–Arról nem volt szó, hogy majdnem megölitek, Karin!!–egy dühös fiúhang zengte be az Avatár  főhadiszállását.

–Ugyan édesem, csak kicsit játszottam! Nem is halt meg!– Karin unottan csavargatta szőke tincseit az ujjai körül. A kommikációs gömb másik oldalán lévő dühös morgást hallatott, mire a máguslány az asztalra csapott. –Megegyeztünk, nem?! Most már nem visszakozhatsz!!– Karin szemei haragosan villogtak a kivetített fiú arcára. Az egy ideig állta a tekintetét, majd lehajtotta a fejét. Tudta, hogy a vádak igazak.

–Bocsánat, igazad van. Pillanatnyi gyengeség volt.–mondta, arca kisimult, szája sarkába gúnyos mosoly költözött. Kisöpörte vörös tincseit a homlokából, majd belefúrta pillantását a lányéba. –A győzelemért.

Karin leplezetlen örömmel fogadta a fiú reakcióját, és csilingelő hangon vágta rá. –A győzelemért.

***********************************

Storm keze ökölbe szorult. Már órák teltek el, de nem leltek Karin nyomára. A lány mintha egyszerűen felszívódott volna. Hiába kérdezték a másik lányt, akit a barátnőjének hittek, az értetlenkedve figyelte őket. Mintha a szőke máguslány egyszerűen felszívódott volna, mind Magnoliából, mind az emberek tudatából. Miután Luna felismerte a jelet, azonnal visszasiettek a céhbe. Storm kénytelen kellett bevallani a helyeket, ahova Reikivel vitték a két lányt. Storm és Karin időközben leszakadtak, így a közös találkából rögtön randi alakult, a fiú nem kevés bosszúságára. Laxus intézett egy hívást a Mágiaügyi Minisztérium felé, de nekik sem voltak feljegyzéseik Karin Rosegold nevű mágusról.

–Átvágott az a rohadt kurva.....– Storm ökle dühödten remegett. Idegei pattanásik feszültek, agyát elborította a tehetetlen harag mélyvörös ködfelhője. Reiki elszorult torokkal figyelte. Bűntudata volt, hisz ő invitálta a lányokat a találkozóra. Lunával, Rosemaryvel és Gajeelal rótta az utcákat.

–El nem hiszem.....még vidámparkba is elhoztad?! Kezd elegem lenni a folyamatos felesleges körökből....– Luna bosszúsan csettintett a nyelvével. Igaza volt. Kudarcról kudarca jártak, sehol nem lelve a lány szagát, vagy bármi jelenlétét. Csoportokra oszlódva kutattak, mindenhova legalább egy sárkányölőt beosztva. Luna volt a legjobb helyzetben. Ő szinte testközelből érezte Karin szagát, amire a szél még rá is segített, de még ő sem talált semmit.

–Ne most féltékenykedj, Luna.– mordult rá Gajeel. A férfi a szokásosnál is komorabb volt. Nagyon közelről sújtotta Juvia megtámadása, és azóta csöndbe burkolózva rótta velük a métereket. Homlokán mély ráncok futottak végig, szemei sötétebbek voltak a szokásosnál. Storm tudta jól, milyen szoros barátság fűzi össze a sárkányölőt az anyjával, hisz rengeteget meséltek neki arról az időről, ami még a születésük előtt történt. A Fairy tail hatalmas történettel bírt, minden tagja hordozott a múltjában valamit. Valami sötétet, nyomasztót.

–Én nem......mindegy..... Megkérdezem, itt látták e...– Luna hangja halkan csengett. Sietős léptekkel indult meg a pénztárak felé. Rosemary egy ideig figyelte őket, főleg Stormot, najd szó nélkül a barátnője után futott. A kete hajú fiú agya üresen próbápta újra éd újra lefuttatni az összes pillanatot, amit a szőke máguslánnyal töltött. Nem tudta, pontosan mit is keres. Akármit. Bármit, ami segítséget nyújthat a további kutatásban.

–Anyád erős nő. Ennyi meg sem kottyan neki. Nem....– Gajeel hangja szakította ki a gondolataiból. A férfi alapvetően mogorva hangjába most bánat és aggodalom vegyült a tehetetlen harag mellé.

–Igen....anya is tudja, hogy nem.szabad elpatkolnia. Még fel kell nevelnie mind a 4 gyerekét. Még meg kell akadályoznia párszor hogy apa és Natsu-san egymásnak essen. Még sok dolga van.– a fiú torka elszorult, ahogy örökké mosolygós anyjára gondolt. Történhetett akármi, a kék hajű szépséges asszony mindig felvidította. Sosem hagyta, hogy a gyermekei magányosan szomorkodjanak. Mindig sürgött, főzött, varrt, mosott, segített ahol kellett. Storm kívánni sem tudott volna jobb anyukát.

–Nem tudom, miért akar az Avatár bosszút állni ennyi év után.....de a célpont egyértelműen ti vagytok, Fullbusterek. Azt a balfasz Grayt nézték ki maguknak. Juvia mindennél fontosabb az idióta apád számára. Ezért vele kezdtek. Szemét mocskos rohadékok....– a fekete loboncú férfi keze ökölbe szorult. Storm ránézett. Akaratlanul is elfogta őt is a tehetetlen düh és a szörnyű bűntudat. Az anyja még meg is kérte, hogy siessenek haza. De a fiút ez nem érdekelte. Büszke volt, hogy megvédte Lunát, és hogy a lány láthatóan nyitott felé. Úgy gondolta, nem baj, ha kicsit tovább maradnak. "Ha ott lettem volna....ha megvédtem volna. Úgy sajnálom, Anyu..." Storm szeméből lecsordult egy könnycsepp, aprót koppanva szétrobbanva az amúgy is vizes földön. Az eső folyamatosan szemerkélt, így Magnoliára sötét, nyomatszó réteget húzva. Senkinek nem volt kedve szórakozni. Az utcákon is csak páran lézengtek, esernyőkkel, minnél gyorsabban fedett tető alá igyekezve.

–Természetesen ők sem tudnak semmit. Rád emlékeznek, de arra, hogy lány is volt veled, nem.– Luna hangja átvágta a Strom agyára telepedő bénító bűntudat-és magányködöt. A fiú felkapta a fejét, és megtörölte a szemét. Haja a fejére tapadt, hisz az eső folyamatosan áztatta. Jégkék tekintetét Luna barna íriszeibe fúrta, majd nagyot sóhajtva lehunyta a szemét.

–A rohadt életbe...– a fiú hangja vibrált a haragtól. Luna közelebb lépett hozzá, és a fejük fölé tartotta az esernyőjét, majd óvatosan összefonta a közöttük lógó kezeiket. Storm meglepetten nézett a rózaszín hajú leányra, szíve nagyot dobbant. Vállai megereszkedtek, feszült tartása lassan kiengedett. "Köszönöm." gondolta. Tudta, hogy ez a gesztus még nem az, amire ő vágyik, de mégis boldogsággal töltötte. Luna fürkésző, szomorú barna tekintete azt üzente: "Itt vagyok. Nem vagy egyedül" Storm halvány mosolyra húzta a száját, és összekulcsolta ujjaikat. Luna arcán halvány pírral hagyta, majd rápillantott másik két társára. A szél hirtelen csapott le rájuk, arcukba csapva a hideg, apró esőcseppeket. Egy pillanattal később mindannyiuk szívébe jeges rémület hasított. Hatalmas mágikus erő társult a széllel, fenyegető, sötét. Gajeel felkapta a fejét, és pupillái résnyire szűkültek az ismerős mágia hatására.

-Achnologia...–szalad ki kiszáradt száján a pár halk szó, szemeiben tömény félelem csillog. Rosemary szemei bekönnyesedtek, és remegni kezdtett, kezeit a fülére szorítva felsikoltott.
Homloka gyöngyözni kezdett. Strom torka kiszáradt, ahogy próbált megállni a hatalmas örvényben. A feje zúgott, érezte, hogy a talaj ki akar futni a lába alól. Ujjait erősen rákulcsolta Lunáéra, ám a lány a következő pillanatban meglódult.

–Karin szaga...!– kiáltotta. Abban a pillanatban az egész darabjaira tört. Storm agya kitisztult, a zúgás elállt. Gajeel megfeszült izmai is engedtek, a férfi vállai megereszkedtek. Rosemary rettegéstől fénylő tekintete is elhalványult, és megnyugodott. A fiú Lunára kapta a tekintetét. A rózaszín hajú lányon egyáltalán nem látszódott, hogy bármit is érzékelt volna az előbbi erőhullámból, sőt, éberebbnek látszott mint azelőtt.

–Luna... Te... Nem érezted?– kérdezte Storm. Nem tudta, mit gondoljon. Lehetetlennek tartotta, hogy egy érzékeny sárkányölőt nem sokkolt volna le ez a tömény fekete mágia. Luna barna szemei tisztán, értetlenül pillantottak rá.

–Mit kellett volna? Az előbb mindannyian olyan furcsák voltatok... De érzem Karin szagát. A közelben van.– mondta határozottan. Gajeel is beleszagolt a levegőbe, és tekintete elsötétült.

–Érzem. A szaga Briaréra hasonlít. Tch...– mordult fel a férfi. Luna elszántan pillantott rá.

–Elkapjuk.– Storm felé fordította gyönyörű szemeit, mire a fiút is átjárta a remény.

–Már nem. Ha a felvetésem igaz, az előbb a mágiája áldozatai lettünk. Hatni tud az elménkre, így hiába futnál utána, téged is elkap, és már messze jár, miután kiszabadulsz az illúzióiból. Találkoztam már ilyen mágussal. Nem kellemes velük összecsapni.– magyarázta a fekete hajú férfi. Storm agyát vörös köd öntötte.

–Ezek majdnem megölték az anyámat! Amíg van remény, hogy elkaphatjuk, menjünk! Ne bassz fel, hogy beijedtél! Lunára láthatóan nem hatott! Luna-chan, mutasd az utat! Segítesz nekem, ugye?– ahogy a lány felé nézett, megszorította a kezeit. Arcát elborult, kétségbeesett mosoly torzította, szemei pszichopatán villogtak. Luna arca fájdalmasan megvonaglott, és próbálta kitépni csuklóit a szorításbók, de Storm dühe lángolt, és csak még erősebben megragadta. –Segítesz, ugye?!– ordította eszelősen. Luna szemeiben rémült könnyek csillogtak, és szólásra nyitotta a száját, de egy kar a háta mögé rántotta, majd Reiki ökle nagyot csattant Storm orrán. A fiú hátrazuhant, majd az arcához kapott, ujjai közül vér kezdett csordogálni. Egy pillantra ismét fellángolt a dühe, aztán végigfutott rajta az iszonyat, ahogy a lány szemeibe nézett. A barna tekintetben félelem és megbántottság tükröződött, csuklóit dörzsölhetve állt Reiki takarásában, a fekete hajút figyelve. Karokat érzett az arca körül, Sylvia guggolt le mellé, majd egy zsebkendőt tartott az orrához.

–Storm-nii...– csendült aggódó hangja, ami kísértetiesen hasonlított az anyjukéra. Storm szíve elszorult, és felállt.

–Sajnálom, Luna... Nem akartalak bántani... Nem tudnálak bántani.– mondta lehajtott fejjel. Reiki közelebb lépett hozzá, és a vállára tette a kezét.

–Ésszel, haver. Bocs az orrodért.– szabadkozott, bár készen állt, hogy le tudja reagálni, ha megint kitör. Amaz csak a fejét rázta, és bocsánatkérően kereste Luna tekintetét. A lány enyhén elmosolyodott, majd felvonta a szemöldökét.

–Máskor maradjuk a szóban kommunikálásnál, Stripper.– mondta enyhe éllel, de humorosan. Rosemary hirtelen odaszaladt a bátyjához, és szorosan hozzábújt fejét annak mellkasába fúrva. Reiki arcán döbbenet futott át, majd eltorzult a fájdalomtól.

–Csak illúzió volt.– suttogta húgának, akinek feje felől elfojtott zokogás hallatszott. Storm lesütötte a tekintetét, ahogy rájött, miről beszélnek. Sylvia felszipogott mellette, Luna arcára is sötét fellegek úsztak. Mindannyiukan ugyan az járt az eszében. A tragédia, ami 13 éve történt.

–Gyerünk vissza a céhbe.– szólalt meg Gajeel. A férfi összebólintott a Reikivel  és Sylviával érkező Wendyvel és Asukával, akiknek arcán szintén gondterhelt felhők ültek.

Storm a zsebébe süllyesztette a kezét, és úgy baktatott a kis társaság mögött. Semmi kedve nem volt beszélgetni. Rettentően haragudott magára, és a vakságát okolta anyja megtámadásáért. "Ha észrevettem volna... Egy egész napot eltöltöttem vele, bassza meg! Nem tudtam megvédeni anyát apa távollétében. Luna és Sylv is miattam sérültek meg... Ha hamarabb odaérek... Ha utánuk megyek...." egyre jobban belelovallta magát, szemei előtt rémképek peregtek a vérben úszó hugáról és öccséről, szinte élettelen anyjáról és gyászoló apjáról. Majd felvillantak agyában Luna szemei, és a bennük csillanó rémület, amikell ránézett.

–Storm?– szakította ki Sylvia hangja feketén gomolygó gondolatai közül. A fiú felkapta a fejét, és halványan elmosolyodott, mikor meglátta a lány arcát. A kék hajú aggodalmaskodva figyelte őt lentről, de mikor meglátta a bátyja szája sarkába költöző mosolyt, kisimult a homloka. –Sylvia már megijedt, olyan néma voltál Storm-nii!– fújta ki a levegőt megkönnyebbülten, Storm pedig összeborzolta a haját.

–Semmi bajom, csak gondolkoztam. És nem akarnál Onii-channak hívni,mint régen?– kérdezte csibészesen mosolyogva. Nem akarta, hogy aggodalmai örökké mosolygó kishúgára is áttelepedjenek. Imádta a lány mosolyát, és képtelen lett volna elviselni, ha miatta lohad le. Sylvia egy ideig pislogás nélkül nézett rá, majd felfújta az arcát.

–Dehogy! Ne is álmodj róla, Storm-nii!– csattant fel, de legnagyobb bosszúságára bátyja csak nevetett rajta. Ekkor Reiki lépett melléjük, arcán olyan félmosollyal, amivel csak lányokra szokott mosolyogni. A fekete hajú már rosszat sejtett, de barátja akkorra már megszólalt, magához húzva Sylviát a derekánál fogva.

–És engem nem akarsz Onii-channak hívni, édes kis Sylviám?– amint végigmondta, a lány arca vörösre gyúlt Storm ökle pedig ökölbe szorult. Ám nem ő volt az egyetlen, akit felhúzott a humoros kérdés, így a vörös hajú srác 4 gyilkos pillantás kereszttüzében állt. Heherészve eleresztette a Fullbuster lányt, és a kezeit felemelve szabadkozott. –Poén volt! Nyugi haver, nekem ne ugorj!– nevetett Stromra, akitől csak egy ocsmány pillantást és morgást kapott válaszul, de végül megenyhült a tekintete.

–Házinyúlra nem lövünk, Reiki!– szólt rá legjobb barátjára, aki visszanyerve a magabiztosságát.

–Akkor se, ha ilyen csinos?– villantott szexi mosolyt Sylviára, mire a fekete hajú húga még vörösebb lett, és szinte gőzölgő fejjel szaladt oda Rosemary mellé. Storm erőből gyomorszájon vágta a szoknyapecér fiút, aki összegörnyedve kapaszkodott a vállába.

–Akkor se, te kanos fasz!– morogta, majd ismét megindult. Reiki csak röhögött, majd hozzá igazította a lépteit, és az út fennmaradó részében nem szóltak többet egymáshoz. Mindketten elmélyültek a gondolataikban. Magnolia egét vastag,  szürke esőfelhők borították, a napnak híre hamva sem volt.

Mikor visszaértek a céhbe, Storm a gyengélkedő felé indult, és óvatosan benyitott a szobába. Hátrasétált az ágyakhoz, és elhúzta a függönyt, ami mögött Juvia feküdt. Meglepettségére nem csak anyját találta ott. Gray az ágy mellé húzott széken ült, és az ágyra borulva aludt a karján, másik keze felesége hófehér kézfején pihent, összefűzve az ujjaikat. Strom torkát gombóc kezde fojtogatni, ahogy kettejüket nézte. Anyja arca beesett volt és betegesen sápadt, homlokát vizes borogatás, amivel a seblázát kezelték. Apja szemei alatt sötét karikák tanúskodtak a kialvatlanságról és a rengeteg sírásról. A fiú óvatosan, nehogy felébressze Grayt egy puszit adott Juvia forró arcára, majd kisietett, és csatlakozott az egyik asztalnál ücsörgő Lunáékhoz. Egyikük sem szólt a másikhoz, csak Sylvia dőlt rá bátyja vállára, és a fiú érezte a bőrére cseppenő könnyeket.

************************************

–Te idióta lány!– dörrent egy női hang a sötét tanácsteremben. A szobát csak a kommunikációs lacrima-gömbből áradó halvány fény világította be, de Karin így is jól láthatta anyja arcát, amint dühös fintorba torzul. Kissé hátrahőkölt, és lehajtotta a fejét.

–Sajnálom, anya, de nem ülhettem tétlenül, körbevettek. Hamarabb lebuktattak, mintsem hogy kiértem volna Magnoliából, és nagyon sok helyről kellett eltűntetnem a jelenlétemet. Csak így tudtam elmenekülni.– mondta kétségbeesetten. Fájt neki, hogy a nőt nem az aggasztotta, hogy a lánya hogy van, hanem hogy az akciójuk sikere veszélybe került.

–Tch... Szerencsétlen liba. Nem erre neveltelek, Karin! Lehetőleg minnél gyorsabban gyere vissza, a könyvek lassan elkészülnek. Gray Fullbuster százszorosan meg fogja fizetni, amit velünk tett, az egész Fairy taillel egyetemben.– a matt rózsaszínnel kiemelt ajkak gúnyos, eszelős mosolyra húzódtak, a nő szemej megvillantak. Ahogy felállt, fehér tincsei minden mozdulatnál szálldosni kezdtek kreol arca körül. A nő odasétált az ablakhoz, és kinézett a havar tájra.

–Nemsokára beköszönt a megtisztulás kora! És a méltatlanok a Purgatórium pokoltüzében égnek majd örökké!– Briar szájából hisztérikus, ördögi kacaj tört fel, és elborult arccal pillantott vissza Karinra. –Siess haza, kicsi szívem!

Szép napot, Tündérkéim!^^

Ígértem, hogy hallotok még felőlem az két ünnep között, és itt is lennék a legújabb résszel! Köszönöm szépen ag eddig érkezett cuki kommenteket, ne aggódjatok, mindig hozni fogom azt az új részt, mégha sokat is kell várni rá! ^^" xD

De nem csak ezt szeretném megköszönni! Azt is, hogy átléptük az 5K megtekintést, ami ha nem is rekord-nagyságú, de elég szép szám! Köszönöm mindenkinek, aki pedig még csillagozott és esetleg kommentelt is, annak dupla-tripla Mei-puszit küldök! ^3^ Tényleg köszönöm szépen!

És hogy innen se maradjon le az önpromó, nemrég rukkoltam elő az új könyvemmel, cím szerint Legends never die. Akit érdekel, kukkantson bele, egy Aot fanfitcionról van szó, benne kedvenc EreMei párosommal!

Remélem ezzel a résszel is elnyertem a tetszéseteket, ha igen, tudjátok mivel jelezzétek! Megmozgattam kicsit a fantáziátokat? Mit tippektek, mik lehetnek azok a bizonyos könyvek, és mi az a Megtisztulás? Vajon Briar egyedül van? És ki lehet a rejtéjes, vörös hajú fiú a rész elején? Nagyon szívesen látnám a teóriáitokat! Ha nem is nemsokára, de érkezem majd a következő résszel, addig is minden jót, Tündérkéim! Millió puszi!

Mei