- Elkezdtél mondani valamit.- néztem rá, miután Taeyeon elment.

- Jimin nem az akinek kiadja magát. Azért jött a bátyám, mert megerősítést kaptunk, hogy a családja hibrid vadász.

- Tessék?- kerekedtek ki a szemeim.

Mikor még kicsi voltam, egy fiú jött oda hozzám a játszótéren azzal a kérdéssel, hogy mi a nevem és, hogy játszhat-e velem. Igent mondtam. Már akkor éreztem, hogy szoros kötelék fűz hozzá és hamar rájöttem, hogy nála jobb barát nem lehet a földön. Mindig is vigyázott rám, minden titkomat tudta és társak voltunk a bajkeverésben. Az egész addigi életem lepergett előttem, és nem akartam elhinni, hogy Jimin a rosszakhoz tartozik.

- Jól hallottad. Jungkook figyelj rám! Hamarosan el kell mennem, neked pedig nem szabad engedned, hogy megtudják, hogy nem vagyok itt!

- Mégis hová mész?

- Ha nem mi akkor ők fognak megölni minket.

- Ez... Nem...- hültem el teljesen, s a térdemre rogytam.

A szerelmem azt tervezi, hogy megöli a legjobb barátomat és a családját.

- Jungkook. Nagyon figyelj most! A barátod nem jó ember. Akit eddig ismertél az nem létezik, csak elhitette veled! Ma este megyek.

Nem tudtam beszélni. Csak az járt a fejemben, hogy meg kell mentenem a legjobb barátomat attól akivel le akartam egészen addig a pillanatig élni az életemet. Lassan felálltam, majd hátat fordítva neki mentem el. Tudtam, hogy nem állíthatom meg Taehyungot, de annyit tehettem, hogy szólok Jiminnek. Figyelmeztetnem kellett, hiszen a szívem másik fele őt szerette.

- Bemegyek a városba.- kaptam le a kulcsomat, majd rohanni kezdtem Jiminékhez.

Gyorsan tárcsáztam a telefonszámát és még mielőtt összeestem volna teljesen, megnyomtam a zöld gombot.

- Kookie!- szólt bele.- Mizujs?

- Jimin. Nagy baj van.

- Micsoda?

- Tudom, hogy hibrid vadász vagy és nem is ez a lényeg hanem az, hogy neked most azonnal el kell menned otthonról!

- Tessék? Jungkook mi ez az egész? Talán... Igazam volt. Tényleg hibrid a kis barátocskád?

- Jimin most nem ez a lényeg! Elindultam hozzátok, de estére nem szabad otthon maradnod. Kérlek menekülj el...

- Nem fogok Kookie.

- Ne tedd ezt velem!- gyűltek könnyek a szemembe.- Nem akarlak elveszíteni se téged se őt.

- Ne aggódj, minden rendben lesz. Remélem a barátod nem olyan hülye, hogy meg akar minket támadni egyedül.

- Nincsen egyedül. Éppen ez az! Nem tudom mennyien vannak, de tuti nem ketten lesznek! Kérlek... Könyörgöm hagyd ott azt a házat és menekülj.

Nem érkezett válasz, sőt a telefonom is kikapcsolt. El felejtettem, hogy nem volt felrakva töltőre és nem tudtam mennyit is hallott az egészből. Féltettem mind a kettő embert akiket szerettem. Mintha a torkomon ez izzó vasrudat dugtak volna éppen le, úgy próbáltam összeszedni a gondolataimat. Annyira féltem, hogy vége az egésznek, hogy az egész testem remegett.

Két óra elteltével oda értem hozzájuk, Jimin pedig azonnal beinvitált és felmentünk a szobájába. Azonnal magamhoz húztam.

- Ígérd meg, hogy nem bántod...- suttogtam, miközben szorosan öleltem.

- Megígérem.- szorított meg.

Egészen hajnali kettőig vártam, s láttam ahogy Jimin felszerelkezve, puskával, késekkel és láncokkal áll a kertben. A szülei nem tudtak arról ami készülni fog, mert Jimin egyedül akarta ezt most megoldani vérontás nélkül. Két ló jelent meg az éjben, majd mögöttük három róka, kettő farkas és öt számomra hihetetlennek tűnő szarvas bika. Az ablakból néztem ahogyan Taehyung előre áll a barátom elé és szembe néz vele.

- Nem akarlak bántani titeket.- kezdeményezett a barátom.

- Nem úgy látszik.- válaszolta hátul Taeyeon.

- Csak önvédelem lesz, ha most rám támadtok.

Taehyung pár másodpercig figyelte a barátomat, majd lassan emberi alakot öltött.

- Azért voltál ennyire ismerős...- jött rá Jimin is a nyilvánvalóra.

- Te is tudod, hogy ennek két kimenetele lesz.

- Tudom. De nézd csak!- mutatott felém.- Ő az akiért én meg fogok halni, és ő az akiért te meg fogsz halni. Ha ma vért kell ontani akkor gyertek!- tárta szét a karját.