Elérkezett a nap. A rajongóink számára oly' nagyon várt nap, ami az albumunk megjelenésének időpontja volt és egyben az én szülinapomnak is. Ez mind teljesen véletlenül jött így ki, de emiatt nem csak az albumunkkal kapcsolatos gratulációk és kifakadások fogadtak twitteren, hanem a "Boldog szülinapok" üzenetek tömkelegei is. Beletelt jó pár órába, míg mindegyiket elolvasgattam, majd ki is raktam egy köszönő twittet is, az én csodálatosan fáradt fejemmel. A lányok pedig bujkáltak előlem, mivel olyan képeket rakosgattak fel rólam, amik eléggé kiverték nálam a biztosítékot. Volt, amin épp ettem vagy aludtam. Nem is csodáltam, hogy próbáltak elkerülni. Pont emiatt reggel a táncterembe is egyedül mentem, ahova belépve a három csapattársam egy tortával a kezükben álldogáltak előttem és köszöntöttek fel személyesen is.

- Ugye már nem haragszol ? - kérdezte Bora feszengve, mire csak lassan megráztam a fejemet és elmosolyodtam.

- Köszönöm - néztem a szemükbe, de erre nem egészen az volt a reakciójuk amire számítottam volna. Meredten bámultak rám, majd néztek egymásra, de egy szót sem szóltak.

- Te most komolyan megköszöntél valamit ? - lepődött meg Hyun.

- Na, menjetek a francba - ráztam meg a fejemet bosszúsan és levettem magamról a kabátomat.

Ezt követően átbeszéltük a mai ütemtervünket és megpróbáltunk egyes helyzetekre megfelelő választ adni, hisz mostanában történtek dolgok, így biztosak voltunk benne, hogy nem csak az albumról lesz egy két szavuk, hanem az én balhémmal kapcsolatban is, amiről semmi kedvem nem lett volna nyilatkozni, hisz egy: nem rájuk tartozott, kettő: semmi köze nem volt a számainkhoz. Miközben mindent alaposan megbeszéltünk elfogyasztottuk a tiramisu tortát, ami az egyetlen kedvencem volt, mivel nem igazán rajongtam az édességekért. Ezután pedig a lányok átadták a másik ajándékukat is, ami egy ezüst karkötő volt, amin a csapat neve szerepelt. Ugyan tetszett, de mivel ezt nem fejeztem ki megfelelően, így leszólták a reakciómat és még a furgonban a sajtótájékoztató felé tartva is folyamatosan a panaszkodásukat hallgattam, hogy milyen kiábrándító voltam. Bocs, hogy én ilyen ember vagyok...

Megérkezve a helyszínre átvettünk egy ünnepibb ruhát és miután a sminkünket is megcsinálták, még utoljára egyeztettünk a menedzserünkkel is, majd egymás kezét megszorítva kiléptünk a vakuktól fénylő kisebb emelvényre. Meghajoltunk, a biztonság kedvéért bemutatkoztunk, hátha nem tudták, hogy valójában hol is voltak, majd kezdetét is vette a kérdezősködés, aminél jól meg kellett az embernek gondolnia, hogy mégis mit mondott, mielőtt még véletlenül valami félreérthetőt kikotyogott volna. Na, pont ezért beszéltem az ilyen alkalmakkor általában én, mivel nem egyszer volt, hogy Boráék mondatait úgy kiforgatták, hogy az már pofátlanságnak számított. Viszont az újságírók néha azt érezték, hogy mindent megtehettek. Pedig fel kellett őket világosítanom, hogy nem. Mások életének szétszedéséhez, pedig aztán végképp nem volt semmi joguk. Ezekkel az igen megnyugtató gondolatok következtében először igazán mogorva voltam minden kérdezővel, aztán mikor MinSeo oldalba bökött, végre észhez tértem és egy kicsit megtudtam magamat emberelni. Bár a szarkasztikus megjegyzéseim, mint mindig most is jelen voltak.

- Van egy igazán érdekes szám, az albumon; "Dont't lie" címmel. Ha jól emlékszem akkor azt pont a te szólódalod HyeRin - nézett rám, egy fekete hosszú hajú, harmincas éveiben járó nő. Na remek, az a szám pont kiment a fejemből, hogy rajta van. Nem szabadott hezitálnom, ezért egy magabiztos mosollyal az arcomon megszólaltam.

- Igen, igazán jó az emlékező képessége. De gondolom valami baja lehet a számmal, hogyha megemlítette - néztem mélyen barna szemeibe, amik csak úgy csillogtak a magabiztosságtól, de ebben nem veszítettem. Nálam magabiztosabb ember csak MinSeo volt, aki néha már túlzásba is vitte.

- Nem, dehogy. Csak olyan érdekes a szövege, mintha egy régi szerelmedről szólna, vagy tévednék ? - tartotta felém a vevő készülékét, de egy ideig muszáj volt elgondolkoznom azon, hogy mégis hogy vonta le ezt a következtetést a számból. Tulajdonképpen az főként a Jung HoSeokkal való barátságomról szólt, amit végre papírra tudtam vetni, mivel egy ideje már próbálkoztam egy ilyes fajta hangvételű szöveget megírni, hisz a szólódalainkat magunk írtuk, viszont ez idáig soha sem sikerült úgy, ahogy akartam. Hát most, hogy végre ment, már bele is kötöttek. Remek.

- Tulajdonképpen egy régi barátságom ihlette - zártam le ennyivel, mire a mellettem álldogáló lányok felém kapták a fejüket. Észrevétlenül megráztam a fejemet és szigorúan rájuk néztem, ami miatt újra a riporterek felé vezették tekintetüket és megpróbálták a legbiztatóbb arcukat felvenni és válaszolni a nekik feltett kérdésekre.

Egy órán keresztül válaszolgattunk és magyaráztuk el az alapkoncepciót, ami főleg a diákoknak szólt. Mivel most az iskolában való kiközösítésekről és a gyerekek megpróbáltatásáról szóló dalok kerültek előtérbe, ezzel felhozva több ember figyelmét is arra, hogy jobban kellene figyelniük a diákokra vagy éppen a saját gyerekeikre és nem kéne mindenáron egy robot tanulót csinálni belőlük, hanem hagyni őket kibontakozni. Sajnos ezzel sok felnőtt nem teljesen volt tisztában, így szinte kötelességünknek éreztük, hogy erről szóljanak ezek a számok. Persze most a kisebb szerelemről szóló dalok sem maradtak el, viszont ezeknek is meg voltak a maguk mondanivalójuk. A "Don't lie" pedig szimplán csak a törékeny barátságokról szólt, amelyekre jobb volt vigyázni mielőtt még a szemünk láttára tűnt volna el az egész a semmibe; mintha nem is létezett volna. Akár csak egy illúzió.

- Mégis miért nem mondtad ? - szólalt meg MinSeo a furgonban, mire csak összeráncolt szemöldökkel néztem rá. Ugyan jól tudtam miről beszélt, mégis úgy tettem, mint akinek fogalma sem volt róla. Ezzel próbáltam kifejezni, hogy semmi kedvem nem volt erről beszélni, de nagyon úgy tűnt, hogy világos barna hajú lány ezt nem vette figyelembe. - Nagyon jól tudod, hogy mire gondolok, úgyhogy ne vágj ilyen arcot.

- Miért, kellett volna ? - forgattam meg a szememet és inkább a sötétített üvegű ablakon néztem az elhaladó épületeket. Ugyan észrevette, hogy kissé megváltozott a hangulatom, mégis tovább folytatta a faggatózást.

- Miért van az, hogy soha nem osztasz meg velünk semmit a múltadból ?

- Mert nem szeretek beszélni róla. Mert egyszerűen csak a gondolata is felidegesít és nem hiszem, hogy bármivel jobb lenne, hogyha beszélnék róla, de ha tévednék akkor nyugodtan javíts csak ki - néztem rá fél szemmel és láttam ugyan rajta, hogy egy kicsit megijedt a hirtelen haragomtól és rideg oldalamtól, de mégis folytatta.

- J-Hoperól szól az a szám, ugye ? - döntötte oldalra a fejét, mire minden jelenlévő lesokkolódva szólalt meg.

- Mi ?!

- Kösz szépen MinSeo - kaptam felé a fejemet és idegesen túrtam a hajamba a többiek arca láttán. - Na jó, igen, ismertem. Igen, egy suliba jártunk. Igen, barátok voltunk és igen, átvágott, de még mennyire, hogy átvágott - tártam szét a karomat tehetetlenül emiatt jól orrba vágtam Hyunt.

- Bocs - paskoltam meg a karját és visszanéztem a hátraforduló MinSeora, akinek félig résnyire nyitva maradt a szája. Borának szintén hasonló ábrázata volt és még Park menedzser is hátra-hátra nézegetett a visszapillantó tükörben. - Te akartad tudni, úgyhogy ne vágj ilyen fejet.

- Várj. Az az aranyos J-Hope, akit én ismerek, tényleg megbántott téged ? - döbbent meg Bora és láttam rajta, hogy nehezen tudta felfogni ezt az egészet. Megértettem, hisz nehéz lehetett elképzelni róla, hogyha csak a kedves oldalát ismerte. Én is így voltam vele és meg is szívtam jócskán.

Végül kénytelen voltam az egész szétválásunk körülményeit elmesélni nekik és mire a végére értem, mind csak értetlenül meredtek maguk elé. Persze, hogy nem tudták elhinni és ezt nem is vártam el tőlük. Pont emiatt a reakciójuk miatt nem mondtam el nekik ez idáig, hisz sejtettem, hogy nem fognak hinni nekem.

- Biztos vagy benne, hogy ő volt az ? - ez és ehhez hasonló kérdéseket kaptam, de szerencsére megérkeztünk az egyik zenei műsor helyszínére, így nem kellett különösebben foglalkoznom a válaszadással.

Megint felkentek egy adag "festéket" a fejemre és miután a hajamat is rendbe szedték utamra is engedtek. Nem mertek semmit sem szólni azzal kapcsolatban, hogy újfent elutasítottam a szoknya felvételét, mivel megint csak látszódott az arcomon a rosszkedv és ilyenkor nagyon jól tudták, hogy nem szabadott hozzám szólniuk. Megint csak egyedül sétálgattam a fehér falú folyosókon és nézegettem az öltözőkre írt neveket, hogy mégis kikre kellett a mai nap számítanunk. Megtorpanva néztem Jung HoSeok és Jimin nevét, amikor is rezgett a telefonom, ezért kihalászva a zsebemből megnyitottam a kapott üzenetet.

Boldog Születésnapot Rin !

Csak ennyi állt benne és a feladó szám ismeretlen volt, így csak összeráncolt szemöldökkel néztem az üzenetet és gondolkoztam el azon, hogy ki akart engem felidegesíteni a Rinezéssel. Pár név ugyan átfutott a fejemen, de nem hittem, hogy valaki csak úgy heccelni akart ezzel. Aztán beugrott és ekkor ki is nyílt előttem az ajtó, ezzel sikeresen elszakítva a tekintetemet a telefonom képernyőjéről. Lassan felemeltem a fejemet és tekintetemet az előttem álló fekete szempárba fúrtam. A kezemet rögtön visszaengedtem magam mellé és a telefonomat a farzsebembe csúsztattam. Miért mindig akkor jelent meg, amikor a legrosszabb idegállapotomban voltam ? Miért idegesített fel pusztán a jelenlétével ? Persze, hogy tudtam erre a választ mégis feltettem. Figyelemelterelésnek megtette.

- Szia - köszönt halkan és félve elmosolyodott. Jaj, hogy meg ne sajnáljalak...

Csak idegesen végig mértem és köszönés nélkül megfordultam, hogy ott hagyjam és mint mindig, nem akadályozott meg benne. Túlságosan is lelkiismeret furdalása volt ahhoz, hogy bármit is tegyen és leragadt a múltban. Pedig, ha megmagyarázta volna a tetteit, akkor nem alakultak volna így a dolgok. Vagy ha meg sem tette volna az egészet, akkor még mindig ő lenne a legfontosabb ember számomra, de mostanra már minden lehetőség elveszett a változásra. Nem is akartam többé a közelében lenni és hallani a hangját, azt a hangot, ami régebben mindig mosolygásra késztetett. Igaz mosolyra.

Mint mindig a teljesítményem a színpadon nem romlott a lelkivilágom miatt, ami kicsit sem tett engem boldoggá és lehúzta az egész napom hangulatát. Pedig elméletileg ez egy boldog születésnap lett volna és mégsem éreztem annak magamat.

Még este felé, sőt, hajnal környékén apa is felhívott, hogy felköszöntsön és mint mindig aggódva kérdezte, hogy rendesen eszem-e és hogy egészséges vagyok-e. Ez mind stimmelt, így nem is hazudtam neki nagyot, ellenben a minden rendben kérdésére nem tudtam igazat mondani. Nem akartam, hogy aggódjon, így miatta ugyan, de hazudtam. Legalább annyival is kevesebb dolga volt, ráadásul anya halálának évfordulója is közelgett, így nem volt a toppon, amit a nővéremmel meg is értettünk. Tényleg, ő is gondolt rám és felhívott, hogy meséljek neki az izgalmas idol életemről, amiről túl sokat nem tudtam mondani. Aztán mikor megkérdeztem hogy van az unokaöcsém, rögtön eszembe jutott a kórházban történt eset, amikor is láttam bemenni Jung HoSeokot hozzá. Szívesen megkérdeztem volna, hogy mégis mit keresett nála és miről is beszélgettek, de le mertem volna fogadni, hogy úgy sem mondta volna meg az igazat, már csak miattam se. Jól tudtam, hogy valami miatt utáltam, emiatt sokszor úgy tett, hogy ő is így érez, pedig mindig is sejtettem, hogy ez egyáltalán nem volt így.

Gyorsan eltelt egy hónap és eljött Január másodika, amikor is megtörtént az a híres megbeszélés a BTS-el. Bőven volt benne veszekedés kiabálás és majdnem úgy döntöttem, hogy kilépek a bandából. De kezdjük is inkább az elején.

Eleve fáradtan és kedvtelenül keltem ki a kék puha takaróm alól és vakítottam meg magamat a fehér hó látványával az ablakon keresztül. Idegesen dörzsöltem meg a szememet és vettem tudomásul, hogy Bora már rég felkelt, mivel az ágya már rendbe volt téve és a táskáját sem láttam a babzsákra ledobva. Lassan a barna fa szekrény elé csoszogtam és kivettem egy hosszú sötét kék farmert, majd egy bordó pólót és átvéve a pizsamámat félig kész is voltam. A fürdőben már a lányok végeztek, így a konyhába beköszönve nekik foglaltam el a helyiséget és fésültem ki rövid hajamat, majd vettem fel az újonnan vett fekete keretes szemüvegemet. Visszasétáltam a lányokhoz és fogtam a pálcikámat, és elkezdtem enni a kiszedett zöldséges rizsemet. Bora mellettem ülve nézegette a telefonján a híreket és szürcsölte közben a reggeli kakaóját, Hyun a gabonapelyhét rágcsálta úgy, hogy még én is láttam ezt az igen gusztusos folyamatot. Emiatt a mellette kávét szürcsölgető MinSeo rá is szólt és figyelmeztette, hogy hamarosan egy kérődző állat válik belőle, hogyha ezt folytatja. Magamban csak igazat tudtam neki adni és halványan elmosolyodva ettem tovább a reggelimet.

- HyeRin, ma ugye nincs semmi dolgunk ? - szólalt meg Hyun reménykedve, mire szélesen elvigyorodtam.

- Óóó, ne hidd, hogy a megbeszélés után hazajössz lazsálni. A táncteremben fogtok gyakorolni - mutattam hármukra, viszont Hyun felháborodva nyelte le a szájában lévő ételt.

- Te miért nem jössz ? - tette karba a kezét pukkaszkodva. Erre MinSeo tarkón vágta és sóhajtva a plafon felé emelte a fejét. - Óóó, bocsánat - hajtotta meg a fejét, mikor eszébe jutott, hogy milyen nap is van ma.

- Mindegy - legyintettem és fürkésző tekintettel néztem Bora arcát, amin egy hosszú piros csík virított. - Hát te meg, mit csináltál magaddal ? Megint ? - fogtam a fejemet gondterhelten. Összezavarodva felnézett a telefonjából, majd megérintve a hosszú karcolást kínosan felnevetett.

- Tudod, véletlenül lefejeltem a polc sarkát.

- Mégis, hogy az istenbe ? - rökönyödtem meg és raktam le a pálcikámat. Bora csak elfordította a fejét ezzel takarva egyre pirosodó arcát.

- Véletlenül leestem a székről, miközben levettem a kakaóport és valahogy eközben történt az egész.

- Tudod, már nem is csodálkozom - ráztam meg a fejemet és felállva a székről visszamentem a szobánkba, hogy bepakoljam a fontosabb cuccaimat a válltáskámba. Még gyorsan elővettem a ragtapaszt is és azzal együtt kisétáltam a nappaliba, hogy neki kezdjek a cipőm felvevésének, ami ilyen kora reggel igazán nehezen ment. A lányok is lassan kiszállingóztak a konyhából és követve a példámat öltözködni kezdtek. Amíg Bora a kabátját vette mellé léptem és feltettem az arcára egyet a ragtapaszok közül. Fintorogva elhúzta a száját és végig simított a tapasz felületén.

- Jimin már megint aggódni fog - nézett rám szomorkásan. - Nem szeretem, hogyha miattam aggódik. Így is van elég gondja...

- Kell neked mindig összetörnöd magadat - tettem csípőre a kezemet, majd egy kicsit javítva a modoromon megsimogattam a fejét. - Hidd el, hogy te tartod benne a lelket, így ne is foglalkozz azzal, hogy néha aggódik érted. Ő eleve olyan ember, aki sokat törődik másokkal - magyaráztam úgy, hogy legalább neki jobb kedve legyen, hogyha már a leader ilyen pocsék állapotban volt. Jó, hogy ezt ők megértették, de nem akartam, hogy mások is észrevegyék valami nincsen rendben. Nem volt szükségem a sajnálatukra, azt meg végképp nem akartam, hogy Jung HoSeok tudomására jusson ez az egész. Bár lehet, hogy a nővéremtől tudott egy s mást. Ki tudja, már ebben sem voltam biztos.

Az út a megbeszélt helyig - ami a Big Hit épülete lett - egészen csöndben telt, aztán egyszer csak megszólalt Hyun.

- Lányoook, nekem naaagyon kell pisilnem - izgett ide-oda a helyén.

- Én mondtam, hogy intézd el, mielőtt még elindultunk - emlékeztettem, ugyanis előre sejtettem, hogy a sok narancslé miatt ez lesz, de minek is hallgatott volna rám ?

- Tudooom, de...

- Most már bírd ki, nem sokára ott vagyunk - zártam le a témát és végszóra meg is álltunk az üveges épület előtt. Hyun úgy ugrott ki, mint akit puskából lőttek és egyenesen szaladt is a bejárat felé. MinSeo és Bora csak nevettek a viselkedésén én viszont magamban újra csak azt tudtam mondani, hogy milyen felelőtlen is volt. Soha nem tudott teljesen a korához méltóan viselkedni, ami egy kicsit azért kiakasztott. Legalább egyszer viselkedett volna éretten, de neki az túl nehezen ment.

Úgy sétáltam be a nagy épületbe, mint aki karót nyelt és szinte robotokat megszégyenítő mozgással haladtam a tárgyaló terem felé. Bora mellettem csak izgatottan szökdécselt és örült annak, hogy újra találkozhatott Jiminnel. Úgy tűnt, az arcán lévő karcolás már nem is zavarta, ez egy kicsit megnyugtatott, bár azt nem felejtette el velem, hogy kivel is kellett vagy fél órát egy léktérben töltenem. Hirtelen MinSeo lépett mellém és bökte meg az oldalamat.

- Nálad még egy vágóhídra készülő állat is vidámabb arcot vág - jegyezte meg mosolyogva. Ő persze, hogy jót szórakozott rajtam. - Én mondjuk a tökéletes színészi képességeimet bevetve biztos, hogy minden érzelmemet elrejteném, de hát te nem lehetsz olyan, mint én - ecsetelte, ami kicsit sem lendített a hangulatomon, sőt.

- Kérlek ne most kezd a magad fényezését MinSeo - forgattam meg a szememet.

- Bocs - esett le neki és kifújva a levegőjét a földet kezdte el szuggerálni. - Néha még mindig elő jön belőlem a belső énem. Pedig én igazán igyekezek, csak...

- Nyugi, mi már megszoktunk így. Azt ugyan nem mondom, hogy mindig élvezettel hallgatom a saját magad éltetését, de már nem zavar annyira, mint az elején.

- Mint mindig, most is nagyon visszafogtad magadat - mondta éreztetve velem a szarkasztikus hangsúlyt a mondatában.

- Látod, nekem meg ez a rossz tulajdonságom. Van, amelyikünk egy önimádó, van amelyikünk pedig egy bunkó seggfej. Így dobta a gép, nem tehetünk ellene semmit sem - vontam meg a vállamat, mire MinSeo csak nevetve átkarolt és próbálta velem éreztetni, hogy mindezek ellenére mellettem volt. Most ez kivételesen igen jól jött, ugyanis meg is érkeztünk a terem ajtaja felé és nagy levegőt véve lenyomtam a kilincset. Belépve egy tárgyalóteremhez hasonlóan körbe elrendezett asztalokat és székeket pillantottam meg, szemben pedig egy interaktív táblát. Nyolc széken már ott ültek a fiúk és a menedzserük. Jung HoSeokra rá se nézve hajoltam meg és köszöntem jószerivel a többi fiúnak az ő kivételével. A feszült légkör még nem alakult ki, de tudtam, hogy ez nem lesz sokáig így.

///////////  

Sziasztok^^

Későn, de itt is lenne az újabb rész, amihez kivételesen még nem csináltam meg a kezdő képet... Egyszerűen nem jutottam el odáig, így azt majd később bepótolom^^ Egyébként remélem tetszett nektek ez a rész és már igazán kíváncsiak vagytok egyes dolgokra XD Ha tudnátok, hogy mostanában milyen ötlet is jutott eszembe, egy új történettel kapcsolatban... De ez még a jövő zenéje :) Addig is szép estét/napot nektek^^

///////////