Nyolc év telt el azóta, hogy utoljára láttam az egykori szerelmemet. Azóta nem is volt senkim magam mellett. Próbálkoztam randizni és élni tovább az életemet, de valamiért nem tudtam. Hiányzott a régi életem. Még mindig ott voltam. A birtokon. Egyes egyedül. A szüleim nem sokkal az után haltak meg, hogy betöltöttem a húszat. Jimin elköltözött Yoongival Amerikába, Namjoon pedig megházasodott.

Minden unalmas és fakó volt. Sosem gondoltam, hogy a magány szomorú. Csak akkor éreztem magamat búsnak mikor felnéztem éjjelente a csillagos égre. Tudtam, hogy Taehyung is azt figyeli valahol a távolban. Végülis teljesült a vágya. Szabad lett. Mindig szabad volt. Nem kérhettem tőle, hogy lóként éljen és sose lehessünk igazán együtt.

Esetlenül ültem le a tavaszi szellő lágy ölében a tisztásra ahol régen Taehyung élt velem.

- I wanna be your vacuum cleaner, breathin' in your dust, I wanna be your Ford Cortina, I will never rust, if you like your coffee hot, let me be your coffee pot, you can call the shots, babe, I just wanna be yours...- suttogtam a szöveget visszaemlékezve a pillanatra mikor véglegesen beleszerettem az akkor még velem együtt pihenő hibridbe.

A szemeim lassan csukódtak le, a testem pedig a fáradtságtól, mit a hosszú évek álmatlan éjszakái okoztak eldőlt a puha pázsitra. A levegő lassan hagyta el a tüdőmet. Mielőtt végleg elnyomott volna a feketeség, még egyszer rápillatottam a faházra, ahol először láttam emberként őt. Nem tudtam, hogy halucinálok-e vagy sem, de újra megpillantottam Taehyungot.

Pont ugyan olyan kecsességgel, s szépséggel közeledett felém, mint akkor. Szám halvány mosolyra húzódott, miközben éreztem, hogy elnyom az álom.

- Taehyung...- suttogtam.- Végre.- könnyebbültem meg.

Egy pislogás után viszont eltűnt. Mosolyom elporladt, testem pedig feladta a reményt. Végül én is úgy végeztem, mint a többi ember aki beleszeretett egy hibridbe.

Megégett a szerelem tüzében, miből nem volt kiút és teljesen felemésztett. Igazak voltak a mesék. Tényleg elvarázsolnak és egy életen keresztül epekedni fogsz iránta. Tudtam, hogy Taehyung már rég elfelejtett engem és nincs remény a visszatértére. Mégis reménykedtem.

Számomra ő volt az igazi. Az egyetlen. Az igaz szerelmem. A mindenem.

A világ elcsendesedett, a szemeim pedig végleg lenyugodtak. Gyönyörű helyen voltam. Máshol nem is akartam lenni. Én döntöttem így, nem más. Én akartam belehalni a szerelembe. Talán nem volt szép a történetünk. Talán nem fogunk belekerülni a történelem könyvekbe. Talán senki sem fog emlékezni ránk. Én még is boldog voltam, hogy szerethettem egy hibridet.

~Vége~