19.rész

Seb mellém bújva simogatta az arcomat, de láttam, hogy közben nagyon elgondolkodott.

- Merre jársz? – mire felsóhajtott, én pedig érdeklődve pillantottam rá.

- Állandóan azt szajkózom, hogy én nem vagyok ő, és most, ma, mégis pont úgy viselkedtem veled. – erre hangosan felnevettem, és szorosan megöleltem – Csak azért nem adsz nekem igazat mert van köztünk valami. – pillantott rám jelentőségteljesen.

- Seb...

- Jobban kell bánnom veled.

- Seb... Kérlek. – odahúzott a mellkasához, és átölelt.

Ott feküdtünk némán, egymáshoz bújva. Nekem mindenem fájt, úgy éreztem a lelkem egy kicseszett sivatag, a szívem apró konfetti méretű darabokban van, de mégis nyugodt voltam, és tudtam, hogy minden jobb lesz. Ebben rejlett Seb varázsereje, mellette az ember mindig érezte, a legnagyobb vihar után is ki fog sütni a nap. Az a sok kedvesség, törődés, szeretet, mind apró de stabil kapaszkodót jelentettek.

Ez a srác, közel sem volt tökéletes, de valóban többet ért, mint Toto. Elmosolyodtam ahogy eszembe jutott a szemétszedési és a méhhoteles kampánya, a biofarmos mániája, és az utazzunk tömegközeledéssel akciói. Arról nem is szólva, saját sütésű kenyeret vitt a szerelőinek.

Seb bolond, ebben biztos voltam. Ahogy abban is, hogy neki nem fontos sem a pénz, sem a kiemelt vezetői pozíció. Ebből a szempontból nem karrierista. De a versenyszellem élénken élt benne, még mindig meg akarta mutatni, nem véletlenül van a világ legjobbjai között. Újra a csúcsra akart törlni, és a világbajnoki címért harcolni. Még emlékeztem rá, mennyi hülyeséget csinált, a győzelemért. Képes volt átgázolni a csapattársán, meg a saját csapatán is. Persze, mindenkinek van egy másik oldala, egy sötétebb énje, és mint olyan Sebé sem éppen vonzó. Csak azt nem tudtam nála hol van a határ. Totoban nincsenek gátlások, ő bárkin átgázol, ha azzal fél centi előnyt, vagy pár milliót nyerhet. Az osztrák kórosan torzul személyisége, és még mindig benne élő gyerekkori félelmei minden tettét, és döntését befolyásolják, még akkor is, ha a dolog sokszor nem tudatos.

A német gyerekkoráról nem tudtam sokat, csak azt, a szülei nem vetette fel a pénz, és sok áldozatot hoztak a karrierjéért. Seb pedig imádta az autókat mind vezetni, mind összerakni. Szenvedélyesen szerette az autósportot, és az ezzel járó versenyeket és csatákat. Ugyanakkor az a gyermeki kedvesség, és naivitás még harmincon túl is vele maradt, ami ritka kincs ebben a közegben. Nem volt kérdés, őt nagyon szerették és támogatták gyerekkorában, sőt erre is nevelték. Ahogy nagyanyám mondaná igazi férj alapanyag. Seb közben elaludt, és nyugodtan szuszogott. Egy darabig hallgattam az egyenletes lélegzését, majd engem is elnyomott az álom.

Valami halk motoszkálás jutott el a tudatomig, azt hittem Seb akar indulni, így nyöszörögve bújtam a mellkasához, és szorosabban öleltem. Nem akartam, hogy elmenjen. Megnyugtatásul motyogott valamit, visszaölelt, pár mozdulatig a hátamat simogatta. Pillanatok alatt visszaaludt, én pedig megint hallottam a halk zajokat. Résnyire kinyitottam a szemem, és a halvány félhomályban egy ismerős alak rajzolódott ki. Toto nekem háttal, cuccokat szedett ki a gardróbból. Aztán a tőle telhető legcsöndesebb módon, azaz zajokközt próbált kijutni. Nagy elánnal indult meg, és műanyag öltönytartó, amibe az ingeit tuszkolta, neki csapódott a szekrénynek és levert néhány újságot. Az osztrák megállt a mozdulatban, Seb morgott valamit, majd álmában adott egy puszit a fejemre, és a vállamat simogatta majd ismét bealudt. Toto óvatosan résnyire kinyitotta az ajtót, de amikor kilépett felhangzott egy brit akcentus.

- Mehetünk végre? – Lewis volt az.

- Ne üvölts! – szólt rá erélyesen, de csöndesen – Az előbb majdnem felvertem őket.

- Őket? Miért ki van vele? – érdeklődött a britt.

- Nem mindegy neked? – dünnyögte Toto, és majdnem teljesen bezárta az ajtót.

- Ki van vele? – kérdezte Bottas élénken.

- Menjünk már!

- Csak nem Vettel? – kérdezett rá a britt.

- Vettel? Ezek kavarnak? – kérdezte Bottas döbbent hangon – Annak, nem most halt meg a felesége?

Ezek mindig hárman járnak, mint a kurva muskétások vagy mi?

- Tényleg együtt vannak? - hitetlenkedett Lewis – Ne szivass ember!

- Igen. Mehetünk végre? – mordult rájuk az osztrák.

- Látnom kell, hogy Szent Vettel meg az a csaj! – hallottam Hamilton félig nevető, félig hitetlen hangját.

- Lewis! – szólt rá Toto, de már nyílt az ajtó, és egy fonott hajköteg jelent meg a résben.

- Beszarás...

- Legalább pucérok? – több fény jött be és Valteri is feltűnt a nagyobb nyílásban, mögötte pedig Toto temette a kezébe az arcát – Ezek összejöttek! Haver csajjal tuti nem gabalyodunk így össze.

- Kösz a konstruktív megjegyzést! Aludni akarunk, szóval kivonszolnátok a seggeteket? Beszéljetek ki minket máshol! Kösz! – és integettem nekik, persze ők nem látták, hogy résnyire nyitva a szemem.

- Miért nem alszol? – cukkolt Valteri.

- Mert a főnököd úgy járkál, mint egy rinocérosz! – emeltem meg a hangom, a következő pillanatban pedig egy párna repült az ajtóban álldogáló fiúk felé.

- Húzzatok már ki a faszba és duguljatok be! – mordult rájuk Seb.

- Gyertek már! Elkésünk a reggeli interjúkról! – emelte fel a hangát Toto – Nem borítom fel a napom miattatok!

A fiúk vigyorogva bezárták az ajtót, de még hallottam Valteri kérdését.

- Toto, téged ez egyáltalán nem zavar? – némi csend után a finn újra próbálkozott – Toto?

- Hagyjál már baszd meg! – majd ajtócsapódás hallatszott.

- Mint az ovisok. – nyögtem fel Seb mellkasába.

- Délre az egész boxutca tudni fog rólunk... - sóhajtotta a szemét dörzsölve - Valteri, finn létére egy pletykás vénasszony.

- Sajnálom... - mondtam és az állam a mellkasára téve, ő meg közben próbált egy vérszegény mosolyt erőltetni magára – Beszéljek vele?

- Megakarod fenyegetni?

- Gondoltam szimplán megkérem... De tudok mit előhúzni a tarsolyomból, ha kell.

- Majd én beszélek vele.

- Pilóták egymás közt? – mire bólintott.