Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

8. Fejezet

*Végül az elegyengetett habra, ráöntöttük a gránátalma másik felét. Most várni kell két órát...

Fogalmam sincs addig mihez kezdjük...*

_Letty szemszöge_ 

Mialatt "kedves" barátaimat vártam,  majdnem hatvanszor játszódott le a fejembe az a gondolat, hogy lehet, hogy nem is bírnak? Lehet csak megtűrnek maguk mellett? Betudok én illeszkedni? Mindig is egy ilyen csapat tagja szerettem volna lenni és most, hogy itt van úgy érzem túl jók hozzám? Úgy se fogadnak be...  Igaz már több, mint három éve ismerhetik egymást... De akkor is! Lehet most hisztisnek tűnök kissé, de volt már olyan, hogy én voltam a sokadik kerék. Vagy, hogy elhitették velem, hogy barátok vagyunk, aztán vagy elhagytak, vagy hátba szúrtak... 

Emellett azon is elgondolkodtam, mit nem mondhat el apa. Miért nem fejezte be a mondatát délben.  Vagy legalábbis mást mondott. A jegyzetfüzetembe felírtam a könyv nevét, amit a srácoknál láttam, majd külön egy lapra, amit apa nem mondott ki.  

A jegyzet füzetembe írok fel mindent, ez egy naplótól kezdve, az életem kis könyve amit csak én értek. Ahova szó  szerint minden számomra fontosat felírok, ami még lehet értelmetlen is, de nekem lényeges.

Már órák teltek el. Az órára néztem a falon,  fél ötöt mutatott...  A végén már azon gondolkodtam, hogy ha itt kell ülnöm napokig, akkor hogyan tartom toppon magam... Amikor is egyszer csak nyílt az ajtó! Majd belépett rajta apám. 

- Akartam veled valamiről beszélni. - jött oda, majd leült egy ágyra mellém. 

- Igen? - néztem rá nagy szemekkel. 

- Viszont még ezek előtt. Hogy vagy kincsem? 

- Oh sokkal jobban! Sőt holnap le akarok lépni innen a gyengélkedőről. 

- Hát ez egyáltalán nem valószínű. - jelentette ki apa, majd a kezemre tette a kezét. 

- Tudod, van amit még nem igen tudsz magadról. 

- Mire gondolsz? - kérdeztem, mivel álltalában nem szoktunk ilyen komolyabb dolgokról beszélni. Csak minden nem komoly dologról komolyan.

- Azért sem akartam, hogy ide gyere mert... - viszont ekkor beléptek az ajtón Liz-ék. Az egész csapat. 

- Hallgatlak apa. 

- Tudod mit, majd inkább valami nyugodt helyen, majd ha kiszabadultál innen. - jelentette ki, majd a  többiekhez fordult. A kezével azt mutatta "Megfordulni". Amikor mindenki engedelmeskedett, adott a fejem búbjára egy puszit, és elviharzott. Ezután jöttek ide a barátaim hozzám. 

- Na mi újság Lara? - kérdezte Kai .

- Jaja, hogy vagy csajszi? - helyeselt Nya is.

- Jól, csak halálosan unatkozom / unatkoztam órákon át...

- Hoztunk egy kis meglepit, a kedvenc Bro-mnak. - ekkor felcsillant a szemem. Persze a süti miatt.
- Féltékeny vagyok... Azt hittem én vagyok a legjobb.

-Hát a repülés után buktad babám. -Kacsintott rá Liz, Kai-ra.

- Ugye valami kajaaaaa??????   Annyira éhes vagyok, hogy az hihetetlen, mivel majdnem ebédidőben jöttem, így ebédelni nem tudtam... - akadtam ki.

- Hát... - Nézett Liz Cole-ra, majd rám kacsintott. A fiú előhúzott egy torta szeletet a háta mögül.

Na és itt és most robbant ki az örömöm teljesen.  Kicsattantam a boldogságtól. Gyakorlatilag a lábam ellenére pattantam ki az ágyból, és Liz nyakába ugrottam. Nem érdekelt se a lábam, se a kezem. Csak kiélveztem a napom legjobb tizenöt másodpercét. Amíg megláttam a TORTÁT és megöleltem Lizt. Hozzáteszem, ez azért elég nagy kiváltság nála, főleg, hogy utál ölelkezni.

Amint elengedtem barátnőm, jól magamhoz szorítottam Lunát is. Ő szerencsére szereti az ölelést, így jó szorosan átfogtam a karjaimmal. Ezek után odasétáltam Cole-hoz. 

- Képes lennél odaadni? - kérdeztem kissé meglepődötten. Ugyanis hallottam Jaytől a torta mániájáról.  Ha kajáról van szó ő is megállíthatatlan.  Csak mint én. 

Ő elgondolkodva a sütire nézett, majd rám. Végig vezette rajtam a tekintetét. A lábaimon kicsit elidőzött...  Azért nem lepett meg  ez a lépés... A szememnél állt meg. Mélyen belenézett, így álltunk hosszú másodpercekig. Ezután megfogta a leeresztett kezem és belehelyezte a tányért. Én a hirtelen érintésre rögtön lekaptam a pillantásom a kezemre. Ezek után vissza néztem a szemébe. Azok az égő sárgás barna szemei. Féltékeny vagyok... - nevettem el magam magamban, emiatt pedig kívül egy mosoly terült el az arcomon. Erre ő is elmosolyodott, majd elengedte a kezem, amit azóta fogott. Erre  pedig Liz-re tekintettem, aki felhúzott szemöldökkel nézett rám. 


- Megcsinálta?! - kérdezte Kai kikerekedett szemekkel, aki mind eddig Jay-el és Zane-el beszélt. 

Loyd Luna vállát karolta át, amikor rájuk néztem összenéztek.  

- Igen, megcsinálta! A bámulós fiú megcsinálta! - mosolyogtam rá a srácra. Kai-éknak  leesett az álla rendesen. Nya is úgy nézett ahogy a bátyja, igazán meglepő.

-Na jól van srácok mi elmegyünk... Csajozni. - jelentette ki Kai kis szünettel, és kiterelte a fiúkat.

- Komolyan?! - kérdezte Nya, majd készült is volna utánuk menni. Liz rántotta vissza. A  srácok kiléptek  az ajtón, és gyorsan becsukták maguk után.  Ezek után egy jelként gyorsan biccentett felém. 

Vissza ültem az ágyra. Csak most vettem észre mennyire is fáj állni. Luna be ült az egyik oldalamra. Velem szembe pedig Liz és Nya. Nya úgy tett, mintha elgondolkodott volna egy kicsit, majd rám pillantott, és ebből egy hosszú beszélgetés vette kezdetét.  

- Na hallod amíg Cole és köztem... Jobb barátság volt. - fejezte be kissé vörösödve. 

- Jobb barátság volt?! Ez nem csak "jobb barátságnak tűnik". És  mi az, hogy volt?  

- Mind egy! Az a lényeg nekem soha nem adta a sütiét... És valószínű nem is fogja...

- Ezzel szerintem arra céloz, hogy bír téged. Amúgy pedig Nya te neked tetszik Cole nem?! Akkor miért kezdtük el ezt a beszélgetést? Csak nem féltékeny vagy?- próbálta meg megfejteni Nya-át Luna. 

- Jajj dehogy i... - de nem tudtam befejezni mivel Nya közbeszólt. 

- Nem! Miből gondolod?! És ez most honnan jött?! Nekem nem tetszik senki! Nem is flörtölünk! Na jó, de azt is csak mint barátok! Én nekem nem tetszik! Miért lennék féltékeny! A francokat!  - hadarta el egy levegővel.

- khm khm... - kezdett köhécselni Liz.

- Rendben! Oké! Tetszik... De Jay is... És nem tudok dönteni... Nehéz... Vagy Cole aki törődő, és jól néz ki, és izmos... Vagy Jay a vicces, aranyos, törődő, és...

- És mindent megtenne érted! - vágtam közbe.

- Igen?! - Kérdezte  kissé zavarodottan Nya. 

- Hogy - hogy szóba jött Cole? Azt hallottam együtt voltál Jay-el amikor ez a dolog kezdődött Cole-al?! - kérdeztem kissé összekavarodva. 

- Hát... 

- Ezt még mi sem tudjuk! Mond el. - jelentette ki egyszerre Luna és Liz.

- Hát... egy különleges dolog megmutatta, hogy elvileg ő vele illek a legjobban össze. 

- Milyen különleges dolog?!

- Az mind egy... Innen indult ki. Én kezdtem...

- Na szerintem ő ezt várja egy lánynál. 

- Vissza térve rád Letty szerintem összeilletek! - jelentette ki a fekete hajú lány.

- Én nem igazán érzek bármit is bárki iránt. Emellett, nekem sok idő kell, hónap vagy akár év, hogy  megbízzak egy férfiban. Nőben kevesebb. Harmad részt egy erős független nő vagyok és nem kell kapcsolat. Csak zavarna a tanulásban. Hozzáteszem, ha valakit nem ismerek fél éve legalább, akkor semmi esélye sincs nálam.

- Rendben! Rendben! - okézta le Luna, majd kezeit rátette a kezemre. 

- Remélem, annyira független nem leszel, hogy elhagysz minket. - jegyezte meg, majd a vállamra döntötte a fejét. 

- Nem hagylak itt titeket! 

-Nem mintha sok választásod lenne. -jelentette ki Liz

Ezek után egy csoportos ölelésben részesültem. A tortát gyorsan megettem... Közben végig beszélgettünk. A lányok 8 óra körül indultak el vacsizni, majd aludni. Szerencsére kaptam enni vacsorát, hogy ne fogyjak túlsokat. Ezek után este cserélte a kötésemet a kezemen Madam Pofrey, és boldogan kijelentette.

-  Jövőhéten már mehet órákra Miss. Piton. Sőt, a hétvégére is elengedem.

- Szuper! Köszönöm, így is sok lemaradásom lesz. - Ma csütörtök van. Holnap kezdődik a tanítás.

Egyedül sokkal nehezebb volt elaludni, sokkal lassabban telt az idő. Hiányzik Sparks és Lia is...

Igaz hosszú volt, de volt időm írni. 

______________________________________________________________________________

A másnap elég lassan telt, a többiek órák előtt és után néztek csak be. Apa is valahogy így. Órák után elmagyarázták amit még nem tudtam, és órán tanulták, majd elmentek a fiúkhoz. 

Zane- nek sem tudtam segíteni sajnos. kilenc órakor ébredtem fel. Nem mintha egyébként elengednének innen. Párszor átlett kötve a kezem is, és krémezve a lábam. Madam Poffrey kérdezte miért vagyok ennyire fáradt, elmondtam az álmatlanságomat. Így hát este kaptam altatót. 

________________________________________________________________________________

- 1999 Szeptember 4. Szombat reggel 8 óra  van. kifejezetten jól aludtam. Csoda... 

- Na akkor még ne csinálj nagyon cifra dolgokat, vigyázz a sérüléseidre. 

- Persze asszonyom.

Mivel reggeli időig már csak 30 perc volt, mire végeztünk a krémezéssel és az átkötéssel rohanni kellett, hogy eltudjak készülni. A lépcsőig lassan elsétáltam, majd a fájó lábamra és csípőmre pillantottam. Ekkor egy cipőt láttam magammal szemben. Felnézve egy ismerős alakot pillantottam meg.   

- Hello kis hölgy segíthetek? - kérdezte Cole, majd felkapott menyasszony fogással. 

- Nem kértem... - HÚ azt hiszem egy idegesítően makacs emberbe futottam. 

- De szükséged van rá! - vágta rá, és elég gyorsan felsétált a lépcsőn, velem a kezébe.  

Az ajtónál megállt, és végig hallgattuk a kérdést. 

"Mi az? Olyan mint a gyertya, forró és fényes. Boldogsággal áraszt el, de ha nem foglalkozol vele, elfelejtkezel róla, akkor leégeti a házad?"

- A nők! - vágtam rá a választ, az ajtó rögtön szélesre tárult. 

- Oh, ezt azt hiszem észben tartom. - jelentette ki a bámulós fiú meglepetten mosolyogva. Ezek után felvitt a szobámba és letett. 

- Na ez itt az én kis kuckóm. - mutattam meg neki a szobám. 

- Azta, te aztán érdekes lány vagy... - motyogta és leguggolt a sárkányhoz. Nem is annyira fura... Csak tele van rajzokkal. Könyvekkel és díszekkel... Meg a gyüjteményeimmel...

- Na akkor én megyek. Te?

- Oh, szerintem szükséged lesz Liftre lefelé is. Itt megvárlak. 

- Értem... Rendben, akkor 10perc és itt vagyok.-  Gyorsan lezuhanyoztam és elvégeztem amiket kell. Ezek után pedig felöltözve kimentem. Cole-on fekete rövid gatya és sárga póló virított. Én fekete trikót vettem fel, fekete  inget és fekete rövid gatyát. Apja lánya...

 Gyorsan megszeretgettem én is Sparks- ot, és felkapva az MP3 lejátszóm,  fülesem, és a kistáskám indultam el Cole mellett reggelizni. 

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro