélte, hogy az anyja az egykori rózsaszín ranger legjobb barátja volt az apámnak. Ez a négyes igazán érdekes, meg kell hagyni. Miután megérkezünk, bementünk a lakásba.

- Megjöttem! -kiáltott be a konyhába Megumi, mire előjött az édesanyja. Hosszú fekete haja volt, ami kiemelte a kék szemét. Olyan volt, akár egy igazi angyal.

- isten hozott titeket! - egy pillanatra rám nézett, majd ijedtében elejtette a kezében lévő tálat. Lehajoltam és segítettem neki felvenni.

- Sajnálom, nem akartam megijeszteni!

- Te ne haragudj! Csak nem gondoltam volna, hogy Amakusa Kurosuke fia is itt lesz a házamban. Nagyon hasonlítasz apádra. Mi van velük? Boldogok az édesanyáddal?

- Ha élnének, biztosan azok lennének! Sajnos már meghaltak! - látszott rajta, hogy szíven ütötte a dolog.

- Részvétem. ha szeretnél róla beszélni, engem mindig megtalálsz. Nagyon régóta ismerem az édesapádat.

- köszönöm, igazán kedves magától!

- Anya, szerettük volna megmutatni Ryuu-nek a fegyvereket!

- Tehát már tudod az igazat?

- Igen, Dan-sensei mindent elmondott.

- Rendben, itt van a kulcs. - Shiragawa-san a kezembe nyomott egy kulcsot, majd a ház alaksorába mentünk. Elfordítottam a kulcsot a zárban és elém tárult a fegyverraktár. A hely hatalmas volt, a falon a legkülönfélébb fegyverek voltak. Minden pakkban külön voltak az ötünk fegyverei.

- Mind az ötünknek 2 fegyvere van. Neked a lézer amit Ren adott, illetve ez! - Megumi elhúzta a függönyt, ami mögött 3 motor sorakozott. A kéknek és a zöldnek volt oldalkocsija, a pirosnak pedig nem.

- Ezek a csillagok. Csak akkor szabad őket használni, ha az ellenfél nem közvetlen közel van. Soha ne használd magán jellegű dolgokra, nehogy kiderüljön a titkunk!

- Értettem. Figyeljetek csak, mégis hogyan fogjuk megszervezni a harcokat? Jó vezetőként ezt tudnom kell.

- Amint láthattad, ezt nem lehet előre megjósolni, ergo felkészülni sem tudunk rá. Ne aggódj Ryuu, menni fog, csak suli után sokat kell edzenünk! - próbált vigasztalni Yukio.

- Hát jó, na és hol fogunk gyakorolni?

- ha gondolod csinálhatjuk itt is! - Megumi elmosolyodott, a többiek szintén.

- Srácok, nagyon köszönöm a segítségeteket. Ha ti nem jöttök segíteni, képtelen lettem volna megvédeni az embereket, hiszen a szüleimet sem tudtam!

- Ezt, hogy érted? - döbbent le Ren.

- A szüleimet balesetnek álcázva ölték meg ezek a sasok. Ezért is kell őket megállítanunk. A szüleink gyilkosai nem úszhatják meg ennyivel! Na srácok, benne vagytok? - kérdeztem és előre tettem a kezemet, a többiek, pedig rátették a saját kezüket.

Hát így történt, hogy megismerkedtünk és egy csapat lettünk mi öten. Ám ez még csak a kezdet volt, az igazi ellenfél, még váratott magára.