8.rész

Délután kettő is elmúlt már mire indulni készültem Sebtől.

- Biztos nem lesz bajod? -kérdeztem az ajtóban téblábolva.

- Biztos. – ölelt meg – Vagy maradni akarsz? – kérdezte egyszerűen, mire félszegen rámosolyogtam.

- Önző vagyok, tudom, de hónapok óta te vagy az első, aki mellett újra embernek érzem magam.

- Miért eddig minek érezted magad? Seprűnek? Kacsának? Vagy az Alderaanról jött hercegnőnek? – cukkolt.

- Roncsnak. – bukott ki belőlem, magam sem tudom hogyan és miért. Azonnal komoly lett, megsimogatta az arcom és magához húzott.

- Ne haragudj... - suttogtam.

- Miért kellene haragudnom... - simogatta a hátam.

- Én nem ilyen kis nyomi, bocsánatkéregetős liba vagyok! – ütöttem finoman a vállába – Mi a szar van velem?! – kaptam egy puszit a fejemre – Seb!

- Nah. – szorított magához, és újabb puszikat kaptam – Elmúlik majd... Hidd el...- válaszul csak nagyot sóhajtottam – Mit nem mondtál el? – tolt el picit magától, megrántottam a vállam, az állam alá tette a kezét és felemelte a fejem, egymásra néztünk. Nem mondott semmit, csak a szemei kérdeztek.

- Rémálmaim vannak... – motyogtam.

- Milyen súlyos? – kérdezte kedvesen, mire oldalra néztem, a fejem ráztam, és a vállam rángattam. Megsimogatta az arcom, és próbálta óvatosan letörölni a könnyeimet.

- Kérlek ne csináld... - suttogtam, nem akartam még több kedvességet, az is fájt. Sírni kezdtem, a szám elé akartam tenni a kezem, de a német nem hagyta. Olyan szorosan ölelt magához, hogy szinte már mindenem elzsibbadt. – Kripli vagyok...

- Miért mondasz ilyeneket? -kérdezte óvatosan.

- Mert ezt érzem bassza meg! – bőgve löktem el magamtól – Egy hülye vagyok, aki senkinek sem kell, és most már akkora balfék vagyok, hogy a munka sem megy rendesen! – Seb megpróbálta megfogni a karom, és visszahúzni magához, de nem engedtem – Hagyjál! Miért nem keresel egy rendes krízis kezelőt, aki nem egy használhatatlan lelki selejt?! – teljesen megdöbbent, visszamentem a szobába, és mérgemben földhöz vágtam a táskám benne a laptoppal. Hallottam ahogy darabokra törik. Lehajoltam, hogy felvegyem, de végül mellé rogytam, és az arcom a kezembe temetve sírtam.

Seb mellém térdelt és fejét a vállamra hajtva átölelt. Nem tudom meddig ültünk így, mire megnyugodtam, és végre kicsit összeszedtem magam.

- Jobb? -kérdezte állát a vállamnak támasztva.

- Kicsit... Szégyellem magam.

- Miért?

- Te is támogatásra szorulsz, és ahelyett, hogy én segítenéd neked, te istápolsz engem! Ráadásul hazudnod kellett miattam! – kérdőn hümmentett – Azt mondtad nem mozdultam rád, pedig de. Úgy viselkedek, mint aki a zártosztályra való. – túrtam mindkét kezemmel a hajamba, és a homlokom a térdemnek döntöttem.

- Összeszedem pár cuccom, és utána megyünk.

- Hová? -fordultam kicsit felé.

- Hazaviszlek, és ott maradok veled.

- Seb...

- Ilyen állapotban nem maradhatsz egyedül.

- Nem csinálok semmi...

- Tudom, de akkor sem. – nézett a szemembe – Ha veled vagyok, akkor kevésbé vagyok szarul...

- Ezt most csak ezért mondod, hogy nekem jobb legyen.

- Nem, azért mondom mert így igaz. Ketten most jobban boldogulunk, mint egyedül. Ez nem vita tárgya. Nálad bújok el a firkászok elől. Egy RB lakásban sosem keresnének.

- Minden cuccom egy bérelt apartmanban van... Kipakoltam a lakást, mikor összevesztem Chrissel tegnap...

- Akkor most az apartman, és holnap a dolgaiddal vissza a lakásba.

- Csináljuk meg most.

- Most?

- Csak néhány bőröndöm van.

- Rendben.

Összeszedtük, ami a gépemből maradt, Seb egy sporttáskába bedobált pár ruhát magának, majd a bal kézzel felkapta, a jobbal meg átkarolt.

Már nyitotta az ajtót amikor megálltam, mire érdeklődve nézett, én pedig a karjára pillantottam.

- Mi az?

- Seb, kompromittáló, hogy átölelsz.

- Kompromittáló? -és felszaladt a szemöldöke.

- Ahha.

- Az nem, hogy egy napja nálam vagy? – kérdezte halványan mosolyogva.

- A lift, és az előtér is be van kamerázva... Már így is gáz lehet a helyzet. Nem akarom, hogy olyan címlapok jelenjenek meg miszerint máris mással vigasztalódsz.

- De én nem azt teszem!

- Seb, itt minden a látszatról szól. Tudod milyenek a paparazzik, és az újságírók.

- Rendben. – engedett el – Igazad van, a gyerekeket is óvnom kell. – bólintottam.

A végül csak egymás csak egymás mellett sétáltunk a korridoron, a lift elé érve megnyomtam a hívót. Közben a német a zsebeit tapogatta.

- Telefon vagy kocsikulcs maradt ott?

- Mindkettő, a picsába. – és már fordult is visszafelé sietve.

- Tartsam a liftet?

- Ne! – szólt vissza – Menj le a garázsba, egy zöld Astonnal vagyok.

Szórakozottan néztem utána, nagyot sóhajtottam ahogy befordul a folyosón, halványan mosolyogva megráztam a fejem és beléptem a kinyíló liftajtón. Azonnal beleütköztem valamibe, egy szürke inggel és széles mellkassal találkoztam, ahogy fentebb pillantottam csak pár centire volt tőlem Toto arca. Hosszú másodpercekig egymásra bámultunk.

- Engedsz beszállni vagy menjek a következővel? – kérdeztem élesen, zavartan pislogott, de végül ellépett balra.

Beszálltam mellé, előtte átnyúlva megnyomtam az ajtózárót, és a garázs gombját.

Érdeklődve bámultam magam elé az intarziás burkolatot tanulmányozva, de a szemem sarkából láttam, hogy engem néz. Lassan felé fordultam és rezzenéstelen arccal bámultam rá.

Pontosan tudtam mi a jár a fejében, a tekintete mindent elárult, még akkor is, ha egy szót sem szólt. Összevont szemöldökkel nézett. De úgy döntöttem ezúttal nem én fogom megtörni a csendkirály játékot.

A lift kis zökkenés után megállt, az ajtó kinyílt. Oldalra pillantottam, a garázsba értünk. Lesajnáló és gúnyos tekintetet vettem Totóra majd kiszálltam és elindultam előre megkeresni Seb Astonját.

Pár méter után hallottam, hogy bezárul a lift ajtó. Körbe nézve kerestem az autót, meg is láttam a kihajtóhoz közeli bal sarokban és elindultam, de közben valaki megfogta karom.

Gyorsan megfordultam, Toto volt. Nem is hallottam, hogy utánam jött.

- Mi a faszt akarsz? – próbáltam kirántani a kezem az övéből, de nem hagyta, mérgesen néztem az arcába – Pár hónapja a bárban, részegen legalább két mondatot ki tudtál nyögni! Azóta láthatóan jelentősen visszafejlődtek a kommunikációs képességeid! Lehet, hogy agysorvadás! Vizsgáltasd meg magad!

- Mit akarsz mit mondjak? -tárta szét a karját idegesen, és elengedett.

- Nem akarom, hogy bármit is mondj! – vágtam az arcába – Látni sem akarlak, hagyjál békén! Minek jöttél utánam egyáltalán? – emeltem meg a hangom.

- Mert beszélni akarok veled!

- Miről? -mutattam a semmibe idegesen – Mégis mi a fenéről kéne még beszélnünk?

- Erről az egész hülye helyzetről köztünk és... -kezdte, de nem hagytam, hogy végig mondja.

- Ezt a helyzetet TE teremtetted! – fakadtam ki rá mutatva – TE! Egyedül! Amikor kiléptél az ajtómon hónapokkal ezelőtt, és otthagytál! Tudod mit? Az elmúlt időszak egyértelművé tette: ez számomra jó lehetőség az újrakezdésre! Egy tiszta lap, így boldog legyek egy rendes fickóval, aki szeret, értékel, és nem bánt! Téma lezárva. – még jobban összevonta a szemöldökét, összeszorította a száját, szinte csücsörített.

- Ez csak vigaszdugás vagy attól több, és más is van köztetek? - kérdezte csendesen.

- Semmi közöd hozzá! – válaszoltam ridegen.

- Válaszolj! – közölte határozottan, de csöndesen.

- Rendesen megdugtad a szőke escortot vagy csak megujjaztad párszor? – egy pillanatra lehunyta a szemét, tudtam ez betalált – De szemérmes lettél! Egyébként nem érdekel. – nevettem fel, és megrántottam a vállam – Legyél boldog a kurváiddal meg az alkalmi numerákkal Toto. Vagy akivel akarsz, nem érdekel. Csak felejtsd el, hogy élek. – azzal hátat fordítottam neki és a kocsi felé sétáltam.

- Várj. - jött utánam és megint megfogta a karom és gyorsan elém lépett.

- A Nem kellesz nekem!-nek melyik része nem jött át? - kérdeztem gúnyosan, és újra egymás szemébe néztünk. Tudtam, hogyan érez, mit gondol, és hogy sosem fogja azt kimondani, amit valójában szeretne. De már nem érdekelt.

- Azt hittem amikor Horner a történtek után nekem támadt úton-útfélen, hogy mit tettem veled, és mindenfelé elkezdett lejáratni, az valami terv része... Úgy gondoltam Didi ötlete volt az egész, te meg röhögve nézed az egészet az irodádból és még tippeket is adsz nekik...-beszélt normál hangon.

- Higgy és gondolj, amit akarsz, nem érdekel. -néztem rá közönyösen.

- Amikor tegnap megláttalak ott az előtérben először meg sem ismertelek... - szinte suttogott – Látom, milyen rossz állapotban vagy... Még rosszabban is mint ahogy Horner lefestette...

- Szegény, szegény Toto, most bűntudata van, amiért fájdalmat okozott valakinek! – nevettem rá – Szegény, szegény Toto, de sajnállak... Ne aggódj akármit is képzelsz, hogy érzel, gyorsan elmúlik.

- Nem akartalak bántani...

- Jah tudom. – intettem gúnyosan – Csak így alakult. Neeem gond.

- Válaszolj. Vettel csak pótlék, vagy érzel is iránta valamit? Legyél velem őszinte...

- Eddig is az voltam. – tekintettem rá lesajnálóan.

- Nem voltál... Szimplán belém rúgsz, ahol csak érsz... - mondta komoran kissé számonkérően.

- Mit vártál? -tártam szét a karom - Szakítottál, nincs közünk egymáshoz, nem kérhetsz számon!

- Te is tudod, hogy ez nem számonkérés... - nézett rám jelentőségteljesen.

- Nem érdekel mi ez, nem érdekel miért csinálod! Kurvára leszarom mi van veled! Csak unom, hogy zaklatsz! – fakadtam ki.

- Zaklatlak? – szaladt fel a szemöldöke, teljesen megdöbbent.

- Igen. – néztem a szemébe komolyan – Többé már semmi közöd az életemhez!

- Ne szórakozz! – szólt rám megint a tanár bácsi stílusában nálam pedig elpattant a cérna.

- Semmit nem érzek, csak tömény hányingert, és undort! Nem akarlak látni, nem akarok beszélni veled! Undorodom tőled, és attól, ami köztünk volt! És magamtól is, amiért egy ilyen alakkal voltam! El akarom felejteni, veled együtt! Fogd már fel! Erre idejössz, és zaklatsz! - kiabáltam és zengett a mélygarázs - Hagyj már békén te arrogáns osztrák pöcs!

Néhány hosszú másodpercre mély, csönd lett. Toto teljesen zsibbadtam állt velem szemben, nem ilyen választ remélt, láttam a rezzenéstelen arcát, de az, hogy egy szót sem szólt mindent elmondott.

- Ena, jól vagy? – szólalt meg Seb idegesen, aki ekkor jött felém sietve Wolff háta mögött. Eddig észre sem vettem.

- Igen... Persze. – feleltem kelletlenül, azonnal hozzám lépet, a táskáját a földre dobva, szorosan átölelt.

Alig hallhatóan, de nagyot sóhajtva bújtam hozzá, mire a hátamat simogatta.

- Mi a faszt akarsz Toto? Minek jöttél ide hozzá? Hagyd békén baszd meg! – támadt neki Seb vehemensen engem szorosan magához húzva.

- Már látom, hogy hiba volt... - mondta csendesen.

- Az volt cseszd meg! Mégis mit képzeltél? – folytatta Seb még mindig dühösen – Hogy a történtek után majd a karjaidba omlik? – Toto erre nem válaszol, csak az állkapcsát mozgatta és végül elfordította a fejét oldalra – Szemét tetü! – mondta a német undorral, majd gyengéden megsimogatta a hátam – Gyere...Menjünk. – fogta meg a vállam és finoman terelt az autó felé.

- Jó... - mondtam fáradtan.

- Hazaviszlek... - kísért az anyósülésig és kinyitotta az ajtót.

- Bárhová csak innen el.... Tőle minél távolabb...

- Rendben... - zárta rám óvatosan az ajtót.

Hátra dőltem az ülésen, így ráláttam a visszapillantóra. Toto ott állt, ahol hagytuk. Az autót nézte, egészen addig míg ki nem hajtottunk a mélygarázsból.