- 1 év múlva -

Egy év eltelt a Red Thread visszavonulása óta és mind éltük a hétköznapi életünket. Ha a miénket bármikor lehetett annak nevezni. Pár hét eltelte után mind kiköltöztünk a dormból és egy saját házat vásároltunk. Bőven tudtunk annyit spórolni, hogy mind külön költözhessünk. Bár tulajdonképpen mind maradtunk Gangnam negyedben csak más-más részein a kerületnek. Én úgy néztem lakást, hogy az közel legyen a Koreai Nemzeti Művészeti Egyetemhez, ahova felvettek, mint modern táncszakos tanárt. Hihetetlenül örültem a hír miatt és szerencsére valóban mindünk álma teljesült és azt folytathattuk tovább, amit szerettünk volna. Na de visszatérve arra a bizonyos házra. Nem volt olyan egyszerű találni egy kisebb házat, ráadásul egy ideig egyedül kellett volna élnem, hisz HoSeok még mindig a dormban volt a többiekkel. Ezért hát Borával eldöntöttük, hogy kis időre össze költözünk, hisz egyikünk se szívesen élt volna egyedül egy házban. Csakhogy eközben nekem HoSeok megkérte a kezemet, úgyhogy kerek kilenc hónapig éltem együtt a lánnyal, ugyanis a BTS is bejelentette a visszavonulását. Jin és YoonGi nélkül ugyan még folytatták egy ideig, de vészesen közeledett NamJoon és HoSeok ideje is, úgyhogy ez volt a reális döntés. Így is már tíz évig voltak együtt és szinte mindent elértek, amit szerettek volna, ráadásul egy ilyen támogató fandommal a hátuk mögött. Lassan már nem volt olyan, aki legalább egyszer ne hallott volna a BTS-ről és ez így volt jó. Megérdemelték.

Tehát, ugye a BTS feloszlott, mint banda, de továbbra is rengeteget találkoztak és hétvégén ismét az egész csapat összejött, ugyanis most tartottuk az esküvőnket. Szerencsére Jin és YoonGi is kapott kimenőt, így három napra visszajöhettek a katonaságból, hogy velünk ünnepeljenek, és kicsit pihenjenek is. Nem lehetett túl egyszerű megmaradni abban a környezetben. YoonGi is gyakran morgott amiatt, hogy nem aludhatott eleget és egy csomó kimerítő feladatuk volt minden egyes nap. Így nem csoda, hogy a következő két fiú, akikre várt mindez, eléggé be voltak parázva. Én pedig próbáltam lelassítani az időt, kevés sikerrel, ugyanis az esküvőnk napja is túl gyorsan eljött, így féltem, hogy már csak alig pár hónap és HoSeok is bevonul két évre. Fogalmam sem volt, hogy hogyan is fogom kibírni nélküle, de ez még a kisebb gond volt, ugyanis akadt ennél egy sokkal nagyobb is...

Az esküvőnk reggelén túl hamar keltett a telefonom és miután sikeresen kibújtam HoSeok karjai közül és kinyomtam azt a fránya ébresztőt, alig, hogy visszafeküdtem csörgött a fiú telefonja is. Morogva nyomtam fejemet a párnámba és ütögettem a barátom karját, hogy kapcsolja ki azt a nyavalyás telefont, vagy én teszem meg.

- Tessék - nyújtotta felém félkómás fejjel a mobilt, mire felvont szemöldökkel néztem rá.

- Mégis mit kezdjek vele ?

- Vedd fel, én még nem érzem magamat életképesnek - magyarázta és visszafeküdt a párnájára. Ciccegve kaptam ki a telefont a kezéből és, amint megláttam a villogó nevet megköszörültem a torkomat és egy fokkal barátságosabb hangnemet vettem fel, mint ahogyan HoSeokkal beszéltem az imént.

- Jó reggelt anyuka ! - köszöntem HoSeok anyjának mosolyogva, ugyanis imádtam jövendőbeli anyósomat. Olyan aranyos volt mindig velem, hogy képtelen voltam nem vigyorogni, amikor vele beszéltem. HoSeok tőle örökölte ezt a pozitív kisugárzását, ami az anyukájában tízszeresen meg volt.

- Jó reggelt Rin-shi, hogy álltok a készülődéssel ? Kell esetleg még valamiben segítség ?

- Dehogy - ráztam a fejemet azonnal, habár ő ezt nem láthatta. - Mi meg leszünk mindennel, úgyhogy anyukáék dolga csak annyi, hogy segítsenek a nővéremnek és az apámnak az esküvő helyszínén lévő előkészületekben.

- Rendben, akkor ott találkozunk drágám. Vigyázzatok az úton - köszönt el, mire mondtam neki, hogy ne aggódjon minden rendben lesz és leraktam a telefont.

- Te, szerintem anyukád már hozzá van szokva, hogy reggelente én veszem fel a telefonodat - nyomtam egy puszit HoSeok fejére, majd lassan feltornáztam magamat az ágyban és nyújtózkodva oldalra néztem és megpillantottam egy gyönyörű barna szempárt, ami csillogással a tekintetében nézett rám és tulajdonosa halványan elmosolyodott. Szemei láttán nyeltem egy nagyot, ugyanis hirtelen bűntudat lett úrrá rajtam, de nagyot sóhajtva mindent kivertem a fejemből és visszamosolyogtam.

- Szeret téged, úgyhogy nem hinném, hogy annyira bánná - vonta meg a vállát, majd lassan ő is felült. - Egyébként tudtad, hogy még mindig nagyon jó alakod van ? Még a pólóim is jól állnak rajtad - nézett végig rajtam, mire nevetve belebokszoltam a vállába és megráztam a fejemet. Ekkor a résnyire nyitott ajtón hirtelen befutott egy kis szőrmók csengője megállíthatatlanul szólt a nyakában, majd egy szép kecses mozdulattal felugrott a fehér takaróra és lábával megnyomkodta a helyét, megállt és minket bámult gyönyörű átható kék szemeivel. - HaNeul is megérkezett, csak nem éhes vagy ? - simogatta meg fehér bundás fejét HoSeok, mire a cica jól esően nyávogott. HaNeult azután fogadtam be, miután Bora kiköltözött, ugyanis barátom még pár hétig nem tudott beköltözni és mivel egyedül nem volt olyan jó buli itt lakni, így kerestem egy lakótársat. Ezt a gyönyörű macskát egy állatkereskedésben találtam meg, amikor még akkora volt, hogy egy tenyerembe elfért, de a vásárlók nem vették meg, mert mindig dühösen méregette az embereket kék szemeivel. Nagyon hasonlított rám, így elhoztam és már két hónapja boldogított bennünket. Egyébként egy nagyon barátságos cica, csak nehezen szokta meg az idegeneket, ezért nézett olyan vészjóslóan minden vásárlóra. Aztán nálam megtört a jég és azóta egy igazán barátkozós macska. A BTS és Red Thread tagok pedig imádják dögönyözni, úgyhogy nem szenved szeretethiányban sem.

- Menjünk, mert a lányok hamarosan itt vannak értem, érted meg a fiúk - magyaráztam, ami miatt lassan kiszálltunk az ágyból és megetettük HaNeult, majd magunk is ettünk egy kis gabonapelyhet, miközben arról beszéltünk, hogy SiWoo valószínűleg ma fogja végre megkérni MinSeo kezét. Ugyanis a fiú egészen idáig nem lépett semmit, de elvileg pár napja kikérte a véleményét HoSeoktól egy gyűrűvel kapcsolatban, ami talán azt jelentette, hogy végre lesz valami.

- Megjött tegnap a levél a behívóval - szólalt meg hirtelen HoSeok miközben egy pólót rángatott fel magára. Azonnal megállt a fésű a kezemben és nagyot nyelve hunytam le a szememet. Tudtam, hogy hamarosan megérkezik az élő bizonyíték arra, ami pár hónap múlva várt a fiúra, de ettől függetlenül ugyanolyan sokként érintett, habár már jobban kezeltem, mint akkor, amikor közölte velem az ötletét. Támogattam, de közben úgy összevesztem vele a saját hülyeségem miatt, hogy több napon keresztül nem is beszéltünk egymással. Akkor még nem volt igazából mi miatt aggódnom, mostanra viszont változott a felállás és a közelgő dolgok miatt nem tudtam hogyan is mondhatnám el HoSeoknak. Mert tudtam jól, hogy ki fog akadni.

- Aham... És ? Mi a pontos dátum ? - fejeztem be rövid hajam fésülését, majd felvettem a HoSeoktól kapott karkötőt a kezemre.

- November huszonkettő - motyogta és nagyot sóhajtva mögém lépett, majd hátulról átkarolta a derekamat és állát a fejemre rakva nézte magunkat a szekrényünk tükrében. - Nem akarok elmenni...

- De elfogsz - vágtam rá azonnal. - Jobb előbb túl esni rajta és utána már nem kell ezzel sem foglalkoznod, nem gondolod ? - tettem kezemet a karjára, mire válaszul nyomott egy puszit a fejemre és sóhajtva csak ennyit mondott.

- De...

A lányok nem sokkal ezután megérkeztek értem, így elköszöntem HoSeoktól és megkértem, hogy lehetőleg időben érkezzen meg a saját esküvőjére, ugyanis azzal a hat sráccal simán kinéztem belőle, hogy elkésik. Mi közösen elmentünk fodrászhoz, és a sminkünket is megcsinálták, majd utunk abba a ruhaszalonba vezetett, ahol lefoglaltuk az esküvői és koszorúslány ruhát is. Ugyanis természetesen a lányokat szerettem volna koszorúslánynak, hisz a nővérem a tanú volt. Na meg másokat el se tudtam volna képzelni erre a feladatra.

- Olyan menő lesz ez az esküvő - áradozott Hyun a kocsiban már a szalonból az esküvő helyszínére tartva. - Egy csomó híresség egy helyen...

- Mert neked csak ez számít ? - nézett a visszapillantó tükörbe MinSeo, mire Hyun megvonta a vállát.

- Kevés embernek lehet ilyenben része és Boráék esküvőjén is egy csomó idol ott volt.

- Idolként mit vársz ? - fordultam hátra hozzá. - Szinte csak híres barátaink vannak... Nekem nem is maradt olyan, aki még a gimnáziumból lenne. Veled ellentétben.

- Ja, az én esküvőm nem lesz olyan buli - vonta meg a vállát a lány, amin Bora halkan felkuncogott.

- Persze, hisz csak az egyik BAP tag a barátod, de valóban nem lesz olyan buli - hívta fel a figyelmét erre a kis tényre, mire Hyun elgondolkozóan hümmögött.

- Valóban...

- Az egyetlen, akinek közölünk nem lesz nagyon híresség az esküvőjén az én vagyok - szólt közbe MinSeo és valóban igaza volt, hisz neki teljesen külsős barátja volt. - Már ha lesz egyáltalán esküvőm - morogta, mire mi hárman szánkat elhúzva néztünk össze, majd az igen ingerlékeny sofőrünkre. Ez a téma nem volt túl szerencsés a körünkben, hisz mindig csak emlékeztettük a lányt arra, hogy hiába volt már öt éve együtt a barátjával ő még csak nem is célzott a lánykérésre. Nagyon reméltem, hogy ma este végre lépni fog SiWoo, mert különben én beszélgettem volna el vele erről és az nem lett volna olyan muris.

Nagyon lassan megérkeztünk a Han folyó melletti étteremhez, ahol a vacsora parti volt. Kint az udvaron már el voltak helyezve a kör alakú asztalok körülöttük öt-hat székkel. Középen egy virágos ösvény alatt, ami végén ott volt egy kis fehér liliommal díszítet kapu, a papnak kellett majd állnia, velünk együtt. Körülnéztem a helyen és HoSeok szülein és nővérén kívül csak az én apám és a nővéremék voltak itt pár segítővel együtt, ami azt jelentette, hogy a hét fiú még nem érkezett meg. Nem volt baj, hisz még volt idejük, de azért reméltem, hogy hamarosan ide érnek. Amint észrevették a mi kis csapatunkat mindenki mosolyogva üdvözölt minket, majd mondták, hogy mi nyugodtan menjünk öltözködni, ők majd itt kint mindent elintéznek. Szavukon fogtuk őket és bementünk az étterembe, amiben az alkalmazottak tágas öltözőjét kaptuk fogadó helyként. Fel volt már állítva egy fehér vászon, ami előtt egy kényelmes vajszívű kanapé állt.

- Mi átöltözünk a mosdóban - szólalt meg MinSeo és a másik két lánnyal karöltve megkeresték a női wc-t. Én eközben sóhajtva leültem a kanapéra és végig dőltem rajta. Ma hivatalosan is férjes asszony válik belőlem, de egyáltalán nem érzem idegesnek magamat. Sokkal inkább vagyok izgatott, az előttünk álló estét figyelembe véve. Mikor viszont eszembe jutott az én kis titkom, felültem és megérintettem a hasamat.

- Nem tudhatja meg - suttogtam magamnak. - Később elmondom neki, de nem ronthatom el az estét - győztem meg magamat arról, hogy nem bűn hazudnom, majd lassan felálltam és öltözni kezdtem. Beletelt egy kis időbe, mire bele tudtam bújni az esküvői ruhába. Félve belenéztem a tükörbe, de megnyugodva fújtam ki a levegőmet, ugyanis pont ugyanúgy állt rajtam, mint az üzletben. Valóban szépnek éreztem magamat benne. A felső részén nem volt semmi díszítés, szív alakú dekoltázsú volt, habár egy átlátszó anyag folytatódott egészen a nyakamig és a karomat is fedte. Ezen fehér virágminták voltak, ami egy kis eleganciát kölcsönzött a ruhának, habár ezek nélkül is az lett volna szerintem. A derekamtól pedig egészen a földig habos-babos tüllréteg terült szét. A hajam szimplán hullámosan omlott épphogy a vállamra és kiegészítőként is csak egy kis ezüst fülbevaló lógott a fülemben és HoSeok karkötője volt a bal csuklómon. Nagy levegőt véve végig simítottam az anyagon, majd kezembe vettem a fehér fátylat és leültem a kanapéra, hogy felvehessem azt az átkozott fehér magas sarkút, aminek sarka két centi volt, mégis rettentően zavart benne a járás, de MinJi szerint ez illett a legjobban a ruhához. Bár senki sem láthatta, mivel eltakarta a fehér tüll, de mindegy. Már hajoltam volna le, hogy felhúzhassam a lábamra, amikor is kopogtak és egy fekete szmokingba öltözött, csokornyakkendős férfi lépett be az ajtón. HoSeok volt az. Viszont annyira másképp festett így, hogy alig ismertem rá.

- Rint keresem, esetleg nem láttad valahol ? - lépett elém a fiú mosolyát visszatartva és kérdése hallatán majdnem megdobtam fél pár cipőmmel, de végül visszafogtam magamat és csak szememet forgatva ráztam meg a fejemet.

- Már azt hittem, hogy végre egy érett férfit látok, de valahová messze ment, miután megszólaltál - szólaltam meg gúnyosan és ismét megpróbáltam belebújni a cipőkbe, csakhogy a sok fehér anyag miatt semmit se láttam. - Aish - mordultam fel, kezemben az egyik pár magas sarkúval, majd már csak azt vettem észre, hogy HoSeok kivette a kezemből és szoknyámat feljebb hajtva megkereste a lábamat, majd szépen rárakta a cipőt. Visszafojtott lélegzettel bámultam, ahogy a másikat is fel adta rám és egy halvány mosoly költözött az ajkaimra. Fekete göndörkés tincsei kicsit a szemébe lógtak, így azokat fújta bőszen, miközben koncentráló arccal és enyhén elnyílt ajkakkal segített a cipőm feladásában.

- Kész is vagyok - hajolt fel, majd ismét rám emelte barna szemeit és közelebb lépve megfogta az arcomat és végig simított rajta a hüvelykujjával. - Gyönyörű vagy - mosolygott rám és lehajolt egy gyors csókért, majd felegyenesedett, ugyanis ismét kopogtattak az ajtón.

- Ezek szerintem a lányok lesznek - mondtam és már be is lépett három comb középig érő, vörös, csipkés ruhás lány, akik azonnal elmosolyodtak, mikor megláttak minket.

- Alig várom már, hogy gyerekeitek legyenek. Olyan cukik lesznek, majd mind ti együtt - magyarázta Hyun, mire HoSeok fejét rázva elnevette magát, tőlem viszont csak egy erőltetett mosoly jutott és ez pont elég volt ahhoz, hogy MinSeo gyanakodva nézzen rám.

- Na, hagylak titeket. Üdvözlöm a vendégeket, aztán szólok nekik, hogy itt bent lehet veled fotózkodni. Útközben akkor a fotósnak is szólok - gondolkozott el, majd nyomott egy csókot az arcomra és kisétált a kuncogó lányok mellett.

- Olyan aranyos - nézett utána Bora mosolyogva, majd követte a másik két lányt, akik már elértek hozzám.

- Miért érzem úgy, hogy valamit titkolsz előlünk ? - állt meg előttem csípőre tett kézzel MinSeo és mustráló tekintete láttán felvontam egyik szemöldökömet. Nem szerettem volna pont most lebukni, így muszáj volt úgy tennem, mint, aki nem tud semmiről.

- Semmit sem titkolok - vontam meg a vállam, majd a folyamatosan magyarázó Hyun felé fordultam, aki arról áradozott, hogy mennyi mindenkibe futott bele, akit valamelyik doramában nézett a minap. Mosolyogva hallgattam és felnevettem, amikor Bora azt mondta, hogy századszorra is beleesett Jiminbe, mikor megpillantotta fekete öltönyben és fehér ingben.

- Olyan szerencsés vagyok, hogy a felesége lehetek - mondta teljesen zavarba jőve, amin Hyunnal igazán jót szórakoztunk. Ekkor MinSeo mellénk lépett kezében egy üveg pezsgővel és négy pohárral.

- Előünnepeljünk egy kicsit - mosolyodott el, de jól tudtam, hogy mi volt ezzel a célja, így én magam is elfogadtam egy poharat és végig a szemébe nézve engedtem, hogy tele töltse azt. Hyun és Bora vidáman kortyoltak bele az igen jó minőségű pezsgőbe, míg én csak nézegettem a buborékokat a pohárban és nem tudtam mit is tehetnék. Ez egy igen gonosz húzás volt MinSeotól azt meg kell vallani, és ezt ő is nagyon jól tudta. Haláli nyugodtan kortyolt a pezsgőjéből és szemét le nem vette rólam. Végül sóhajtva feladtam a harcot és megszólaltam.

- Terhes vagyok - böktem ki, ami miatt Bora és Hyun kétszeresére tágult szemekkel kapták felém a fejüket és utóbbi majdnem megfulladt, mert félre nyelte az italát.

- Úgy tudtam - rázta a fejét MinSeo. - Miért nem mondtad el nekünk ? Egyáltalán mióta ?

- Két hete tudtam meg és akkor jártam az ötödik hétnél - magyaráztam sóhajtva, hisz már belefáradtam a titkolózásba. Kicsit megkönnyebbültem, hogy legalább nekik elmondhattam ezt az egészet. Így hát lassan beavattam őket abba, hogy kezdtem érezni valami nem stimmel és ezért elmentem orvoshoz, de Minjit kihagytam mindebből, mert nem szerettem volna még senkinek sem elmondani.

- Dehát HoSeoknak tudnia kell erről unnie - rázta a fejét gondterhelten Bora. - Nem titkolhatod előle, az ő gyereke is.

- Ráadásul szerinted mit szólna, hogyha hazatérve a katonaságból egy gyereket találna otthon veled ? - kérdezte Hyun is zavartan. Látszólag eléggé meglepte őt ez a helyzet.

- Ma nem mondhatom el neki - ráztam a fejemet. - Tudom, hogy el kell, de nem ma. Nem akarom, hogy miattam menjen tönkre az esküvőnk.

- De akkor is...

- HyeRinnek igaza van - szakította félbe Hyunt MinSeo. - Ha ma tudná meg, akkor biztos, hogy teljesen kiakadna, és nem menne jól a nap további része. De ígérd meg Rin, hogy holnap mindenféleképpen elmondod neki - nézett mélyen a szemembe, mire nem túl boldogan, de bólogattam.

- Miért nem mondtad el neki eddig ? - kérdezte Bora aggódva és már válaszoltam volna neki, amikor is kitárult az ajtó és HoSeok lépett be rajta, mögötte a fotóssal és a közelebbi családtagjainkkal.

- Megzavartunk valamit ? - kérdezte a barátom bizonytalanul, mire mindannyian heves fejrázásba kezdtünk, ami kicsit se volt feltűnő, de mindegy. A szívem hihetetlen gyorsasággal kezdett verni, hacsak belegondoltam, hogy valamit hallott a beszélgetésből, de arca nem árulkodott erről, úgyhogy egy fokkal nyugodtabban fordultam a fotós felé. Annyi kép készült ezen a napon, hogy szinte egy egész albumot lehetett volna belőle csinálni és már szinte felüdülésként ért, amikor eljutottunk a BTS, Red Thread és BAP tagokhoz, ugyanis ez azt jelentette, hogy hamarosan vége lesz. YoungJae az ölelésével még a szuszt is kiszorította belőlem és biztosított, afelől, hogyha HoSeok megbántana, akkor megveri, amin csak halkan felnevettem és megköszöntem ezt a kedves ajánlatát. Mindenki gratulációját köszöntgettem és már azt se tudtam hol állt a fejem. A BTS, mint mindig jó hangos volt és könnyes szemekkel veregették hátba barátjukat, aki a másodikként házasodott meg a csapatból. Bár már úgy hallottam, hogy NamJoonnak és Taehyungnak is volt barátnője, habár még csak alig egy éve tartott a kapcsolat. Az esküvőnkre se merték elhozni őket, pedig HoSeok és én is mondtuk, hogy nyugodtan. Bár mondjuk elég sok újságíró mászkált a környéken és mivel a két lány külsős volt, így valahogy kezdtem érteni, hogy miért is döntöttek amellett, hogy egyedül jönnek.

MinJi és TaeHo is sírva ölelgettek meg mielőtt még egyedül hagytak volna apuval. A nővérem a boldogságtól, míg a kicsit gömbfejű amiatt sírt, hogy már nem lehettem a barátnője. Olyan édes volt, hogy majd megzabiztam, de biztosítottam afelől, hogy nem fogom hanyagolni őt sem. Ezután kicsit jobb kedvvel hagytak magunkra.

- Majd kint találkozunk - simogatta meg a fejemet HoSeok is, ugyanis apukám mellett nem igazán mert mást csinálni. A lányok már előtte elmentek, így ő volt az utolsó, aki távozott.

- Jaj, kicsi Rinem - ölelt magához apa, ami miatt majdnem felbuktam a cipőmben.

- Ne sírj, hallod ? - nevettem fel és eltoltam magamtól őszülő apámat, majd ujjammal letöröltem kosza könnycseppjeit az arcáról. - Csak férjhez megyek. Nem hagylak el - nevettem fel.

- De már nem leszel az én kicsi cuki lányom...

- Már elég régóta nem vagyok az - ráncoltam a szemöldökömet és sóhajtva adtam egy zsebkendőt apa kezébe, hogy valamivel megtörölhesse a szemeit. Ahogy így elnéztem őt, rájöttem, hogy az lenne a legjobb döntés, ha elmondanám neki, hogy hamarosan lesz egy unokája. Legalább egy kicsit feldobtam volna a kedvét és talán el tudott volna látni a tanácsával. - Figyelj apa... Van valami, amit el szeretnék mondani neked - kezdtem bele lassan és kíváncsi szemeit meglátva gyorsan hozzátettem. - Inkább ülj le - irányítottam a kanapéhoz, majd kezeimet tördelve próbáltam kinyögni a nagy helyzetet. Csakhogy nem jöttek szavak a számra és úgy tátogtam akár egy hal.

- Pont ugyanúgy nézel ki, mint édesanyád - szólalt meg hirtelen és halványan elmosolyodott. Nem egészen értettem, hogy hirtelen honnan jutott ez az eszébe, de ezt hallva zavarta megköszörültem a torkomat.

- Soha nem leszek olyan szép, mint amilyen ő volt - vallottam be, amin apa jót szórakozott.

- Hidd el, pont ugyanolyan vagy, mint ő. Ráadásul - kezdett bele furán mosolyogva -, ő is pont ugyanígy állt előttem, mikor elmondta, hogy terhes MinJivel - fejezte be és a meglepettségtől tátva maradt a szám.

- Mégis honnan...

- Jaj kislányom - rázta a fejét apa nevetve. - Komolyan azt gondoltad, hogy majd pont nekem nem fog feltűnni ? HoSeok természetes, hogy nem látja. Elvakítja a szerelem - legyintett és szavait hallva halványan elmosolyodtam.

- Hát igen... De mégis hogy mondjam el neki ? - bámultam apa arcába enyhén kétségbeesetten. - Tudom, hogy mi lesz rá a reakciója és én azt nem hagyhatom... - szorítottam ökölbe a kezemet, majd éreztem, ahogy mind a kettőt megfogta az előttem ülő férfi és az ő hatalmas kezei közé zárta.

- Hidd el kislányom, hogy nem buta ő. Szerintem mond el neki minél hamarabb, hogy együtt örülhessetek - magyarázta és felállva nyomott két puszit az arcomra. - Na, karolj apádba és induljunk, mert nélküled nem kezdődhet el a ceremónia.

- Köszönöm apa - mosolyodtam el halványan és én is nyomtam egy csókot az arcára, majd megfogva a karját lassan elindultunk az udvarra.

- Hihetetlen, hogy a lányomnak gyereke lesz - suttogta, miközben a kijárat felé tartottunk és nagyon úgy tűnt, hogy csak most jutott el a tudatáig, ami bent kiderült rólam. - Olyan boldog vagyok - szorított rá a kezemre elérzékenyülten és ki is csordult pár könnycsepp a szeméből. Amikor kiértünk felhangzott az élőzene és minden szempár ránk szegeződött, ahogy lassan haladtunk a virágos úton. Mindenki körülöttem azt suttogta, hogy milyen édes apa, amiért ennyire meghatja, hogy férjhez megyek. Mondjuk ebben a pillanatban pont azért zokogott, mert nagypapa lesz, de nem baj. Ezt még nem kellett tudniuk a jelenlévőknek. Körbenéztem és megpillantottam a BAP tagokat, akik hüvelykujjukat felmutatva mosolyogtak rám és bizony YoungJae néha a szemét törölgette, ami miatt nekem is gombóc költözött a torkomba. SiWoo előrébb ácsorgott a lányok asztalánál egyedül és mosolyogva integetett nekem, amit egy biccentéssel fogadtam. Aztán megláttam a hat idiótát, akik teli fogsoros vigyorral nézték, ahogy vonulok és közben idétlenül kacsintgattak. YoonGi elismerően biccentett, ami miatt csak megforgattam a szememet, de azért halványan elmosolyodtam. Ezután kiszúrtam MinJiéket is, a nővérem már nagyban zokogott és kezét szorongatva TaeHo is szomorúan bámult utánam, egyedül a büszke férj volt az, aki mosolyogva suttogta, hogy gratulál, amit nevetve megköszöntem. HoSeok szüleit is kiszúrtam az elől lévő asztalok egyikénél és mellettük a fiú nővére integetett vidáman, amit én is viszonoztam. A barátom szülei elérzékenyülten figyelték, ahogy egyre közelebb értem a fiúkhoz. Körülnézve még több ismerős arcot pillantottam meg, a producerünket, a zokogó Park menedzsert, az igazgatót - ami nem kis meglepetést okozott nekem - stylist unniet, és sminkes unniet is, aztán ott volt Bang Shiyuk is, aki büszkén nézte végig, ahogy egyre közelebb értem HoSeokhoz. Végül én is előre néztem és erőt gyűjtöttem a három idióta lány vigyorgásából, akiknek szemükben megcsillantak könnyeik, holott mondtam nekik reggel, hogy nehogy sírni merjenek. Látszólag nem hatott a fenyegetésem, de azért annyira nem voltam mérges. Amikor elengedtem apu karját, még gyorsan nyomott egy puszit a homlokomra, majd könnyeit törölgetve beállt a lányok mellé, akik zsepit adtak neki. Ezen a jeleneten jót mosolyogtam, de végül felemeltem a fejemet és megpillantottam HoSeokot, ahogy csillogó szemekkel nézett rám és fogta meg a kezemet, mikor elé álltam. A zene leállt és a pap belekezdett a beszédébe. Egy darabig mindketten mondtuk a saját szövegünket is, majd egyszer csak HoSeok halkan megszólalt, úgy hogy csak én halljam.

- Csak mondom, hogy ugyan nem látszik, de haragszom rád - suttogta a fogai közt, mire értetlenül válaszoltam a papnak már reflexszerűen, majd összpontosítottam újra a fiúra.

- Mégis miért ?

- Tudod te azt nagyon jól - válaszolta és most láttam csak, hogy mennyire is szomorú volt a tekintete egy kis dühvel keverve.

- Még mindig nem értelek - motyogtam, habár kezdtem sejteni, hogy miről volt szó. De ő egyáltalán honnan tudhatta volna ? Nem is volt alkalma meghallani. Hacsak nem a lányok kotyogták ki... De azt sem tartottam valószínűleg.

- Akarom - mondta ki a fiú az esküt a kelleténél kicsit idegesebben és megfogva a gyűrűt az ujjamra húzta. - Nem hiszem el, hogy képes voltál eltitkolni előlem. Miért tetted ? - kérdezte szomorúan és a papnak is feltűnt, hogy valami nincsen rendben, ugyanis megállt a szavalásban és kérdő tekintettel nézett felénk.

- Esetleg van valami ellenvetésük az esküvővel kapcsolatban ? Ugyan azon a részen már egy ideje túl vagyunk, de úgy látom valami probléma akadt a pár között - magyarázta és látszott rajta, hogy sértette, amiért egyáltalán nem is figyeltünk rá és ezért muszáj volt neki kimondania a nyilvánvalót... A jelenlévők között morajlás hangzott fel, ami miatt dühösen pillantottam a papra. Nem volt valóban túl rózsás a kedvem és nézésemen ez nagyon is jól látszódott, így egy pillanatra láttam, hogy ijedség futott át a férfi szemében. Féljen csak...

- Na jó, gyere velem HoSeok - ragadtam meg a csuklóját és megindultam az étterem mellé, hogy gyorsan megbeszéljük a dolgokat és befejezzük a ceremóniát, ugyanis nem szerettem volna, hogyha mindent tönkre teszünk a vitánkkal az emberek szeme láttára. Teljes sokk fogadta a lelépésünket, de még hallottam, hogy Hyun és Taehyung a segítségünkre siettek, így már kevésbé aggódtam hittem bennük, hogy tartani fogják a frontot.

- Mi van ha énekelnénk egy duettet a pár tiszteletére ? - szólaltak meg egyszerre, majd hallottam, hogy lázas vitába kezdtek arról, hogy mit is kéne előadniuk.

Egészen addig rángattam magam után HoSeokot, míg el nem értünk egy olyan részre, ahol szinte nem volt senki, majd elengedtem és elé lépve összekulcsoltam magam előtt a karomat.

- Mit tudsz ? - szegeztem neki azonnal a kérdésemet, mire dühösen az égnek emelte a tekintetét.

- Szerinted ? Hogy terhes vagy, azt. Ráadásul egy ideig nem is akartál beavatni engem, nem igaz ? - kérdezte idegesen és válasza hallatán hirtelen ledermedtem. Szóval valóba ezt tudta meg.

- Mégis kitől...

- Hogy kitől tudom ? - szűkítette össze a szemeit és ugyan rettentően zavart, hogy félbeszakított, de nagy nehezen bólintottam. - MinJitől - válaszolta, ami miatt meglepetten néztem az arcát. Dehát neki el se mondtam. - Mikor megérkeztünk a fiúkkal, félrehívott és megkérdezte, hogy hogyan fogadtam, hogy apa leszek. Hirtelen annyira lesokkolódtam a kérdése hallatán, hogy majdnem összeestem. Ő kapott a karom után, hogy nehogy elájuljak. Természetesen utána rájött, hogy ezt én még nem tudtam...

- Sejthettem volna, hogy rájön... Hisz orvos - sóhajtottam fel. - HoSeok - próbáltam keresni a szemkontaktust a fiúval, aki csak azért sem engem, hanem a füvet bámulta. Megelégeltem ezt a tettét, így két kezem közé fogtam az arcát és magam felé fordítottam. - Sajnálom... Tényleg, nagyon sajnálom, hogy nem avattalak be téged - mondtam ki őszintén azt, amit gondoltam, mire sóhajtva egy kicsit megenyhült az ábrázata, majd értetlenül feltett egyetlen kérdést.

- Mégis miért nem mondtad el ?

- Jelenleg mit érzel a katonasággal kapcsolatban ?

- Hogy nem megyek - vágta rá gondolkozás nélkül.

- Pont ezért nem mondtam el neked. Mert nem szeretném, hogyha több milliós bírságot fizetnél és börtönbe kerülnél, azért, mert nem teljesíted a kötelességed - válaszomat hallva HoSeok lehunyta a szemét és bólintott, jelezve. hogy megértette. Mikor legközelebb kinyitotta a szemeit kicsit félve nézett a hasamra, majd emelte fel lassan a kezét és simított végig rajta.

- Szóval apa leszek ? - kérdezte torkát köszörülve és látszott, hogy ez a dolog sokkal nagyobb hatással volt rá, mint az esküvőnk gondolata. Erre csak halványan elmosolyodtam és bólintottam, mire közelebb húzott magához és kezeit körbe fonta derekam körül, míg fejét nyakamba temette. Meglepetten éreztem, ahogy könnyei benedvesítették a ruhám anyagát, ami miatt én magam is egy kicsit elérzékenyültem, hisz könyörgöm, egy gyerek volt az, amiről minden pár álmodozott. Nekünk pedig már úton volt lassan és még belegondolni is szörnyű volt, hogy majdnem két éven keresztül szinte csak engem fog látni az a kis csöppség és az apját talán havonta egyszer, vagy még ritkábban. E gondolatok miatt nekem is lecsordult pár könnycsepp az arcomon, ami miatt HoSeok szorítása a derekamon egy kicsit erősebb lett és még jobban magához húzott. - Nem lesz semmi gond. Annyiszor jövök majd hozzátok, amikor csak lehet, rendben ? - tolt el magától óvatosan, mire halványan elmosolyodtam és szememet lehunyva hagytam, hogy a fiú letörölje arcomról a könnyeimet. Egy darabig a vöröslő szemeimbe bámult, majd lassan lehajolt és úgy csókolt meg, mintha attól tartana, hogy bármelyik percben összetörhetek. - Majd a fiúk is itt lesznek és segítenek - mondta, miközben kezeinket összekulcsolva tartottunk vissza, hogy a ceremónia a végét is lezárjuk.

- Ettől féltem - sóhajtottam fel, ami miatt HoSeok sértetten kezdett el arról magyarázni, hogy igenis nagyon jó keresztapák lesznek és jót nevettem az elképzelésén, hogy ezt a titulust, ő mind a hatnak szánta. Nem fog a gyerekünk szeretethiányban szenvedni az egyszer biztos.

Végül minden probléma nélkül felhúztuk egymás ujjára ismét a gyűrűket és kimondtuk a boldogító igent. Kezdetét vette a buli második fele, ami már az étteremben zajlott élő zene mellett. A fehér ruhából is kibújhattam és egy hanbokban mászkálhattam egész este, de jobban viseltem, mint azt a fodros-bodros esküvői ruhát. Ahogy körbenéztem a táncoló és szórakozó társaságon, kezemben egy kortyra elegendő vörösborral, azonnal elmosolyodtam és hihetetlennek gondoltam, hogy egyáltalán eljutottam idáig. Voltak barátaim, volt igazi családom és volt immár egy férjem is, aki teljes szívéből szeretett és én is őt. Arról már nem is beszélve, hogy közös gyerekünk is már úton volt. Régebben amilyen negatív gondolkodású voltam, soha nem is hittem volna el, hogy én nem egyedül fogok megöregedni.

Tekintetem HoSeok felé terelődött, aki gratulált MinSeonak és SiWoonak az eljegyzés miatt, ugyanis valóban, a vacsora közben végre lépett a fiú, amivel megmentette saját életét tőlem és megnyugtatta szerencsétlen barátnőjét is afelől, hogy nem maradnak örökre a kapcsolatuk ezen státuszában.

Ahogy így elnéztem a nevető férjemet jöttem csak rá, hogy milyen nagy szerencse is volt, hogy akkor, pont abban az időben a sulink tetején voltam és megállítottam a fiút. Ezzel az ő életet és az enyémet is fenekestül felforgattam, de nem bántam, mert e nélkül nem találkoztam volna azokkal az emberekkel, akik azzá tettek, aki most voltam, és akik a legfontosabb emberekké váltak az életemben.

Vége