*Ettől kezdve a tanuláson kívül, a sárkányommal töltött időn kívül, a hobbijaimon kívül, még időt kellett szakítsak a kviddics csapat dolgaira, és embereire is. Ares nagyon sokat lógott a nyakamon a két hét alatt. Liz és Luna eleinte furcsállták, utána pedig már nem izgatta őket a társasága. Nagyon hiányoztak végig a srácok ez idő alatt. A beszélgetések alatt sokat megtudtam róluk. Emellett pedig, van egy olyan Jó, vagy rossz tulajdonságom, hogy az emberek gyorsan a szívemhez nőnek. Ez pedig álltalában a hátrányommá válik. Luna nagyon maga alatt van mostanában. Hihetetlenül félti őket. Kifejezetten persze Loyd-ot. Liz nem igazán szereti tudja kimutatni az érzéseit, de azért rajta is látni, hogy ez kissé földre vitte. Nekem annyi dolgom volt amivel haladni akartam, már csak azért is, mert az lehet eltereli a figyelmem, hogy csak este volt időm gondolkodni. Sokszor egyedül ültem éjjel a gondolataimba a túl gondolásaimmal. Álltalában az ölemben a kis Sparks-al, és olvastam. A szorongásaim egyre csak tértek vissza...*

Vissza gondolva, amikor először fagyiztunk a barátokkal, megvoltak a kis csoportok. Én Liz-el, Kai-al, és Zane-nel. Lulu, Loyd-al végig és az asztalnál ülve beszélgetett, nevetgélt. Van egy olyan érzésem, hogy tetszik neki a fiú. Cole és Nya meglehetősen sokat flörtöltek míg Jay folyamatosan féltékenykedett. 

 Luna valószínű ezért lehet ennyire kiakadva. Nem ugyan olyan. Nem igazán nevet, pedig nagyon sokat szokott,  emellett pedig  a  boldog kislányból  teljesen más valaki lett. 

Nagyon vicces volt, amikor először jött oda Ares csak úgy hozzánk a hugrabugos asztalhoz. A többiek nagyon meglepődtek.  

Amikor  egyszer csak behuppant mellém Luna és Liz, egyből kérdő pillantásokkal bombáztak.  

- Hello csajok! -  mosolygott a lányokra.

- Te a bébiszitter srác vagy?  - kérdezte Ares-tól Liz a fiúra mutatva a répával amit éppen nagyban evett. 

- Aki miatt Letty kissé kiakadt az edzés után? -    jött be a beszélgetésbe Luna is.

- Köszi csajok, ez sokat segít... Úgy sem fogom tudni lerázni egyhamar... - jelentettem ki a fejem az asztalra hajtva. Mivel nem igazán ettem reggelit napok óta.  

-  Jó látni mennyire hiányolsz Lara. - vetette át  a kezét a vállamon. Én pedig erre reakcióként rögtön felegyenesedtem és leszedtem a kezét magamról. 

- Enned kéne valamit Letty. A végén még elfogysz! - jelentette ki Liz. 

- Ahogy mondja, a legjobb formában kell legyél az első meccsünkön majd.  - Ares

- Ez nem így megy!

-De, pontosan így!

- Nem! Luna például, ha lelki selejt vagy stresszes, akkor ő nem nevet, nem mosolyog, és sír. Én meg...  - Aztán rájöttem, hogy ha felhozom a boxolásom, akkor  rosszabbul jövök ki. 

- Én meg ezt! - Álltam fel az asztaltól és indultam ki az ebédlőböl. 

Vissza térve a boxolásra. Igen, boxolom a fát vagy a falat vagy egy boxzsákot, mikor mit. Levezetem a feszültségemet. Így nem belül a lelkembe leszek rosszul, hanem kiadom. Igy van, hogy napokig lila meg kék, de az nem zavar, az van a fejembe, hogy ez is megvolt, leküzdöttem, ezért a fájdalom amit érzek igazából bologsággal áraszt el. Hogy ne látszódjon álltalában a kezemre húzok egy kesztyűk. Liz ha ideges akkor álltalában kaparja a  kezét, így a fájdalom elnyomja a gondjait, vagy valami ilyesmi. Így hát, ha valaki jól ismer minket akkor tudja mikor kell támogasson. 

A kedélyek a hármasunkban gyorsan lenyugodtak. 

Én visszatértem a kissé zárkózott énemhez. Túl sok a stressz, a sulis tanulás, Obi wan-os tanulás, a többiek eltűnése, a kviddics csapat... Nya-ékkal azóta nem tartottuk a kapcsolatot. Egyszerűen eltűnt mindenki. Hetek teltek el amióta elmentek. A hang ami eddig szólt hozzám, már olyan mintha elfelejtett volna. Senkinek nem szóltam arról ami történt. Obi Wan a gyors gyógyulásomra nem igazán tudott mit mondani. Azt mondta vagy egy olyan ember vigyázhat rám így aki már elhunyt mint anya, vagy pedig egy ebben az univerzumban élő személy. A "lelki társam" viszont ez csak az esetben ha megtaláltam. Aminek hihetetlenül kicsi esélye van, így ezt el is vetettük. Meg persze megtalálni a lelki társat számomra kissé röhejesnek hangzik. Nem mondom, hogy nem hiszek benne. DE nem.    Aztán mivel már kevésbé szól hozzám, így ki is ment a fejünkből.  Lassan közeledett az október, majd a november is. Az első kviddics meccsünk egy győzelemmel záródott, ugyanis megvertük a Mardekár csapatát. 

Emlékszem amikor a pálya előtt álltunk a többiekkel. Fallon szerencsénkre éppen csak kigyógyult a fájdalmas kartöréséből, így hát ő is pályára állhatott. Jay helyére a másodikos fiú került akit megmentettem a selejtezőn.  Így nagyon reméltük, hogy összejön majd a cikesz elkapása. Igen, a Mardekár csapat emberei elég durván játszanak, bár mi sem panaszkodhatunk Drake miatt. Az a folyamatos lökdösődés a pályán, aztán a gurkók is. Elég kemény meccsnek bizonyult. Mi még nem kaptunk gólt amikor a Jacob bedobta az elsőt. Ezek után következett még kettő gól amit  Ares dobott. A két terelőnk ügyesen ütögette el a gurkókat.  Drake, szerencsére vissza vett az arcából. A suliban nem jött oda kötözködni. Az edzések pedig olyan félig meddig verném ki a fogait hangulatúak voltak. Azaz ott is jobb. Ares-nak szerencsére nem volt túl sok dolga vele. Vissza térve a meccsre, már 60-0 volt az eredmény, amikor rájött a Mardekár csapat, hogy ez így nagyon nem lesz jó, és még sokkal durvábbak lettek. Szegény Ethan- t le is lökték nagyon csúnyán a seprűjéről. Így ő kiesett. Csak egy terelőnk maradt. Amikor Fallon bevágott még egy gólt, akkor  Drake valamiért lepacsizott Marcus-al. A fiú a Mardekár kapitánya... Különös. Viszont erre nem igazán koncentrálhattam, ugyanis a Mardekár csapat hajtója éppen nagy sebességgel száguldott felém a pályán a kvaff-al. Én igaz nem könnyen, de ezt a támadást is ki tudtam védeni egy oldalforgással. Ekkor viszont valaki belém jött oldalról. Marcus Flint?! Mit csinál itt? Rápillantottam Ares-ra aki éppen minket figyelt, illetve a mellette elhaladó Fallon-t. Nála volt a kvaff.  Ares elkezdett felénk repülni amikor is Drake egyszer csak rám pillantott egy gonosz  mosollyal. Szerencsére "Valószínű Ares közeledése miatt" legalábbis akkor azt hittem, Marcus arrébb szállt tőlem. Pár pillanat elteltével viszont visszajött. Persze amint éppen nem Drake felé figyeltem ő az ütőjével az egyik Gurkót erősen felém ütött.  AH... Az a rohadt gurkó erősen eltalált. Ettől persze nem tudtam mit tenni, több mit 10 méterről kezdtem a zuhanást. Így simán felkészülhettem a becsapódásra, ami nem történt meg. Legalábbis, nem úgy ahogy, gondoltam. Ugyanis Ares, a hajtónk, az utolsó öt méteren kapott el zuhanó repülésben, amit már nem tudott vissza fogni. Így ketten csapódtunk a földbe. Igaz sokkal lágyabban, mint egyébként estem volna, de azért ez is erős volt. Amikor gurultunk a földön Ares a kezeivel védte a fejem.

- Úristen Letty jól vagy?! - Kérdezte kissé ijedten amikor megálltunk a seprűktől öt méterre.

- Hogyne!  Jövök is vissza. És te? - válaszoltam az égő kezemet magamhoz szorítva. 

- Nem nagy dolog! - Válaszolta és felállt de realizálta amit mondtam é már szólt volna bele..

- Nem eng...

- Nem kérdeztem, visszajövök! Így is majdnem behozták. Fogd be és hagyj menni. - Szóltam közbe, majd újra felemelkedtem a seprűmmel. 

A levegőbe emelkedve megláttam a Mardekár hajtóját, aki éppen készül bedobni a kvaff-ot. Száguldva, de végül egy gyors fordulással a seprűm végével sikerült  kivédenem. Így hát vissza tértünk a játékba. Olyan egy órába telhetett eddig a meccs. Már 70-50-en állt az állás, amikor is a két fogó elkezdte üldözni a labdát. Minden néző a két játékost kezdte nézni. 

 Ares eközben bedobott még egy gólt ami elég jót tett igaz ami igaz. Így 80-50 volt az állás amikor egyszer csak felkiáltott a bemondó, hogy a kis fogónk elkapta a labdát. A közönség hirtelen annyira hangossá vált, hogy ez eddigi életem legjobban végződött meccsei közé íródott. Megnyertük a játékot. Ethan nagy nehezen elkezdett besántítani a pályára. Persze mi ezt észrevéve rögtön odaszálltunk. Fallon éppen csak előbb ért le, így ő rögtön ölelésbe vonta sérült barátját, én sietve ugyanígy tettem, majd Fallon-t is magamhoz húztam. A többiek is pillanatok alatt lent voltak a pálya  szélén. A másodikos fiú ért le harmadiknak. Fallon után őt öleltem meg, majd Jacob következett. Végül pedig megláttam Ares-t, aki boldogan futott felém Ethan-töl. Felemelt és megpörgetett. Persze amint letett látta, hogy valami nem okés. Nem kellett sokáig gondolkodnia. Segítettem a kitaláláson kicsit...

- Mi a baj? 

- Semmi csak... - de itt elakadtam a beszédbe és ráfogtam az égő bal kezemre. 

- Basszus mutasd! - mondta majd megvizsgálta. 

- Istenem... Ez kiugrott. 

- Engem szólítottál? -  ért le a földre Drake is azzal a rohadt nagy pofájával.

- Te rohadék! -kiáltott rá Ares, majd nem tudom miből merítette ezt a  hatalmas erőt, de annyira hátra lökte Drake-et, hogy repült egy nagyot hátra és elesett. 

- Ares állj le! Elég volt köszönjük. 

- De hát miatta esett le a seprűről Letty! - szólt közbe Jacob. Mielőtt haverja kirugatná magát a suliból. 

- Letty gyere menjünk!- jött oda Fallon. 

- Jah és Drake! -  nézett hátra a kapitány.

- KI  VAGY RÚGVA! - Erre mindenki hirtelen felkiáltott a csapatból: 

- IGEN!

- De hát csak Marcus-t akartam eltalálni. 

- Máskor jobban próbálkozz! Jah, nem, nem lesz máskor. - nevetett a képébe Ares, mitől össze ugrottak.