1.Fejezet
Az élet lehet néha elég alattomos, vagy éppen kegyes. Az én történetem elég vegyes. Tele csodás, vagy éppen borzasztó eseményekkel, történésekkel. Apámmal élek, a neve Perselus Piton. Eléggé antiszociális fazon, így nem meglepő, hogy én is az lettem. Igaz, nem annyira mint ő, de így is eléggé észlelhető. Álltalában a hobbijaimmal foglalkozom a szabad időmben. Apát elég ritkán látom. Mivel csak szünetekre jön haza. Nehogy azt higgyétek, hogy nincs varázs erőm. Mert ez nem igaz. Ugyanis csak azért nem járok a Roxfortba, mivel apám félt. Hogy mitől? Valószínűleg attól, hogy engem is elveszít úgy, mint anyát. Persze sárkányok közé mehetek...Na mind egy. Sosem tudtam igazán ki lehet az anyám, ugyanis erről sosem mondott sokat. Csak annyit tudtam kiszedni belőle, hogy születésem után két - három évvel halt meg. Apa nevelt fel, emellett néhány közeli barátom van csak. Kinézetre pedig nem vagyok az a "bombázó" ahogy a fiúk emlegetik a szép lányokat. Sötét vörös göndör hajam van, nem túl természetes, de én szeretem. Valahogy anya világos vörös hajából és apa fekete hajából kellett létre jöjjön, de persze továbbra sem értem hogyan. A szemeim árnyékban barnának tűnnek, viszont ha napon nézzük, láthatjuk, hogy eredetileg zöld és csak a benne lévő vékony szürke csík, miatt tűnik barnának. Vékonyabb vagyok kicsivel, mint az átlag, emellett elég magas. Sőt fogalmazzunk úgy, hogy nagyon magas... 180cm, ami sokszor zavar.
________________________________________________________________________________
Nyár végi reggelre ébredtem. A mai napom is elég jól indult. Felkeltem olyan fél kilenc körül, és a reggeli rutinom elvégzése után elkezdtem reggelit készíteni. Az egyik kedvencem elfoglaltságom. Csináltam Sajtos borsos omlett. Elővettem négy tojást és megmosás után egy tálba törtem. Felkevertem hozzáadtam egy csipetnyi sót. Sok borsot és reszelt sajtot. Ezután jött a liszt tettem bele egy kanál lisztet aztán darabmentesre kevertem. Ezt addig folytattam amíg a villárol amivel kevertem a massza lassabban folyik le. Igen az egészben ez a legunalmasabb rész... A sütés egyszerű. Egy kis zsír v
Agy olaj a serpenyőbe aztán a tetejére reszelt sajtot szórtam. Amint az alja tökéletesen festett megforgattam. Minden egyes adagnál míg készen nem álltam. Így még kis erőspaprikát vágtam össze ami mellett citromos teát melegítettem. A postát is behoztam, egy-két új levél érkezett.
-Lányom mi jött? - kérdezte apa átlépve a nappali küszöbét.
- Két levél jött a Roxfortból, és kettő a barátaimtól. - jelentettem ki kissé lógó orral. Ugyanis egy régi barátom válaszát vártam, egy kérdésemmel kapcsolatban. Letettem a két munkahelyi levelet a levéltárolóra, majd elkezdtem teríteni a reggelihez. Ami készen állt már az elfogyasztáshoz.. Pár pillanattal később asztalhoz is ülhettünk. A leveleimet ,majd csak a szobámba nyitom ki. A múltkor Liz írt nekem egy elég vicces dolgot, én pedig hangos kacajban törtem ki. Apa rákérdezett min nevetek, viszont miután elmondtam, ő nem igazán találta szórakoztatónak, elég gáz volt. Elkezdtem magamba tömni a tükör tojást és a zöldségeket, amikor is apa elkezdte hangosan felolvasni az egyik levelet.
-" ROXFORT
Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
Igazgató: Albus Dumbledore (Merlin-díjas, Bűbáj-rend aranyfok., okl. főmágus, Legf. Befoly. Nagym., a Varázslók Nemzetk. Szöv. elnökh.)
Tisztelt Miss. Piton!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját. A tanév szeptember 1-jén kezdődik.
Tisztelettel: Minerva McGalagony igazgatóhelyettes"
- Tudod kislányom, most már úgy érezték, hogy felnőttél a feladathoz. Úgy gondolom, hogy a tudásod amit itthon átadtam, és a tömérdeknyi harcművészeti lecke, és edzés tökéletesen megfelelővé tett, hogy ne végezd te is úgy mint... - de itt befejezte a mondatot.
- Anya? - kérdeztem egy szomorú mosollyal.
- Igen aranyom. Tessék itt van a másik hozzátartozó üzenet, ebben írják le, hogy miket kell beszerezni.- jelentette ki kissé már barátságosabban.
Miután befejeztük a reggelit, és segítettem apának elpakolni, vegyes érzelmekkel indultam fel a szobámba. Egyszerre zaklatott fel anya említése, és boldogított az, hogy három nap múlva már a Roxfort Expresszen ülök. A szobám nem mondható nagyon nagynak, ugyanis alig háromszor három méteres. Amiben egy nagy könyves polc van elhelyezve, más nagyobb polcok mellett, amikre a gyűjteményeim kerültek. Egy két személyes ágyam van, a sarokba tolva. Emellett pedig a ruhás szekrényem, a festő állványom, és az író asztalom. Igen, a hobbijaim közé tartozik sokak mellett a festészet, az olvasás, a könyv írás, és a sport is. A tanulás mellett, ezek álltalában ki is töltik a mindennapjaimat. Előfordul, hogy Liz átjön és ugyan ezeket együtt csináljuk, egy két más dologgal megfűszerezve. Vagy Luna, aki szívesen kivisz a szabadba, még ha én nekem nincs is kedvem hozzá. Apa nem mindig örül nekik, nincsenek túl rózsás viszonyban, de rosszban sem igazán. Inkább elsétálnak egymás mellett. Persze én is szoktam hozzájuk menni, igaz ez ritkább. Ezen a nyáron Luna nem igazán volt nálunk, ugyanis tudtommal egy másik barátjával találkozgat. Nem mondom, hogy nem vagyok féltékeny, mert azért néha rám jön. Persze ez azért van mert már nagyon hiányzik. Ahogy tudom, egy Gazdag aranyvérű családból származó fiú, az akivel jóban van nagyon. Azt hiszem a szerencsés fiú neve Loyd. Miután elolvastam Luna levelét, amiben elmeséli miket csináltak a nyáron Loyd-al, és a testvéreivel a Weasly ikrekkel, nekikezdtem olvasni Liz kifürkészhetetlen írását is.
A szemem ahogy kinyitottam a levelet, megakadt egy soron.
"Majd a büdös zoknit használva kergettem ki a húgom a szobámból."
Még az első mondatot sem tudtam végig olvasni, hogy el ne kapjon a röhögő görcs. Később a levélből kiderült, hogy kapott egy békát és elnevezte Zsigának. Zokni pedig az új macskájának a neve. Vele kergette ki a szobájából a húgát. Köztudott, hogy a unoka tesója nagyon sokat szokott a nyakán lógni. A macskájuk pedig, azért volt büdös, mert belehempergett a különleges külföldi büdös sajtos mártásba, amit küldtem neki szülinapjára. Megláttam a boltba, és muszáj volt neki elküldeni, annyira borzasztó volt. Miután sikerült lenyugtatnom magam, mivel még mindig a fájt a hasam a nevetéstől, neki kezdtem a festésnek. Ezek után elég gyorsan eltelt a nap további része is.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Másnap reggel magamra vettem egy fekete szaggatott nadrágot, és egy mintás pólót, meg a piros kockás inget. Álltalában ezt hordom, ha kimegyek emberek közé, ami elég ritka. Otthon tréningbe, vagy edző cuccban vagyok. Szerintem nem zavarja Sparks-t a kissárkányom, és Liát a cicám sem. Igen van engedélyem kissárkányt tartani. Mivel egész eddig suli időben Romániában tanultam a sárkányokról, Charlie Weasly-től a tanítómtól. Néha össze találkoztam a családjával is, a Weasly ikrekkel és Lunával valamilyen szinten, innen indult ki a barátságunk. A kis sárkányt pedig nélkülem nem tudják irányítani. Igaz sok papír munkával meg szabállyal, de magammal hozhattam ide Londonba. Sőt a Roxfortba is.
__________________________________________________________________________________
Mivel kellenek a tan szereim így a mai első pont az abszolúti bevásárlás.
Apával amint beértünk a nagy kőfalon belül, elénk tárult az Abszol út. Megbeszéltük Lizzel és Lunával, hogy összefutunk pontban 1-órakor Olivander előtt, és utána együtt töltjük a napot. Apa ment el beszerezni a tankönyveimet, míg én meglátogattam a közeli állat kereskedést. Még ha nem is tarthatok több állatot a házba akkor is szeretem őket megnézegetni vagy éppen simogatni.
Belépve az épületbe, rögtön megcsapott az állatok sokaságának kevert szaga. A pénztárnál egy fiatal nő és a kislánya állt. A kislány kezében tartott egy plüss nyuszit. A kis kék pöttyös ruhájában boldogan nevetgélt. Anyukája pedig egy teljesen ugyanolyan, csak sok számmal nagyobb ruhát viselt. Egy nyári kalappal a fején. Annyira hiányzik egy anya... Igaz apa mindent megad amire szükséhem van még is belül szükségem van ami miatt kifejezetten utálom magam néha.
A pénztáros, amikor beléptem, már boldogan üdvözölt. Egy piros kötényt viselt, fehér kalappal. Kissé dundi és borostás volt a férfi. Barna bozontos göndör fürtjeibe idegesen túrt bele számolás közben.
-Tizennégy szer hat plusz haromszaz nyolcvan öt? -kérdezte. Amire én rögtön rávágtam a választ.
-Négyszáz hatvan kilenc!
Régen amikor még olyan öt körül lehettem Lunáékkal sokat jártam ide és ha pontosan kiszámoltam a dolgokat kaptam egy cukorkát. Amit persze csak azért fogadtam el mert anyukám osztálytársa és egyik legjobb barátja volt.
Tőlem balra egy holló fekete vállig érő hajat, fekete bőrdzsekit, és fekete gatyát viselő férfi állt. Nálam kicsit több mint egy fejjel lehetett magasabb, amihez már tehetség kell. Ugyanis én sem vagyok alacsony. Igaz apa és köztem is van tíz centi, de ő apámnál is magasabb volt. Ha jól láttam a baglyokat nézegette. Mondjuk mivel, pont nem érdekel mit csinál, így átmentem a bolt túl felére a macskákhoz. Körülbelül öt perc elteltével, azt éreztem, hogy valaki figyel. Így hát a boltosra pillantottam, aki éppen a fekete hajú emberrel beszélgetett felém fordulva. Ahogy szemből láttam a bőrkabátost kiderült, hogy nálam max egy két évvel lehet idősebb. Vissza fordítottam a fejem a kiscicához akinek a neve Pandora volt, és tovább simiztem. Aztán betelt a pohár. Zavart, hogy bámulnak ezért inkább odasétáltam a pénztárhoz, hogy megvegyem Lia cicatápját. Ezzel együtt pedig Direkt vagy "véletlen" de a vállammal belementem a csávó vállába. Hangosan kikértem a cica eledelt, majd kifizettem és erős lábdobogással kisétáltam volna az ajtón ha Durik a boltos hozzám nem szól.
-Valami itt maradt!-hajította felém a cukrot amit gyakorlatilag hátra sem nézve kaptam el annyival hogy hátra fordítottam a kb szemem magasságában lévő tenyerem. A kezem még az integetés miatt került fejmagasságba aztán bumm. Jó vagyok. Egy köszönéssel sem illetve a fiatal fiút sétáltam ki az ajtón. Lassan elérkezett az egy óra, ezért elindultam apáért, aki éppen akkor fejezte be a könyv vásárlást.
- Álltalában te szoktál rám várni, nem pedig én rád. Mi történt? - kérdeztem meglepetten.
Ő csak körzött egyet a szemével, majd annyit motyogott, hogy balfék a boltos, és sokan vártak könyvre. Viszont nem firtattam tovább, mivel már csak öt perc volt a találkozóig. Apa tovább ment, valami ügyet intézni, persze magával vitte a macska eledelt is szerencsémre így nem azzal a kezemben kellett várnom. Én éppen csak odaértem a találka pontra kereken egy órára. Hét hosszú perc múlva tűnt fel az Abszol úton egy nagy csapat tinédzser, akik felém jöttek. "Bámulatos..." gondoltam magamban. Nem igazán kedvelem az ilyen csoportokat. Ahogy meglátnak összesúgnak és ha magadra veszed a beszólásaikat ki is röhögnek... Kellett egy kis idő, amíg a tinik között észre vettem azokat akikre vártam. Liz, két fiú társaságában beszélgetett azzal a ráccal akinek neki mentem a boltban. "Ez egyszerűen Zseniális...". Luna és Loyd, pedig egy fehér pólós fiú mellett sétáltak. Amint a két barátnőm meglátott, hozzám rohant és hatalmas ölelésbe fogtak.
- Késtetek- jelentettem ki unottan.
- Igen, mivel össze kellett szednünk a többieket. Nya például most sincs még itt. - körbe pásztáztam a többieket, persze amint a bőrdzsekis sráchoz ért a pillantásom, a szemeim reflexből össze szűkültek. De most komolyan ki vesz fel harminc fokban bőr dzsekit. Feltehetőleg Loyd ezt észrevéve közelebb lépett hozzám, és bemutatkozott.
- Heló Loyd Garmadon vagyok! - üdvözölt. A zöld pólós, fekete farmeros, szőke fiú.
- Üdv én pedig Letty Lara Piton már nagyon sokat hallottam rólad. - mondtam barátságosan mosolyogva.
Aztán sorban bemutatkoztak a többiek is. Először Jay Walker, akiről gyakorlatilag rögtön lerítt, hogy hihetetlen sokat tud beszélni. Ő neki barna göndör fürtjei, és kék pólója volt, szürke nadrággal. Majd Kai Smith, aki valószínűleg a "macsó" szerep körben van, ugyanis barna felállított haja csak úgy csillogott a sok zselétől. Mellesleg vörös farmer kabátot, fehér pólót, és gatyát viselt. Most nem azért de nyáron fehéret méghozzá bőrdzsekihez? Oké, hogy kifejezetten szeles az idő de ez már azért sok. Aztán Zane következett, a tipikus nagyon okos ,visszahúzódóbb fiú, aki ingben, és pulcsiban jelenik meg mindenütt. És persze végül jött aminek jönnie kellett.
-Heló lökdösős lány.
×××××××××××××××××××××××××××××××××
Valószínüleg hetente lesz két rész kirakva.
Minden fejezet ebben a könyvben legalább 1400 szó.
Elnézést a helyesírási hibák ért.
Agent_Lightwood = Liz
NomiSzcs5=Luna
Én az író vagyok Letty.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro