10.rész

A kézfejem borzalmasan fájt, vezetni nem tudtam, így fel kellett hívnom Christiant, aki persze Gerryvel együtt érkezett. Bevittek a kórházba. Végül kaptam egy gipsz sint alulra a karomra, aztán egy kilométer gézzel körbetekerték. Alig léptem ki a vizsgáló ajtaján Gery máris ott volt. Felemeltem a bal kezem, hogy ne mondjon semmit.

- Nincs törés. Csak csúnya zúzódás, és enyhe ficam. Két hét gipsz.

- Feljelentjük ne aggódj. – közölte idegesen.

- Miért? Mert túl kemény az álkapcsa? – kérdeztem ironizálva.

- Zaklatásért. – nézett rám komolyan – Seb mondta, hogy Toto a garázsban is próbálkozott nálad.

- Ő meg feljelent testi sértésért! Nem, nem járkálunk bíróságra, Chris neked is mondom! Hagyjuk a picsába! Majd lerendezzük a pályán. – közöltem higgadtan.

- A pályán? -kérdezett vissza zavartan Horner.

- Ideje végre VB-t nyerni. Hogy is mondta az az arrogáns segg? Lets crush them! Nem tudom mi a terv, de csináljuk. Verjük meg őket. Táncolni akarok a Mercedes romjain miközben az ő jajveszékelésüket hallgatjuk.

- Értem. – nézett rám fapofával.

- Épp eleget sírtam és szenvedtem már miatta. Nem hagyom, hogy sajnálatot, szánalmat vagy lelkiismeretfurdalást ébresszen bennem. Elég volt a manipulációiból.

- Ezzel egyetértek. – bólintott.

- Csináljuk, amit a múltkor mondtál. Segíts nekem. Segítsetek nekem a srácokkal. Egyedül nem megy, nem tudok kimászni ebből a gödörből barátok nélkül. – beszéltem hozzá, de azért párszor Geryre is rápillantottam.

- Itt vagyunk veled. – veregette meg a nő a vállam.

- Mind melletted vagyunk. – közölte az angol komolyan, én pedig bólintottam.

Egy órával később felkísért a lakásomba, mert a fájdalomcsillapítóktól kicsit szédültem. Lerakta a gyógyszereimet a pultra, és aggodalmas tekintettel fixírozta az arcom.

- Min megy a para? Seben vagy Totón?

- Sebnek mondtad mi történt?

- Még nem. A családjának szüksége van rá, nem rángathatom ide...

- Mennyire volt erős a vita Wolffal? Vagy ezt ne is kérdezzem látva az eredményt?

- Eléggé...- sóhajtottam fel, és átkaroltam magam – Nem tudom miért jött ide, még mindig nagyon fáj, amit velem tett és... – tártam szét a kezeim – Feltépte a sebeket, aztán.... Leszállt a lila köd - mutattam az arcomra -, nem voltam képes visszafogni magam...

- Mit mondtál neki pontosan?

- A gyerekkorát hoztam fel, az apja halálát, a betegségét, és meg még most is ezzel takarózik. A cikket amelyikben arról beszél sokszor ébred arra, hogy egyedül van... Aztán a dührohamait meg, és persze szétveri Niki örökségét, mert ő csak arra képes... - mire az angol finoman a mellette lévő pultra ütött és az arcát dörzsölte idegesen – Beszéltél vele... - felpillantott.

- Igen... Gerynek még nem mondtam, de felhívtam amíg téged vizsgáltak. Számonkértem, mit tetted veled amiért lehet eltörve a kezed, ő meg üvöltött... Tombolt...

- Nem tagadom, hogy kegyetlen és számító voltam... Rendesen bele szúrtam a kést... - kezdtem el az egyik bárszék háttámláját piszkálni – Ismersz. – néztem rá – Kegyetlenségben nincs párom a világon.

- Azért, hogy belerúghass és kínozd, magaddal is ugyanezt tetted... Ena ez... - tárta szét a karjait.

- Beteges? - kérdeztem egyik lábamról a másikra állva, és most a pult szélével szórakoztam.

- Kegyetlen vagy, leginkább önmagaddal...

- Nem mondtam, hogy konzekvens lennék. - egy darabig egymást bámultunk.

- Magadat akartad büntetni vagy őt?

- Mindkettő... - mondtam halkan – Dühös vagyok mindenre, mindenkire! Legfőképp rá és magamra! Több eszem kellett volna legyen, ő meg nem engedett el időben. Elérte, hogy beleszeressek... Chris próbálok túllépni, esküszöm. De életemben először úgy érzem lehet, hogy meghaladja az erőmet...

- Ennyire szereted?

- Igen... - hunytam le a szemem, és sírtam – Voltam már szerelmes, és törtem már darabokra. De ez... - ráztam a fejem – Ez egy teljesen új szint... Ha teszek egy lépés távolságot tőle, közben úgy érzem megölök egy újabb darabot magamból... Christian, attól félek mire elengedem nem marad belőlem semmi, mert mindent ki kell ölnöm ami még bennem él... Úgy érzem megfolyt... Annyira dühös vagyok, és kétségbeesett... - átölelt – Toto belülről pusztít el... - zokogtam a vállába - De vissza sem mehetek hozzá... Nem megy... Nem lehet... Nem tudnék úgy élni hogy közben vak vagyok a hazugságaira, és az átveréseire... És ha valahogy elérné, és újra együtt legyünk, én nem élném túl az újabb csalódást, most nem... Christian, azaz ember megölne engem még ha nem is akar...- néztem fel.

- Hogy segítsünk? – mire megráztam a fejem, és letöröltem a könnyeimet.

- Őszintén válaszolnál nekem? – bólintott - Szerinted én megzakkantam?

- Nem. De jó döntés, hogy mostantól nem egyedül akarod ezt megoldani...

- Igen...

- És Seb? – kérdezte óvatosan, mire elmosolyodtam – Értem, szóval ő sem közömbös...

- Sosem volt... De – tártam szét a karom – akkor egyikünk sem volt szabad, és Sebbel valahogy le tudtuk zárni annyira azt a kezdeti valamit, tovább léptünk. Mindketten azt hittük vége, de most megint ott, azaz érzés...

- Miben maradtatok?

- Mindkettőnknek idő kell, de egy együtt túl tudunk lépni azon, ami külön-külön ért minket. Többek vagyunk, mint barátok, de nem vagyunk együtt és mi nem... Érted... - bólintott.

- Mondtam már, szerintem jók lennétek együtt.

- Azért kicsit parázok...

- A gyerekek miatt? – felnevettem a kérdésre.

- Igen. Toto srácai legalább már nagyok voltak... Seb gyerekei kicsit, és meghalt az anyjuk... Nem tudom tudnék e az anyjuk lenni, ha odáig jutunk... Én nem vagyok az a süti sütögetős, tökéletes szülinapot szervező csaj... Ismersz...

- Szerintem Seb megelégszik azzal, ha szeretni fogod a srácait, nem várja el, hogy tökéletes feleség legyél. Tudja, milyen vagy...

- Lehet... Nem tudom... - dörzsöltem a homlokom – Olyan zavaros minden... Nehezen találom önmagam...

- Pihenj pár napot, aludj, tévézz. Lazíts egy kicsit...

- Jó. De azért kicsit dolgozni is fogok, csak pár órát.

- Rendben. Hétfőn találkozunk.

- Négy nap semmit tevés. – nyögtem fel, mire barátian megveregette a vállam.

- Szükséged van erre. – és közben már az ajtó felé indult.

- Te hiszel bennem ennyire vagy Didi? – kérdeztem tőle hírtelen.

- Mindketten. És ezt nem azért mondom mert ez a diplomatikus válasz. Geryvel sokat beszélgettünk rólad, mindketten úgy látjuk, egyedül is ki tudnál mászni ebből, de az sokkal több idő lenne, mint barátok nélkül. Didinek szüksége van rád, és ő gyanítom minden tud rólad. Ha ő az egész képet ismerve ugyanazt mondja, amit mi, akkor az azt jelenti jól ismerünk...

- Toto is azt hitte jól ismer.

- Kiismerni valaki észjárását, és stílusát még nem jelenti, hogy ismered az illetőt. Az érzelmi hatások sok mindent befolyásolnak, szélsőséges esetekben irracionális tetteket is... Nem mindenki Toto, vannak olyan emberek, akiket, ha beengedsz a falaid mögé nem fognak bántani...

- Véleményes... Didi mit mondott erről a cirkuszról? -mire felsóhajtott.

- Mi nem a Mercedes vagyunk Ena...

- Jócskán a színt alá mentem... Tudom...

- Ha együtt lennétek senkinek semmi köze nem lenne ehhez – magyarázott mutogatva -, de nem vagytok. Ő állandóan hozzád járkál, te meg balhézol...

- Nem vagyok képes leülni vele, és megbeszélni, ő meg nem érti ezt meg! Erőlteti! Nem tudom miért jött ide Chris! -fakadtam ki.

- Tudom. Tudom. -mondta nyugodtan és közben védekezően maga elé tartotta a kezeit – Nem vádoltunk semmivel, ne húzd fel magad.

- Oké.

Egy gyors búcsúzás után elment, én pedig fáradtan sétáltam a hálóba, és reménykedtem pár óra nyugodt alvásban.