4.rész

Sietve mentünk végig a két oldalt keskeny üvegablakokkal szegélyezett fekete márványborítású és vörös festésű folyosón. Aztán elfordultunk balra, és megálltunk a lift előtt. A németre sandítottam miközben megnyomta a hívót, aztán a padlót tanulmányozta.

- Ne haragudj... - nézett fel – Nem tudtam, hogy itt szállt meg ez a barom. -tárta szét a karjait – Nem tennélek ki ilyen sokkhatásnak. – magyarázta idegesen, mire felnevettem.

- Én nem mondtam semmit. -közben végignéztem rajta a kinyúlt kopott szinte már fehér farmer, a sötétkék hosszúujjú póló, és a kopottas fehér sportcipőn remekül állt rajta.

- De gondoltál. – mutatott rám.

- Mentalistának vagy annak a fasz Totónak képzeled magad, hogy azt hiszed tudod mi jár a fejemben?! – szóltam vissza élesen.

- Evidens lenne, ha...

- Nem vagyok átlagos szőke picsa! Ennél jobban is ismerhetnél! – pirítottam rá - Azt akartam kérdezni ettél e ma valamit egyáltalán? A sokkhatásról meg annyit, elég érdekes helyen kalandoztak a kezei. Nem értem miért nem diszkrétebb a kurváival. Legalább kifelé ne reklámozza, hogy egy escort ül mellette. – ráztam a fejem, és előre lépve megnyomtam én is a hívót.

- Gondolod, hogy az a csaj... - egy pillantást vettem rá, és nem folytatta.

- Ennyire naiv vagy, vagy csak szimplán hülye? – kérdeztem ingerülten.

- Mindkettő. – tette zsebre a kezét.

- Seb... - sóhajtottam fel közben a kinyújtottam a kezem, és megsimogattam a karját – Sajnálom... Bunkó voltam.

- Az voltál, de megérdemeltem. – sóhajtott fel ő is, és előre engedett a kinyíló liftbe.

- Nem akartalak bántani. – húzódtam mellé, mire fáradtan rám mosolygott, megnyomta a harmadik emeltet, és átölelt.

- Nem haragszom...

- Akkor jó. – mosolyogtam rá és visszaöleltem, egy pillanatig megdöbbent, majd hagyta.

Csöndben mentünk végig az emeleti folyosón, Seb lehúzta az ajtónál a mágneskártyát, előre engedett, és felkapcsolta a hangulatvilágítást.

- Szétmegy a fejem, és az erős fényt most...

- Semmi baj. Szóval ettél már valamit ma?

- Nem vagyok éhes...

- Én igen. – tereltem bentebb – Rendeljünk valamit, és közben elmondod mi történt. -dobtam le a kabátom a fekete lakkozott előszoba szekrényre.

- Ena... – fordult felém fáradtan, egy pillanatig találkozott a tekintetünk, aztán odaléptem hozzá és szorosan átöleltem.

A vállamba fúrta az arcát. Pár pillanattal később pedig már szaggatottan vette a levegőt, és rázkódott a teste. Némán sírt... Finoman simogattam a hátát, és a vállát. Sejtéseim voltak mi történhetett pontosan, hiszen Seb teljesen összetört és totálisan a padlóra került. Leaglább egy óráig álltunk az előszobában, mire annyira össze tudta szedni magát, hogy elengedjen.

- Én.... – törölgette a szemét, és az arcát a tenyeréig élő felsővel, mire megfogtam a kezét.

- Mi történt pontosan? -kérdeztem alig halhatóan.

- Hanna... - majd kezébe temette az arcát, és újra sírt – átöleltem.

- Seb, mekkora baj?

- Nagy... -zokogott hangosan.

- Mennyire nagy? – mire rám pillantott, és én megértettem.

- Részvétem.... – bólogatott, és újra átölelt. Percekkel később legalább már annyira magához tért, hogy be tudtam terelni a szobába, és le tudtam ültetni az ágy szélére. Felpillantott rám, abban a tekintetben pedig minden benne volt a mély fájdalom, a keserűség, a mérhetetlen bánat és szomorúság.

- Tudsz maradni egy kicsit? -kérdezte rekedt és suttogó hangon.

- Persze. – odahúztam egy széket, és leültem vele szemben – Kérlek szed össze magad, fel kell tennem pár kérdést.

- Nem akarok róla beszélni... Ena, én... - tárta szét a karjait, és kibámult az ablakon a sötét semmibe.

- Értem, de elég sok dolgot el kell intézni... -fogtam meg az egyik kezemmel a jobb kezét, a másikat az állára csúsztattam és finoman magam felé fordítottam az arcát – A szüleidet és az ő szüleit már hívtad? Hol vannak a gyerekek? Van, aki intézi a temetést és az azzal kapcsolatos ügyeket?

- A gyerekek a szüleimnél vannak... - közben a könnyek végig folytak az arcán - A múlt héten hazavitték őket... Hívtam mindenkit... Tegnap óta telefonálgatok...A többit már Britta intézi....

- Rendben... -fogtam meg mindkét kezét és szemébe néztem– Én miben segítsek? – hosszú pillanatig farkasszemet néztünk, de nem válaszolt, mire felsóhajtottam –Kérlek mond meg mit vársz tőlem...

- Egy barátra van szükségem... – mondta fáradtan és cipője orrát nézte.

- Seb...- nyúltam az álla alá – Azért jöttem, mert fontos vagy nekem. De mindketten tudjuk, hogy a fél paddock szeret, és rajuk kívül is vannak még igaz barátaid is. Miért én vagyok itt és nem valaki más?

- Tudod, miért vagy itt.

- Nem! Nem tudom! - álltam fel ingerülten – Seb! Miért hívtál ide? Több opció is van, szeretnéd, ha valamit rendbe tennék az üzleti ügyeidben, vagy kell egy barát, aki mindenben támogat kérdés nélkül, vagy esetleg kefélni akarsz! Esetleg mind egyben! – hadonásztam idegesen, ő pedig ingerülten pattant fel.

- Most vesztettem el Hannát! - támadt nekem és megfogta a karom - Hogy gondolhatod, hogy dugni akarok?! Normális vagy? Mi a fene van veled? – elfordítottam a tekintetem, és hosszabb csönd telepedett közénk. Végül Seb átölelt. – Mi van veled kislány? – suttogta.

- Nem tudom... - és sírva bújtam hozzá, a mellkasába temetve az arcomat – Nem tudom... Ne haragudj... - most rajta volt a sor, hogy engem nyugtatgasson.

- Akarsz beszélni róla? – kérdezte óvatosan, mire felpillantottam.

- Sem az idő, sem az alkalom nem megfelelő. – törölgettem a könnyeimet.

- Most nem tudok magamról beszélni, még nem megy. Arról, ami történt, pedig még nem akarok.... Kibaszottul fáj... De örülnék, ha neked tudnék segíteni. Ha csak abban is, hogy meghallgatlak...

- Seb... - sóhajtottam fel.

- Miért nem beszéltél valakivel a Totóval történtekről? Chris többször is hívott az elmúlt hónapokban, megkért, hogy beszéljek veled, hátha velem szóba állsz, mert senkinek nem mondasz semmit. Még annak az olasz haverodnak sem. Ő meg Didi nagyon aggódtak, hogy véglegesen összeroppansz.

- Nem hiszem el, hogy mindenbe... - ráztam a fejem idegesen.

- Én is féltelek... - mire a szememet forgattam - Nem csak én nézek ki szarul.

- Kösz! Igazán kedves vagy. - böktem meg finoman a vállát.

- Árnyéka vagy önmagadnak. - simogatta meg az arcom - És nem csak látványosan kimerült vagy, de a régi önmagadnak nyoma sincs. A régi Ena pontosan tudná miért hívtam, és nem vágna a fejemhez oltári hülyeségeket... - fáradtan döntöttem a homolom a vállának, ő meg a hátamat simogatta, majd miután összeszedtem magam ránéztem.

- Azért hívtál, hogy védjem meg a családod a média cirkusztól, és támogassalak. – hosszan pislogott, és bólintott. - Seb...

- Rendelek valami kaját, jó?

- Seb... Rendelj egy kis érzéstelenítőt is jó? – újra megsimogatta az arcom – Teljesen józanul nem megy...

- Rendben...

- De te is beszélj... Legalább az alap dolgokat mond el...

- Azt el akartam, csak a részletek...

- Oké...-lassan elengedett és szállodai telefonhoz sétált, én pedig a mosdóba mentem, ami az előszobából nyílt. Megmostam az arcom, és a tükörbe nézve magam sem értettem ki néz vissza rám, de biztos, hogy nem én voltam az.