Sugarbabes-Too lost in you

6.rész

Amikor kinyitottam a szemem, borzalmas fájdalom nyílalt a nyakamba és a vállamba, oda is kaptam a kezem. Ahogy óvatosan körbe pislogtam lassan felfogtam hol is vagyok és mi történt. Seb meztelen mellkasához bújva aludtam, miközben egymást öleltük. A nyakam pedig ezért állt el, mert egész éjjel félig a mellkasán feküdtem negyvenöt fokos szögben. A német egy boxert viselt nem többet. Rajtam egy alsó volt, meg egy szürke póló, amiről tudtam, hogy az övé. Lassan emeltem fel a fejem, és ahogy felnéztem a tekintetünk találkozott.

- Végül a kecsapos pólóm mellé, még leöntöttél még borral is.

- Értem... - nyögtem, és nyakam masszíroztam, de közben az arcát fürkésztem, mert bevillant jó pár kép, amiről nem tudtam eldönteni delírium volt, vagy valóság.

- Nem feküdtünk le. – közölte, én meg nagyot sóhajtottam – De... - mire megragadtam a takarót és a fejemre húztam.

- Tudom bassza meg... - közben lassan lehúzta rólam a vékony anyagot – Ne haragudj rám... - bújtam a vállába – Szeretnék elsüllyedni... Ahol a Titanic van az pont jó...- az állam alácsúsztatta a kezét, vatosan felemelte, hogy egymás szemébe nézzünk.

- Wolff miatt próbálkoztál be vagy miattam, mert még mindig érzel valamit? - kérdezte egyszerűen.

- Őszinte akarok lenni veled Seb... De nem tudok erre a kérdésre válaszolni...

- Miért?

- Mert én sem tudom. Be voltam rúgva, abban a pillanatban újra megjelent azaz érzés, ami korábban volt, és akartalak. De nem tudom, ez csak pillanatnyi fellángolás volt-e, vagy csak ennyire hiányzik Toto, és dugni akartam valakivel, hogy elfelejtsem, vagy pótoljam...

- Értem...

- Sajnálom Seb... Nem kellett volna idejönnöm az este...Azt hiszem hiba volt...

- Nem volt az. – simogatta az arcom – Segített, hogy itt voltál. Komolyan... És nem csak te éreztél valamit tegnap... De én most nem mehetek bele egy kapcsolatban, sem viszonyba, sem kalandba... Hiba lenne... Ena, én össze vagyok zavarodva...

- Tudom...

- Ez a három hónap nem csak neked volt katasztrófa. Minden nap a pokolban éreztem magam. Igazad volt, teljesen kimerültem érzelmileg... És pont ezért lett volna jó veled lenni, újra érezni mennyire szeretnek és vágynak rám... Érezni, hogy a feleségem elvesztésével nem ér véget minden, hogy egyszer elmúlik ez a sötét rémálom és boldogok leszünk még... Tudom, van esély rá, de akkor sem érzem ezt, pedig jó lenne egy kis remény... Szerettem volna veled tölteni az éjszakát, -simogatta az arcom – hogy adj egy kis fényt, de közben nem akartalak kihasználni, nem lett volna tisztességes... Nem akartam még én is beléd rúgni, nem ezt érdemled... És egyébként sem azért hívtalak ide, hogy a bugyiddal itasd fel a könnyeimet... Most még nagyon távol vagyok egy kapcsolattól... De ha hagyom megtörténni a tegnap estét, akkor lehet hogy belekezdek valamiben amit aztán később nem fejezek be... vagy nem úgy ahogy korrekt lenne.

- Ne is folytasd... - ültem fel – Tudom. Neked most idő kell a gyógyulásra, és hidd el szégyellem magam, nagyon.

- Miért? Ember vagy te is, érzelmekkel és vágyakkal. - rántotta meg a vállát.

- Miért nem haragszol? Most vesztetted el, aki fontos neked, én meg... - nem tudtam befejezni a mondatot – Gusztustalan vagyok... - megfogta a karom, visszahúzott magához és átölelt.

- Nem vagy az. Ne is gondolj ilyet. – puszilta meg a homlokom – Magányos vagy, és sérült...

- Nagyon... - suttogtam, felpillantottam Seb megsimogatta az arcom, és kisöpört egy tincset a szememből.

- Sajnálom, amiért ilyen mélyen megsebzett... - mondta lágyan és kedvesen.

- Én is... - hajtottam a vállára a fejem – Tudod, lehet, hogy önzőség, de éppen ma pakolás közben jutott eszembe, milyen más lenne most a helyzet, ha akkor otthagyom Totót a fenébe.

- Úgy érzed hiba volt őt választani? – kérdezte az arcomat fürkészve.

- Tudom, hogy hiba volt... Már akkor is tudtam... De hát belül egy hülye idealista vagyok, mint minden nő aki kicsit is szerelmes... Tudtam, hogy hülyeség és mégis...- megrántottam a vállam – Majd elmúlik.

- Ha hagyod...

- Seb...

- Miért nem engeded el őt? Ez önkínzás édes.

- Tudom.... Ez bonyolult...És fura. – nevettem fel keserűen. - Fáj...

- Ez természetes...-nyugtázta – De miért nem hagyod gyógyulni a sebet?

- De nem érzek mást csak azt, hogy fáj. Érted? – tártam szét a karom - És ha éppen nem fáj, akkor meg olyan vagyok, mint egy üres doboz! Nem érzek semmit, és teljesen tompa vagyok! Egy zombi, agy nélkül, érzések nélkül, minden nélkül! Ki ne mond! – tartottam fel a kezem és lehajtottam a fejem, mert könnyeim már szúrták a szemem, de közben felnyögtem mert a mozdulat meg fájt – Aberrált vagyok! Tudom. Au... - kaptam a nyakamhoz, mire Seb azonnal masszírozni kezdte.

- Szerintem még mindig, ennyi idő után is sokkos állapotban vagy... - közölte komoly hangon, én pedig azonnal ránéztem. A tekintetében együttérzés és aggodalom látszott. – Nem tudtad feldolgozni ezt az egészet, és a szervezeted így védekezik. Az agyad átkapcsolt alapfunkcióba, vagy fájdalmat okoz, hogy tovább tudj menni, vagy tompít, hogy képes legyél pihenésre...

- Túlélő mód...

- Igen...

- Nem tudom, lehet, hogy tovább kellene állnom...-sóhajtottam fel.

- Hogy érted?

- Seb. Itt álladóan bele fogok botlani, ez elkerülhetetlen. És nem az zavar, hogy vannak női, meg kurvái!

- Az zavar, hogy úgy érzed te is egy voltál a sorban... Plusz nála ezaz elvárás meg a szint egy nőre. Ergo kellék, és cserélhető bútordarab.

- Mikor lettél te ilyen szuperokos lelkimuksó? – kérdeztem fáradtan.

- Azért mert azt hiszitek mi pilóták ősbunkók vagyunk, még nem vagyunk azok.

- De, csak te képes vagy túljutni az egysejtűek szintjén. – böktem meg.

- Az is valami. - mosolyodott el halványan, és hosszan néztük egymást – Tudod, én nem értem Totót. Tudjuk, hogy érzett irántad valamit, és mégis elküldött... Nem értem miért?

- Mert egy degenerált érzelmi analfabéta, aki beijedt. Rosszul reagáltam le a helyzetet, ott és akkor. Igen, és sajnos amíg vele voltam, ez többször is megesett. Ő pedig, úgy gondolta ez már sok nekem, és elegánsan kiszállt. Biztos vagyok benne, még most is abba a hitbe ringatja magát, ő volt a fair, jó fiú, aki megvédett a saját hülyeségétől, és az elkövetkező traumáktól. Szerinte ez a helyes, és majd lesz más az életemben, aki jobban illik hozzám, mint ő. – suttogtam, Seb pedig egy kicsit felém fordult a felsőtestével.

- És azzal, hogy számol el magában, hogy a nemes tett közben darabokra törte a szíved, meg a lelked? Addig csűrte, csavart a dolgokat amíg te is bele szerettél. Aztán hírtelen, a semmiből ő már túl rossz lett számodra, meg túl nagy teher, és elhagyott. - intett a semmibe a német.

- Igen, és ráadásul még halálra is rémült attól, hogy érzései lettek.

- Halálra rémült az érzéseitől? – nevetett fel.

- Seb, Toto nehezen kötődik érzelmileg bárkihez is, és még nehezebben mutatja ki. Tíz évig nézte ahogy az apja haldoklik és kifordul önmagából egy agytumor miatt. Szerinted milyen hatással van ez egy kisgyerekre? Nem mentegetem, hidd el. De a problémái gyökere itt van. A legtöbb gondja még mindig abból adódik, hogy belül egy traumákat átélt gyerek, aki bizonyítani akar mindenkinek mindent. Közben meg nem enged be senkit a falain kívülre mert fél, hogy megint fájdalom éri. És lássuk be, én azért nem féltem neki visszaadni a kölcsönt.

- Magadat hibáztatod? – kérdezte felháborodva.

- Nem. Nem bánom, amit vele tettem, mert meg kellett védenem magamat. De tőle függetlenül, azért a következő kapcsolatomban először inkább meghallgatom a magyarázatot és tényeket, mielőtt kivégzem az illetőt...

- Velem mindig normális voltál.

- Te nem vagy egy manipulatív, hazug seggfej.

- Szerintem, akitől nem kell megvédened magad, azt te sem végzed ki. Én is túléltelek. – mosolyodott el.

- Az igaz... - mosolyogtam rá - Mennyi az idő?

- Azt hiszem tizenegy körül. – nyúlt a telefonjáért, és ránézett – Háromnegyedtizenegy.

- Lehet még reggelit kérni ilyenkor?

- Passz. Mit szeretnél?

- Mindegy, csak kávé is legyen, és sok.

- Rendben. – ült fel, de ahogy megmozdultunk felnyögtem.

- Ennyire gázos? – tette a nyakhajlatomra a kezét és óvatosan újra masszírozni kezdte.

- Nagyon fáj, szerintem az nyakizmaim, és vállam is meghúztam, nem tudom fordítani a fejem.

- Hívjam fel a trénerem? Talán tud segíteni. Húsz percre lakik.

- Ne. Csak masszírozd még egy kicsit, aztán ha nem gond letusolnék, talán a melegvíz jót tesz.

- Persze.

- Megnéztem a táskám. Lehet, hogy van benne izomlazító.

- Oké. – a fejem alá csúsztatott egy párnát miközben óvatosan kimászott az ágyból.

Húsz perc masszírozás, és egy vastag krém réteg után végre fel tudtam ülni. Még fájdalomcsillapítót is kaptam.

- Jobb?

- Valamivel. Azt hiszem el tudok menni zuhanyozni, rendelsz kaját?

- Igen. – dörzsölte az szemét és az arcát.

Gőzöm sincs meddig áztattam magam, de a végére már viszonylag rendesen tudtam mozgatni a nyakam. Megfésülködtem, és egy vastag, puha fehér fürdőköpenyben léptem ki a fürdőből, miközben hajamat szárítgattam egy törülközővel.

- Seb, tudnál kölcsön adni valami ruhát? Az éjszaka történtek miatt eléggé megviselt az outfittem. - kérdeztem hangosan miközben bezártam a fürdőajtót - Apropó megjött a kaja? Eléggé leszívott az este, meg ez a ma reggel, szóval farkaséhes vagyok. – céloztam az érzelmi drámára, és ivászatra, amit műveltünk, és közben beléptem a szobába. Ahogy felnéztem, megdöbbenésként ért, Seb nincs egyedül a szobában.