Namjonnak is elmeséltem, hogy járok valakivel és nagyon erősen kötődöm hozzá. Boldog volt a tudattól, hogy van valaki  aki gondomat viseli.

- Majd még találkozunk.- vontam egy szoros ölelésbe, és fél szememmel láttam aholyan Taehyung hunyorítani kezd a szemeivel.

Édesnek találtam, hogy mennyire féltékeny tud lenni annak ellenére, hogy nem is egy órája még a számmal kényeztettem, miközben ő alattam vonaglott, feszítve a láncot ahová kikötötte magát.

- Mi volt ez a szemhúzás?- kérdeztem mikor már elhagytuk a házat.

- Nem szeretem ha más ér hozzád.

- Mondtam már, hogy olyan mintha a testvérem lenne.- forgattam meg a szemeimet.- Amúgy is. Tudod, hogy azóta szeretlek, mióta megláttalak.- simogattam meg a nyakát.

- Tudom, de akkor is aggaszt, hogy mindenki úgy néz rád, mintha fel akarna falni.

- Ne legyél már ilyen...!

- Miért?

- Mert ha a gazdád azt mondja, hogy szeret akkor az így is van és nem fog elhagyni más valakiért. Ennyi.

Mintha érzéke lett volna Taeyeonnak ahhoz, hogy mikor hívjon, amint befejeztem a mondatot, megcsörrent a telefonom.

- Igen, tessék?- raktam át a jobbomba a kantárt.- Aha. Megvan persze, éppen sétálunk. Igen. Uhum. Oké, de ne későn, jó? Hello!

- Mit akart?

- Ma eljön meglátogatni téged.

- Mikor?

- Ha nem csal a szemem akkor három óra múlva, néztem rá az órámra. Mit csinálunk mi annyi ideig?- tettem térdemre a szabad kezemet, felnézve az égre.

Taehyung már nem válaszolt, ugyanis a birtokra értünk, ahol nagyon sok dolgozó volt. A fejemben még mindig nem állt össze a kép Taehyung történetéről. Nem értettem, hogy a bátyja vajon miért akarta, hogy egy másik családhoz költözzön.

- Figyelj... Miért adtak el téged?- kérdeztem, miután biztonságos környezebe értünk.

- Ez hosszú történet.

- Van időm.- másztam le róla.

- Én akartam, hogy eladjon... Néha mászkáltam a városban emberi alakban és... Megláttalak.- nézett a szemeimbe.- Valamit éreztem a mellkasomban ahogy néztelek talán egy évvel ezelőtt. Akkor még tél volt és anyukáddal voltál vásárolni. A kabátod fehér volt, alatta pedig fekete pulcsit, fekete nadrágot és fehér Nike cipőt hordtál. Aztan könyörögtem Taeyeonnak, hogy adjon el apánk nektek. Ha pedig nem kellettem volna akkor a fivéremmel maradok természetesen.

- Te... Ezt mind kitervelted?- kerekedtek ki a szemeim.

- Valami olyasmi.

- Jahj istenem, Tae.- sóhajtottam fel.- Csak oda kellett volna jönnöd hozzám esetleg vagy valami! Nem pedig itt eladni magadat...

- De akkor vajon megértetted volna azt, hogy én hibrid vagyok?

- Nem tudom.- ráztam meg a fejemet.- Meg akarlak csókolni...- fújtam ki a levegőt.

- Én is téged, de így nem tudlak. Várj estig és esküszöm, hogy sok csókot kapsz!

- Megegyeztünk!- kuncogtam.- Vaaagy, ugyebár van egy kis viskó és igazából nem kell mögé mennünk hanem be is mehetünk. Képzeld van ott egy asztal ami poooont csípő magasságban van. Hát nem hihetetlen?- rajzoltam köröket a nyakára, mire ő néhol megremegett, néhol pedig prüszkölt egyet.- Mit szólsz?

- Nem jön ma senki "ápolni"?

- Nem.