2.rész

Végül csak ketten ebédeltünk Christiannal a többiek vagy másik asztalnál ültek le, vagy később jöttek. A kávét, és a süteményt már az ő irodájában ittunk meg.

Éppen a bekaptam egy harapást a muffinból, amikor a tányérból felpillantva megint találkozott a tekintetem az angollal. Kedvesen rám mosolygot, én pedig kérdőn felvontam a szemöldököm.

- Aggódok érted. – mire ismét felvontam a szemöldököm, ő pedig felnevetett – Ne kombinálj. Tudod, hogy értem. -nevetett.

- Nem, nem tudom Chris.– tettem le a villám komoly hangnemre váltva - Világosít fel. – nem akartam semmiképpen sem veszélyes vizekre evezni, gyorsan tisztázni akartam a helyzetet.

- Gery és én is nagyon kedvelünk téged, jó barát vagy, és aggódunk.

- Az előbb nem használtál többesszámot.

- Ena. – hajolt előre – Kedvellek, de Geryt szeretem. Érted pedig azért aggódok, mert három-négy ember helyett dolgozol, alig eszel, és az emailekből és telefonhívásokból véve alig alszol. Túlhajtod magad. Pihenned kell, legalább egy kicsit. Wolff nem ér annyit, hogy tönkre tedd magad.

- Chris hidd el...-kezdtem bele, de leintett, és közbe is vágott.

- Ena. - nézett rám komolyan – Nem muszáj velem beszélned, de beszélj valakivel. Geryvel, Mass-al, egy pszichomókussal, akárkivel. De hidd el nekem, az, hogy bezárod magad a négy fal közé és növényként vegetálsz nem jó irány. Össze kell szedned magad. Lassan a futamokon is szükség lenne rád, ha idén nem is, de jövőre biz...

- Nem én, nem akarok menni. Dietrich nem enged el a futamokra. -tártam szét a karom.

- Ena, ő csak aggódik érted, mint mi itt mindannyian. – mondta kedvesen én meg felsóhajtottam.

- Nem borítana ki Toto látványa, sem az ha beszélnem kellene vele... – néztem ki az ablakon keresztül a szemerkélő esőbe - Ez a része biztosan nem lenne gond. Fel tudom piszkálni magam annyira, hogy letapossam.

- Akkor mivel lenne a gond? – kérdezte óvatosan, ránéztem, Chris pedig felsóhajtott majd a fotelje karfáját kezdte le piszkálni, aztán rám pillantott – Még szereted.

- Ki ne mond, elmebeteg vagyok. Tudom. – temettem a kezembe az arcom.

- Azt megértem, szereted. Akárki akármit mond, én láttalak titeket együtt. Az nem csak egy kis szikra volt köztetek, hanem annál jóval több... Idő kell az elengedéshez, és persze nem segít, hogy rendszeresen fogod látni... - bólintottam, ő meg folytatta – Ez érthető...

- De?

- Miért nyomozol utána? Miért figyeled Ena? Nincs értelme. – kérdezte fürkészően.

- Nem vagyok zakkant Chris....Egyébként honnan tudsz te erről?

- Nem mondtam, hogy az vagy. És már régen észrevettem, de eddig nem tettem szóvá. Csapatvezetőként figyelek az embereimre....

- Attól félsz, hogy bekattanok és mániás leszek? – egy hosszú percig farkasszemet néztünk.

- Nem tudom képes lennél e bekattanni, de nem szeretném megkísérelni, hogy esetleg eljutsz odáig. Gery azt mondja, ne aggódjak, mert ez nem követési kényszer, másról van szó.

- Nem, nem az. – ő pedig kérdőn nézett rám – Tényleg nem az. Én csak...

- Nézd, nem kell elmondanod, ha nem akarod... - szólásra nyitottam a szám, de Chris gyorsabb volt – Nem küldelek haza és nem is foglak. A munka eltereli a figyelmed, és most nagy szükséged van erre. De pihenés és több emberi kapcsolat is kell... Tudom, hogy jó dolog néha magányosnak lenni, de ez most nem az az élethelyzet.

- Christian én nem akarok a többie...

- Nem érdekel mit akarsz vagy mit nem akarsz. Ez mostantól nem kívánság műsor. – szögezte le keményen - Mivel a gyár, az irodák az én hatásköröm, és én ellenőrzöm a túlórákat és a home office munkát is, ezért az lesz, amit én mondok. A szerver figyeli, mennyit dolgozunk otthonról, vagy mennyit vagyunk az irodában munkaidőn túl. Úgyhogy nem tudod letagadni. Eddig nem tettem szóvá, de ennek most vége. Mostantól nincs napi húsz-huszonkét óra meló. Tizenhat a plafon. Ha elérted a limitet, a szerver figyelmeztet, majd öt perc múlva kidob.

- Ne hülyéskedj velem! Ez egyszerűen...

- Nem hülyéskedek! -emelte meg a hangját - Reggel bejössz, végzed a munkád, ebédelsz a csapattal, aztán folytatod a dolgod. Délután iszol egy kávét, este rendes időben szépen hazamész, vagy a többiekkel a városba lazulni.

- Nem kényszerítheted rá idegen emberekre a jelenlétem!

- Nem is teszem! -tárta szét a karját – Barátokkal leszel körülvéve! Max, és Alex vállalták, hogy heti egyszer váltásban elvisznek moziba, vagy pizzázni vagy videójátékozni vagy bármilyen más lazulós programra. A fenn maradó hat napból kettőt pedig velem és Geryvel töltesz. Elmész vele csajos dolgokra, vagy foci meccset nézel velünk, vagy lovagolsz vagy tudom is én.

- Nem vagy normális! – fontam össze magam előtt a kezem, és fejrázva hitetlenkedtem – Más egyéb?

- Még nem fejeztem be!

- Remek! – fakadtam ki.

- Egyébként jövőhéttől indulnak a kondi teremben szervezett edzések is. A dolgozóink egészsége kiemelten fontos. Lesznek órák, kora reggel, pár napközben, és munkaidő után is. Elég széles lesz a választék, jóga, fittness, erőnléti edzés, stb. Örülnék, ha legalább egy csoportba jelentkeznél. Bármire, ami neked tetszik.

- Menjek még sportolni is? -kérdeztem megrökönyödve.

- Igen! A vezetőségből mindenki csatlakozik, bátorítani akarjuk a dolgozóinkat az egészséges életmódra, másrészt szeretnénk jobban megismerni őket. Rád is rád fér. Egész nap egy irodában ülsz, kell egy kis mozgás. Pesten jártál edző terembe nem?

- Jártam igen. És?

- Akkor meg mi a gond? Járj most is. Mozgasd át magad, engedd ki a gőzt. -közölte a lehető legtermészetesebben.

- Más egyéb? -tártam szét a karom idegesen – Mi a faszt akartok még tőlem? – álltam fel idegesen – Az esküvőmet is megtervezted, már a férj jelölt is megvan?? Elmebeteg vagy!! – akadtam ki.

- Segíteni szeretnénk neked, hogy könnyebben összeszedd magad! Nyugodj meg!

- Te engem ne nyugtatgass, tudod mit? - tártam szét a karom, és idegesen járkáltam fel alá - Nincs kedvem egy olyan cégnek dolgozni, ami egy börtön! Megfigyel, és kiszervezi a szabadidőmet! Ráadásul semmi ilyesmi nincs a szerződésemben, úgyhogy, ha ezekre rá akarsz kényszeríteni akkor lehet, hogy mégis felmondok a faszba! De azért még felejelentelek benneteket szerződésszegésért és kényszerítésért a bíróságon! – kiabáltam.

- Jó. -állt fel Christian idegesen - Mondj fel, nyugodtan. Perelj be minket, megteheted! Úgyis mi nyerünk!

- Szerencsére ebben az országban még van jog is a világon!

- A mi szavunk a tied ellen! Esélytelen vagy! – aztán ingerülten még oda vágta – Egyszerűen kérvényezzük a kötelező pszichológiai ellenőrző vizsgálatot veled szemben, amin persze megbuksz, amilyen labilis vagy jelenleg is! -amint kimondta lehunyta a szemét, és összeszorította a száját. Mérgében bukott ki belőle, de már kimondta, nem volt visszaút.

- Azonnal hatállyal felmondok. - szögeztem le higgadtan - A személyes cuccom küldjétek utánam a lakásba még ma, holnapi nap folyamán onnan is kiköltözöm, és átadom a céges autó kulcsait is.

- Ena. Sajn...-kezdte volna nyugodtabb hangnemben, felém nyújt a kezét, de nem akartam hallani.

- Csak hogy tudd – hajoltam az arcába – most kerültél egy szintre Totóval. - hozzávágtam a nyakamból kivett belépőmet, és kimentem az irodájából.

Lerohantam a lépcsőn, a portán pedig szóltam, hogy engedjenek ki a kiléptető kapun, mert sietek, de a kártyám fennmaradt. Szó nélkül megtették. Hazamentem, ami kevés cuccom volt, ruhák, személyes tárgyak, pipere mind gyorsan összeszedtem három bőröndbe. Nem érdekeltek a bútorok, úgy voltam vele majd veszek másikat. Kerestem egy apartmant a neten, és kifizettem két hétre előre. A kocsi kulcsot a forgalmival a pulton hagytam, a borítékba tett felmondom levelemmel együtt. Aztán hívtam egy Ubert, és átpakolta az ideiglenes lakásba.

Christian a délután folyamán többször is hívott, de vagy nem vettem fel, vagy kinyomtam a fenébe. Gery is keresett, velem sem akartam beszélni. Mindketten írtam több üzenetet is, egyiket sem olvastam el. Kora este még Dietrich is próbálkozott, sikertelenül.

Este hat is elmúlt amikor jött egy sms Sebtől is. Ennyi állt benne „Nagy szükségem van egy barátra. Kérlek beszéljünk. Seb. P.S.: Tudom, mi történt Chris irodájában, de nem arról akarok beszélni. Nem leszek a védőügyvédje. Másról van szó." Az elmúlt időszakban ugyan nem beszéltünk, de több üzenetet is váltottunk. Őszintén érdekelte a hogylétem, bár mindig csak sablonos válaszokat kapott, igyekezett bíztató szavakat írni, és küldött pár vicces képet is. Végül rányomtam a hívásindításra.