Xiumin nagyon sokat segített nekem, levette a súlyt a vállaimról, amitől olyan boldog vagyok, mint már rég voltam. Kötelességemnek éreztem most Kyungsoot is újra boldoggá tenni, nem hagyom, hogy még egyszer megverjék, ha ez az én káromra megy is és megint megkötöznek a depresszió nehéz és fájdalmas láncai.

Ez sem érdekelne mert tudom, hogy Minseok itt lesz mellettem történjen bármi is. Igen, már vagy egy hónapja boldogítjuk egymást és talán mi vagyunk a kulcs egymás hamisítatlan és őszinte boldogságához.

Ezt az érzést pedig Kyungsoonak is meg kell tapasztalnia.

Persze nem hazudok, hogyha azt mondom, hogy nagyon nehéz közel kerülni hozzá. Többször is kizárt a házából, lekoptatott vagy csak némaságba burkolózott előttem, amivel egy kicsit sem könnyítette meg a dolgom, de persze a legkevésbé sem neheztelek rá emiatt, sőt! Nagyon is megértem mert túlságosan is ismerős a helyzete számomra.

Olyan két hete részmunkaidős állásban dolgozom egy kávézóban, ahol megismerkedtem és összebarátkoztam a mindig vidám Park Chanyeollal. Az Ő kedvét még a zsémbes főnökünk, de még az elégetlenkedő vendégek sem tudják elronrani. Őt egy mindig vidám aura lengi körbe, amely akarva, vagy akaratlanul, de biztosan átragad a körölütte lévőkre.

Amiért nagyon örülök, hogy megismertem ezt az embert mert kiderült róla, hogy meleg. Ez egy igen hosszú történet, de a lényege annyi, hogy véletlenül meghallottam, ahogyan a volt barátjával veszekednek.

Megtudtam, hogy akkor még csak néhány napja szakítottak, mert Yeol nem érezte többé magát jól vele. A kissebb, Baekhyun nevezetű fiúcska szüntelenül csak féltékenykedett, már-már elzárta Őt a barátai és a külvilág elől, amikor a Yoda észbe kapott és szakított vele.

Én persze már akkor tudtam, hogy össze fogom Őt ismertetni Kyungsooval, de nem akartam siettetni semmit, mert hát mégis csak most szakított a barátjával..!

A mai nap különösképpen jól indult, Yeol mint mindig, már korán reggel bent volt és a kis kávézót rendezgette.

-Chanyeol...-megköszörültem a torkom elé lépve, mire Ő kiváncsían pillantott le rám.-Van egy nagyon jó barátom, Do Kyungsoo és tudod... Én csak arra gondoltam, hogy esetleg megismerhetnétek egymást!-pislogok zavartan az óriásra, ugyan is én tényleg nem vagyok otthon ezekben a kerítős dolgokban... Szerencsére Ő csak egy megkönnyebbült sóhajt engedett ki, majd mosolyogva bólintott néhányat. Biztos azt hitte valami súlyosabb dolgot fogok elmondani neki.

-Persze.-óvatosan megütögeti a fejem búbját majd tovább áll takarítani, de én felbátorodva követem őt.

-Mondjuk holnap műszak után?-faggatom tovább mire csak felnevet majd újfent rám vezeti tekintetét.

-Miért nem ma?-kuncog továbbra is.

-Áh... Kyungsoo nem híve az ilyen random dolgoknak, előbb inkább beszélnék vele én.-magyarázom neki hallkan, kissé félve a reakciójától mert ezt most tényleg nem akarom elszúrni Kyungsoonak. Yeol csak a fejét csóválta majd vigyorogva folytatta tovább a takarítást minden szó nélkül. Esküszöm néha tényleg olyan, mintha valamit szívott volna...-Megbeszéltük?-utánna sétálok izgatottan.

-Meg hát.-rám pillant boldogan, én pedig elégedetten nyugtázom magamban, hogy most kerítettem Kyungsoonak egy igen csak jó partnert. És, hogyha az az önfejű barátom is belemegy a dologba, akkor Yeolt ismerve már csak nagyon kevés lépés választja el Őt a boldogságtól.

Sokáig gondkodtam, hogy vajon felhívjam-e Kyungsoot és elújságoljam-e neki az örömhírt vagy pedig délután az első utam, hozzá vezessen és négyszemközt beszéljem meg vele ezt az egészet...

Végül is a második lehetőség mellett döntöttem, mert most még biztosan az ágyat nyomja, végülis szombaton reggel hétkor mégis mi dolga lenne? Meg már egyébként is szeretnék vele talállkozni, vagy két napja nem is láttam Őt... A mobilom vissza csúsztattam a zsebembe majd Yeollal karöltve, inmár én is szélesen vigyorogva kezdtem meg a műszakot.

Sok ember azt hiszi, hogy megérzi, hogyha az egyik barátjával, szerettével történik valami rossz dolog... Azt hiszi, hogy akkor majd jön egy égi jel, amely figyelmeztet téged, például hirtelen megremeg a tested vagy egyszerűen csak a semmiből előtűnik a bánat és minden jókedved oda lesz...

De ez hazugság. Mert semmit sem érzel. Csinálod a magad kis dolgát és még csak fel sem merül benned, hogy esetleg történt vele valami...

Zárás után, mint akit puskából lőttek ki, siettem Kyungsoohoz, hogy végre beszélhessek vele Chanyeolról. Persze tudtam, hogy először nem fog hozzám szólni vagy esetleg le fog kiabálni, amiért a tudta nélkül szerveszkedtem, de egyszerűen biztos vagyok benne, hogy talállkozni fog vele. Vagy a kíváncsísága vagy a monológom miatt, amelyet a nap során tökéletesre fejleszteztem, de elfog menni megismerni Őt, amiután már tényleg csak egy apró lépés választja majd el a boldogságtól.

Biztos vagyok benne, hogy ezúttal minden rendbe jön majd körülötte!

Türelmetlenül kopogtattam az ajtaján már vagy két perce, de senki sem nyitott ajtót. A szülei Sanghajiba utaztak két hétre a munkályuk miatt, de neki akkor is itthon kell lennie!

-Kyungsoo! Yaa, engedj már be!-idegesen fújtatva túrtam elő a bejárat előtt lévő, koszos szőnyeg alól a házkulcsot, majd miután beengedtem magam, hangosan trappolva csörtettem be a nappaliba. Igencsak furcsa szagok terjengtek a házban, de egyébként sem valami rend szerető a drága szóval nem is értem miért lepődöm meg, ráadásul most még a szülei sincsenek itthon, hogy legalább ők kiszellőztessenek.

Felbátorodva nyitottam ki a nappaliban és a konyhában is az ablakot, hogy ez a fullasztó szag kiszellőzzön majd lomhán kezdtem el fellépcsőzni az emeletre.

Simán kinézem ebből a baromból, hogy mióta elmentek a szülei a szobáján és a mosdón kívül egyik helységben sem járt. Sőt talán még az ágyából sem nagyon kelt ki...

Ahogy közeledtem az ominózus szoba felé, egyre inkább kezdtem érezni ezt a bizonyos szagot.

-Ya Kyungsoo, hogy lehetsz ilyen rohadt büdös?!-megcsóválom a fejem idegesen majd mit sem sejtve nyomom le a kilincset és nyitom ki az ajtót.

Amit akkor, ott láttam azt valószínűleg soha sem fogom elfelejteni. Emlékezetembe égett az a borzasztó szag, a hátborzongató látvány és minden apró részlet abból a szobából.

Kyungsoo nyaka körül egy vastag kötél tekeredett, amely a plafonhoz erősítve tartotta elernyedt testét, sötét haja pedig eltakarta szinte az egész arcát, egy szék pedig felrúgva állt a szoba kellős közepén nem sokkal élettelen alakja alatt.

Számat egy hangtalan sikítás hagyta el, majdnem összeestem az elémtáruló látványtól, az egész testemet átjárta valami elmondhatatlanul borzasztó érzés, amitől egyszerűen csak meg akartam szabadulni, de nem lehetett mert már teljes testem behálózta.

-Kyungsoo...-suttogtam a szoba csendjébe, de hangom megremegett, akárcsak a lábaim, ahogy közeledtem felé.

Lassan kiszabadítottam a hurok fogságából majd sápadt testét végig fektettem a padlón, fejét pedig combomon támasztottam meg.

Könnyeim inmár megállíthatatlanul törtek elő szememből, a kezem remegett, hangatalnul sírtam miközben puha haját simogattam, jobb kezünket pedig szorosan összekulcsoltam.

-Sajnálom, hogy nem voltam itt veled....-szipogom hófehér arcát tanulmányozva.-De nem haragszom rád.-letörlöm a szememből előbuggyanó sós cseppeket.

Erről a pillanatról a talállkozásunk jutott eszembe, akkor tiszta vér volt szegénykém és úgy remegett, mint a nyárfalevél, most pedig az egész teste mozdulatlan és sápadt. Meghalt.

Talán 10 perc, de talán 1 óra is eltelt mire feltápászkodtam mellőle és felhívtam Minseokot Ő pedig nem sokkal késöbb a rendőrséget értesítette.

Mikor kiértek én Kyungsoo ágyán ültem és könnyes szemekkel néztem végig, ahogy körüljárják a szobát és még akkor sem mozdultam mikor élettelen testét egy fekete zsákba helyezték és inmár örökre elvették tőlem, sőt az egész világtól.

Engem is próbáltak faggatni, de nem volt semmi lelki erőm ahoz, hogy megszólaljak, vagy, hogy akár egy kicsit is megmozduljak, amit Minseok észre is vett ezért elhívta az idősödő férfit, hogy majd inkább késöbb beszéljen velem.

Már teljesen besötétedett odakint, mikor anya lépdelt be Kyungsoo szobájába mert, amióta elmentek a rendőrök Minseok sem tudott kitessékelni onnan, majd szelíden hazaédesgetett, ahol egyből bezárkóztam a szobámba majd az ágyba dőltem erőtlenül.

A sors valószínűeg a lehető legkiszámíthatatlanabb dolog a világon. Pont akkor tesz neked keresztbe mikor már elhiszed.., ha még csak egy pillanatra is, de elhiszed, hogy minden rendbe jöhet.

Ez történt vele és velem is.

Habár Kyungsoonak soha sem volt szép élete és alsós kora óta végig kísérte a balszerencse, a kirekesztés valamint a depresszió is, de ennek ellenére is most minden rendbe jöhetett volna.

Talán ezért fáj enynire ez az egész...

Nem az bánt igazán, hogy csak így itt hagyott, vagy, hogy mégis ezt tette annak ellenére is, hogy mi olyan szoros barátok voltunk, mert nem. Allig több, mint egy hónapja ismertem Őt és habár tény és való, hogy mi egy igen jó barátságot építettünk ki, ami a kívülállóknak akár fura is lehet mégis leginkább az időzítése fáj a legjobban.

Pont az előtt adta fel, mielőtt még boldog lehetett volna. Az bánt annyira, hogy ez a srác soha nem tapasztalhatta meg azt milyen úgy igazán szerelmesnek lenni, hogy milyen az, ha valaki viszont szeret téged...

Ő már soha sem fogja megtudni milyen az az igazi boldogság, mikor a világ összes gondja eltűnik a válladról és a depresszió nehéz láncai lehullanak rólad.

Csupán csak ezért nehéz feldolgoznom eltávozását... Kyungsooval olyan sok rossz dolog történt, hogy habár én már igen, de ő nem látta a kiutat ebből a végeláthatatlan sötét alagútból.

Ő csak véget akart vetni a szenvedésének, a bánatának, a fájdalmának, amiért senki sem neheztelhet rá. Most az egyszer megengedte magának, hogy ne gondoljon másokra csak a saját boldogságára.

És igazán akkor, abban a pillanatban értettem meg mindent.

Kyungsoo számára ez jelentette az Egyetlen boldogságot. Hogy végre véget vethet minden szenvedésének itt a földön és eltűnhet innen örökre hátra hagyva gyötrelmeit.

A megkönnyebüléstől több könnycsepp is végig gördült arcomon és hangosan felnevettem, amely nem sokkal késöbb keserves zokogással vegyült.

Szinte el sem hittem, de igaznak bizonyult.. Do Kyungsoo az életben először és utoljára Boldog lehetett.

A temetésen itt voltak a szülei, rokonok, még a bátyja is haza utazott Kínából és az első sorokban zokogtak. Még Chanyeol is eljött a kicsiny szertartásra, habár személyesen nem ismerhette a fiút..

Én nem sírtam, ahogy Minseok vagy Chan sem. Csak csendben álltunk hátul és hallgattuk a papot, ahogy szavaival egy jobb helyre kíséri Kyungsoo megfáradt lelkét.

A búcsúztatásnál szebbnél, szebb dolgokat mondtak róla a hozzátartozók, amelyek persze mind hazugságok voltak. Kyungsoo se nem volt kedves, még barátságos vagy segítőkész sem, de akkor is megérdemelte ezeket a szavakat mert, Ő tényleg jó ember volt. Egy nagyon jó ember, akivel rossz dolgok történtek.

Talán aznap fogtam fel úgy igazán, hogy Ő már nincs többé... Akkor este sírtam már sokadszorra, de egyben utoljára is miatta.

Tudtam, hogy fellülről figyel engem és nem engedhettem meg magamnak, hogy szomorú legyek, mikor Ő nagyon is Boldog.

_______________________________________

Hello mindenkinek!

Nos... Ez a kis szösszenet ennyi lett volna, remélem azért tetszett és köszönöm, hogy olvastad!<3

By: just_drawing_girl