12.rész

Fáradtan mégis jókedvűen mentem ajtót nyitni. Egy pillanatra felmerült bennem, hogy talán Toto az, de amikor kinyitottam a futár áll ott. Átvettem a négy évszakpizzám, és kicsit csalódottan mentem vissza a hálóba.

Nem tudtam A korona című sorozatra koncentrálni, szórakozottan forgattam a kezemben a telefont. Végül letettem, és úgy döntöttem keresek valami akciófilmet. A Netflix feldobta a Rusht. Elindítottam egy óra húsz perc elteltével éppen ott tartott a történet, hogy James elnézést kér Nikitől amiért befolyásolta Németországban a többi pilótát, ergo felelős Lauda balesetéért. Leállítottam a filmet, és kimentem a konyhába, körbejártam, majd kínomban az applikáción kezdtem el böngészni az éttermeket.

Kopogtak. Felsóhajtottam. Biztosra vettem, hogy Chris az, sejtettem, hogy úgy érzi rám kell néznie a pár órával ezelőtti hívás miatt.

- Christian, attól, hogy... – nyitottam az ajtót lendülettel, de nem ő érkezett.

Az egyik kezében két papírtáskával, a másikban egy zöld keresztes logós patikai szatyorral Toto állt ott.

- Szia...- ennyit tudtam kinyögni.

- Szia. Hogy vagy? – kérdezte aggódva, és közben már be is jött mellettem a lakásba.

- Miért jöttél? – kérdeztem zavartan, ő meg önállósította magát, levette majd a pult szélére tette a fekete szövet kabátját, és elkezdett kipakolni a konyhában. Az egész jelenet szürreális volt.

- Az a faszkalap nem mondta meg mi van veled!

- Toto... - dőltem fáradtan a pultnak – Miért vagy itt? – sóhajtottam fel.

- Nem tudtam mi van veled.... -tárta szét a karját rám sem nézve, de közben a hűtőbe pakolt zöldséget, felvágottat, tojást, szalámit.

- Chris mesélte a balhét...

- Aggódtam. – nézett rám komolyan.

- Kérlek menj el... Nem akarok most veled beszélni, sem a kapcsolatunkról, sem semmiről ami... - de közbevágott.

- Átjött az üzenet. -célzott a szája bal oldalára, ami kékeszölden virított - Akkor is aggódtam. Sejtettem, hogy semmi rendes kajád sincs. Gondoltam kell pár dolog a patikából is. – mutatta fel a kis zacskót.

- Kösz... - bólintott.

- Ettél már valamit?

- Pizzát. – rosszallóan fújtatott, és kivett pár papírdobozt a második táskából – Ez mi?

- Olasz kaja. – ahogy kinyitogatta őket volt ott bruschetta, bolonyai spagetti, tiramisu, és húsos cannelloni. Minden remekül nézett ki.

- Talán majd később most nem vagyok éhes. – végül csak ennyit mondtam ő meg karba tett kézzel dőlt a pultnak.

- Most azért nem eszel mert én hoztam, vagy mert itt vagyok?

- Ahogy tetszik. – rántottam meg a vállam.

- Jó. Megyek. – emelte fel a kezét megadóan – De tudni akarom, hogy rendben leszel?

- Eddig is elvoltam.

- Nem ezt kérdeztem! - jött közelebb összeráncolt szemöldökkel – Megfelelően eltudod látni magad? – mire újra megrántottam a vállam, és a padlót néztem.

- Mondtam. Elvagyok. – karba fontam a kezeimet magam előtt, mellém lépett, a kezét az állam alá csúsztatta és finoman felemelte a fejem. Egymásra néztünk, Toto tekintete pont úgy nézett ki, mint amikor a Red Bull homeban kimondta a szeretlek-et. Gyengéden az arcomat simogatta, én pedig nem tiltakoztam. Nem tudom, melyikünk lépett közelebb a másikhoz, de azt igen, hogy a következő pillanatban a karjaiban tartott. Alig ért hozzám, óvatosan bánt velem, hozzásimultam és a kezeim a csípőjére tettem, homlokom a vállának döntöttem, mire a nyakamat és a hátamat cirógatta. A kapkodva vette a levegőt, a bal kezem a mellkasára csúszott, éreztem, a szíve őrült ütemét. Az állkapcsomra csúsztatta az ujjait és újra felemelte a fejem, az arcunk pár centire volt egymástól. A hajába túrtam, ő pedig lehunyt szemmel felsóhajtott, lassan a vállamra hajtotta a fejét és a nyakamat csókolgatta, közben a kezei a fenekemre vándoroltak. A tarkóját cirógattam amikor a tekintettünk találkozott.

- Nem ezért jöttem... - cirógatta az arcom, mire szkeptikusan felvontam a szemöldököm.

- Hát hogyne... - gúnyolódtam, és elfordítottam a fejem.

- Pár órája tudtam meg, hogy itthon vagy.... ismerlek, akkor is egyedül szenvedsz, ha meg sem tudsz mozdulni... Nézz rám... - de mivel eszemben sem volt, maga felé fordított.

- Már semmi közöd hozzá mi van velem. – pillantottam rá mérgesen.

- Tudom, hogy fáj... Látom mennyire... Nem tudod titkolni...– mondta egyszerűen, én nálam pedig ezekre nyugtató szavakra ismét elgurult a gyógyszer, lendületből felemeltem a bal kezem meg akartam ütni, de megfogta a csuklóm – Nem érdekel, ha megütsz, de az igen, hogy közben te sérülsz meg, nem én.

- Most bezzeg már nem érdekel, mert... -támadtam neki, és próbáltam csapkodni a karommal.

- Nagyon is érdekel mi van veled! – fogta meg mindkét karom és felemelte a hangját –Akkor is érdekelt, és most is! -fakadt ki.

- Gyűlöllek... - mondtam a szemébe sziszegve, mire elengedett és hátrébb lépett.

- Miért hiszed azt, hogy ezaz egész csak neked fáj? – tárta szét a karjait, mire keresztbe fontam magam előtt a kezeimet – Pontosan tudod, mit éreztem akkor... -mire felnevettem.

- Takarodj innen! – fakadtam ki kiabálva és az ajtó felé mutattam, egy hosszú pillanatig farkasszemet néztünk.

- Nekem is fáj. – közölte higgadtan – Belőlem is ott maradt egy darab cseszd meg! Azt hiszed olyan könnyen itt tudtalak hagyni? Kurvára nem!! – emelte fel újra a hangját – Szerinted én élveztem, hogy még az ajtón át is hallottam, hogy zokogsz? -tárta szét a karját kiabálva.

- De nem jöttél vissza!!! – ordítottam az arcába – Otthagytál! Otthagytál megpusztulni!! Az se érdekelt volna, ha akkor felvágom az ereimet és belehalok!! Önző szemét fasz vagy, akit senki és semmi nem érdekel!

- Ez nem igaz!! Sosem hagytalak magadra!!! - mutogatott rám miközben magából kikelve kiabált - Igenis figyeltem rád!!! Már a lépcsőházból hívtam Hornert! Mondtam neki, teljesen padlón vagy, mert szakítottam veled, és jöjjenek ide!! Vettelt is felhívtam, de kurvára a világ másik végén volt, ahogy Mass haverod is!! Két nap múlva eljöttem, de nem tudtam bejutni!! Végül az a faszfej Christian is rájött, hogy ide kell jönniük, mert senkinek nem reagálsz semmit!! Együtt törtem be vele ezt a rohadt ajtót!! Ott feküdtél a padlón, és meg sem mozdultál! Azt hittem meghaltál! – üvöltötte - Nem ismertél fel!! Nem is reagáltál!! Én hívtam a kórházat, hogy beviszünk, mert teljesen katatón voltál!!

- Te itt voltál? – kérdeztem gúnyosan – Jobb meséd nincs?

- Igen! De aztán már nem engedtek be hozzád! Didi azt mondta túl vagy a nehezén, és rendben leszel! – mutatott rám kiakadva – Azt hittem rendben vagy!! - túrt a hajába -Ez Enát eldugjuk a világ elől duma, nekem úgy jött le, hogy te szervezed hátulról bosszúból a sajtólejáratásom!! - mutatott körbe – Nem tudtam, hogy még mindig ilyen pocsékul vagy!! Akkor jöttem rá mennyire kikészültél, amikor megláttalak Vettellel a halban! – hadonászott az ajtó felé bökdösve, és idegesen a hajába túrt – Akkor hittem el, amit Horner nekem mondott, meg a sajtóban üzent! Azt hiszed, nem fogom fel mekkora kárt okoztam?? – fakadt ki, újra idegesen a hajába markolt, majd egy ingerült Bassza meg! után végig húzta az ujjait az arcán– Fontos tudnom, hogy mi van veled, és jól vagy e?

- Szerintem nem is érdekel. – közöltem halálos nyugalommal.

- Ne csináld ezt! – nézett rám komolyan – Szerettelek... - ez a szó ostorként ütött meg.

Kimondta, a múlt időt. A szívem, amiből az évek során csupán egy sebektől vérző reszkető kis izom maradt, már alig ver. Ott és akkor, csöndben, titokban, lassan meghalt az a maradék kis roncs, ami még a mellkasomban dobogott. Az utolsó kést egy osztrák szemét szúrta bele. Szerettelek... A szó mélycsöndet teremtett kettőnk között, és bennem lassan mindent megváltozott. Ez az egy rövid mondat az összes kevéske érzelmet, reményt, színt, kapaszkodó magával vitt, amit még bennem élt korábbról. Teljesen üres lettem, és minden mindegy lett. Rezzenéstelen arccal pillantottam rá.

- Honnan kellene tudnom, te mit éreztél valójában, ha egyáltalán tényleg éreztél valamit? Lényegében végig hazudtál. Átbasztál mert átvertelek. - az osztrák teljesen ledöbbent, először pislogott majd idegesen összevonta a szemöldökét ahogy higgadtan folytattam tovább - Ennyi történt, most mégis adod itt a hősszerelmes módjára visszatért megmentőt. Ugyan kérlek ki az a hülye, aki elhiszi? Mert én nem. - mutogattam nyugodtan.

- Ezt most nem gondolod komolyan. – mondta szigorúan, mire ránéztem ő pedig összehúzta a száját és haragosan tekintett vissza rám.

- Nem hatsz meg.

- Mégis mi a szart kellett volna tennem? – kérdezte élesen – Amíg együtt voltunk nagyon sokszor és sokféleképpen bántottalak, és rád toltam az összes kibaszott magánéleti problémám. - tárta szét a karját – Kikészültél az Istenért! – mutatott rám majd magára.

- Szuper, hogy Te, a das Csapatfőnök mindig megmondod mi a jó nekem!

- Mit kellett volna tennem? - emelte fel a hangját - Nézzem végig ahogy testi és lelki roncs leszel mellettem, az én az elbaszott életem miatt?? Susiet már tönkre tettem, téged nem akartalak! – nézett rám komolyan – Nem akartam, hogy olyan legyél, mint ő, keserű, haraggal és gyűlölettel teli! Erős vagy, én azt hittem pár nap és rendben leszel! - fakadt ki – Amikor két nappal később megláttalak a padlón, és nem mozdultál, semmire sem reagáltál, én... - a hajába túrt, és fel alá járkált, miközben a fejét rázta. Sztoikusan figyeltem miközben a körmömet piszkáltam, amikor felnézett és találkozott a pillantásunk én szólaltam meg előbb.

- Most már mond végig. - sóhajtottam fel – Megvárom a Toto féle dráma előadás végét.

- Amikor megláttalak a földön kiborultam...- közölte alig halhatóan – Még akkor is azt hittem halott vagy amikor megráztalak, és beszéltem hozzád... Levegőt is alig vettél! – kiabálta – Az orvos azt mondta teljesen kiszáradtál, és összeroppantál! Nem tudtam felépülsz e egyáltalán, senki sem tudta!! Ott ültem melletted, beszéltem hozzád, fogtam a kezed! – üvöltötte – És még csak fel sem fogtad!!! Jót akartam tenni veled a szakítással! Gondoltam pár hét múlva majd túllépsz, aztán rendben lesz az életed egy rendes faszi mellett!! De darabokra törtelek baszd meg, és te belerokkantál!!! Mit gondolsz, hogy éreztem magam??? Az orvosok nem tudtak érted semmit tenni, tehetetlenül ültem és néztem, hogy ágyban fekve és üres tekintettel meredsz előre!! -elcsuklott a hangja – Azt hittem végleg az roncs maradsz amit én csináltam belőled... - könnyes lett a szeme, és idegesen megdörzsölte, majd megrázta a fejét – Azt akartam, hogy boldog legyél, és ehelyett a pokolba löktelek... - nézett rám megtörve – Nem akartalak otthagyni, de egy hét után hazaküldtek... Utána nem tudtam bejutni hozzád... Didi azt mondta végre kimozdultál a holt pontról és ha meglátsz visszaesel... Kerüljelek, mert arra van szükséged! Megbíztam benne! – akadt ki újra – Azt hittem megint jót teszek! -mutatott a semmibe dühösen – Utána eltűntél a nyilvánosság elől, Christian meg álladóan engem basztatott a sajtóban! Folyamatosan lejáratott, és támadott amiért elbántam veled! Mit kellett volna gondolnom? Úgy tűnt visszatértél, és taktikázol ahogy mindig!! Rád vallott volna! – végül csendesebb lett - Próbáltam előre tekinteni, túljutni rajtad, és összeszedni magam... De most amikor megláttalak a halban sokkot kaptam... - motyogta - Vettel átölelt, és te a nyakába borultál... -rázta a fejét, és a padlót nézte.

- Most az jön, hogy fájt? – kérdeztem cinikusan, a tekintetéből nem tudtam eldönteni dühös, csalódott, vagy mélyen megbántott.

- Pontosan tudod mennyire... És azt is, mennyire bántott, amikor kijöttél félpucéran a fürdőjéből...

- Ez nem az én problémám... - mire kifújta a levegőt és elfordította a fejét – Azt mondtad te már túlléptél ezen, mi a gond? – azonnal rám nézett.

- Azt mondtam próbáltam...

- Tudom, szar a kiejtésed, de azért annyit felfogjam, múlt időben beszéltél kettőnkről. Miért beszélünk akkor még mindig erről és miért rabolod az időmet? Nem értem. – sóhajtottam fel a szememet forgatva.

Egymásra néztünk a tekintete csalódott, fáradt, és mélyen szomorú volt. Újra feltéptem a sebeit, és mélyen megsebeztem, de nem érdekelt.

- A történtek után sosem kérném a megbocsátásod, vagy azt, hogy ne gyűlölj. Egy célom volt akkor is és most is, ezt el kell hinned, megakartalak óvni önmagamtól, és attól sok mocsoktól, szenvedéstől, ami az életemben, és a múltamban van... Többet és jobbat érdemelsz mint én...- suttogta – És Vettel sokkal jobb ember nálam, és remélem, - egy pillanatra elhallgatott, és vett egy mély levegőt - hogy vele révbe érsz... - majd hírtelen felkapta a kabátját és kirohant a lakásból.

- Nyomorék...- mondtam az üres szobának, kivettem egy villát a fiókból, beleszúrtam a spagettibe és enni kezdtem.