Elmeséltem az elejétől kezdve a végéig mindent, ami két éve a MAMA után történt; majdnem. Ugyanis végül én miattam semmi sem lett az egészből, mivel hiába szerettem YoungJaet rájöttem, hogy nekem nem voltak olyan komolyak a szándékaim, mint neki. Nem néztem rá vágytól csillogó tekintettel, tulajdonképpen inkább volt egy barátom, akibe úgy éreztem, hogy beleszerettem. Ezt pedig azért meséltem el három hónapja Borának, mert láttam rajta, hogy aggódik és pont ezzel figyelmeztettem, hogyha bizonytalan lenne Jiminnel kapcsolatban, akkor azt mondja ki, de ne játsszon szegény fiú érzéseivel. Én akkor szörnyen megbántottam YoungJaet és kellett egy kis idő, mire normálisan meg tudtuk beszélni a dolgokat. Ugyan ő tényleg szeretett, de elmondta, hogy sokkal rosszabb lett volna neki, hogyha úgy történik meg az egész, hogy én nem akarom teljes szívemmel. Azóta pedig eltelt két év és csak egy nagyon szoros barátság szövődött közöttünk, YoungJae is túltette magát rajtam és volt is pár szerelmi afférja, de én azért nem mondtam volna őket nagyon komolynak. Mindenesetre mindhárom előttem ülő lány tátott szájjal figyelt engem és próbáltak valamit kinyögni. Valami értelmeset.

- Várj, akkor nem is feküdtetek le ? - tért először észhez a sokkból MinSeo, mire csak megráztam a fejemet.

- Akkor Bora miért mondta azt ? - kérdezte gyanakodva Hyun.

- Azért, mert rosszul értelmezte a sztorit. Neki egy kicsit félreérhetőbben magyaráztam el és nem ennyire részletesen - raktam végre pontot az ügy végére. Erre Hyun csak elgondolkozott és szemöldökét húzogatva nézett az ártatlan Borára.

- Szóval akkor te vagy az egyetlen nem szűzlány a körünkben - bökte oldalba, mire a lány először felnevetett, majd vöröslő fejjel egy párnába temette az arcát. Mi MinSeoval igen jól szórakoztunk és ugyan sajnáltam Borát, de miatta muszáj volt magyarázkodnom. Így hát ilyen boldogan telt el az utazásunk előtti este, amikor is jó sokáig fent voltunk és egymás szerelmi életéről beszélgettünk. Én ugyan csak hallgattam a lányokat, de nekem ennyi is elég volt. Nem voltam én azért annyira romantikus lélek, hogy erről társalogtam volna. Ráadásul az egyetlen kapcsolatféleségem YoungJaeval volt... Ez igazán rontott volna a büszkeségemen, így inkább kimaradtam ebből az egészből amennyire csak tudtam.

Már a reggel katasztrófálisan indult, ugyanis elaludtunk. Nálam ez szinte mindennapinak számított és ilyenkor rendszerint a lányok valahogy kiszedtek az ágyból, de ma a későn fekvésünk miatt nem kelt fel senki sem. Én nyitottam ki a szememet és néztem kómás fejjel a bejárat felé, ahol valaki ráfeküdt a csöngőre. Mellettem a telefonom is el kezdett csörögni és mikor megláttam, hogy Park menedzser hív, majd azt, hogy mennyi az idő, minden álom kiszállt a szememből. Idegesen ugrottam fel a helyemről és közben dobáltam meg az alvó lányokat pár párnával, hogy kezdjenek ébredezni. Gyorsan az ajtóhoz siettem és beengedtem a kint rekedt elég bosszús menedzserünket.

- Mi a jó istenért vagy te még pizsamában ? - nézett végig rajtam idegesen, de erre nem szóltam semmit, hanem visszafutottam a szobánkba és gyorsan neki kezdtem az öltözésnek. Közben pedig a nappaliból kiszűrődő kiabálás foszlányokat hallgattam és a lányok ijedt hangját, hogy miért nem ébresztette őket a telefonjuk. Miután sikeresen felrángattam magamra a fehér farmeromat és a menta zöld pulcsimat gyorsan kisiettem a fürdőbe, ahol mint kiderült nem maradt már nagyon hely számomra. MinSeo a tükör előtt próbálta megcsinálni a sminkjét, Bora és Hyung pedig a fogukat mosták. Utolsó kettőt gyorsan kiüldöztem, hogy inkább öltözzenek és utána törődjenek a sminkjükkel, aminek semmi értelmét nem láttam, mivel nem fellépésre vagy tévéműsorba készültünk, de ez lényegtelen volt. Én csak gyorsan kifésültem a hajamat, megmostam arcomat és fogamat, majd kisiettem a konyhába, hogy összedobjak valami szendvicset az útra. Az volt az egyetlen, amit tudtam is csinálni. Nálunk Bora volt a főzőtündér, még ha vagy ezerszer megsérült közben, de ő isteni kajákat tudott csinálni, csakhogy most már nem volt rá nagyon idő, így megpakoltam pár szelet kenyeret vajjal, sajttal, meg sonkával és egy kis salátával és már be is dobtam őket a táskámba. Mikor kiléptem a konyhából megint csak nagy káosz fogadott, Park menedzser idegesen járkált fel s alá és a lányokat kérdezgette, hogy biztos mindenük meg van-e, Bora valami nyakláncot keresett, Hyun a töltőjét, MinSeo pedig a sminkkészletét gyömöszölte be valahogy a bőröndjébe. Már mindenkin volt egy elfogatható ruha, ezért gyorsan segítettem Borának a nyakláncát Hyunnak pedig a töltőjét megkeresni, majd végre fogtuk a táskáinkat és indulhattunk is. Mindent bedobáltunk a furgonba és beülve Park menedzser rá is taposott a gázra.

- Asszem, ráharaptam a nyelvemre - magyarázta Hyun és a visszapillantóba nézve láttam, hogy azt fogdosta.

- Kell neked állandóan beszélned - rázta a fejét MinSeo.

- Éhes vagyok - panaszkodott Bora a hasát fogva.

- Tessék - nyújtottam hátra neki egy szendvicset, mire a másik kettő tag is megörült, hogy van nálam kaja, így azonnal elkezdték a saját adagjukat követelni. Még maradt is egy plusz szendvics, így érdeklődve a menedzserünkre néztem. - Kér egyet ? - ajánlottam fel, mire csak dühösen rám nézett. - Ha nem, hát nem - vontam meg a vállamat. - Legalább több marad nekünk - haraptam a saját szendvicsembe és azt majszolva néztem előre, de majdnem félre is nyeltem a kajámat, ugyanis megláttam, hogy mekkora kocsi sor is állt előttünk.

- Ezt nem hiszem el - csapott a kormányra Park menedzser. - Direkt kértelek titeket, hogy keljetek fel időben, mert tudtam, hogy ez lesz - fordult felém és szinte láttam, ahogy kidülledt egy ér a homlokán. - Na tessék - vette elő a csörgő telefonját. - A BTS menedzsere is hív. Mégis mit mondjak neki, hm ? - esett kétségbe, mire sóhajtva elraktam a kajámat és hátra néztem a lányokra.

- Mindent pakoljatok el, innentől kezdve futunk. Már nincsen messze a reptér, így még oda is érhetünk - szóltam rájuk. Erre minden eddigi tevékenységüket abba hagyták és kitágult szemekkel néztek rám.

- Ugye nem gondolod komolyan, hogy egészen odáig gyalogolunk ? - kérdezte összevont szemöldökkel MinSeo.

- Nem is - mosolyodtam el -, futni fogunk - helyesbítettem és kinyitottam az ajtót. - Ne aggódjon Park menedzser - néztem komolyan a szemeibe -, nem fogunk szégyent hozni magára. Így is nagyon sokat tett már értünk, így ezt most megoldjuk mi. Itt hagytam egy szendvicset, egye csak meg - mutattam a műszerfalra, ahova leraktam az ételt, majd kiugrottam a kocsiból és hátra sétáltam a csomagokat kivenni. Végül nagy nehezen a maradék három lány is megmozdította magát és ugyan nem túl nagy lelkesedéssel, de megfogták a saját cuccaikat és figyelmesen végig hallgattak. - Ez most a mi hibánk volt, így mi is oldjuk meg, úgyhogy ne nyivákoljon nekem senki sem az út alatt, majd a repülőn kipihenitek magatokat. Feltéve, ha elérjük - tettem hozzá és ráparancsoltam mindenkire, hogy vegye fel a maszkját, majd beállítottam őket egy sorba. Legelöl MinSeo, mögötte Hyun, őt követve Bora és leghátul pedig én futottam. MinSeo egész gyorsan bizonyult még a bőröndjével együtt is, a táskájáról már nem is beszélve, de legalább arra senkinek sem lehetett panasza, hogy fázott. Bora bírta a legnehezebben és mindvégig attól tartott, hogy valamelyik kocsi hirtelen megindul és elüti, de szerencsére ettől nem kellett tartania. Ugyan elég furán néztek ki a kocsikból az emberek ránk, de vigyáztak arra, hogy ne üssenek el minket. Húsz perc alatt értünk a reptérhez teljesen kifulladva és hiába nem akartuk mások figyelmét magunkra vonni, ez sajnos sikertelennek bizonyult. Nem kellett sokat keresgélnünk a mi csapatunkat, mert a bejáratnál vártak minket és rögtön ki is vették a kezünkből a bőröndjeinket, majd a repülő felé vehettük az irányt, ami pontosan egy perc múlva indult. Borát szinte már lökdösnöm kellett, hogy még egy kicsit haladjon, és mint akik belefutottak egy tornádóba olyan állapotban meg is érkeztünk a repülőhöz. Ugyan elég furán méregettek a kinézetünk miatt minket, elvették a jegyeinket és megnézték az útlevelünket, majd még szóltak, hogy siessünk és pont emiatt szúrós tekintettel végig néztem a fiatal nőn. Mintha eddig nem azt tettük volna...

Szinte beestünk és az utasok meg is néztek minket emiatt, de mint akik észre sem vették, úgy kezdtük el keresgélni a helyeinket. Sokat ugyan nem kellett kutakodni, mert ahonnan egy kisebb fiú társaság hangja jött, na ott voltunk mi is.

- Örülünk, hogy sikerült ide érnetek - mosolygott ránk NamJoon, mire csak meghajolva köszöntem mindenkinek és lehuppantam a helyemre, ugyan Hyun nagyon el akart slisszolni mellettem, de lerántottam magam mellé.

- De én Borával akartam ülni – nyavajgott.

- Még az kellett volna. Ha nem vagyok melletted, akkor az egész repülő a te hangodtól zengene - forgattam meg a szememet és érdeklődve a minket mosolyogva figyelő NamJoonra néztem. - Mi van ? - döntöttem oldalra a fejemet.

- Semmi, csak végre élőben is láthatom, hogy milyen leader is vagy te - mondta én pedig rögtön el is gondolkoztam ezen a kijelentésén. Milyen leader is vagyok én pontosan ? Igen, ez egy igazán jó kérdés volt, de mielőtt még bármit is szólhattam volna YoonGi NamJoon felé fordult és valamilyen számról kikérte a véleményét. Ki más, ha nem ő zavart volna meg minket ? Már most szörnyű volt bele gondolnom, hogy két olyan fiúval kellett együtt dolgoznom, akik egyáltalán nem voltak szimpatikusak. Ez a csapat már most el volt kárhoztatva, hisz mi jó sülhetett volna ki ebből ? Semmi, valóban. Sóhajtva vettem elő a telefonomat és fülhallgatómat, majd még figyelmeztettem Hyunt, hogyha bármilyen felfordulást csinál, akkor kinyírom és már le is hunytam a szememet.

" Boldog voltam, hogy végre le tudtam adni a jövőbeli terveim lapomat és már alig vártam, hogy anyunak meséljek róla. Ez idáig nagyban titkoltam és emiatt jócskán kíváncsivá is tettem. Persze, hogy tűkön ülve várta már, hogy mit is akar a kicsi lánya. Még senki nem tudta az osztályfőnököt kivéve és ugyan apa hiába rágta a fülemet naphosszat miatta, egy szót sem szóltam. Az egyetlen ember akinek még el is mondtam volna az Jung HoSeok lett volna, de ő már nem volt az életem része és már csak a neve hallatán ideges lettem, így őt gyorsan ki is űztem a gondolataim közül.

Miután hazaértem a suliból, eldöntöttem, hogy kimegyek anyu elé a buszhoz, mivel már útközbe elakartam mesélni neki mindent részletesen. Felvettem a jó meleg sálamat és már indulhattam is. A kabát zsebembe dugva a kezemet sétáltam a havas utcákban és negyed óra alatt el is jutottam a buszmegállóba, de hiába vártam anya nem jött. Aztán rájöttem, hogy rossz oldalt várakoztam rá. Tipikus én voltam... Ebbe belegondolva már biztos elkerültem őt, de azért benyomtam a számát és felhívtam a zebránál állva, hogy hátha később jön és így még útközben találkozhatunk. A túloldalt eközben meg is jött egy busz, amiről csodák-csodájára anya le is szállt. Elmosolyodva vártam, hogy felvegye a telefonját, amit nagy nehezen elő is halászott a táskája legmélyéről. Neki is nagy mosoly ült ki az arcára, mikor meglátta, hogy ki is kereste. A lámpa átváltott zöldbe, de én nem léptem le, mivel gondoltam megvárom, hogy átjöjjön erre az oldalra. Észrevenni viszont még mindig nem vett észre, így fel is vette a telefont.

- Szia HyeRin, nyugalom nem sokára otthon vagyok és mesélhetsz is a nagy terveidről - lépett le a zebrára még pár emberrel együtt. A mosolyát, ami az arcán ült soha nem felejtem el. Miattam volt ilyen boldog, és hogy végre elhatározásra jutottam.

- Szerintem előbb is meg tudod - mondtam, mire értetlen fejjel felnézett és meglátott engem is, ahogy integettem. A mosolya az eddigieknél is szélesebb lett és emelte is fel a kezét, hogy vissza integessen, amikor is dudaszó hallatára oldalra kapta a fejét és én is. Rémülten vettem tudomásul, hogy egy vörös autó közeledett felé, ami áthajtott a piroson. Időm sem volt szólni semmit sem, mert már csak azt láttam, ahogy anya a szélvédőnek csapódott, majd végig gurult az autó tetején és a másik oldalon ért földet. A mobilt kiejtve a kezemből szaladtam a mozdulatlan test felé és majdnem orra estem a csúszós hó miatt, de visszaszerezve az egyensúlyomat elbukdácsoltam anyához. Kitágult szemekkel rogytam le mellé és szólongattam, mivel a szeme még nyitva volt és lassan ugyan, de még lélegzett. Zokogva ordítoztam a körülöttem lévőknek, hogy hívjanak egy mentőt és figyeltem, ahogy a fehér hó vörössé vált a sok vértől.

- Anya, kérlek tartsd nyitva a szemedet. Hallod ? - fogtam meg remegő kezekkel az arcát, mire lassan felém fordította fejét és ugyan próbált mondani valamit, de hang nem jött ki a torkán. - Ne beszélj - ráztam meg a fejemet kétségbeesetten. Amíg kiért a mentő addig szörnyen hosszúnak éreztem az idő múlását és ahogy figyeltem, hogy anya mennyit szenvedett alig kaptam levegőt. Annyira sírtam, hogy normálisan nem is tudtam beszélni a mentősökkel, akik anyuval együtt beszállítottak a kórházba. Apa és MinJi a műtét utánra be is értek és sírva zártak a karjaik közé. Én akkor más nem sírtam, egyszerűen nem tudtam. Csak bambán néztem magam elé és egy szót sem szóltam. Belül teljes ürességet éreztem és szinte fel se fogtam, hogy mi történt körülöttem. A percek nagyon lassan múltak, amikor is kilépett anya kezelő orvosa a műtőből és már az arcán láttam, hogy semmi sincsen rendben.

- Sajnálattal kell közölnöm, de a felesége kómába esett - nézett együtt érzően apára a fehér köpenyes férfi. A hírre apa zokogva rogyott a földre és MinJi mellé térdelve simogatta a hátát visszafojtott könnyekkel. Én pedig úgy álltam egy helyben, mint egy darab fa. Anya egy hét múlva meghalt. "

Ijedten nyitottam ki a szememet és ziháltam kétségbeesetten. Nem kaptam levegőt és szörnyen izzadtam. A mellettem ülő Hyun hozott vissza teljesen a valóságba, aki félve megérintette a combomon pihenő kezemet és a nevemen kezdett el szólongatni.

- HyeRin, semmi baj. Egy repülőn ülsz és nem sokára megérkezünk Jejura. Tudod, a munka miatt – figyelmeztetett, mire szaggatottan véve a levegőt bólintottam és elvettem tőle a felém nyújtott vizes palackot. Bora, MinSeo, Hyun és Park menedzser is tudta, hogyha így ébredek fel, akkor annak csak egy oka lehet és ez volt az egyetlen módja, amivel teljesen vissza lehetett hozni a valóságba és le lehetett nyugtatni; mégpedig, hogy közölték velem a jelen helyzetet. Átmászva Hyunon mentem a mosdó felé és zártam magamra az ajtót. Általában csak anya halálának évfordulójának a közelében álmodtam vissza azt a napot és nagyon ritka volt, hogyha sokkal előtte vagy utána történt ez. Nem tudtam ugyan, hogy mi volt az oka, de reméltem, hogy többet nem lesz ilyen és megmosva az arcomat mentem vissza Hyun mellé. MinSeo és Bora is aggódva néztek rám, mire csak halványan elmosolyodtam jelezve nekik, hogy nincsen semmi baj. A tekintetem véletlenül Jung HoSeokéval is találkozott, aki szintén aggódva figyelte minden egyes mozdulatomat. Na, az ő aggódását nem tudtam hova rakni, így értetlenül ültem le a helyemre és gondolkoztam el rajta. Azt ugyan tudhatta, hogy anya meghalt, de arról fogalma sem lehetett, hogy láttam is a jelenetet. Mivel erről MinJi és apa előtt is hallgattam. Ráadásul a visszatérő álmaimról sem tudhatott semmit. Akkor mégis miért aggódott ennyire értem ? Tényleg megbánta volna, hogy belegázolt a lelkembe ? Ezeken elmélkedve eszembe jutott MinSeo terve és elhatároztam, hogy mindent kiderítek szép lassan, hogy mégis mit tud pontosan. Meg akartam tudni, hogy mennyire ismerte a gyengeségeimet és így talán felkészülhettem arra, hogyha még egyszer fel akarja ellenem használni. Már nem bírtam benne úgy bízni, mint régen, ezért még ezt is kinéztem volna belőle, hisz nem ismertem. Fogalmam sem volt arról, hogy ki is az igazi Jung HoSeok.

/////////// 

Sziasztok^^

Nagyon jól megtévesztettelek titeket az előző rész végén, ugye ? XD Azt hittétek, mi ? :D Na jó, befejeztem az örömködést XD Remélem tetszett a rész és most már ki is derült  mindenkinek, hogy mi is történt HyeRin anyukájával... Szerintem így egy kicsit érthetőbb, hogy miért ilyen J-Hopeal, bár lehet, hogy csak nekem. Mindenesetre a napokban jövök egy kis meglepivel, ami remélem tetszeni fog. Bár nem lesz túl nagy szám, de... Mindegy, meglátjátok XD 

///////////