15.rész

Chris egy narancslével a kezében ácsorgott az ablak előtt, Seb a kanapén nyújtózott, Toto pedig éppen töltött magának egy nagy pohár vodkát a minibárnál.

- Ez nem bár, hanem válságstáb, ha a padlóig akarod inni magad tedd máshol! -szóltam rá.

- Leszarom a véleményed! – és látványosan felhajtotta az egészet.

- Akkor a segítségemet is szard le, mert mehetsz is a faszba! Részegen hasznavehetetlen vagy! – fontam össze magam előtt a kezem – Részeg egysejtű barmokkal nem tárgyalok, azok az idők elmúltak. – gúnyolódtam.

- De magas lovon ülsz! Azt hiszed különb vagy nálunk? -fakadt ki, és felém lépett.

- Hát nálad biztos. – nevettem az arcába, mire megragadta a karom, és farkasszemet néztünk egymással.

Chris lépett mellénk, és az osztrák karjára tette a kezét.

- Toto. Enged el, ennek a cirkusznak semmi értelme. – mondta csendesen – Egy kényes ügy miatt vagyunk itt, nem a kettőtök közti vita miatt.

Mind hallottuk mit mondott, de mégsem mozdult senki sem.

- Toto. – de Wolff továbbra is engem nézett, és most először nem tudtam eldönteni mi járhat a fejében, meg akar csókolni vagy megverni – Toto...

- Elegem van abból, hogy egy kapcarongyként kezel. – fakadt ki, a szemem sarkából láttam, hogy Chris a szabad kezével idegesen megdörzsölte a szemét.

- Toto... - sóhajtott fel.

- Hagyjál! – rázta le osztrák kezét magáról, és még mindig rám bámult.

- Részeg vagy. – közöltem higgadtan – Múlt héten is az voltál. Azt hiszed, ha bepiálva megjelensz nálam akkor elérsz bármit is? Ezek a jelenetek csak arra jók, hogy még több fájdalmat okozzál, és szabotáld, a felépülésemet. De akármit is mondasz, láthatóan ez a célod, és zseniálisan csinálod! Meg kell hagyni! – rántottam ki a kezem az övéből, és széttártam a karom - Újra és újra feltéped a régi sebeket, mégjobban kínzol és reménykedsz, hogy fájdalmamban elmarok magam mellől mindenkit! Teljesen bekkanjak, ez a cél nem igaz? Vagy, hogy egy szép napon felvágjam az ereimet, esetleg lesétáljak a tetőről! Azt élveznéd mi? Igazi, egy faszfej szadista állat vagy! Miért nem szúrsz le, vagy lősz le inkább? Az gyorsabb és humánusabb halál lenne! – fakadtam ki üvöltve, ő pedig ott állt és meg sem mozdult, annyira dühös lettem, hogy erővel meglöktem, neki esett a mögötte lévő kis komódnak. Az arcán döbbenet tükröződött, és zavart volt. – Utolsó aljas szemét!

- Tudom, hogy borzalmasan elbasztam mindent! – ordította – De nem így akartam! Miért nem érted meg? Soha nem akartalak bántani! Úgy viselkedsz, mintha nekem nem fájna, mintha én ezt az egészet könnyedén leráztam volna magamról! - tárta szét a karjait - Nem így van! Elmondtam mit érzek, miért nem akarod felfogni cseszd meg? Téged mindenki sajnáljon és vigasztaljon, mert TE vagy a kurva ÁLDOZAT! – már üvöltött - Játszod a mártírt, a sérültet, és közben nem érdekel, hogy igazából másokkal mi van! - tárta szét a kezeit - Te öntelt liba! - mutatott rám - Vedd már észre, hogy nem csak te küzdesz keményen a felszínen maradásért! - lépet felém mutogatva - Próbáltam normálisan beszélni veled, mert SEGÍTENI AKARTAM, hogy NEKED! Nem nekem! – mutatott magára - Neked könnyebb legyen! - mutatott rám újra, majd idegesen hajába túrt és közben levegőért kapkodott – Ideje lenne észrevenned, hogy akárhányszor találkozunk, te minden alkalmat megragadsz és belém rúgsz, mindig megtaposol, ahol csak érsz! – húzta el maga előtt a kezét – Nem érdekel az én verzióm! De tudod mit? – tárta szét a karjait – Legyen. Csináld, megérdemlem, elismerem! Vállalom! Bántottalak, és megérdemlem, hogy lépten nyomon megtapossál! A tetteimnek ez a következménye, és talán ettől neked jobb lesz! De azt már nem nyelem le, - üvöltötte -, hogy TE – mutatott rám ismét - annyi minimális tényt nem vagy képes felfogni, és elfogadni, ebben a kibaszott történetben én is totálkáros lettem! Mert az lettem baszd meg! -ordította a képembe vörös arccal izzadtan, aztán idegesen rángatni kezdte az inge felső gombjait, mert láthatóan nehezen kapott levegőt.

Nem tudtam mi lenne a jó lépés, vagy tett, amit nem értene félre. Teljesen kiborult, és közepesen részeg volt. Igazat mondott, ennyire nem volt jó színész. Bántottam, mert bántani akartam, és nem érdekeltek a következmények. Nem érdekelt a szenvedése. Pedig kellett volna. Miközben lelkeseb feltéptem a sebeit, azzal magamnak is fájdalmat okoztam, amiért újfent őt hibáztattam. Kínoztam őt, és közben magamat is. Chrisre és Sebre pillantottam, akik pár lépésre álltak tőlünk tanácstalanul.

Toto kifulladva, izzadtam a hajába túrva lépett újra a bárpulthoz, és megint töltött magának egy tetemes mennyiségű alkoholt, ezúttal whiskyt.

- Hozatok fel kávét, és vizet... - mondtam egyszerűen - Ha dolgozni akarunk akkor...

- Nem érdekel! – csattant fel, és egy húzásra megitta a pohár tartalmát. Kivártam, hátha megnyugszik, és tudok még rá hatni, de kissé bizonytalanul az ajtó felé indult.

- Te meg hová mész? - kérdezte az angol döbbenten – És a válságstáb? – tárta szét a karjait.

- Leszarom. – közölte Toto hátra sem fordulva – Old meg ahogy akarod. Húzd rám a vizeslepedőt! Az úgyis remekül ment eddig is. – azzal elment.

Chris döbbenten bámult rám, majd utána indult.

- Hagyd! – szóltam rá - Tök részeg, úgyse tudsz most vele... - de Horner már be is csapta maga után az ajtót.

Összefontam magam előtt a karom, és közben a németre néztem.

- Mond csak ki... - sóhajtottam fel, és a padlót néztem. Odalépett hozzám, átölelt, és az állát a vállamra támasztotta.

- Nyugodj meg... - suttogta, én pedig egy nagyot sóhajtva felpillantottam Seb tengerkék szemeibe – Téged támogatlak.

- De? – kérdeztem halkan.

- Ez biztosan nem műbalhé volt... Tényleg megviseli a szakításotok... szerintem még annál is jobban, mint hogy most mutatta...

- Tudom... - bújtam a mellkasába, és közben szorosan átöleltem – Megint azt csinálja...

- Mit? Iszik? – erre felsóhajtottam, és újra ránéztem.

- Toto érzéstelenítőnek használja a csajokat... Elterelik a figyelmét, így nincs teljesen egyedül... Magányos, velük kevésbé érzi annak magát... Az ivás csak bónusz... - a német hosszan fürkészte az arcom, miközben óvatosan a hátamat simogatta – Mi az?

- Ha aggódsz érte és esetleg...

- Nem. – ráztam meg a fejem – Nem akarok utána menni.

- Miattam? – mire elmosolyodtam, ő pedig megsimogatta az arcom.

- Mire gondolsz?

- Ha szeretnél átmenni és beszélni vele, akkor tedd meg.

- Miért mondod ezt? -kérdeztem zavartan.

- Látom, hogy aggódsz érte, hiába tagadod még magad előtt is. De ez rendben van, emiatt nem kell utálnod magad vagy dühösnek lenned. Az életed része volt, szeretted. Egy részed talán még mindig szereti, és ez érthető. De még mindig annyira elvakít a fájdalom, és a bosszú, hogy sem őt sem magadat nem hagyod továbblépni... El kell végre enged ezeket az érzéseket Ena...

- Miatta?

- Mindkettőtök miatt...

- Seb... - vettem egy nagy levegőt, de megelőzött.

- Ha úgy látod helyre tudjátok hozni, akkor miattam ne visszakozz... – közbe akartam vágni, de az ujját a számra tette – Nem vagyok vak, akármi is történt köztetek, neked Toto a nagy Ő. És abból ahogy viselkedik, nála is ez a helyzet. Azt hittem csak szórakozik veled, de mind láttuk, hogy nem... Nehéz lezárni, és elengedni egy ilyen szerelmet... Ha történne köztetek valami, és mégis őt választod, megértem...

- Seb...

- Köztünk különleges kapocs van, és ez mindig is megmarad... - simogatta lágyan az arcom – De amíg vele ilyen felemás a viszonyod, addig te és én sem tudjuk, hogy merre tovább... Nem indulhatunk el közös úton, ha közben egyikünk nem szabad érzelmileg.

- És te?

- A gyerekek miatt részben mindig jelen marad az életemben, de ő már elment. Végleg. Megbocsátott nekem, de még bűntudatom van azért ahogy bántam vele, és a fájdalomért, amit okoztam. Kell még egy kis idő, hogy én is, és a családom is rendben legyen. – nem tudom mit láthatott az arcomon, de szorosan átölelt – Mondtam már – suttogta – csak akkor megyek el, ha te azt kéred. – mire gyorsan bólogattam.

- Tudom...

- Akkor jó...